Amit Glatz szándékosan kihagyott Nyomtatás E-mail

 


 

"Felakasztjuk mi az Úristent is!"

AMIT A TÖRTÉNELEMKÖNYVEKBŐL KIHAGYTAK...



"Hóman Bálintot gyakran verték meg a váci fegyház magánzárkaosztályán. 
Szervezete nem bírta tovább a szenvedést, de lelke derûs maradt.

A  vele egy szobába került prímási titkár meggyóntatta, megáldoztatta. 
Azután Hóman zárkatársaitól tréfálkozva bocsánatot kért és kiszenvedett."


Egy jeles történészünk Bálint István János írta meg a Nyugati Magyarságban (1996. dec. 12. sz.) ellenérzéseit a MAGYAROK KRÓNIKÁJA című  könyv kapcsán.  (Összeállította, szerkesztette és az összefoglaló tanulmányokat írta: Glatz Ferenc. Bp. 1996.)

Glatz a "minden magyar család" TÖRTÉNELEMKÖNYVÉNEK szánt liberókommunista "főművébõl",  csakúgy mint az összes iskolai tankönyvbõl, és a 2002-es  EU-bemutatásunkból  rengeteg történelmi tényt szándékosan kihagytak!



1.
Kezdjük nemzeti történelmünk mélypontjával, legszégyenteljesebb idõszakával, - károlyimiskával:

1918. okt. 31.:  A Károlyi Miska által Tisza Istán családjához küldött részvéttávirat szövege:

"Emberi kötelességemnek tartom, hogy legnagyobb politikai ellenfelem tragikus halála felett õszinte és mély részvétemet fejezzem ki."

A degenerált, farkastorkú, gőgös, féktelenül hiú és tehetségtelen Károlyi nem tudta megbocsátani Tiszának, hogy Tisza tehetséges, erős, tiszta és egészséges, hogy talpig férfi, hatalmas és uralkodó. Károlyi sohasem titkolta Tisza elleni gyűlöletét. Számtalanszor hangoztatta, hogy nem nyugszik addig, amíg el nem pusztította.
A félbolond, hataloméhes vörös gróf a szemműtét elõtt álló félvak Tisza Istvánt is képes volt párbajra hívni harmadikként (Széchenyi Aladár és Pallavicini õrgróf után) ugyanazon a héten. Tisza, a nagyszerû vívó, rossz látása ellenére kedvére játszott vele, és végül harcképtelenségig elverte kardlapjával.
A félbolond, hataloméhes vörös gróf a szemműtét előtt álló félvak Tisza Istvánt is képes volt párbajra hívni harmadikként (Széchenyi Aladár és Pallavicini õrgróf után) ugyanazon a héten. Tisza, a nagyszerű vívó, rossz látása ellenére kedvére játszott vele, és végül harcképtelenségig elverte kardlapjával.
Károlyi a vérforraló távirat után nem átallott koszorút is küldeni a geszti temetésre (szövege majdnem ugyanaz, mint a táviraté és ez szerepel Glatz könyvében), csupán Glatz elfelejti hozzátenni bolsevik lelkesedésében, hogy a Tisza-család mély felháborodásában a szemétbe dobatta.

A Tisza-gyilkosság

547. o., 1918. okt. 31. Glatz kihagyta, hogy ez a "forradalom" nem magyar volt, - és nem volt forradalom!

A szerkesztõségek, kávéházak katonai szolgálat alól felmentett csõcselékének lázadása ez, minden nemzeti igény és minden szociális tartalom nélkül. Ennek a pesti intellektuális bűnözőrétegnek, amely a magyarság nevében szocialistáskodott, kisebb gondja is nagyobb volt a magyar nép szociális igényeinél.

