"Felakasztjuk mi az Úristent is!"
AMIT A TÖRTÉNELEMKÖNYVEKBŐL KIHAGYTAK...
"Hóman Bálintot gyakran verték meg a váci fegyház magánzárkaosztályán.
Szervezete nem bírta tovább a szenvedést, de lelke derûs maradt.
A vele egy szobába került prímási titkár meggyóntatta, megáldoztatta.
Azután Hóman zárkatársaitól tréfálkozva bocsánatot kért és kiszenvedett."
Egy jeles történészünk Bálint István János írta meg a Nyugati Magyarságban (1996. dec. 12. sz.) ellenérzéseit a MAGYAROK KRÓNIKÁJA című könyv kapcsán. (Összeállította, szerkesztette és az összefoglaló tanulmányokat írta: Glatz Ferenc. Bp. 1996.)
Glatz a "minden magyar család" TÖRTÉNELEMKÖNYVÉNEK szánt liberókommunista "főművébõl", csakúgy mint az összes iskolai tankönyvbõl, és a 2002-es EU-bemutatásunkból rengeteg történelmi tényt szándékosan kihagytak!
1. Kezdjük nemzeti történelmünk mélypontjával, legszégyenteljesebb idõszakával, - károlyimiskával:
1918. okt. 31.: A Károlyi Miska által Tisza Istán családjához küldött részvéttávirat szövege:
"Emberi kötelességemnek tartom, hogy legnagyobb politikai ellenfelem tragikus halála felett õszinte és mély részvétemet fejezzem ki."
A degenerált, farkastorkú, gőgös, féktelenül hiú és tehetségtelen
Károlyi nem tudta megbocsátani Tiszának, hogy Tisza tehetséges, erős,
tiszta és egészséges, hogy talpig férfi, hatalmas és uralkodó. Károlyi sohasem titkolta Tisza elleni gyűlöletét. Számtalanszor hangoztatta, hogy nem nyugszik addig, amíg el nem pusztította.
A félbolond, hataloméhes vörös gróf a
szemműtét elõtt álló félvak Tisza Istvánt is képes volt párbajra hívni
harmadikként (Széchenyi Aladár és Pallavicini õrgróf után) ugyanazon a
héten. Tisza, a nagyszerû vívó, rossz látása ellenére kedvére játszott
vele, és végül harcképtelenségig elverte kardlapjával.
A félbolond, hataloméhes vörös gróf a szemműtét előtt álló félvak Tisza Istvánt is képes volt párbajra hívni harmadikként (Széchenyi Aladár és Pallavicini õrgróf után) ugyanazon a héten. Tisza, a nagyszerű vívó, rossz látása ellenére kedvére játszott vele, és végül harcképtelenségig elverte kardlapjával.
Károlyi a vérforraló távirat után nem átallott koszorút is küldeni a geszti temetésre (szövege majdnem ugyanaz, mint a táviraté és ez szerepel Glatz könyvében), csupán Glatz elfelejti hozzátenni bolsevik lelkesedésében, hogy a Tisza-család mély felháborodásában a szemétbe dobatta.
A Tisza-gyilkosság
547. o., 1918. okt. 31. Glatz kihagyta, hogy ez a "forradalom" nem magyar volt, - és nem volt forradalom!
A
szerkesztõségek, kávéházak katonai szolgálat alól felmentett
csõcselékének lázadása ez, minden nemzeti igény és minden szociális
tartalom nélkül. Ennek a pesti intellektuális bűnözőrétegnek, amely a magyarság nevében szocialistáskodott, kisebb gondja is nagyobb volt a magyar nép szociális igényeinél.
Említsük meg, hogy az októberi lázadásban nagyon nagy szerepe volt a Galilei körnek,
amelynek tagjai csaknem 100 százalékban a harctéri szolgálat alól
felmentett zsidó egyetemi ifjúság soraiból kerültek ki. Néhány név
emlékeztetõül: Pikler Gyula, Sugár Tivadar, Kende Zsigmond, Rohonyi
Hugó, Surányi Ede, Helfgott Ármin, Bellér Ignác, Csillag, Kelen, Fried,
Weiss, továbbá Sisa és Solom, orosz hadifoglyok, akiknek
sokszorosítógépe volt.
