Hegedűs Antal: A bácskai vérengzések 1944 őszén Nyomtatás E-mail


 

Hegedűs Antal: A bácskai vérengzések 1944 őszén

 

 

2001-ben magyar nyelven is megjelent Stéphane Courtois szerkesztésében „A kommunizmus fekete könyve”.
A francia Courtois és ugyancsak francia munkatársai a XX. század legsötétebb foltjaként említik, hogy Európában és Ázsiában mintegy 100 millió ember életét oltották ki a kommunista rendszerek.

A Tito-féle Jugoszláviáról nagyon kevés szó esik ebben a fekete könyvben.
Megdöbbentő azonban az a két megállapítás, amelyet a szerzők a jugoszláv kommunizmussal kapcsolatban megfogalmaznak:

„A történelem folyamán ritkán előzte meg egy új hatalom berendezkedését annyi áldozat, mint Jugoszláviában. Ebben a tizenöt és fél milliós országban 1943-1953 között EGYMILLIÓ ember lett áldozata a kommunizmusnak – a rendszer kiépítése több halottal járt, mint 1941 és 1945 között a megszállók elleni harc”.

A Fekete könyv másik súlyos megállapítása, hogy "Jugoszláviában nem „népfelszabadító” háború folyt, hanem polgárháború és nemzetiségi háború is volt".

E két megállapítás igazságának fényében már a bevezetőben azt kell mondanunk, hogy a délvidéki magyarság ellen 1944-ben elkövetett vérfürdő - nemcsak a magyar uralom idején a szerbek ellen elkövetett atrocitások megtorlása volt, a „szemet szemért, fogat fogért” elve alapján.

A bácskai és bánáti  kb. 50 ezer magyarnak és több százezer németnek, svábnak csak azért kellett pusztulnia 1944 őszén, hogy
1. ne álljanak a kommunizmus délvidéki kiépítésének útjába,
2. hogy az ő likvidálásuk is előmozdítsa a Délvidék elszerbesítésének programját.

A források 50 ezerre teszik a magyar áldozatok számát.

 

1. A kommunista rendszer kiépítésének áldozatai

Tito és munkatársai a marxista-leninista ideológia hűséges tanítványai voltak. A megszállók elleni küzdelemmel párhuzamosan a kizsákmányoló kapitalista és polgári rendszer elleni harcot is kezdettől fogva programjukba iktatták. A megszállók elleni harc jelszava ugyan a „Smrt fasizmu - sloboda narodu", azaz: "Halál a fasizmusra, szabadság a népnek” volt – azonban ennek ürügyén minden polgári és kommunistaellenes irányzat képviselőjét is pusztulásra ítélték.

Tudomásom szerint még nem végezték el jugoszláv szinten a titói vérengzések során kiirtott áldozatok számának osztálybesorolás és ideológiai hovatartozás szerinti osztályozását. Részeredmények azonban rendelkezésünkre állnak, és ezek azt igazolják, hogy az, aki szembe állt a kommunista ideológiával, annak pusztulnia kellett.

Ennek illusztrálására itt most csak a pravoszláv papság veszteséglistáját hozom fel az 1941-1945 közötti időről. Ezt a veszteséglistát a belgrádi patriarchátus Szent Szinódusa állította össze 1946-ban. Eszerint a kommunista partizánok 280 szerb pravoszláv papot öltek meg, többet, mint a német, az olasz, a horvát és a magyar hadsereg együttvéve.

Ebből a 280 pravoszláv papból 62-t már a II. világháború befejezése után, tehát 1945. május 9-e után végeztek ki a partizánok. A montenegrói pravoszláv egyház papsága a háború idején Draza Mihaljovic polgári irányzatát támogatta. A kommunisták elől 1944 novemberében Montenegróból Joannikije mitropolitával együtt 70 pópa menekült el Nyugatra, Horvátországon és Szlovénián keresztül. Miután a Szövetségesek a több százezer menekülttel együtt őket is visszatoloncolták Jugoszláviába, a partizánok egy kivételével az összes papot kivégezték.

Továbbra is a papságnál, tehát a vallásos ideológia fő képviselőinél maradva, Bácskában és Bánátban a pravoszláv egyház veszteségei a következők: Bácskában a magyar hatóságok 15, Bánátban a németek 9, a szerbellenes partizánok pedig 3 pópát öltek meg, – mind olyanokat, akik részt vettek az ellenállási mozgalomban, azaz harcoltak a többségi-,  a 2/3-os többségű magyar és német közigazgatás ellen.