Említsük meg, hogy az októberi lázadásban nagyon nagy szerepe volt a Galilei körnek, amelynek tagjai csaknem 100 százalékban a harctéri szolgálat alól felmentett zsidó egyetemi ifjúság soraiból kerültek ki. Néhány név emlékeztetõül: Pikler Gyula, Sugár Tivadar, Kende Zsigmond, Rohonyi Hugó, Surányi Ede, Helfgott Ármin, Bellér Ignác, Csillag, Kelen, Fried, Weiss, továbbá Sisa és Solom, orosz hadifoglyok, akiknek sokszorosítógépe volt.

 

1918. nov. 7. 548-549. o.: "Belgrádban Károlyi küldöttsége találkozik Louis-Félix Franchet d'Esperay tábornokkal,  fegyverszüneti tárgyalást folytat."

Glatz kihagyta: A tábornok egyáltalán nem mutatott rokonszenvet a nála megjelent "magyar" küldöttség iránt.

Díszbe öltözve, összes kitüntetését kitûzve jelent meg, és meglepetve, döbbenten mérte végig Károlyi küldöttségét, akik sportsapkában és térdnadrágban álltak elõtte. Rideg és lenézõ lett. Kezet nem adott senkinek.

Összefonta mellén a karját. Amikor Károlyi belefogott annak az emlékiratnak a felolvasásába, amelyet Jászi útközben megszerkesztett részére, a tábornok félbeszakította õt, és felszólította a társaság tagjait, álljanak a lámpa világába, hogy jobban láthassa õket.
Az emlékirat szövegének felolvasása közben a francia tábornok ismételten megjegyzéseket tett. "Vous étes Juif?" - kérdezte Hatvanytól, aztán Jászira pillantott. Közbevetette, hogy a magyarság csupa ellenségtõl van körülvéve, és csak egy intésébe kerül, hogy ezek minden oldalról rátámadjanak Magyarországra.

("Vous avez comme ennemis les Tchéques, les Slovaques, le Roumains et les Yougoslaves. Je n'ai qu'un signe à faire et vous serez détruits.")
Leplezetlen ellenszenv tükrözõdött az arcán, amikor Károlyi, mint a forradalom vívmányait bemutatta neki a munkás- és katonatanács két kiküldöttjét. A katonatanács képviselõjének Csernyák Imre századosnak (akit õk maguk is "aljas indokok által vezetett törtetõnek" tartottak) kérdõn mutatott a gallérjára, melyen hiányzott a rangjelzés:

"Vous étes tombés si bas? (Ilyen mélyre süllyedtek?)"

És elment ebédelni anélkül, hogy meghívta volna õket. Pedig az asztal számukra is terítve volt.
Károlyi és társai aznap éhen maradtak Belgrádban.

A francia tábornok, miután megebédelt, kemény szavak kíséretében átadta a deputációnak a  megalázó fegyverszüneti feltételeket.

Károlyi ezen leszereplése döntő lépés volt Trianonhoz!
Ez a fegyverszünet tette lehetõvé Erdély Maroson inneni részének megszállását a románok által, és a Délvidék elfoglalását a szerbek által.
(Hivatalosan pár nap múlva, 1918 november 13-án írták  alá ezt a károlyimiska által kiharcolt belgrádi fegyverszüneti egyezményt.)

Károlyi Mihály portréjához  Mályusz Elemér történész írta:

"Obskurus újságírók, harcteret kerülõ kalandorok, pártnélküli vezérek törtek elõre. A dolgozók és a katonák milliói közül senki sem rokonszenvezett velük, nem állottak mögöttük tömegek; ezek ösztönszerûleg idegenkedtek tõlük. Céljukat így törekvéseik nyílt bevallásával soha el nem érhették volna. Csalárdsághoz kellett tehát folyamodniuk. A tömegek megtévesztése céljából kerestek egy férfit, kinek neve megejtõen jó hangzású.