1918. nov. 7. 548-549. o.: "Belgrádban Károlyi küldöttsége találkozik Louis-Félix Franchet d'Esperay tábornokkal, fegyverszüneti tárgyalást folytat."
Glatz kihagyta: A tábornok egyáltalán nem mutatott rokonszenvet a nála megjelent "magyar" küldöttség iránt.
Díszbe öltözve, összes kitüntetését kitûzve jelent meg, és meglepetve, döbbenten mérte végig Károlyi küldöttségét, akik sportsapkában és térdnadrágban álltak elõtte. Rideg és lenézõ lett. Kezet nem adott senkinek.
Összefonta
mellén a karját. Amikor Károlyi belefogott annak az emlékiratnak a
felolvasásába, amelyet Jászi útközben megszerkesztett részére, a
tábornok félbeszakította õt, és felszólította a társaság tagjait, álljanak a lámpa világába, hogy jobban láthassa õket.
Az emlékirat szövegének felolvasása közben a francia tábornok ismételten megjegyzéseket tett. "Vous étes Juif?"
- kérdezte Hatvanytól, aztán Jászira pillantott. Közbevetette, hogy a
magyarság csupa ellenségtõl van körülvéve, és csak egy intésébe kerül,
hogy ezek minden oldalról rátámadjanak Magyarországra.
("Vous
avez comme ennemis les Tchéques, les Slovaques, le Roumains et les
Yougoslaves. Je n'ai qu'un signe à faire et vous serez détruits.")
Leplezetlen
ellenszenv tükrözõdött az arcán, amikor Károlyi, mint a forradalom
vívmányait bemutatta neki a munkás- és katonatanács két kiküldöttjét. A
katonatanács képviselõjének Csernyák Imre századosnak (akit õk maguk is
"aljas indokok által vezetett törtetõnek" tartottak) kérdõn mutatott a
gallérjára, melyen hiányzott a rangjelzés:
"Vous étes tombés si bas? (Ilyen mélyre süllyedtek?)"
És elment ebédelni anélkül, hogy meghívta volna õket. Pedig az asztal számukra is terítve volt.
Károlyi és társai aznap éhen maradtak Belgrádban.
A francia tábornok, miután megebédelt, kemény szavak kíséretében átadta a deputációnak a megalázó fegyverszüneti feltételeket.
Károlyi ezen leszereplése döntő lépés volt Trianonhoz!
Ez a fegyverszünet tette lehetõvé Erdély Maroson inneni részének megszállását a románok által, és a Délvidék elfoglalását a szerbek által.
(Hivatalosan pár nap múlva, 1918 november 13-án írták alá ezt a
károlyimiska által kiharcolt belgrádi fegyverszüneti egyezményt.)
Károlyi Mihály portréjához Mályusz Elemér történész írta:
"Obskurus újságírók, harcteret kerülõ kalandorok, pártnélküli vezérek
törtek elõre. A dolgozók és a katonák milliói közül senki sem
rokonszenvezett velük, nem állottak mögöttük tömegek; ezek
ösztönszerûleg idegenkedtek tõlük. Céljukat így törekvéseik nyílt
bevallásával soha el nem érhették volna. Csalárdsághoz kellett tehát
folyamodniuk. A tömegek megtévesztése céljából kerestek egy férfit,
kinek neve megejtõen jó hangzású.
Így esett a választásuk gróf
Károlyi Mihályra, aki nemcsak elkápráztatta az embereket fejedelmi
vagyonával, hanem mindenképpen alkalmasnak látszott a neki kiosztott
szerep eljátszására.
