Változást - 2004-2005 fordulóján

2004-2005 fordulóján

Téma: Kárpát-medencei panoráma

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 07. 18:48 | Sorszám: 68

,,Tenni kell valamit.
Ha nem vigyázunk, egyenként ütnek bennünket agyon.''
(Tamási Áron)

A kettős állampolgárság körüli viták és az ezzel kapcsolatos népszavazás felemás eredménye egyértelműen bebizonyították, hogy a trianoni tragédia óta eltelt nyolc és fél évtized, a szerteszabdalás utáni időszakban kialakult más és más élethelyzet, az egymástól elszakított nemzetrészek történelmének eltérő alakulása végzetesen megosztotta a nemzetet.

Ezt a megosztottságot a Magyarországon bekövetkezett rendszerváltozás óta az egymást követő kormányok és országgyűlések ilyen vagy olyan intenzitással, felelősséggel, erőfeszítéssel, a magyar–magyar párbeszéd elindításával, a magyar–magyar csúcs, majd a Magyar Állandó Értekezlet létrehozásával, a kedvezménytörvény megalkotásával igyekeztek orvosolni -- megszüntetni, gyógyítani azonban nem tudták.

A határmódosítás nélküli békés nemzetegyesítés mindmáig be nem teljesült álom maradt. Sőt ez a megosztottság Magyarország, Szlovákia és Szlovénia európai uniós csatlakozásával, Románia és Horvátország kimaradásával, s Szerbia és Montenegró meg Ukrajna hosszú távúnak ígérkező elszigetelődésével még csak fokozódott.

A legutóbbi történések ugyanakkor arra is rávilágítottak, hogy a határon túli magyarság még soha nem volt ennyire elszánt és egységes, mint most a magyar állampolgárság visszaperlése ügyében, valamint arra is, hogy korábban egyetlen magyar kormány sem feszült szembe ennyire határozottan, már-már ellenségesen az elcsatolt nemzetrészek megmaradást szolgáló egységes akaratával, mint ez a mostani. Ehhez tehetjük még hozzá, hogy a magyar társadalom és a magyarországi parlamenti pártok között ebben a kérdésben szinte kibékíthetetlen megosztottság tapasztalható.

A határon túli magyar szervezetek felelősen gondolkodó vezetői ebben a helyzetben egyetlen dolgot tehettek: megmaradásunk és a nemzet együtt tartása érdekében minden halogatás nélkül asztalhoz ültek, mégpedig Szabadkán, az egyik legszorongatottabb helyzetben levő nemzetrész szellemi központjában, hogy közösen olyan platformot dolgozzanak ki, amely szavatolja mindegyik (más-más élethelyzetben levő) nemzettest magyarként való megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, valamint a tizenötmilliós magyarság egységes nemzetként való létezését.

A NEMZETPOLITIKA HIÁNYA ÉS ENNEK KÖVETKEZMÉNYEI

Megállapíthatjuk: a magyarországi politikai elitet súlyos felelősség terheli, amiért az elmúlt tizennégy esztendőben nem tettek maradéktalanul eleget alkotmányos kötelezettségüknek, adósak maradtak egy minden területre kiterjedő, az elcsatolt nemzetrészek más-más léthelyzetét messzemenően figyelembe vevő NEMZETPOLITIKA kidolgozásával és érvényesítésével

Egyebek között elmulasztották a határon túli magyar közösségek megmaradását szavatoló autonómiatörekvések erőteljesebb és hatékonyabb támogatását, a szülőföldön való boldogulás jelentősebb eszközökkel, minden régióra kiterjedő gazdasági beruházásokkal történő elősegítését, s elmulasztották annak a törvénynek a megalkotását is, amely lehetővé teszi a határon túli magyarok számára, hogy amennyiben igénylik, szülőföldjük elhagyása nélkül is rendelkezhessenek biztonságukat és szabadságukat szavatoló magyar állampolgársággal.

Mindezen mulasztások következtében az elcsatolt nemzetrészek életében olyan – nemzeti közösségként való megmaradásukat veszélyeztető, már-már visszafordíthatatlan – negatív jelenségek következtek be, mint a határon túli magyar közösségek létszámának drasztikus fogyása, településeik elnéptelenedése, intézményeik feladása, tagjainak az élet szinte minden területén peremre szorulása.

Fokozott aggodalomra ad okot, hogy a reményvesztés erősödése elsősorban a fiatal korosztályok körében tapasztalható. Az eredménytelenül végződött népszavazás után és a kormányoldalnak a választási kampányban tanúsított elutasító és szinte ellenséges magatartása miatt – soha nem tapasztalt megosztottság keletkezett az anyaország és az elcsatolt nemzetrészek között, ami magát a békés nemzeti integrációt, a nemzet egységes működését veszélyezteti.

CSELEKEDNI KELL!

Minden halogatás nélkül cselekedni kell tehát, s a határon túli magyar szervezetek Szabadkán összegyűlt vezetői most ezt teszik. Helyzetükből adódóan törvényt nem alkothatnak vagy módosíthatnak, költségvetési átcsoportosításokat nem végezhetnek, gazdasági beruházásokat nem eszközölhetnek, országgyűlési döntéseket nem hozhatnak, ám felelős együttgondolkodásuk eredményét odatehetik a Magyar Országgyűlés, a magyar kormány – az egységes magyar nemzet asztalára.

A határon túli magyar szervezetek Szabadkán összegyűlt képviselői maradéktalanul egyetértenek abban, hogy a megváltozott helyzetben, Magyarországnak, Szlovákiának és Szlovéniának az Európai Unióhoz való csatlakozását követően a magyar kormánynak, a magyarországi parlamenti pártoknak a Kárpát-medencei legitim politikai szervezetekkel szorosan együttműködve haladéktalanul ki kell dolgozniuk egy minden területre kiterjedő, az elcsatolt nemzetrészek merőben más-más élethelyzetét messzemenően tekintetbe vevő NEMZETPOLITIKÁT, s ezt meg kell tölteni valós tartalmakkal. Ebben a határon túli magyar közösségek megmaradását, a nemzet együtt mozdulását segítő munkában a jelen levő szervezetek vezetői, szakértői (a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma) minden rendelkezésükre álló eszközzel, politikai tapasztalatukkal és szellemi potenciáljukkal készek részt venni.

Egyetértünk abban is, hogy a magyar kormány által létrehozott és az Országgyűlés elé terjesztett SZÜLŐFÖLD-PROGRAM nem lehet a nemzetpolitikának az egyetlen pillére, nem helyettesítheti az általunk létfontosságúnak tartott, megmaradásunkat szavatoló egyéb pilléreket.

A SZÜLŐFÖLDÖN VALÓ BOLDOGULÁS HÁROM PILLÉRE

Megítélésünk szerint ennek a nemzetpolitikának három pilléren kell nyugodnia.

Megmaradásunk és szülőföldön való boldogulásunk legfőbb pillére a MAGYAR AUTONÓMIA, amelyet a legtöbb nemzeti közösségünk a helyi sajátságokat és lehetőségeket figyelembe véve idejekorán kidolgozott, kisebb vagy nagyobb részben mostanra meg is valósított, s amelyért megvívta harcát a saját utódállamában.