Ezzel szemben a partizánok csak Bácskában 15 római katolikus papot végeztek ki, jóllehet közülük egy sem vett részt a szerbek elleni atrocitásokban – a legtöbbjüknek az volt a bűne, hogy kifejezte örömét a Délvidék visszatérése fölött –, de vallási ideológiát képviseltek, és ennek kiirtása szintén a kommunista rendszer célkitűzései közé tartozott.

Főleg ideológiai szempontok miatt, a polgári világnézetet képviselő, csetnik és domobrán nézetű 250 000 férfit és nőt mészároltak le Tito partizánjai Szlovéniában, 1945 májusának utolsó napjaiban.

A hadifoglyok tömeges kivégzését Tito személyesen rendelte el, egy rejtjeles táviratban, amelyet Slobodan Penezic Krcunnak, az OZNA (az államvédelmi hat6ság) akkori főnökének küldött Szlovéniába:
„A nemzeti erők foglyul ejtett katonáit likvidálni kell”.


A Délvidéket tekintve, itt is ez a likvidálási tendencia érvényesült. Tito partizánjai nem ejtettek hadifoglyokat: a visszavonuló honvédekkel nem hadifoglyokként bántak, hanem elfogatásuk helyén kivégezték őket – példának elég említeni a Titelnél elfogott 25 határvadászt, a Temerinben elfogott három repülős szakaszvezetőt, a Szabadkán elfogott honvédeket.

A kiépítendő kommunista rendszer likvidálandó ellenségeinek tekintették a papok mellett a nagybirtokosokat, a gyárosokat, a tisztviselőket, a kulturális egyesületek vezetőit, a magyar pártok tagjait, és a megígért földosztás reményében a Nyilas-keresztes pártba beiratkozó nincstelen agrárproletárokat is.

Mindezeket helyben írták össze, egyszerű bejelentés vagy a megtalált párttagsági listák alapján, és kíméletlenül kivégezték őket, az egyéni felelősség megállapításának teljes mellőzésével.


2.  Kivégzések a nemzeti hovatartozás alapján

Bármennyire is népszerűtlen, de meg kell állapítani, hogy a magyar-szerb kapcsolatok sohasem voltak felhőtlenek a Délvidéken.

A töröktől való felszabadító hadjárat során a 17. század végén Koszovóból és Szerbiából ideköltöző szerbek napjainkig nem melegedtek fel a magyar lakossággal szemben.

Látszott ez már a Rákóczi szabadságharc szerb-magyar ellentéteiben, a rác dúlásokban, majd Mária Terézia idejétől a magyar adminisztráció elleni két évszázados küzdelmükben, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc véres leszámolásaiban, (pl. 13 gyermekfej az oltáron), és az 1. és 2. világháború magyarellenes mozgalmaiban, a magyarirtásokban és abban az állandó törekvésben, hogy a Délvidéket magyaroktól független  szerb vajdasággá alakítsák át.

*

1944 végén elérkezettnek látták az időt arra, hogy a Vajdaság egyharmadát kitevő németség likvidálása után a másik harmadot kitevő magyarságtól is megszabaduljanak.

Az 1944. október 17-én a Katonai Közigazgatást bevezető rendelet kimondta:
"eljött az ideje annak, hogy felszámolják azokat a bajokat, amelyeket az „idetelepített idegen elemek okoztak".

Az idegen elemektől való megszabadulásnak egyik fő szószólója, Nikola Petrovic mérnök, aki Tito legszűkebb pártvezetőséghez tartozott, 1944. október 28-án így fogalmazott a Vajdasági Népfelszabadító Egységfront lapjában:

„A német és a magyar hordákat ugyan szétvertük, de az általuk okozott mérges gyomot nem irtottuk ki gyökeresen... ezeket az idegen elemeket azokra a területekre telepítettük, ahol elődeink irtották az erdőket, csapolták le a mocsarakat, megteremtve a civilizált élethez való feltételeket... A nép érzi, hogy szükség volt erre a lépésre, hogy ezáltal is biztosítsuk a Bánát, Bácska és Baranya jugoszláv jellegét”.


A Délvidék elszerbesítése 1918 után nem került napirendre: a német lakosság teljesen intakt maradt, a magyar lakosság létszáma is alig fogyott: a Délvidékről elköltözött ugyan a hűségesküt megtagadó állami tisztviselői réteg és átköltöztek Magyarországra az úgynevezett optánsok, a lakosságcsere keretében.