Így esett a választásuk gróf Károlyi Mihályra, aki nemcsak elkápráztatta az embereket fejedelmi vagyonával, hanem mindenképpen alkalmasnak látszott a neki kiosztott szerep eljátszására.
Tudták róla, hogy szellemileg erõsen korlátolt, önállótlan ember, akinek élete dorbézolásokban és a kártyaasztal mellett zajlott le. Az ilyen embert könnyû orránál fogva vezetni, mert csekély szellemi képessége, és önhittsége egyaránt megakadályozza annak felismerésében, hogy csak eszköz mások kezében. A tömegek félrevezetése végett takargatják hibáit és minden lehetséges alkalommal igyekeznek nimbuszba burkolni."

(Mályusz Elemér: A vörös emigráció. In: Napkelet. 1931. XVIII. kötet, 2-3.)


Herczeg Ferenc véleménye:

"A nemzet méltósága egy degenerált hazardőr kezébe volt letéve. Abban az órában, mikor szükség volt a magyarság katonai erényeire, lefegyverezte Doberdo védőit (...) Midõn magához ragadta a legfõbb hatalmat, a nemzettel szemben azt a kötelességet vállalta, hogy meg fogja védeni az élet- és a vagyon biztonságát. Ô azonban csak egy emberi életet és egy vagyont védett meg szomorú bátorsággal: a magáét. Mire már tüzelni kezdett a talpa alatt a magyar föld, és nem bízott már a vörös testõreiben, akiket az udvarias szovjetkormány bocsátott a rendelkezésére, egy csomó kék bankjeggyel a bőröndjében a csehekhez szökött.

Elmondhatjuk róla: nagyúrnak született, félbolond módjára élt, és úgy tûnt le, mint egy kalandor."

(Herczeg Ferenc: Két arckép. Bp. 1920. 24-25., 31.)



2. A  VÖRÖSÖKRŐL:

552. o. 1918. dec. Glatz kihagyta:  a vörös propaganda már 1918 decemberében felütötte a fejét Magyarországon.

Ekkor Oroszországból a hadifoglyok tízezreivel több agitátor is hazatért, bõven ellátva orosz pénzzel és moszkvai utasítással. Vezérük Kohn Béla volt, a háború elõtt jelentéktelen vidéki újságíró, és csalások miatt degradált munkásbiztosító pénztári tisztviselõ.

Berele Kohn élete és halála


Kós Károly így emlékezik rá:

"Emlékszem, okos, szorgalmas, de rettentõen pökhendi zsidó fiú volt, osztálytársai átlag minden héten kegyetlenül elverték, de nem használt. Tanáraink sem szerették a kolozsvári Református Fõgimnáziumban, mert konfidens volt..." (Kós Károly: Hármaskönyv. Bukarest, 1969. 222.)

Kolozsvárról azért kellett eltûnnie, mert ellopta a munkásbiztosító betegsegélyezõ pénztárát.
Ellopta Kós Károly egyik Móricz-illusztrációját is, amikor meglátogatta Sztánán.

Kun Béla portréjához  Arnaldo Fraccaroli olasz újságíró naplójából:
"Kun Béla 35 éves, középtermetû, idõ elõtt elhízott figura. Borotvált képû, rövidre nyírott a haja. Elpuhult lágy hájtömeg. Duzzadt kiálló ajkak, intelligens, gyorsmozgású apró szemei mélyen fekszenek, hangja a sok beszédtõl rekedt."

A kivégzések és a terrorcselekmények fõként Kun Béla, Pogány József és Landler Jenõ tudtával, és utasítására történtek. Amikor Romanelli alezredes, az olasz katonai misszió vezetõje tiltakozott a kivégzések miatt, ezt Kun a "belügyekbe való beavatkozásnak" minõsítette.

A tömeges kivégzéseknél előfordult, hogy az áldozat egyik szemét kiszúrták, s úgy kellett végignéznie társai kivégzését. Gyakran kihúzták az áldozat nyelvét, de sokszor elõfordult, hogy a kínlódó embernek felmetszették a hasát, és kihúzták a beleit.