Tudták róla, hogy szellemileg erõsen
korlátolt, önállótlan ember, akinek élete dorbézolásokban és a
kártyaasztal mellett zajlott le. Az ilyen embert könnyû orránál fogva
vezetni, mert csekély szellemi képessége, és önhittsége egyaránt
megakadályozza annak felismerésében, hogy csak eszköz mások kezében. A
tömegek félrevezetése végett takargatják hibáit és minden lehetséges
alkalommal igyekeznek nimbuszba burkolni."
(Mályusz Elemér: A vörös emigráció. In: Napkelet. 1931. XVIII. kötet, 2-3.)
Herczeg Ferenc véleménye:
"A
nemzet méltósága egy degenerált hazardőr kezébe volt letéve. Abban az
órában, mikor szükség volt a magyarság katonai erényeire, lefegyverezte
Doberdo védőit (...) Midõn magához ragadta a legfõbb hatalmat, a
nemzettel szemben azt a kötelességet vállalta, hogy meg fogja védeni az
élet- és a vagyon biztonságát. Ô azonban csak egy emberi életet és egy
vagyont védett meg szomorú bátorsággal: a magáét. Mire már tüzelni
kezdett a talpa alatt a magyar föld, és nem bízott már a vörös
testõreiben, akiket az udvarias szovjetkormány bocsátott a
rendelkezésére, egy csomó kék bankjeggyel a bőröndjében a csehekhez
szökött.
Elmondhatjuk róla: nagyúrnak született, félbolond módjára élt, és úgy tûnt le, mint egy kalandor."
(Herczeg Ferenc: Két arckép. Bp. 1920. 24-25., 31.)
2. A VÖRÖSÖKRŐL:
552. o. 1918. dec. Glatz kihagyta: a vörös propaganda már 1918 decemberében felütötte a fejét Magyarországon.
Ekkor Oroszországból a hadifoglyok tízezreivel több agitátor is
hazatért, bõven ellátva orosz pénzzel és moszkvai utasítással. Vezérük Kohn Béla volt, a háború elõtt jelentéktelen vidéki újságíró, és csalások miatt degradált munkásbiztosító pénztári tisztviselõ.
Berele Kohn élete és halála
Kós Károly így emlékezik rá:
"Emlékszem,
okos, szorgalmas, de rettentõen pökhendi zsidó fiú volt, osztálytársai
átlag minden héten kegyetlenül elverték, de nem használt. Tanáraink sem
szerették a kolozsvári Református Fõgimnáziumban, mert konfidens volt..." (Kós Károly: Hármaskönyv. Bukarest, 1969. 222.)
Kolozsvárról azért kellett eltûnnie, mert ellopta a munkásbiztosító betegsegélyezõ pénztárát.
Ellopta Kós Károly egyik Móricz-illusztrációját is, amikor meglátogatta Sztánán.
Kun Béla portréjához Arnaldo Fraccaroli olasz újságíró naplójából:
"Kun
Béla 35 éves, középtermetû, idõ elõtt elhízott figura. Borotvált képû,
rövidre nyírott a haja. Elpuhult lágy hájtömeg. Duzzadt kiálló ajkak,
intelligens, gyorsmozgású apró szemei mélyen fekszenek, hangja a sok
beszédtõl rekedt."
A kivégzések és a terrorcselekmények fõként Kun Béla, Pogány József és Landler Jenõ tudtával, és utasítására történtek. Amikor
Romanelli alezredes, az olasz katonai misszió vezetõje tiltakozott a
kivégzések miatt, ezt Kun a "belügyekbe való beavatkozásnak"
minõsítette.
A tömeges kivégzéseknél előfordult, hogy az
áldozat egyik szemét kiszúrták, s úgy kellett végignéznie társai
kivégzését. Gyakran kihúzták az áldozat nyelvét, de sokszor elõfordult,
hogy a kínlódó embernek felmetszették a hasát, és kihúzták a beleit.
Kohn a Magyarország elleni tevékenységét az emigrációban is folytatta, a kisantant érdekében.