Most a Magyar Köztársaság kormányán, országgyűlésén és európai parlamenti képviselőin a sor, hogy ezeket az autonómiatörekvéseket a nemzetközi, uniós és multilaterális diplomáciában, valamint a kétoldalú kapcsolatokban az eddigieknél erőteljesebben és hatékonyabban támogassa és képviselje.

Autonómiánk építését, életképessé tételét, otthonteremtési törekvéseinket jelentős mértékben segítheti a másik pillér, a SZÜLŐFÖLD-PROGRAM.
Ám csak abban az esetben, ha a program nem az eddigi támogatások átcsoportosítását, más néven nevezését jelenti, hanem jelentősen növeli annak mértékét és hatékonyságát. A határon túli támogatások kérdésében nagyságrendi módosítást kell elérni. A szülőföldön való boldogulás, a kivándorlás mérséklése elsősorban egzisztenciális kérdés, tehát ehhez jelentős gazdasági beruházásokra, munkahelyteremtésre van szükség, aminek költségigénye többszöröse a mostani támogatásnak. Olyan programokat kell közösen kidolgozni, amelyek találkoznak a magyar állam és a magyarországi vállalkozók érdekeivel. Fontos továbbá, hogy a nemzeti önazonosság ápolását célzó kulturális, oktatási-nevelési és tömegtájékoztatási támogatások a megfelelő szinten maradjanak, ne szenvedjenek mind jobban tapasztalható kormányzati megnyirbálást. Üdvözöljük az MDF által javasolt ,,harmadik 1%'' bevezetését, a törvény megfelelő módosítását a határon túli magyarság támogatása érdekében. Egységesen támogatjuk továbbá az RMDSZ-nek a legutóbbi Máérten benyújtott előterjesztését, hogy a Magyar Köztársaság költségvetéséből származó, a határon túli magyarok számára elkülönített támogatás mértéke az eddigi 01–0275 százalék helyett a 2005. évben a költségvetés főösszegének 0,3 százaléka legyen, 2006-ban 0,4 százalék, majd 2007-től kezdődően a mindenkori költségvetés főösszegének 0,5 százaléka.

A magyar nemzet csak a határon túl született kiemelkedő szellemi értékek és gazdasági teljesítmények beépülése által lehet teljes, ezek kirekesztésével a nemzet egésze lesz szegényebb. Ezért a Magyar Köztársaság az elcsatolt nemzetrészek mostaninál erőteljesebb támogatásával a saját gyarapodásához járul hozzá.

Egy határon túli támogatást célzó programcsomag összeállításánál rendkívül fontos, hogy az egzisztenciateremtő, valamint a nemzeti önazonosság ápolását segítő kulturális és oktatási-nevelési meg tömegtájékoztatási támogatások összhangban legyenek, fontos e támogatások arányos elosztása az egyes régiók között, valamit hogy a kidolgozott konstrukció lehetővé tegye a programok európai uniós támogatását.

A Szabadkai Kezdeményezés részvevői azzal a legutóbbi Máérten előterjesztett délvidéki előterjesztéssel is maradéktalanul egyetértenek, hogy a korábbi időszakban és jelenleg is hátrányos megkülönböztetést elszenvedő, az Európai Unión tartósan kívül rekedő délvidéki, valamint kárpátaljai magyarság a határon túli támogatást célzó programcsomag összeállításánál pozitív diszkriminációban részesüljön.

A nemzetpolitika harmadik – az előző kettőnél semmivel sem kevésbé fontos – pillére a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG ELNYERÉSE A SZÜLŐFÖLD ELHAGYÁSA NÉLKÜL.

Az ezzel kapcsolatos népszavazás eredménye, illetve eredménytelensége megdöbbentette és mélységesen elkeserítette a határon túli magyarságot, ám az IGEN szavazatok győzelme, meg a határon túli magyar szervezetek egységes álláspontja erkölcsileg arra kötelezi a Magyar Köztársaság Országgyűlését és kormányát, hogy minden halogatás nélkül érdemben is foglalkozzon ezzel a számunkra életbevágó kérdéssel.

Szilárd meggyőződésünk, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése nem serkenti az elvándorlást, sőt az autonómiatörekvés erőteljesebb és hatékonyabb támogatásával meg a Szülőföld-program következetes megvalósulásával együtt éppen segíti a szülőföldön maradást. Mert amellett, hogy erkölcsi jóvátételt jelent a nyolcvanöt esztendeje kisebbségi sorsban élő nemzeti közösségek számára, biztonságot is nyújt, s lehetővé teszi az anyaországi és határon túli magyarok egymás közötti zavartalan kapcsolattartását.

Ebből kiindulva a Szabadkai Kezdeményezés részvevői ismételten felkérik a magyar kormányt és parlamenti pártokat, hogy a nemzetközi joggal összhangban alkossák meg azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a határon túli magyarok számára, hogy amennyiben igénylik, szülőföldjük elhagyása nélkül rendelkezhessenek magyar állampolgársággal.

A határon túli magyar szervezetek készek arra, hogy a törvénymódosítás előkészítő munkálataiban tevőlegesen részt vegyenek. Elvárják a magyar kormánytól, hogy mielőtt megtárgyalná ez irányú javaslatát, annak tartalmát a korábbi gyakorlattól eltérően egyeztesse a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteivel, illetve hívja össze a Máért ülését. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a nemzet jövője ne legyen pártpolitikai csatározások tárgya, hanem mielőbb közös álláspontot alakítsunk ki e számunkra létfontosságú nemzetstratégiai kérdésben.

A Szabadkai Kezdeményezés részvevői -- a Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagjai -- eltökéltségüket fejezik ki, hogy a jövőben minden olyan alkalommal összejövetelt tartanak, amikor ezt a határon túli magyar közösségek és a nemzet egészének közös ügye megkívánja, - évente legalább két alkalommal.

Szabadkán, 2005. január 6-án, 7-én
A Szabadkai Kezdeményezésen jelen levő határon túli magyar szervezetek képviselői

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 05. 18:42 | Sorszám: 67

D É L V I D É K

A szakértői bizottság álláspontja változatlan

A kettős állampolgársággal foglalkozó vajdasági szakértői bizottság is részt vesz a csütörtökön kezdődő kétnapos szabadkai mini Máért-en. A dr. Szalma József egyetemi tanár vezette bizottság szerint a magyar parlamentnek módosítania kellene az 1993. évi Magyar állampolgárságról szóló LV. törvényt, mely egyéves magyarországi tartózkodási, megélhetési és lakásfeltételhez köti az állampolgárság megszerzését a határon túli magyarok számára.

Mgr. Miavecz Bélát, a vajdasági magyar pártok által felkért szakértői bizottság alelnökét arról kérdeztük, milyen álláspontot fognak képviselni a határon túli magyar szervezetek szabadkai találkozóján.

– A mi álláspontunk ismert, ezt képviseltük mindhárom tárgyalásunkon a budapesti Külügyminisztériumban, és ezt fogjuk képviselni a szabadkai mini Máérten is. Meghatároztuk, hogy pontosan hogyan kellene módosítani a magyar állampolgársági törvényt ahhoz, hogy a határon túli magyarok is állampolgársághoz juthassanak. Ettől az álláspontunktól nem fogunk eltérni, és úgy gondolom, hogy a mini Máért sem.