Kohn a Magyarország elleni tevékenységét az emigrációban is folytatta, a kisantant érdekében.
A moszkvai Vörös Újságban Területi integritás címen írott cikkében (1921. febr. 5. és 12.) például így ír:

"Nem szabad követelni, hogy a magyarság az elszakított területeken a népszavazást, az önrendelkezési jogot érvényesítse. Hasonlóképpen nincs szükség a kulturális önkormányzatra sem. A magyar nyelvû kommunistáknak kötelességük tiszteletben tartani a volt Magyarország területén alakult államok antant-imperializmus által megszabott határainak integritását..."


A környezetében lévő kommunisták írták meg róla, hogy a magyarországi proletárdiktatúra alatt a sorsdöntõ fordulatoknál hisztériás rohamok lepték meg, elveszítette fejét, és félelmében sírt, mint egy gyermek; mindig azon jajgatott, hogy fel fogják akasztani, mert minden felelõsséget magára kell vállalnia. Ez a gyáva, folyton saját életéért rettegõ ember a krími félsziget polgári biztosaként 1920 végén ismét úrnak, parancsolónak érezte magát , aki végre bármit tehet, senki számadásra nem vonhatja.

Megbízható becslés szerint Kun Theodosiában 7500, Szimferopolban 12 ezer, Szevasztopolban 10 ezer, Kercsben 6000, Jaltában 5000 embert végeztetett ki, ez utóbbi helyen a vöröskeresztes kórház tizenhét betegápolónõjét és három orvosát is. Alupkában a kórház udvarán lövetett agyon 272 háborús rokkantat, akiket hordágyakon cipeltek le a kórtermekbõl.


 

3.   562. o. 1919. jún. 7. pünkösd szombatja - A sopronkövesdi események


Kimaradt, tehát pótoljuk:
Szamuely elé állították Schmidt Mátyás vasúti pénztárost, akit azzal vádoltak, hogy tûrte, és nem jelentette fel, amikor a vasútállomás közelében felszedték a síneket.

A 49 éves vasutast Szamuely rögtön kihallgatás nélkül halálra ítélte. Az álla alá egy rudazókötelet csavartak, és egy körtefára felakasztották. Minthogy lélegzeni néha-néha tudott, délelõtt fél 9-tõl 11 óráig kínozták, míg végre meghalt. Elõzõleg a fiát kényszerítették, hogy akassza fel az édesapját, de az erre nem volt hajlandó, sõt felajánlotta, hogy inkább meghal az apja helyett.

Erre összeszurkálták a fiút, ki fájdalmában elájult. Majd fellocsolták, és végig kellett néznie édesapja szenvedését, végül a szemben lévõ fára õt is felakasztották. Ezt viszont az apjának kellett végiggyötrõdni.

Azalatt a fenevadak szalonnát tízóraiztak. Sõt azt mondták a fiúnak, amikor az apja életéért könyörgött:

"Felakasztjuk mi az Úristent is!"
(Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. Bp. 1937. 526.)


 

4. 1920. febr. 24.-márc. 30: "A román csapatok kiürítik a Tiszántúlt."

 

A Glatz-könyv ennyit ír, de lássuk a valós tényeket:

"A román rekvirálások által okozott veszteséget közel hárommilliárd aranykoronára becsülik".
A brit élelmezési bizottság és a svájci Vöröskereszt küldöttségének vezetõje, Brunier kapitány a román megszállás alatt lévõ vidéki városokban ilyen állapotokat talált:
"Minden, a románok által megszállt városban olyan elnyomást találunk, amely az életet teljesen elviselhetetlenné teszi. Gyilkosságok napirenden vannak, gyerekeket és nõket megvesszõznek (...) Nyugat-európai gondolkozás mellett a dolgok állapotát nehéz elképzelni olyanoknak, akik mindezt nem látták"
(Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Bp. 1935. 248.)