A moszkvai Vörös Újságban Területi integritás címen írott cikkében (1921. febr. 5. és 12.) például így ír:
"Nem
szabad követelni, hogy a magyarság az elszakított területeken a
népszavazást, az önrendelkezési jogot érvényesítse. Hasonlóképpen nincs
szükség a kulturális önkormányzatra sem. A magyar nyelvû kommunistáknak
kötelességük tiszteletben tartani a volt Magyarország területén alakult
államok antant-imperializmus által megszabott határainak
integritását..."
A környezetében lévő kommunisták írták meg róla, hogy a magyarországi
proletárdiktatúra alatt a sorsdöntõ fordulatoknál hisztériás rohamok
lepték meg, elveszítette fejét, és félelmében sírt, mint egy gyermek;
mindig azon jajgatott, hogy fel fogják akasztani, mert minden
felelõsséget magára kell vállalnia. Ez a gyáva, folyton saját életéért
rettegõ ember a krími félsziget polgári biztosaként 1920 végén ismét
úrnak, parancsolónak érezte magát , aki végre bármit tehet, senki
számadásra nem vonhatja.
Megbízható becslés szerint Kun
Theodosiában 7500, Szimferopolban 12 ezer, Szevasztopolban 10 ezer,
Kercsben 6000, Jaltában 5000 embert végeztetett ki, ez utóbbi helyen a
vöröskeresztes kórház tizenhét betegápolónõjét és három orvosát is.
Alupkában a kórház udvarán lövetett agyon 272 háborús rokkantat, akiket
hordágyakon cipeltek le a kórtermekbõl.
3. 562. o. 1919. jún. 7. pünkösd szombatja - A sopronkövesdi események
Kimaradt, tehát pótoljuk:
Szamuely elé állították Schmidt Mátyás vasúti pénztárost, akit azzal
vádoltak, hogy tûrte, és nem jelentette fel, amikor a vasútállomás
közelében felszedték a síneket.
A
49 éves vasutast Szamuely rögtön kihallgatás nélkül halálra ítélte. Az
álla alá egy rudazókötelet csavartak, és egy körtefára felakasztották.
Minthogy lélegzeni néha-néha tudott, délelõtt fél 9-tõl 11 óráig
kínozták, míg végre meghalt. Elõzõleg a fiát kényszerítették, hogy
akassza fel az édesapját, de az erre nem volt hajlandó, sõt
felajánlotta, hogy inkább meghal az apja helyett.
Erre
összeszurkálták a fiút, ki fájdalmában elájult. Majd fellocsolták, és
végig kellett néznie édesapja szenvedését, végül a szemben lévõ fára õt
is felakasztották. Ezt viszont az apjának kellett végiggyötrõdni.
Azalatt a fenevadak szalonnát tízóraiztak. Sõt azt mondták a fiúnak, amikor az apja életéért könyörgött:
"Felakasztjuk mi az Úristent is!"
(Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. Bp. 1937. 526.)
4. 1920. febr. 24.-márc. 30: "A román csapatok kiürítik a Tiszántúlt."
A Glatz-könyv ennyit ír, de lássuk a valós tényeket:
"A román rekvirálások által okozott veszteséget közel hárommilliárd aranykoronára becsülik".
A brit élelmezési bizottság és a svájci Vöröskereszt küldöttségének
vezetõje, Brunier kapitány a román megszállás alatt lévõ vidéki
városokban ilyen állapotokat talált:
"Minden, a románok által
megszállt városban olyan elnyomást találunk, amely az életet teljesen
elviselhetetlenné teszi. Gyilkosságok napirenden vannak, gyerekeket és
nõket megvesszõznek (...) Nyugat-európai gondolkozás mellett a dolgok állapotát nehéz elképzelni olyanoknak, akik mindezt nem látták"
(Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Bp. 1935. 248.)