– Önök 2003 őszén úgy fogalmaztak, nem hívei annak, hogy Magyarország, valamint Szerbia és Montenegró kétoldalú egyezmény révén szabályozza a kettős állampolgárság kérdését a vajdasági magyarok és a magyarországi szerbek ügyében. Változott-e ez az álláspontjuk a népszavazás eredményének tükrében?

– Nem. Ez nem államközi kérdés, ez belügy. Minden állam maga dönti el, hogy miként adja. Ezt a kérdést a környező országok is maguk rendezték, elvárjuk, hogy az anyaország is ekként cselekedjen.

Minden határon túli magyar szervezet osztja azt az álláspontot, hogy a magyar állampolgárság jár nekünk.

A szabadkai találkozón tehát nem számítok nagyobb nézeteltérésre, vitákra. Egységes álláspontot fogalmaz majd meg a határon túli és a nyugati magyarság. A magyar parlament pedig eldöntheti, hogy így megadja, vagy így nem adja meg nekünk az állampolgárságot. Nekem személy szerint nincs mit alkudoznom, sem a vajdasági magyarságnak nincs oka alkudozásra.

Teljes jogú magyar állampolgárságot akarunk.

* * *

Ágoston András levele a határon túli magyar politikusokhoz

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke tegnap levelet intézett a határon túli magyar politikai vezetőkhöz a holnap kezdődő szabadkai Mini Máért kapcsán.

A címzettek: Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártja, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és Thomka György, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke.

Tisztelt Elnök Urak!

Örömmel látom, hogy a szabadkai Mini Máért összejövetelen újraéledni látszik a kilencvenes évek elején indult, s valahogy elhalt tanácskozási forma, a KENF. Néhányan emlékezünk rá, hogy a határon túli magyar vezetőknek ezen a fórumán nagyon gyorsan felismertük a kisebbségi közösségek közös fellépésének lehetőségét, s együtt szorgalmaztuk az autonómia eszméjének támogatását a magyar kormánnyal és a parlamenti pártokkal tartott konzultációink során.

Most a kettős állampolgárság az időszerű téma. Annál inkább ránk vár a konkrét megoldási javaslatok kidolgozása, mert a magyarországi politikai színtéren a sikertelen népszavazás után a nemzeti ügyek hangoztatásával nemigen lehet választásokat nyerni. Ebből kifolyólag a határon túli magyarság ügye az elkövetkező másfél évben bizonyára nem kaphat olyan helyet a politikai diskurzusban, mint a népszavazás előtt.

Számunkra mind a kettős állampolgárság, mind az autonómia elsődleges kérés, követelés marad.

Tekintettel arra, hogy a hírek szerint 2005-ben megkezdődik az új magyarországi alkotmány tervezetének kidolgozása, javaslatom az, hogy a szabadkai találkozónkon ejtsünk erről is szót.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt nevében javasolom, hogy a Mini Máért-on kezdeményezzük közösen, hogy a magyar alkotmányba – megfelelő formában – kerüljön be a kisebbségi választók névjegyzékére épülő, többpárti, demokratikus választások útján létrehozható tényleges autonómia, a kisebbségek számára fenntartott parlamenti helyek intézménye és a nemzet egységét formálisan is megerősítő kettős állampolgárság.

Az EU-tag, végre szabad Magyarország legyen új típusú, demokratikus nemzetállam! Alkotmánya legyen olyan eredménye az EU-n belüli demokratikus folyamatoknak, amely egyben hivatkozási alapot ad a határon túli magyar közösségek politikai küzdelmeihez. S amelyet nem hagyhatna figyelmen kívül sem az utódállamok politikai elitje, de a nemzetközi közösség sem.

Tisztelt Elnök Urak!

A VMDP szerint a Mini Máért tétje az, előre tudunk-e lépni a nemzet felemelkedésének útján, vagy sem. A magyarországi sikertelen népszavazás után, reméljünk, csak átmenetileg, ránk hárul a nemzet határmódosítás nélküli politikai integrációs folyamatainak fenntartása és továbbvitele.
Tegyük méltósággal a dolgunkat.
Abban a reményben, hogy ez nem lehetetlen, tisztelettel:

Ágoston András, a VMDP elnöke

[Ada, 1944. március 4. Politikus. A történelmi VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) alapítója. Jelenleg a történelmi VMDK politikai örökösének tartott Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke. Volt újságíró, szakszervezeti tisztségviselő, a Forum vezérigazgató-helyettese, szerbiai parlamenti képviselő. A VMDP elnökeként a perszonális auotonómia modelljének megvalósítását szorgalmazza. Jogász, Temerinben él.]

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 05. 18:36 | Sorszám: 66

ÚJVIDÉKI MAGYAR SZÓ
2005. január 5., szerda
http://www.magyar-szo.co.yu/arhiva/2005/01/05/

Autonómiát és kettős állampolgárságot!

Ezt a két fő nemzetstratégiai célt javasolja a VMSZ a holnap kezdődő Szabadkai Kezdeményezés részvevőinek.

A határain túli jelentősebb magyar politikai szervezetek vezetői holnap és holnapután találkoznak Szabadkán, hogy december 5-e után első ízben mondjanak és alakítsanak ki közös véleményt és álláspontot a tavalyi népszavazásról, és még inkább az azt követő közös politizálás irányvonaláról.

A két legszámottevőbb határon túli magyar közösség, az erdélyi és a felvidéki magyarság politikai vezetői már előre jelezték részvételüket, a találkozó házigazdája pedig a vajdasági magyarság legerősebb politikai szervezete, a VMSZ, így annyira előre is megjósolható, bármilyen is legyen a Szabadkán elfogadott közös álláspont, határon túli magyar vonatkozásban azt mértékadónak lehet és kell tekinteni.

A házigazda szervezet elképzelése és javaslata szerint a Szabadkai Kezdeményezés részvevői első aktusként már holnap létrehoznák (állandó jelleggel) a Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumát. Ennek alapító tagjai, illetve megfigyelői maguk a holnap kezdődő találkozó részvevői lennének, a további új tagok pedig azok a parlamenti képviselettel rendelkező magyar politikai szervezetek lehetnek, amelyeket az alapító tagok konszenzussal elfogadnak. A javaslat szerint a szervezet szintén konszenzussal hozza majd meg határozatait, és évente legalább két alkalommal tart összejövetelt.

Szabadkán a két legnagyobb határon túli magyar közösség politikai vezetői: Bugár Béla és Markó Béla

Amennyiben tehát a részvevők elfogadják ezt a javaslatot, úgy ez az új szervezet fogja képezni azt az intézményes keretet, amely foglalkozni hivatott magával a tartalommal. A tartalomra vonatkozóan, a kezdeményező, azaz a VMSZ kiindulópontként szintén felkínál (illetve már előre eljuttatott a részvevőknek, valamint a sajtónak is) egy dokumentumot. Ez a Szabadkai Kezdeményezés Platformja, amely rövid helyzetértékelés után három fő pontban fogalmazza meg a szülőföldön való boldogulás feltételeit, ezek pedig a magyar autonómia, a Szülőföld-program és a magyar állampolgárság elnyerése a szülőföld elhagyása nélkül.