 

5.   592. o. 1929: "Az év folyamán Hóman Bálint és Szekfû Gyula öt, illetve hét kötetben írta meg a Magyar történet-et." (ennyi fért Glatz kötetébe)
Glatz elfelejti megírni
, hogy HÓMAN BÁLINT a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója, egyetemi tanár, az OSZK igazgatója, a MTA tagja volt.
Apja Hóman Ottó klasszika-filológus, kolozsvári egyetemi tanár, a Nemzeti Múzeum õre.  Bartal Antallal õ alapította az Egyetemes Philológiai Közlönyt (1871).

Hóman Bálint elhallgatott szenvedéstörténetébõl:
Keresztény és nemzeti politikai múltja miatt a szovjet hadsereg elől 1945-ben Németországba menekült, ahol elfogták és a budapesti kommunista söpredéknek "600 zsidó személyes legyilkolása" címén adták ki. Valójában neki a zsidósággal semmilyen súrlódása nem volt. Annyira nem, hogy kedvenc zsidó tudós tanítványa a népbíróságon tanúskodott mellette, és élelmiszert is vitt be neki a börtönbe. Évekig hitt abban, hogy életben marad. Részletes tervet dolgozott ki arra nézve, hogy Málnási Ödönnel együtt új magyar történelmet ír, és hitelesen feldolgozza a bolsevizmus történetét.

"1949 januárja után börtönében a régi őröket ávós fenevadakkal váltották fel és megkezdődött a politikai elítéltek módszeres, inkvizíciós kegyetlenségű testi kínzása.
Szadista tacskók, akik Hóman Bálintnak köszönhették, hogy iskoláskorukban nem kellett testi fenyítést elszenvedniük, főként rajta tombolták ki kegyetlenkedő hajlamukat. Szinte naponta szólították ki zárkájából, hogy pálcájuk ütlegeivel táncoltassák a folyosón. Vagy a sétán békaügetésre kényszerítsék, és röhejtől düledezve nézzék, amint a beteg és nehéz teste lihegve, erejét felülmúló igyekezettel teljesítette a parancsot, míg emberkupaccá válva fel nem borult a börtön udvarán.
A korábban jól megtermett férfi a beszámolók szerint rövid idő alatt 60 kilogrammra fogyott. 1951. június 2-án hunyt el.
Hóman Bálint, az egész nemzet Bálint bácsija, megszabadult kegyetlen kínzóitól, -  nem bírta tovább a szenvedést."

Hóman Bálintot 2015. március 6-án a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában posztumusz felmentette a háborús bűntett vádja alól.

Még egy adalék Hóman portréjához:

"Titkára, Asztalos Miklós mesélte, hogy látta egy fejkendõs parasztasszonnyal ülni egymás mellett a miniszteri fogadódíványon. Az asszony a magával hozott rámába foglalt képen mutatta be neki családja tagjait. Hóman a kép fölé hajolva érdeklõdéssel hallgatta, hogy Bözsi már férjhez ment és két gyönyörû gyermeke van. Jancsi nemrég nõsült, Ilonka a községházán dolgozik, Péter papi szeminárium növendéke, Józsika pékinas, Pista pedig, aki a második sor szélén áll... Ugye milyen kedves okos arca van? Jó fiú, nagyon derék fiú, mindig jeles tanuló volt. A kegyelmes úr is jól járna, ha õt nevezné ki tanítónak a faluba, mert most épp üresedés van az elemi iskolában. S míg a miniszter mind melegedõbb érdeklõdéssel hallgatta az anyai csörgedezést, az elõszobában magas állású, kihallgatásra jelentkezõk egész sora várt bebocsátásra. Végre kinyílt a párnázott ajtó, s a miniszter, szemében a ritka élmény melegével, szinte fiúi gyöngédség mozdulatával kísérte ki a fejkendõs látogatóját."
(Szitnyai Zoltán. I. m. 136-137.)