5. 592. o. 1929: "Az év folyamán Hóman Bálint és Szekfû Gyula öt, illetve hét kötetben írta meg a Magyar történet-et." (ennyi fért Glatz kötetébe)
Glatz elfelejti megírni, hogy HÓMAN BÁLINT a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója, egyetemi tanár, az OSZK igazgatója, a MTA tagja volt.
Apja Hóman Ottó klasszika-filológus, kolozsvári egyetemi tanár, a
Nemzeti Múzeum õre. Bartal Antallal õ alapította az Egyetemes
Philológiai Közlönyt (1871).
Hóman Bálint elhallgatott szenvedéstörténetébõl:
Keresztény és nemzeti politikai múltja miatt a szovjet hadsereg elől 1945-ben Németországba menekült,
ahol elfogták és a budapesti kommunista söpredéknek "600 zsidó
személyes legyilkolása" címén adták ki. Valójában neki a zsidósággal
semmilyen súrlódása nem volt. Annyira nem, hogy kedvenc zsidó tudós
tanítványa a népbíróságon tanúskodott mellette, és élelmiszert is vitt
be neki a börtönbe. Évekig hitt abban, hogy életben marad. Részletes
tervet dolgozott ki arra nézve, hogy Málnási Ödönnel együtt új magyar
történelmet ír, és hitelesen feldolgozza a bolsevizmus történetét.
"1949 januárja után börtönében a régi őröket ávós fenevadakkal váltották fel és megkezdődött a politikai elítéltek módszeres, inkvizíciós kegyetlenségű testi kínzása.
Szadista tacskók, akik Hóman Bálintnak köszönhették, hogy iskoláskorukban nem kellett testi fenyítést elszenvedniük, főként rajta tombolták ki kegyetlenkedő hajlamukat. Szinte naponta szólították ki zárkájából, hogy pálcájuk ütlegeivel táncoltassák a folyosón. Vagy a sétán békaügetésre kényszerítsék, és röhejtől düledezve nézzék, amint a beteg és nehéz teste lihegve, erejét felülmúló igyekezettel teljesítette a parancsot, míg emberkupaccá válva fel nem borult a börtön udvarán.
A korábban jól megtermett férfi a beszámolók szerint rövid idő alatt 60 kilogrammra fogyott. 1951. június 2-án hunyt el.
Hóman Bálint, az egész nemzet Bálint bácsija, megszabadult kegyetlen kínzóitól, - nem bírta tovább a szenvedést."
Hóman Bálintot 2015. március 6-án a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában posztumusz felmentette a háborús bűntett vádja alól.
Még egy adalék Hóman portréjához:
"Titkára, Asztalos Miklós mesélte, hogy látta egy fejkendõs
parasztasszonnyal ülni egymás mellett a miniszteri fogadódíványon. Az
asszony a magával hozott rámába foglalt képen mutatta be neki családja
tagjait. Hóman a kép fölé hajolva érdeklõdéssel hallgatta, hogy Bözsi
már férjhez ment és két gyönyörû gyermeke van. Jancsi nemrég nõsült,
Ilonka a községházán dolgozik, Péter papi szeminárium növendéke, Józsika
pékinas, Pista pedig, aki a második sor szélén áll... Ugye milyen
kedves okos arca van? Jó fiú, nagyon derék fiú, mindig jeles tanuló
volt. A kegyelmes úr is jól járna, ha õt nevezné ki tanítónak a faluba,
mert most épp üresedés van az elemi iskolában. S míg a miniszter mind
melegedõbb érdeklõdéssel hallgatta az anyai csörgedezést, az elõszobában
magas állású, kihallgatásra jelentkezõk egész sora várt bebocsátásra.
Végre kinyílt a párnázott ajtó, s a miniszter, szemében a ritka élmény
melegével, szinte fiúi gyöngédség mozdulatával kísérte ki a fejkendõs
látogatóját."
(Szitnyai Zoltán. I. m. 136-137.)