A tanácskozás holnap 15 órakor kezdődik a szabadkai Középiskolai Diákotthonban, és a tervek szerint pénteken 13 órakor ér véget, sajtótájékoztatóval. A program szerint egyébként a tanácskozás érdemi része zárt lesz, a sajtó képviselői csupán a csütörtöki megnyitón, illetve a pénteki zárónyilatkozat elfogadásán és az azt követő sajtótájékoztatón lehetnek jelen, illetve a szünetekben nyilatkozatokat kérhetnek a részvevőktől.

A tanácskozáson jelen lesz az a vajdasági magyar szakértői bizottság is, amely Magyarországon több ízben is egyeztető tárgyalásokat folytatott a kettős állampolgárság ügyében.

A határon túliak felszólítják Budapestet
Az MKP konkrét javaslattal érkezik Szabadkára
Bugár Béla nyilatkozata a Magyar Szónak

Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint december 5-e után a magyar kormány nem tud vagy nem akar reagálni a december 5-e után kialakult helyzetre. Ezért a határon túli magyar szervezetek fel fogják szólítani arra, hogy tegyen valamit.

Az MKP konkrét nyilatkozattervezettel érkezik Szabadkára, de ezt elsőként a tanácskozás résztvevőivel szeretnék megtárgyalni, így nyilatkozni majd csak utána fognak róla.

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 05. 08:10 | Sorszám: 65

RMDSZ: lehetséges a kettős állampolgárság ügyének megoldása
2005. 01. 04.

Markó Béla RMDSZ elnök is részt vesz a szabadkai magyar-magyar értekezleten, amelyre Kasza József, a Magyarországon túl élő közösségek számos szervezetét meghívta.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és vezetője, Tőkés László nem kapott meghívót Szabadkára. Az RMDSZ három tagú küldöttséggel utazik Délvidékre.

Van lehetőség a kettős állampolgárság ügyének megoldására a népszavazás eredménytelenségétől függetlenül - nyilatkozta a Magyar Rádiónak Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki csütörtökön Varga Attila parlamenti képviselő jogásszal, a magyar szervezet állampolgársági kérdésekben jártas szakértőjével ott lesz Szabadkán. Az értekezlet második napján, pénteken Markó Béla elnök is jelen lesz. A csütörtöki bukaresti kormányülés után utazik oda. A zsúfolt belpolitikai program ellenére a legmagasabb szinten képviselteti magát az RMDSZ, mert a téma nagyon időszerű, fontos - mondta Takács Csaba, aki arra emlékeztetett, hogy az állandó értekezletnek van egy szabálya. Az, hogy Magyarországnak a határon túli magyarokat érintő kérdésekben konzultálnia kell az érintett szervezetekkel.

A magyarországi parlamenti pártok feladata: törvényt alkotni a kettős állampolgárság ügyében. A határon túli magyar szervezetek elvárják, hogy bevonják őket az előkészítés folyamatába - jelentette ki az RMDSZ-ügyezető elnöke, Takács Csaba. Markó Béla elnök szerint a szabadkai értekezlet várhatóan egy állásfoglalással zárul. Ebben benne lesznek azok az elvek, amelyeket a határon túliak érvényesíteni szeretnének, de szükség lesz arra, hogy a magyarországi parlamenti pártok is egyeztessenek a kettős állampolgárságot illetően. Hiszen ha ez nem történik meg, a végeredmény épp olyan siralmas lesz a határon túli magyar közösségek számára, mint amilyen az eredménytelen népszavazás volt - nyilatkozta az RMDSZ elnöke.

Magyar Rádió Online

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 05. 08:04 | Sorszám: 64

ERDÉLY MA
2005. január 05.

Gróf Széchenyi István nevét vette fel a kőszegremetei iskola

Miközben szatmárnémeti egyik legnagyobb általános iskolájának, a 10-es számmal jelölt tanintézetnek a névadási ügye három évi próbálkozás után sem jutott előre és a tanárok többségének szavazata és akarata ellenére sem vehette fel Szilágyi Domokos nevét, a kis avasi magyar falu, Kőszegremete iskolájának homokzatára felkerülhet gróf Széchenyi István neve.

Miután a községi tanács még a múlt év elején jóváhagyta a helybeliek kérését, az óév utolsó napjaiban a tanfelügyelőség is aláírta. A közben eltelt hónapokban a híres hazai bürokrácia és a mások értékei iránt való gyanakvás is kiélhette magát.

Ám fontos, hogy immár nemcsak emlékoszlopa és utcája, de iskolája is van Széchenyinek Remetén. Nem akármi, hogy miközben Magyarországon legalább 30 iskola viseli a nagy reformer nevét, nálunk egy olyan település harcolta ki ezt elsőként, ahol gróf Széchenyi nem is járt, (megelőzve a székelyföldi városokat, ahol járt!), de az iránta való tisztelet talán nagyobb, mint máshol.

Romániai Magyar Szó
http://www.erdely.ma/hirek.php?id=8143

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 03. 22:35 | Sorszám: 62

HÁROMSZÉK 2005. január 4. kedd

Máról holnapra: Új év, új remények

Visszatekintve az elmúlt év sűrű politikai eseményeire — elnökválasztás volt a világcsendőrt játszó, egyre inkább birodalommá váló Egyesült Államokban, de a világ második legnépesebb országában, Indiában is!, s egy természeti katasztrófával kell kezdenünk. A délkelet-ázsiai térségben pusztító — a történelem második legnagyobb földrengéseként számon tartott — természeti katasztrófa és a nyomában fellépő, az Indiai-óceánon szakértők szerint még nem tapasztalt szökőár iszonyú pusztításokat végzett, s ez a katasztrófa — mikor e sorokat írom, január 3-án már százötvenezerre becsülik az áldozatok számát, de még mindig rengeteg az eltűnt személy — és a nyomában fellépő járványveszélyek néhány napra a médiában vezető hírré váltak, de az ENSZ és az Egyesült Államok között fellépő viták a segélyakciók mibenlétéről mutatják, hogy az a szakadék, ami a világszervezet s a legnagyobb — egyetlen — nagyhatalom között jelenleg fennáll, folyamatosan tovább mélyül.

Jellegzetes volt az unió magatartása, a politikai ellentétek nagyon sokszor fatális hatásúak az eseményekre, hiszen lassítják az uniós zntéshozatal amúgy is körülményes és bürokratikus mechanizmusát.

Nem szüneteltek tavaly sem a terroristaakciók, sem a Közel-Keleten, sem a demokratikus választásokra készülő Irakban, sem Afganisztánban. A két országot az amerikai hadsereg rekordidő alatt foglalta el, de azóta sem sikerült rendet teremteni…

Visszatérve Romániára: a választások elhozták a régen óhajtott változásokat. Most a Tăriceanu-kormányon múlik, hogy hogyan sáfárkodik a bizalommal, képes lesz-e megvalósítani populista ígéretekben nem szűkölködő programjának legalább egyik részét?