 

6.   607. o. 1936. júl. 17: "Megkezdődött a spanyol polgárháború, az elsõ fegyveres küzdelem Európa földjén a fasizmus és a demokrácia erői között."

 - Így ír a Glatz, de felsorolásában a rossz kinézésû, örökké komor, hosszúkás arcú, ravasz kommunistát, a barcelonai hóhért,a katalóniai nemzetközi csõcselék vezetõjét, Gerő Ernõt (1898-1980) hiába keressük.

Gerõ Katalóniában elmondott beszédeiben és röplapokon keresztül is az ország problémáiért kizárólag a keresztény uralmat okolta, és az egyházat. A féktelen uszító hadjárat eredményeként 1936. júl.ius 18. és szept. 1. között 75 ezer ártatlan embert gyilkoltak le, ezek között volt 12 püspök, 285 apáca, 5255 pap, 2500 szerzetes, barát és 250 papnövendék. Felégettek 4000 templomot.

A Gerõ által vezetett Lenin-fiúk papi ruhába öltöztek, kiásták 19 apácának a holttestét, sorbarakták a ledöntött templom megmaradt falához, majd a holttesteket levizelték.



7. 616. o. 1940. novembere: Reményik Sándor Kolozsvárott meghal.

Természetesen ez sincs benne könyvünkben, a "minden magyar család kincsében".

A nagy költõ koporsójánál a házsongárdi temetõben Bánffy Miklós mondott gyászbeszédet. Ebből idézünk:
"Mély gyászban állunk ravatalánál, és keressük: milyen koszorú az, ami méltó volna őhozzá? ...

Őhozzá, aki tanítómester, lángeszű költő, és próféta volt egy személyben, már az országromlás elsõ pillanatától. Hozzá, kinek minden sorából Erdély egész magyarságának hangja szól ...

Valóban mindenütt ott lesz és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar."
(Erdélyi Helikon. 1941. nov. 11. sz. 687-688.)


618. p. 1941. november 9. este 7 óra: A kolozsvári Nemzeti Színház megnyitása szintén említésre nem-méltó esemény, - mármint Glatznak. Csak a bolsevik események felé húz a libidója!



8. 626. o. "1944. szept. 23. A Vörös Hadsereg alakulatai átlépik a magyar-román határt."


- írja lelkendezve könyvünk, de merõ véletlenségből Glatz kihagyja belőle a számtalan hasonló mellett a nagyszalontai szörnyû eseményeket is, melyek a SZABAD-DÚLÁS majd egy évig tartó állapotait jellemezték:

A MEGSZÁLLÁS  igazi módszerét érzékelteti egy szemtanú beszámolója a szalontai borzalmakról:

"Egyik este részeg szovjet katonák betörtek Borbély Ferenc szabómester lakásába, három asszonyleányát lefogták, aztán a borgõzös, rongyos, piszkos katonák reggelig egymásnak adták a kilincset. Az átélt borzalmak olyan hatással voltak a kilenctagú családra, hogy másnap mindannyian öngyilkosok lettek.

Az állati csõcselék rárontott Varga György, a helybeli Kereskedelmi és Hitelbank igazgatójának a feleségére is. Az igazgató a szörnyû élmények hatása alatt vadászpuskájával agyonlõtte két gyermekét, feleségét, aztán önmagát.

Steinbacher Györgynét alig egy hónap választotta el attól, hogy életet adjon gyermekének. A vad csürhe õt is megragadta. A meggyalázott szegény zsidó asszony felakasztotta magát.

Bonda Sándor csizmadia és Gál József kõmûves, a két meggyõzõdéses kommunista az orosz csapatok betörése után  jelentkezett a szovjet parancsnokságon. Elmondták, hogy mindketten kommunisták, a párt régi tagjai. A parancsnok - egy õrnagy - lehúzatta csizmáikat, aztán kidobta õket. A bolsevista horda késõbb mindkét elvtársa lakását kifosztotta, asszonyaikat meggyalázta.