6. 607. o. 1936.
júl. 17: "Megkezdődött a spanyol polgárháború, az elsõ fegyveres
küzdelem Európa földjén a fasizmus és a demokrácia erői között."
- Így ír a Glatz, de felsorolásában a rossz kinézésû, örökké komor, hosszúkás arcú, ravasz kommunistát, a barcelonai hóhért,a katalóniai nemzetközi csõcselék vezetõjét, Gerő Ernõt (1898-1980) hiába keressük.
Gerõ Katalóniában elmondott beszédeiben és röplapokon keresztül is az
ország problémáiért kizárólag a keresztény uralmat okolta, és az
egyházat. A féktelen uszító hadjárat eredményeként 1936. júl.ius 18. és
szept. 1. között 75
ezer ártatlan embert gyilkoltak le, ezek között volt 12 püspök, 285
apáca, 5255 pap, 2500 szerzetes, barát és 250 papnövendék. Felégettek
4000 templomot.
A Gerõ által vezetett Lenin-fiúk
papi ruhába öltöztek, kiásták 19 apácának a holttestét, sorbarakták a
ledöntött templom megmaradt falához, majd a holttesteket levizelték.
7. 616. o. 1940. novembere: Reményik Sándor Kolozsvárott meghal.
Természetesen ez sincs benne könyvünkben, a "minden magyar család kincsében".
A nagy költõ koporsójánál a házsongárdi temetõben Bánffy Miklós mondott gyászbeszédet. Ebből idézünk:
"Mély gyászban állunk ravatalánál, és keressük: milyen koszorú az, ami méltó volna őhozzá? ...
Őhozzá,
aki tanítómester, lángeszű költő, és próféta volt egy személyben, már
az országromlás elsõ pillanatától. Hozzá, kinek minden sorából Erdély
egész magyarságának hangja szól ...
Valóban mindenütt ott lesz és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar."
(Erdélyi Helikon. 1941. nov. 11. sz. 687-688.)
618. p. 1941. november 9. este 7 óra: A kolozsvári Nemzeti Színház megnyitása szintén említésre nem-méltó esemény, - mármint Glatznak. Csak a bolsevik események felé húz a libidója!
8. 626. o. "1944. szept. 23. A Vörös Hadsereg alakulatai átlépik a magyar-román határt."
- írja lelkendezve könyvünk, de merõ véletlenségből Glatz kihagyja belőle a számtalan hasonló mellett a nagyszalontai szörnyû eseményeket is, melyek a SZABAD-DÚLÁS majd egy évig tartó állapotait jellemezték:
A MEGSZÁLLÁS igazi módszerét érzékelteti egy szemtanú beszámolója a szalontai borzalmakról:
"Egyik este részeg szovjet katonák betörtek Borbély Ferenc szabómester
lakásába, három asszonyleányát lefogták, aztán a borgõzös, rongyos,
piszkos katonák reggelig egymásnak adták a kilincset. Az átélt borzalmak
olyan hatással voltak a kilenctagú családra, hogy másnap mindannyian
öngyilkosok lettek.
Az állati csõcselék rárontott Varga György, a helybeli Kereskedelmi és
Hitelbank igazgatójának a feleségére is. Az igazgató a szörnyû élmények
hatása alatt vadászpuskájával agyonlõtte két gyermekét, feleségét, aztán
önmagát.
Steinbacher Györgynét alig egy hónap választotta el
attól, hogy életet adjon gyermekének. A vad csürhe õt is megragadta. A
meggyalázott szegény zsidó asszony felakasztotta magát.
Bonda
Sándor csizmadia és Gál József kõmûves, a két meggyõzõdéses kommunista
az orosz csapatok betörése után jelentkezett a szovjet parancsnokságon.
Elmondták, hogy mindketten kommunisták, a párt régi tagjai. A
parancsnok - egy õrnagy - lehúzatta csizmáikat, aztán kidobta õket. A
bolsevista horda késõbb mindkét elvtársa lakását kifosztotta,
asszonyaikat meggyalázta.