Képes lesz-e gátat vetni az elharapózó korrupciónak? Képes lesz-e visszaszorítani a politikai hatalomból ugyan most kiszoruló, de nagy gazdasági hatalommal rendelkező ,,vörös bárókat”? A folyamatban — ha elkezdik, és eredményeket is felmutatnak, nemcsak beszélnek róla, mint a Năstase-kormány idején — segítségükre lehet a média és a törvényhozás, ha képes lesz a kormány végre ténylegesen is elválasztani egymástól a hatalmi ágazatokat, és biztosítani a rendőrség, az ügyészség és a bíróság függetlenségét. Ahhoz, hogy végre rend legyen Romániában, ez döntő feltétel, mint ahogy az alkotmánybíróság és az állami számvevőszék tényleges függetlenségének, a mindenkori hatalmi befolyás alól való kivonásának a biztosítása. Mindez az ország működőképességéhez is szükséges, ráadásul ezt várja el az az Európai Unió is, amely felé Románia rendületlenül törekszik. Véget kell vetni a befolyással való üzérkedésnek, a hatalmi klánok véd- és érdekszövetségeinek.

Nagy feladatok ezek, de nem megoldhatatlanok. Más országoknak is sikerült már.

Közérzetünket alaposan beárnyékolta a kettős állampolgárságról tartott magyarországi népszavazás ,,eredménye”, s a kérdés körül kialakuló kampány, amelyet most hadd ne minősítsünk. A Trianon óta elszakított magyarság most újult erővel jöhetett rá, hogy vezetőire se, csak önmagára számíthat!

Bogdán László
http://www.3szek.ro/index.php?lap=0&dir=050104

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 03. 22:12 | Sorszám: 61

ÚJVIDÉKI MAGYAR SZÓ
2005. január 4., kedd

Mini Máért Szabadkán

A kettős állampolgárságról tárgyalnak a határon túli szervezetek képviselői
A kétnapos megbeszélést követően pénteken zárónyilatkozatban foglalják össze követeléseiket.

A romániai RMDSZ képviseletében többen érkeznek a mini Máértre. Markó Béla elnököt több alkalommal is hívtuk telefonon, de nem sikerült tőle nyilatkozatot kérni. Kárpátaljáról Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke érkezik a megbeszélésre, Gajdos Istvánt, az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnökét is várták, de mint nem hivatalosan megtudtuk, Gajdos úr nem kapott beutazási vízumot Szerbiába. Horvátországból Jakab Sándor, a HMDSZ ügyvezető elnöke utazik Szabadkára.

- Nagy várakozással tekintek a szabadkai találkozó elé, reménykedem, hogy ezzel a határon túli magyar szervezetek határozottabb együttműködése kezdődik majd meg - nyilatkozta Bugár Béla.
A horvátországi magyarság nem mond le a kettős állampolgárság igényléséről. A horvát állampolgársági törvényre hivatkozva készítettük el javaslatunkat, és ezt terjesztjük majd be Szabadkán. Nagyon fontosnak tartom, hogy a határon kívüli magyarság kialakítsa közös álláspontját, mégpedig úgy, ahogyan azt mi jónak tartjuk, nem pedig mások bábáskodása mellett - mondta a HMDSZ elnöke.
Szlovéniából Thomka György, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, és Pozsonyec Mária parlamenti képviselő érkezik a megbeszélésre.

Jóllehet elsősorban a Kárpát-medencei magyarságot érinti a kettős állampolgárság kérdése, a szabadkai összejövetelre meghívást kaptak a nyugati magyarság képviselői is. A szervezők jelezték ezzel, hogy a határon kívüli magyarság szerves részeinek tekinti a VMSZ mindazon szervezeteket, amelyek székhelye az anyaországon kívül van, ám ezek a képviselők csak megfigyelőként vesznek részt a szabadkai mini Máérten. Mészáros László a nyugati magyarság képviseletében vesz részt a megbeszélésen, Deák Ernő, a Nyugat-Európai Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke Bécsből érkezik, Komlósi József, az Európa Tanács Közép Európai Nemzeti Kisbbségek Védelméért Társaság elnöke pedig Svájcból utazik erre az alkalomra Vajdaságba. Kunckelné Fényes Ildikó, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnökeként képviseli a magyarságot, Nagy Sándor pedig Washingtonból érkezik a megbeszélésre.

A hazai szervezetek közül a Máért tagjai, a VMSZ és a VMDP politikusai lesznek ott a szabadkai ülésen. A tervek szerint a tanácskozás csütörtökön és pénteken folyik. A megbeszélés második napján zárónyilatkozat készül.

http://www.magyar-szo.co.yu/arhiva/2005/01/04/

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 02. 18:03 | Sorszám: 60

Ébredj magyar!

Nemzetemet dúlta már tatár,
harácsolta török,
uralkodott fölötte osztrák és muszka
lopta oláh, rabolta cseh.

Minden szomszédja irigyelte mégis,
mert keserű sorsa
istenfélő nemzetté kovácsolta.

Becsület, tisztesség, emberszeretet
példaképe volt egy céda Európa közepén!
Mivé lett most?

Koldussá vált felszabadult honában,
züllött idegen eszmék napszámosa!
Megtagadva dicső őseit,
idegen rongyokba öltözve
árulja magát minden utcasarkon
dollárért, frankért, márkáért,
amit idegen gazdái odalöknek neki!

Hát magyar földön már nem maradt magyar
ki ráncba szedné
ezt az ősi portán tobzódó
sok-száz idegent?

Ébredj magyar!
Termőfölded másoknak terem!
Gonosz irányba sodor
ez a megveszekedett új történelem!

Wass Albert(1995)
http://hungaria.org/hal/hungary/index.php?halid=14&menuid=246&dbcategoryid=27&dbid=74

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 02. 17:48 | Sorszám: 59

Gyűjtsünk magyar weboldalakat!

Hegeda ajánlata:

Borszéki Elektronikus Könyvtár - http://konyvtar.fonyod.hu/borszek.htm
Magyar Online Forrás - http://hungaria.org/hal/hungary/index.php?halid=14&menuid=246&dbcategoryid=27&dbid=91
Reményik Séndor - http://hungaria.org/hal/hungary/index.php?halid=14&menuid=246&dbcategoryid=17

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 02. 01:01 | Sorszám: 58

Hét Nap, vajdasági magyar hetilap, Szabadka
http://www.hetnap.co.yu/uj/index.php?no=13

Anyám Magyarország

Nem kértem én, anyám, se pénzt, se kenyeret,
Csak egy csöppnyi mosolyt, egy kis szeretetet.
Csak azt kértem tőled, mit a gyermek kérhet,
Holt csillaggá lettél, nem ontod a fényed.

Holt csillaggá lettél, nem látom az orcád,
Olyan idegen vagy, anyám, Magyarország.
Lehúztad a redőnyt, mikor hozzád mentem,
Én is fiad vagyok, mért tagadsz meg engem?

Mint fészkét a madár, kezed úgy kerestem,
A mostoha sorsba belekeseredtem.
Nyolcvan esztendeje, fekete palástban,
Itt a Délvidéken, apátlan, anyátlan.