Betörtek a nagyszalontai szállodába is, a helyiségeket sebesültjeik ellátására használták. Sok amputálás történhetett, mert a kórház udvara tele volt lemetszett lábakkal és karokkal, amelyeket kihajígáltak az ablakokon.

A magyar csapatok a hét végére visszafoglalták a várost. Az oroszok kitakarodtak, - de amit tudtak, elvittek." (Függetlenség. 1944. okt. 7. 5. o.)

Sajnos a magyar gyõzelem a bestiális hordán csak néhány napos lehetett.


 


Nemcsak az egész Kárpát-medencét, a sokezer magyar telepűlést hasonlóan végiggyilkoló, -fosztogató muszka attrocitásokról nem ír egy szót sem a történelemhamisító, muszkabérenc Glatz, de a nagy katonai
eseményekről sem: az OJTOZI, a TORDAI hősi, kitartó védelmi harcokról, a tiszántúli, hortobágyi, nyíregyházi kétségbeesett magyar erőfeszítésekről sem.

Az országba özönlõ orosz haderõ október végén elérte az Eperjes-Tokaj-Szolnok-Baja vonalat.
Magyarország 500 km-es arcvonalán 120 orosz hadosztállyal szemben 40 magyar és német hadosztály küzdött.

Ehhez számítható a hõsiesen harcoló csendőrség is, amely a vereckei szorosban, Nagyváradnál, a Csepel-szigeten, és végül a Budai Várban, az ungvári és galántai zászlóaljai, - s a váradi örsparancsnoki iskola majdnem minden tagját hõsi halottként áldozta fel!


 

9. 638. o. 1945. ápr. 4-rõl Glatz így ír:

"A szovjet hadvezetõség bejelenti: Magyarország teljes területét felszabadította..."

Ezzel szemben tény, hogy még ápr. 12-én is folytak harcok Magyarországon, de az ekkor elesettek síremlékén a történelemhamisító bolsevik söpredék  még a dátumokat is képes volt erőszakkal meghamisíttatni!



10. A fenti torzítások mellett fõként az elhallgatásokkal, KIHAGYÁSOKKAL  hamisít Glatz, hiszen például  a következõket sem találjuk könyvében:

Magyarországon a megszállók által meggyilkolt több mint 200 ezer hulla fölött, 470 ezer megbecstelenített és ázsiai szifilisszel megfertõzött nõ nyöszörgött orvosság után.

A magyar kormány a Lenin-betegséget (szifiliszt) gyógyító Salvarsant kért Nyugatról 1945 augusztusában.
Csak egy dunántúli kisváros, Pápa adatai ezekbõl a hónapokból: itt az Irgalmasok kórházában több mint ezer nõt kezeltek, közülük kereken nyolcszázat ázsiai szifilisszel.



 

Sehol sem találom Apor Vilmos gyõri püspök meggyilkolásának történetét sem!


"Fölajánlom szenvedésemet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj a szegény magyarokért!"  - ez volt az utolsó fohásza, ezek voltak utolsó szavai.


*  *  *

Akiknek a neve sehol sem szerepel, akiknek a mûvei sehol sem kaphatók, azok hamarosan elenyésznek az emberi emlékezetben. Az elmúlt 40 évben bolsevik módszerrel átírták a magyar történelmet, hogy az utódnemzedékekkel elfeledtessék.  ERRE épül mindmáig a kommunista stratégia!


Glatz Ferenc akadémikus, a 80-90-es évek hivatalosan felkent legfőbb történésze és az általa szerkesztett  "MAGYAROK KRÓNIKÁJA" feladata az lett volna, hogy orvosolja az  50 éves  tudatos kommunista elhallgatásokat és torzításokat.  De NEM  TETTE MEG!