Betörtek a nagyszalontai szállodába is, a helyiségeket sebesültjeik
ellátására használták. Sok amputálás történhetett, mert a kórház udvara
tele volt lemetszett lábakkal és karokkal, amelyeket kihajígáltak az
ablakokon.
A magyar csapatok a hét végére visszafoglalták a várost. Az oroszok
kitakarodtak, - de amit tudtak, elvittek." (Függetlenség. 1944. okt. 7.
5. o.)
Sajnos a magyar gyõzelem a bestiális hordán csak néhány napos lehetett.
Nemcsak
az egész Kárpát-medencét, a sokezer magyar telepűlést hasonlóan
végiggyilkoló, -fosztogató muszka attrocitásokról nem ír egy szót sem a
történelemhamisító, muszkabérenc Glatz, de a nagy katonai eseményekről
sem: az OJTOZI, a TORDAI hősi, kitartó védelmi harcokról, a tiszántúli,
hortobágyi, nyíregyházi kétségbeesett magyar erőfeszítésekről sem.
Az országba özönlõ orosz haderõ október végén elérte az Eperjes-Tokaj-Szolnok-Baja vonalat.
Magyarország 500 km-es arcvonalán 120 orosz hadosztállyal szemben 40 magyar és német hadosztály küzdött.
Ehhez számítható a hõsiesen harcoló csendőrség
is, amely a vereckei szorosban, Nagyváradnál, a Csepel-szigeten, és
végül a Budai Várban, az ungvári és galántai zászlóaljai, - s a váradi
örsparancsnoki iskola majdnem minden tagját hõsi halottként áldozta fel!
9. 638. o. 1945. ápr. 4-rõl Glatz így ír:
"A szovjet hadvezetõség bejelenti: Magyarország teljes területét felszabadította..."
Ezzel szemben tény, hogy még ápr. 12-én is folytak harcok Magyarországon, de az ekkor elesettek síremlékén a történelemhamisító bolsevik söpredék még a dátumokat is képes volt erőszakkal meghamisíttatni!
10. A fenti torzítások mellett fõként az elhallgatásokkal, KIHAGYÁSOKKAL hamisít Glatz, hiszen például a következõket sem találjuk könyvében:
Magyarországon
a megszállók által meggyilkolt több mint 200 ezer hulla fölött, 470
ezer megbecstelenített és ázsiai szifilisszel megfertõzött nõ
nyöszörgött orvosság után.
A magyar kormány a Lenin-betegséget (szifiliszt) gyógyító Salvarsant kért Nyugatról 1945 augusztusában.
Csak egy dunántúli kisváros, Pápa adatai ezekbõl a hónapokból: itt az Irgalmasok kórházában több mint ezer nõt kezeltek, közülük kereken nyolcszázat ázsiai szifilisszel.
Sehol sem találom Apor Vilmos gyõri püspök meggyilkolásának történetét sem!
"Fölajánlom szenvedésemet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj a szegény magyarokért!" - ez volt az utolsó fohásza, ezek voltak utolsó szavai.
* * *
Akiknek a neve sehol sem szerepel, akiknek a mûvei sehol sem kaphatók, azok hamarosan elenyésznek az emberi emlékezetben. Az elmúlt 40 évben bolsevik módszerrel átírták a magyar történelmet, hogy az utódnemzedékekkel elfeledtessék. ERRE épül mindmáig a kommunista stratégia!
Glatz Ferenc akadémikus, a 80-90-es évek hivatalosan felkent legfőbb történésze és az általa szerkesztett "MAGYAROK KRÓNIKÁJA" feladata az lett volna, hogy orvosolja az 50 éves tudatos kommunista elhallgatásokat és torzításokat. De NEM TETTE MEG!