Kihez menjek, mondd hát, ki fogad be engem,
Ki segít, ha nem Te a sok elesetten?
Akik felnéztek rád mint édesanyára,
Megvert magyar népünk ölelésed várja!

Nem kértem én, anyám, se pénzt, se kenyeret,
Csak egy csöppnyi mosolyt, egy kis szeretetet.
Csak azt kértem tőled, mit a gyermek kérhet:
Ragyogtasd fel újra ezeréves fényed!

Törökkanizsa, 2004. dec. 6-án

Bogdán József

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 01. 23:12 | Sorszám: 57

Büszke magyarok év végi számvetése
Esztendőforduló Székelyföldön

Büszke és tiszta lélekkel várjuk az esztendőfordulót itt Erdélyben, Székelyföldön. Tamásitól örökölt székely egyszerűséggel, és karácsony utáni belső békességgel. Hiszen egész évben zaklatott lelkünk egyszer csak megpihen így decemberben, amikor a szeretet ünnepe kicsit megváltoztatja szürke életünket, kicsit jobbá tesz bennünket.

Esztendőfordulón számvetést készítünk az éppen elmúló évről. Kinek mit hozott, kinek milyen vágya teljesült, kit milyen bánat avagy öröm ért. Szerelem, siker, bukás, gyermekáldás, elmúlás, megbocsátás, újrakezdés. Az óév végi számadás szól a nyelvünkről is, amit nem hagytunk elveszni ebben az esztendőben sem, szól az iskolánkról, amelyet idén is benépesítettünk, szól a templomunkról, amelyet feldíszítettünk ünnepeinken, szól az imádságunkról, amely vasárnaponként elhagyta ajkunkat.

Ám a számvetés szól a számkivetettségünkről is, szól az ebben az esztendőben szerzett sebeinkről. Tudjuk, vannak hegek, vannak be nem gyógyuló sebek ezen a tájon. De nehogy valaki azt higgye, hogy siratjuk erdélyi magyarságunkat. Nem, annál erősebb és büszkébb nép a székely, mintsem fejét az ár százegyedikszer is elborítsa. Élete árán is, mint a sas a fiókáit védelmezi azt, amit őseitől örökölt: nyelvét, szülőföldjét, imádságát. És addig nem lehet baj, amíg felemelt fejjel, Kosztolányival együtt ki tudja mondani: Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok.

Élünk sokan magyarok szétszórtan a nagyvilágban, mindahányunknak meg kell legyen az örömünk is ilyenkor. Mert így, esztendőfordulón, mi magyarok, Kölcseynek is köszönhetően, kicsit együtt vagyunk himnuszunkban, fohászunkban, gondolatainkban, nyelvünkben, nemzetünkben, érjen az újesztendő akár Erdélyben, akár Budapesten, vagy akár Torontóban.

Mi, székely-magyarok például tudjuk, hogy a hargitai fenyveserdő, a Maros mente fűzes partja, Háromszék harangjai, a csíksomlyói Szűz Mária mind-mind a miénk, azoké, akik itt születtünk Erdélyben. Őseinktől örökölt jussunk, bárhol éljünk a világon, bárhol forduljon át életünk és az esztendő kereke a 2005-ös számra.

A számvetés órájában minden magyar és nem-magyar tudja meg, hogy Erdélyben éjfél után egy órával van az igazi esztendőforduló, amikor valamennyi magyar ajkú családban, minden falusi székely portán belül, valahány csángó-magyar lélekben büszke egyszerűséggel, és a nemzeti összetartozásba vetett töretlen hittel felcsendül:

Isten, áldd meg a magyart!

Nagy Zsuzsanna
http://www.geocities.com/gobevilag/

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 01. 23:02 | Sorszám: 56

Magyar Nemzet, Erdély ma
http://www.erdely.ma/jegyzet.php?id=8096

Magyar vagyok

Közeleg az új év, költészetünk újjászületésnapja - Petőfit olvasgatok.
Vannak ennél szociálliberálisan korrektebb időtöltések is, például konzervbeszélgetéseket bámulni kérészéletű politikusokkal és más nyilvános személyekkel az elnemzetlenített képernyőkön, - de az ember ússzon néha szemben az árral. Képzeljük magunkat egy elvhű NEM-mel szavazó kormánypárti politikus bőrébe. Vegyük például a mi internáci, pánszláv (szerb és szlovák) Petőfink önvallomását 1847 februárjából. Büszke baloldali alapállásból már a vers címe is maga az égetnivaló sovinizmus.

Magyar vagyok

"Magyar vagyok. Legszebb ország hazám / Az öt világrész nagy területén.”Mi ez a kultúrgőg, ez a szűklátókörűség?
Mit tudhatott ez a kis Petrovics fiú az öt kontinens szépségeiből, ha még a tengert sem igen látta?

„Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, / Ahány a szépség gazdag kebelén.”
Nacionalizmus, bezárkózás. Extra Hungariam non est vita. Pfuj, pfuj.

„Van rajta bérc, amely tekintetet vét / A Kaszpi-tenger habjain is túl, / És rónasága, mintha a föld végét / Keresné, olyan messze-messze nyúl."
No, hát azóta a róna egyrésze maradt, a bérc ugrott. Merjünk kicsik lenni! Vagy „adjátok vissza a hegyeimet”? Burkolt irredentizmus, mi?

„Magyar vagyok. Természetem komoly, / Mint hegedűink első hangjai; / Ajkamra fel-felröppen a mosoly, / De nevetésem ritkán hallani.”
Már megint ez az önfényezés! Sírva vigadás, búsmagyarkodás. Komolyan: nekünk Mohács kell?

„Ha az öröm legjobban festi képem: / Magas kedvemben sírva fakadok; / De arcom víg a bánat idejében, / Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.”
Szóval elbagatellizáljuk a problémákat, mi? Remek kis országimázs: taknyunk-nyálunk egybefolyik…

„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át / A múltnak tengerén, ahol szemem / Egekbe nyúló kősziklákat lát, / Nagy tetteidet, bajnok nemzetem."
Arról volt szó, hogy a büszkeség baloldali erény, nem? Ez meg terméketlen múltba révedés, hamis történelmi tudattal.

„Európa színpadán mi is játszottunk, / S mienk nem volt a legkisebb szerep; / Úgy rettegé a föld kirántott kardunk, / Mint a villámot éjjel a gyerek.”
Szép, szép. A nacionalizmus mint a családon belüli erőszak lelki kivetülése. Dicső múlt, középhatalmi álmok, fegyvermánia: szerencsére a sorhonvédséget már eltöröltük.

„Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? / Holt dicsőség halvány kísértete; / Föl-föltűnik s lebúvik nagy hamar / Ha vert az óra, odva mélyibe.”
Már megint ez a múltba fordulás…

„Hogy hallgatunk! A második szomszédig / Alighogy küldjük életünk neszét, / S saját testvérink, kik reánk készítik / A gyász s gyalázat fekete mezét.”
Tessék mondani: európai tempó a szektorsemleges lírába csempészni a kettős állampolgárság népszavazási propagandáját?

„Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, / Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!”
Nagyon helyes. Hogy mást ne mondjunk: holokauszt.