Nem szerepel a kötetben Mályusz Elemér, Benda Kálmán, Jakó Zsigmond, Szabó T. Attila, Kelemen Lajos, Tolnay, Kerényi Károly, Gerevich Tibor, Domokos Pál Péter, Herepei János, Karácsonyi János, Janovics Jenõ, Wass Albert, Jékely Zoltán, Áprily Lajos, Zádor Anna, Fél Edit, Dsida Jenõ, Dercsényi Dezsõ, Radocsay Dénes, Kós Károly, Borzsák István, Ravasz László, Tamási Áron, Bálint Sándor, Székely Aladár, Balogh Jolán, Csengeri János, Karinthy Ferenc, Kiss Ferenc, Gózon Gyula, Berki Lili, Tõkés Anna, Tiborc Szentgyörgyi István életmûve sem.


Kihagyták Fadrusz Jánost is a két zilahi szoborral, Marosvásárhelyt Bernády Györggyel, a város újjáépítõjével, Tolnai Lajossal és Petelei Istvánnal együtt.
Hol van Érdmindszent és Szilágysomlyó, a váradi káptalan, melynek 1302. febr. 18-án kiadott oklevelében egy Horatius-idézet található az Ars poeticából?

Petri Mór hatalmas Szilágy vármegye- monográfiája, Jakab Elek Kolozsvár-története, a párizsi legszebb könyv aranyérmét elnyerõ ötkötetes Domanovszky miért nincs benne?
Bíró József mûvészettörténész, Zoványi Jenõ, Farczády Elek, aki Szabó T. Attilával feldolgozta a Marosvásárhelyi sorokat, hogy-hogy kimaradt?
Ugyanakkor mit keres a kötetben Arafat, Ceausescu, TGM, Ara-Kovács?

Amikor kimaradt Kõváry László, Szilágyi Sándor, Majláth püspök, báró Kemény János, Nyírõ József, Várad címzetes püspöke, Bunyitay Vince, a nagy történetíró, a Kempis-fordító Nogáll János, Entz Géza, Szilágy vármegye tudós alispánja, Szikszai Lajos, az irodalomtörténész Varjas Béla, Temesváry Ferenc, Kresz Mária, Széchenyi Zsigmond és Kittenberger Kálmán vadászkönyvei.



Ajánlott irodalom és történelem Magyarország SZÁNDÉKOSAN KIHAGYOTT nagyjaihoz:
Hantos Gyula: Kis magyar mûvelõdéstörténeti topográfia.
(In: Fejezetek a magyar mûvelõdéstörténet forrásaiból. Vál.: Gazda István. Bp. 1996. 457-463.)


Januárban Váradon sétálgattunk a drága Kanonok soron tanár barátommal, és egyre belemelegedve soroltuk, hogy GLTZ kihagyta a könyvbõl a váradi renaissance utolsó fõpapját, Schlauch bíborost is, a püspökségének és Erdélynek,  s Partiumnak elvesztésébe belehaló gróf Széchenyi Miklóst is,  - de Makkai László életmûvét, Lükõ Gábort a Magyar lélek formáival, Kecskeméti Lipótot, a nagy, váradi fõrabbit, aki prédikációiban gyakran Adyt idézte.
Amikor magyarságáért támadták, így válaszolt:

"Nem szoktam abba a kútba köpni, melyből egész életemben ittam."

Ezt Glatz Ferenc is megfontolhatná!



Aztán beszélgetőtársam kikísért a nagyváradi állomásra. Már indult velem a vonat, amikor kiáltotta a partiumiak  rendkívüli, néha vérforraló tájékozottságával:
"Láttad, hogy ez a festett szemöldökû bakkszász beletetette a könyvbe a saját képét, - erre eddig nem volt példa!"
Mindezt egy szuszra.  Még megkérdeztem, hogy hol van,  azt ordította erre, hogy a hétszázhetvenkilencedik oldalon.

De többet már nem hallottam, mert  elragadott onnan a vonat, - át a trianoni szégyenletes határon...


BÁLINT ISTVÁN JÁNOS

 
< Előző   Következő >