Helyükbe az új hatalom a világháború önkénteseit, az u. n. „dobrovolyácokat” telepítette, rendszerint a magyar falvak mellé épített néhány száz lelkes lakótelepekre. Az eltávozott közalkalmazottak helyére szerb tisztviselők érkeztek.

*

Az igazi nagy szlávosítás a 2. világháború után következett be, a nagyarányú kolonizáció keretében: a részben elmenekült vagy likvidált 300 000 német helyére a „passzív” területekről ugyanannyi szláv, elsősorban szerb és montenegrói telepest hoztak.

A 40 000 elmenekült és a kb. 40-50 000 kivégzett magyar lakosság helyett csak a Sajkásvidékről kollektíven kiirtott és kitelepített községek (Zsablya, Csurog, Mozsor) megürült házaiba kerültek telepesek. A kollektív kitelepítés, majd pedig az úgynevezett „önkéntes lakosságcsere” veszedelme azonban egészen a békekötés aláírásáig ott lebegett a magyar lakosság feje fölött – ez azonban, valószínűen a Szovjetunió ellenkezése miatt nem következett be.


Nyilvánosságra került az a meglepő adat, hogy az 1948. évi, a háború utáni népszámlálás során a magyarság létszáma mindössze 38 590 fővel lett kevesebb az 1941-es magyar népszámlálás adatainál: 1941-ben 456 770 magyart írtak össze a mai Vajdaság területén, 1948-ban pedig 418.180-t.

Ma már minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a csekély különbség legfőbb oka az itt maradt németség magyarrá változásában rejlik: német helyett, (ami 1948-ban még mindig a kitelepítés veszélyét jelentette), magyarnak vallották magukat tízezer számra az itt maradt németek.

A magyar etnocidium történetében az a legszomorúbb, hogy az egymást is irtó délszláv népek (a szerbek, a horvátok, a szlovének és a bosnyákok) a magyarságot közös erővel irtották!


3. Kivégzések a népharag és a bosszú alapján

Amikor Matuska Márton 1990-ben folytatásos közleményekben, majd – 1991-ben – könyvben is hozzáfogott korszakalkotó és bátor kezdeményezéséhez, az 1944-es őszi eseményeknek leírásához, akkor a sajtóközleményeknek és könyvének is ezt a címet adta: „A megtorlás napjai”.

Cseres Tibor 1991-ben megjelent könyvében „vérbosszúnak” tekinti az 1944-es vérengzést.

Hasonlóképpen vélekednek, a mai napig, a tragikus eseményekről megemlékező szerb történészek is, akik a kivégzéseket a dühös népharag megnyilatkozásának tartják, amelyet a katonai hatóságok alig-alig tudtak mérsékelni. A legnyíltabban Isa Jovanovic, akkori tartományi pártbizottsági szervezőtitkár fogalmazta ezt meg 1987-ben megjelent emlékirataiban: „a megszállók által elkövetett gonosztettek miatt a délszláv lakosság soraiban az elkeseredés olyan nagy volt, hogy a partizán katonaság sok helyen nem tudta megakadályozni az elemi erővel kitört bosszút, amelyben az ártatlan emberek is é1etükkel fizettek”.

Ez a népharag kétségtelenül erős volt azokon a helyeken (Újvidéken, Becsén, Zsablyán, Csurogon, Mozsoron), ahol az 1942-es szerbellenes razzia során összesen mintegy 1350 főt pusztítottak a magyar rendfenntartó erők.

Ezeken a helyeken a megtorlás számlájára írható, hogy puszta feljelentés alapján fejét vették a megvádolt magyarnak.

Újvidéken például már október 23-án 40 000 feljelentő űrlapot nyomtattak ki, amelyen bárki megnevezhette azt, akit háborús bűnösként vagy a megszállókkal együttműködőként büntetésre méltónak tartott. Így aztán már október 26-án ezrével hurcolták el a magyar lakosságot.


Becsén már a partizánok beérkezése előtt kezdték összeállítani a kivégzendők listáját, úgyhogy a kivégzések már október 8-án, a város elfoglalásának a napján megkezdődhettek, és november 21-ig tartottak. Az 1942-es razziában Becsén mintegy kettőszáz szerbet és zsidót végeztek ki, a becslések szerint ugyanennyi volt a kivégzett magyarok száma is.

*

A leszámolás legtragikusabban Zsablyán, Csurogon és Mozsoron nyilvánult meg.
A bosszúállás koronája a három falu magyarságának kollektív kitelepítése és kényszertáborba való hurcolása volt 1945. január 25-én, - miután a három falu szerb lakossága kijelentette, hogy „a magyarokkal nem tudnak tovább együtt élni”.