Nem szerepel a kötetben Mályusz
Elemér, Benda Kálmán, Jakó Zsigmond, Szabó T. Attila, Kelemen Lajos,
Tolnay, Kerényi Károly, Gerevich Tibor, Domokos Pál Péter, Herepei
János, Karácsonyi János, Janovics Jenõ, Wass Albert, Jékely Zoltán,
Áprily Lajos, Zádor Anna, Fél Edit, Dsida Jenõ, Dercsényi Dezsõ,
Radocsay Dénes, Kós Károly, Borzsák István, Ravasz László, Tamási Áron,
Bálint Sándor, Székely Aladár, Balogh Jolán, Csengeri János, Karinthy
Ferenc, Kiss Ferenc, Gózon Gyula, Berki Lili, Tõkés Anna, Tiborc
Szentgyörgyi István életmûve sem.
Kihagyták
Fadrusz Jánost is a két zilahi szoborral, Marosvásárhelyt Bernády
Györggyel, a város újjáépítõjével, Tolnai Lajossal és Petelei Istvánnal
együtt.
Hol van Érdmindszent és Szilágysomlyó, a váradi
káptalan, melynek 1302. febr. 18-án kiadott oklevelében egy
Horatius-idézet található az Ars poeticából?
Petri Mór hatalmas Szilágy vármegye- monográfiája, Jakab Elek Kolozsvár-története, a párizsi legszebb könyv aranyérmét elnyerõ ötkötetes Domanovszky miért nincs benne?
Bíró
József mûvészettörténész, Zoványi Jenõ, Farczády Elek, aki Szabó T.
Attilával feldolgozta a Marosvásárhelyi sorokat, hogy-hogy kimaradt?
Ugyanakkor mit keres a kötetben Arafat, Ceausescu, TGM, Ara-Kovács?
Amikor
kimaradt Kõváry László, Szilágyi Sándor, Majláth püspök, báró Kemény
János, Nyírõ József, Várad címzetes püspöke, Bunyitay Vince, a nagy
történetíró, a Kempis-fordító Nogáll János, Entz Géza, Szilágy vármegye
tudós alispánja, Szikszai Lajos, az irodalomtörténész Varjas Béla,
Temesváry Ferenc, Kresz Mária, Széchenyi Zsigmond és Kittenberger Kálmán
vadászkönyvei.
Ajánlott irodalom és történelem Magyarország SZÁNDÉKOSAN KIHAGYOTT nagyjaihoz:
Hantos Gyula: Kis magyar mûvelõdéstörténeti topográfia.
(In: Fejezetek a magyar mûvelõdéstörténet forrásaiból. Vál.: Gazda István. Bp. 1996. 457-463.)
Januárban Váradon sétálgattunk a drága Kanonok soron tanár barátommal, és egyre belemelegedve soroltuk, hogy GLTZ kihagyta a könyvbõl a váradi renaissance utolsó fõpapját, Schlauch bíborost is, a püspökségének és Erdélynek, s Partiumnak elvesztésébe belehaló gróf Széchenyi Miklóst is, - de Makkai László életmûvét, Lükõ Gábort a Magyar lélek formáival, Kecskeméti Lipótot, a nagy, váradi fõrabbit, aki prédikációiban gyakran Adyt idézte.
Amikor magyarságáért támadták, így válaszolt:
"Nem szoktam abba a kútba köpni, melyből egész életemben ittam."
Ezt Glatz Ferenc is megfontolhatná!
Aztán beszélgetőtársam kikísért a nagyváradi állomásra. Már indult velem a vonat, amikor kiáltotta a partiumiak rendkívüli, néha vérforraló tájékozottságával:
"Láttad, hogy ez a festett szemöldökû bakkszász beletetette a könyvbe a saját képét, - erre eddig nem volt példa!"
Mindezt egy szuszra. Még megkérdeztem, hogy hol van, azt ordította erre, hogy a hétszázhetvenkilencedik oldalon.
De többet már nem hallottam, mert elragadott onnan a vonat, - át a trianoni szégyenletes határon...
BÁLINT ISTVÁN JÁNOS
|