A válogatott brutalitással meggyilkolt ártatlan magyar áldozatok száma több ezerre tehető csak e három községben. A többi magyart kitelepítették, évekig munkatáborokban tengődtek, pusztultak.

Csak 2014-ben, 70 évvel a népírtás után mondta ki a szerb parlament a magyarok KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉGÉNEK eltörlését.

In MOHOL from October of 1944 the extirpation of the Hungarians went on systematically. More than 800 Hungarians were collected and from this number 760 were executed. Not only men were killed but also 16-20 year old girls were executed. It is strange that in this village the communist Serbian partisans close cropped the people going to death. Then they were taken to the side of Tisza and they were shot by machine gun to the river there.

In CSUROG (Curog) from 23 October the Hungarian inhabitants had been exterminated continuously. In 1941 the Serbian partisans in Csurog killed a whole gendarme patrol some of them were impaled. Because of this as revenge 765 5erbian inhabitants were executed in 1944. 2,000 people the whole Hungarian population of the village was exterminated.

ZABLYA (Zabalj) in 1942 the Serbian killed 11 Hungarian soldiers in the village. Because of this 581 Serbians were executed. Because of the extreme revenge, just as it happened in Csurog the competent Hungarian commanders were tried by court-marital. The Serbian partisans of Tito started to revenge at once after their marching in, in October of 1944. The wealthier Hungarians were drowned into the manure of the back house. Even 13 year old Hungarian boys were killed, too. In total 2,000 Hungarian citizens were killed.

*

Csak fenntartással fogadhatjuk, hogy az 1942-es magyar razzia szerb áldozatai miatt következett be 1944-ben a megtorlás – a szemet szemért, fogat fogért – elve alapján. Annyi igaz a hasonlóságról az 1942-es magyar és az 1944-es szerb eljárás között ezeken a helyeken, hogy mindkét alkalommal bírói eljárás nélkül szedték össze és végezték ki az áldozatokat.

A különbség abban van, hogy Újvidéken, Zsablyán, Csurogon és Becsén a szerbek részéről erőteljes szabotázs és harci akciók előzték meg a magyar megtorlást.
1944 őszén viszont egyetlen helyen sem tanúsítottak a magyar lakosok fegyveres ellenállást – a 42-es igazi bűnösök pedig már elmenekültek ezekről a helyekről.

Bácska egyéb településein viszont egyáltalában nem beszélhetünk magyar atrocitásokról.

Milyen népharagra alapozódott volna tehát a tömeges megtorlás?

Miért kellett legyilkolni Zomborban 5650, Szabadkán 2000, Szenttamáson 1000, Kanizsán és Moholon és Péterrévén 800, Bezdánban 180 és majdnem minden bácskai helységben SOK SZÁZ ártatlan magyart?
Zombor szinte teljes magyar lakosságát megölték.

 

*

Megrendítő dokumentumok a délvidéki vérengzések magyar áldozatairól szóló kötetek.

Ezekben nemcsak a számokról és a kivégzések okairól olvasunk, hanem azokról a minden képzeletet felülmúló kínzásokról és szenvedésekről is, amik ennek a sok tízezer magyar áldozatnak a halálát megelőzték.

BEZDÁN 3 November 1944. The Hungarian male inhabitants of the village in the age of between l6 and 5O years were driven to a sports ground. 118 men were shot down by machine pistol to the Danube. 2830 Serbian communist partisans who made the murder belonged to the udarna brigade No. 12 in the division No. 51. It is strange but the Soviet officers were also horrified at the massacre because they were who stopped swearing further executions.

ZOMBOR (Sombor) 6 December 1944. The Serbian partisans first had one part of their captives dug up to the neck into the earth by other captives then they had them trampled to death by tank. The first impalement happened here, too. The executions in the villages of Bácska Vajdaság were directed by a Serbian communist partisan woman called Julka who was wounded mortally in the fights later. At the moment there is a thirty meter high granite monument on the mount of Batina and on the top of this monument there is the statue of this woman executioner.

 

UJVIDÉK (Novisad) 23 October 1944. In the early morning hours the Serbian partisans under the leadership of Todor Gavrilovics Rilc, political commissioner marched in the ancient Hungarian town, in Novisad (Újvidék). From the first day they already carried off the Hungarian inhabitants to the former winterport of the Danube. This was the center of the massacre. Until the execution men were held in prison for weeks. Among the captured and executed people there were a lot of 14-15 year old boys as "dangerous fascists". Executions started on 25th October. A drunken partisan officer read off 300 names. In a short time only the rattle of the machine pistols sounded. Farewell cries of the executed Hungarians were suppressed by the racing of the lorries' engine. The Hungarian captives got some water and bread only on the fifth day. During the first week about 1500 Hungarians were shot down into the Danube: One part of the corpses was either burnt or put into common graves in several rows. Around 1970 a new highway was built but because of the common graves in the Feketics forest the track of the highway was led in other way. All the Hungarian students captured in Novisad and its surroundings were shot down.

In MOHOL from October of 1944 the extirpation of the Hungarians went on systematically. More than 800 Hungarians were collected and from this number 760 were executed. Not only men were killed but also 16-20 year old girls were executed. It is strange that in this village the communist Serbian partisans close cropped the people going to death. Then they were taken to the side of Tisza and they were shot by machine gun to the river there.

In CSUROG (Curog) from 23 October the Hungarian inhabitants had been exterminated continuously. In 1941 the Serbian partisans in Csurog killed a whole gendarme patrol some of them were impaled. Because of this as revenge 765 5erbian inhabitants were executed in 1944. 2,000 people the whole Hungarian population of the village was exterminated.

ZABLYA (Zabalj) in 1942 the Serbian killed 11 Hungarian soldiers in the village. Because of this 581 Serbians were executed. Because of the extreme revenge, just as it happened in Csurog the competent Hungarian commanders were tried by court-marital. The Serbian partisans of Tito started to revenge at once after their marching in, in October of 1944. The wealthier Hungarians were drowned into the manure of the back house. Even 13 year old Hungarian boys were killed, too. In total 2,000 Hungarian citizens were killed.

SZENTTAMÁS (Srbobran Turja) In October of 1944 3,000 inhabitants of Hungarian nationality were executed by the Serbian communist partisans from the village of 18,000 inhabitants. In the old Serbian cemetery the tomb was dug by the persons to be executed and the Hungarians were executed in groups of 150-200. An 8-year-old girl was the witness of the massacres by chance and unnoticed. The Serbian people next door overheard her story and denounced the little girl. Next day the Serbian partisans took away the innocent girl and executed her.

SZIVÁC (Sívac) 1st November I944. Seventy-five Hungarian men completely undressed were accompanied to the cemetery where they were executed by command of Brano Bikicskics Serbian main communist from Szivác.

ADORJÁN (Nadrljan) On 3d December 1944. 56 Hungarian citizens were executed on the bank of Tisza.

KANIZSA (St. Kanjiza) On 7th October 1944 Serbian partisan executioners arrived following the Soviet troops. In this village the names of the offenders entirely remained. First of all every Hungarian women were ravished. 300 Hungarians were collected in the village and they were closed in the cellar of the town hall, majority of them was beaten to death there. The corpses were carried on cart by nights to the island of Tisza where they were lying covered by lime for days. Let the names of the Serbian communist partisan killers be listed here: Niklo Radovics, Szvetozár Knezevics, Alexander Oluski, Dusan Ugranov.

OBECSE (Stari Becej) Killing of the Hungarians began on 9th October I944. First Ferenc Petrányi 65 year old catholic abbot was arrested by some young communist Serbian partisan girls. A11 parts of his face and body were mashed. A partisan woman from Zombor, called Zorka was the most brutal. He was bound on a plank by her and then they jumped to his belly chest and sexual organ from the table. Zorka and her partisan comrades in laced boots practically disemboweled his internal organs. When he died on l4th October they threw him out of the window to the stone block yard so that his death should seem to be a suicide.

SZENTFÜLOP (B.Gracac) was a pure Hungarian village from the age of the Arpads. On 25th November 1944 its whole male population between the age of I8-60 years was exterminated. In total 212 men were killed.

TEMERIN (Temerin) October of 1944. Several hundreds people fell victims of the Serbian carnage. A Soviet officer prevented the extirpation of the whole Hungarian population of the village. Hungarian human loss of the village was 480 people.

In the city of ZOMBOR in October of 1944 the murdering of the Hungarians started at once on the basis of the death-list previously made. First two Hungarian Carmelite fraters were captured and executed. They were frater Gellér Sztancsics and Illés Hollós. The Hungarians were taken to the Palace of Kronich. Next to the race-course the common graves were dug in which 2,500 Hungarisns were buried. Several other common graves can be found in the outside districts of the city. The inhabitants of the Hungarian city were fully exterminated. In total 5,650 Hungarians were executed.


 
< Előző   Következő >