„Itt minálunk nem is hajnallik még, / Holott máshol már a nap úgy ragyog.”
Na jó, a globalizmus áldásaira a periférián még várni kell türelemmel.

„De semmi kincsért s hírért a világon / El nem hagynám én szülőföldemet, / Mert szeretem, hőn szeretem, imádom / Gyalázatában is nemzetemet!”
No, ebből az előző két sor a Szülőföldprogram propagandájában jól felhasználható; a záró sorok érzelgős kifakadását meg felejtsük el, mert árt a nyugodt kormányzati munkának.

Egyáltalán: - belefér ez az avíttas Petőfi a bolognai folyamatba? Nem kéne elsumákolni, lecserélni a mi haladó, modern Spirónkra az újmagyar érettségire való átálláskor?

Csontos János
Magyar Nemzet

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 01. 15:44 | Sorszám: 55

SZABADKA 2004.12.29.
http://www.hetnap.co.yu/uj/index.php?zg=998&no=15

Gödörből gödörbe

Hát már csak így múlik el az életünk: kisebb gödörből nagyobb gödörbe, nagyobból kisebbe; aztán minden kezdődik elölről...

1989-90-ben, aztán 2000-ben azt hittük, másképp is lehet. Nem lett másképp, s most már azt is tudjuk: egyhamar nem is lesz másképp... Egyedül az vigasztalhat bennünket, hogy ha él az ember, hát gödörben is lehet élni, álmodni, szeretni, családot alapítani, gyermeket nemzeni, felnevelni, tervezni, teremteni... Kishazát teremteni magunknak, ha már minekünk igazi nem jutott...

A magyarorországi rendszerváltozás egybeesett a mi önszerveződésünk kezdeteivel, magunkra találásunkkal itt a déli végeken - s nem volt ez máshogyan Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján sem. Antall József áldott emlékű miniszterelnökünk örökbecsű szavaiból a megszámlálhatatlan sebtől vérző, szerteszabdalt tizenötmilliós nemzet egésze merített erőt.

Az együvé tartozás felülmúlhatatlan érzésének megismerése csodát tett velünk. Elkezdtünk kikapaszkodni a gödörből. Odaát, az anyaországban is, meg itt a határokon túl is. Soha nem lehet már elfelejteni 1991. április 21-ét, második kongresszusunkat a szabadkai sportcsarnokban, ahol mintegy ötezer délvidéki magyar énekelte könnyes szemmel a Himnuszt, s hallgatta lélegzetvisszafojtva a rendszerváltók, Tőkés László, Pozsgay Imre, Kálmán Attila, Duray Miklós meg az itthoniak szavait. A mi számunkra ez volt a felszabadulás.

Mindebből erőt merítve számtalan nagy dolgot elterveztünk, amiből mostanra nem keveset sikerült is megvalósítanunk. Hol egymásba kapaszkodva, hol egymás ellen feszülve, egymást visszahúzva, egymásra vicsorogva. A legmélyebb gödörből való kikecmergésünk egészében véve reménykeltő volt...

Hasonlókat mondhatunk a 2000. október 5-én bekövetkezett szerbiai változásokról is, amelyek pillanatnyi lélegzethez juttattak bennünket. Amelyek lendítettek egyet a gödörből való kikapaszkodásunkon. Amelyeket akkor még igazi és tartós fordulatnak hittünk...

Volt egy pillanat, amikor koronával ékesített magyarigazolvánnyal a szívünk felett, itthon is szabadabban lélegezve már-már azt hittük, hogy már nem is vagyunk a gödörben. Keservesen kellett csalódnunk. Odaát is, itthon is megtörtént a visszarendeződés, s minket visszalöktek a nagygödörbe.

Odaát az unióba való készülődés nagy elfoglaltságában, a ,,saját'' gondok és bajok, önzések és kicsinyességek terhe alatt szinte teljesen megfeledkeztek rólunk. ,,Idehaza'' pedig, miután az élet szinte minden területén a peremre szorítottak minket, meggyalázták templomainkat, temetőinket, fenyegető kockabetűikkel telefirkálták az életünket, még verni is kezdtek bennünket. Jöttmentek a saját ősi szülőföldünkön. Még jó, hogy nem taszítottak a szó szoros értelmében is a gödörbe, mint ahogy hatvan esztendővel ezelőtt apáinkkal, nagyapáinkkal tették...

Mindezek betetőzéseként jött a december ötödikei népszavazás a kettős állampolgárságról, amelyen gonosz mostohává vedlett anyaországunk nemkívánatosnak nyilvánított bennünket: megtagadott és eltaszított. Vagyis hát visszalökött a nagygödör fenekére...

Itt vagyunk most 2004 szent karácsonyán, itt íródik e kusza, keserű levél. Nem tudni, eljut-e egyszer a fentiekhez. Ha igen, akkor szelíd megbocsátással a hangomban jelentem nekik, hogy még élünk. S megint elkezdtünk fölkapaszkodni. Ha tudnak, ha akarnak, segítsenek. Mi pedig eltaszítottak és kirekesztettek 2005 első napjaiban találkozunk itt Szabadkán, Kosztolányi Dezső városában. Vagyis hát annak helyén, a gödörben.

Hogy a Magyarországon rekedt nemzettársainknak innen a gödör mélyéről példát mutassunk együvé tartozásból, szolidaritásból, élni akarásból - s nem utolsósorban magyarságból!

Boldog új évet határon innen és túl.

DUDÁS Károly

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 01. 15:35 | Sorszám: 54

ERDÉLY MA fóruma
http://www.erdely.ma/forum.php?topic_id=35

Radványi Kálmán: Azt kérded, kis fiam...

Azt kérded, kis fiam, mi fáj nekem?
Hogy a karácsony méze sem vidít fel,
A muzsikáló angyalok zenéje,
Égből szívekbe áradó malaszt.
Isten békéje emberek között,
A karácsonyfa ragyogó csodája,
A boldog fény, a víg szent csillogás.
A gyermekvágyak termő csodafája,
A megvalósult álmok boldog estje
Nem gyújtja föl bús szívem mosolyát.

Azt kérded, kis fiam, mi fáj nekem...
Szemem a sötét messzeségbe fúrom,
Átnézek rajtad s boldogságodon
S meglátok minden bánatot, nyomort.
És hallom a magyar hegyek nyögését,
A magyar égnek omló roskadását,
És sír bennem a magyar árvaság.
Látó szemem ma vándorútra kel,
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam,
Az égő könnyet, mely fejedre hull,
S a sötét felhőt a homlokomon.
Fájó szívemnek néma zokogását,
Lelkem megosztott fájó csonkaságát
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam.

A székely hegyek puha hópalástján
Árva kis házak négy fala között
Rab lélek gunnyaszt. Szárnyait kitépték,
Öröme félénk és bátortalan.
Erdély fölött egy nagy korbács suhog,
Magyar vér serked minden vad ütésén,
S én érzem a korbácsnak szégyenét.
Bárhová sujt le ólmos ostora
Engem talál s a lelkem megvonaglik.
Fáj bennem minden megfojtott magyar szó.
Holt gondolatok a vágyak temetőjén
Zokogva járok s nem tudok örülni.

Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem...
Kárpátok gyásza, Garam csobogása,
A Tátra fáj és Kassa ékessége,
A multat néző néma várromok,
S a jelen romja - csonka életünk.
Idegen lábak gőgös dobbanása,
Idegen ajkak vidámsága fáj...

És fáj bennem ma minden szenvedés:
A kenyértelen asztalok keserve,
Az anyák könnye, apák küzködése,
Sírásra görbült édes gyermekajk,
Odvakban gubbasztó karácsonyok...
Minden magyar gond nyomja lelkemet...
Édes fiam, ez fáj nekem, Ezért
Ül könny szememben szent karácsony estén.

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 01. 13:40 | Sorszám: 52

Építő, egységes nemzetpolitikát!

Kiábrándultan figyelem a piaci ricsajt, mely nemzeti gondjaink fölött évek óta minden anyaországi fórumon az égre tajtékzik. Szent belső ügyekről van szó, amelyeket a piacra visznek, hogy a közéleti kofák, kufárok, pénzváltók, vámszedők, farizeusok és szadduceusok megszentségtelenítsék őket.

Kétszáz éves sorskérdésekről, életről és halálról van szó, s az utóbbi másfél évtized nyíltszíni perpatvarai mutatták meg, hogy mennyire öszszefüggnek egymással. Közös tanulságuk, hogy a magyar politikának hagyományosan nincs hosszú távú, alapos, részletes elemzésekre, történelmi prognózisokra és alternatívákra épített nemzetépítő stratégiája, hiányzik belőle az a központi erő, amely a pártokat és a hatalmi ágakat a nemzeti alapfeladatok megoldására tömörítené.

Érett fejjel nemzetünk szent ügyét, az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot is másként ítélem meg, mint lelkesült ifjú koromban.
Fejet hajtok a hősök emléke előtt, - de kár volt több tízezer embert halálba vezényelni, s nem számolni a Szent Szövetség hatalmas ellenforradalmi erejével.

Hat évtized múlva belevitték hazánkat az első világháborúba, - a magyar veszteség 531 ezer halott férfi, - és maga az ezeréves történelmi Magyarország!

Az osztrák nagyhatalmi igát fölváltó német nagyhatalom 320 000 magyar zsidót vitt a halálba, a II. világháború pedig 600 000 magyar életét oltotta ki.

A harmadik, Orosz Nagyhatalom sok millió magyar ember sorsát rontotta el, 800 ezer magyart hurcolt a Gulágokra, s 1956 őszén 200 000 magyart késztetett menekülésre.

A kivándorlások kétmillió magyarországi lakost, ebből 650 000 magyart vittek az óceánon túlra, s ez együtt, -a többi, szinte kimutathatatlan vér- és vagyonvesztést, az erkölcsi, kulturális és jóvátételi terheket nem számítva,- 2 300 000 magyar halott, illetve eltávozott személy. Mindez hatvan esztendő leforgása alatt, a XX. század első felében.

Borzasztó szám, akkora pazarlás, amekkorát egy nálunknál sokkal nagyobb nemzet sem engedhet meg magának, de erre jött a szörnyűségek szörnyűsége: a művi terhesség-megszakítások liberalizálása, akadálytalanná tétele azzal az érvvel, hogy a nő szabadon rendelkezhet a testével, hétmillió magzat, hétmillió virtuális magyar nő és férfi – munkás, gazda, orvos, mérnök, tanár, tudós, Nobel-díjas, lelkész, politikus, feltaláló, író, muzsikus, festőművész és szobrász, színész és más kiváló ember vált egy-egy műtét áldozatává.

Ezt pedig már nem a külső és belső ellenség, hanem egy romlott és cinikus hatalmi csoport és kiszolgáló gépezete művelte anyaországunk népességével. Sarkig tárta a jog kapuit a bűn előtt, hiszen a magzat nem az anya teste, csak vendég a szíve alatt, akinek saját szíve, agya, génállománya és génjei által kijelölt életútja van, s akit ezért megölni bűn,
a nemzet pedig kábultan tolongott a kapuk felé.

Ezzel nemzetünk XX. századi vérvesztesége megközelíti a 9 milliót. Önpusztításunk nem szünetel: - 2050-re a demográfiai előrejelzések szerint anyaországunk népessége 7 és fél millióra fog zsugorodni.

Mi folyik ebben az országban, miféle nemzet vagyunk mi, - az élet vagy a halál népe, - az önépítés vagy az önpusztítás, - a leépülés vagy a növekedés, - az Isten művébe simuló Teremtés, vagy a Sátánéba szerződött Rombolás nemzete?

Miként tekintsünk anyaországunkra odakintről, szintén fogyatkozó, szétszivárgó és beolvadó, sokféle módon megpróbált, utódállamokba csatolt magyarok, akik erős tartóoszlopot szeretnénk látni benne, mely a nemzet fölé boruló sátortetőt szilárdan megtartja. Ehelyett rémülten kell tapasztalnunk, hogy az oszlop, amelyet gránitnak hittünk, csak silány homokkő vagy revesedő, férges és szuvas puhafa, mely a teher alatt magába roskad.

A vészharangot Kodolányiék kezdték kongatni, de az ország vezetői semmit nem tettek. Sokan emlékszünk még a Fekete Gyula által kiváltott népesedésügyi vitára, amely a magyar sajtóban hónapokig kavargott, eredmény nélkül. A manipulált magyar demográfiakutatás és statisztika letagadta az össznemzeti szokássá lett egykézés várható tragikus végkifejletét és az ország vezetői újra tétlenek maradtak.

Politikusaink az egymást követő nagyhatalmi nyomások alatt leszoktak az önálló cselekvésről, a nemzet érdekeinek érvényesítéséről. A világ minden nemzetének van nemzeti célja, - nekünk nincs! A bukott kommunista rendszer hontalan vezetői, leszármazottaik és a liberális magyargyűlölő nemzettelenek minden fórumon, a parlamentben, a sajtóban, az iskolákban elhallgatják a trianoni és párizsi békediktátumokat és következményeit, tudatosan meghamisítják történelmünket.

Magyarország bemutatása az EU-ban

Két és fél hete egy budapesti riporter azt kérdezte tőlem, hogy a határon túli magyarok „felvállalják-e” a magyarságukat?

Kétségbe ejt: - miként bízhatja magát egy nemzet ostoba, koncepciótlan, tájékozatlan, előítéletes, nemzetellenes, az embereket rosszul tájékoztató vagy tudatosan félrevezető emberekre, vezetőkre és intézményekre, sajtóra?

Édesapám és édesanyám már a mai Magyarország területén született, két nagyanyám is ott porlad, édesanyám sírja a budapesti Farkasréten, anyai nagyapámé Ungvárott van, nővérem sárospataki nyugdíjas tanítónő, vőm szerbiai születésű magyar műépítész, rokonaim Magyarországon élnek, a többi Szlovákiában, Kárpátalján és Szerbiában, de mind magyar anyanyelvűek, műveltségűek, öntudatúak. Mindezt a legfenyegetőbb időkben, a nyelv- és vagyonfosztások, a deportálások, a háborús-népirtások, a gulág és a legmélyebb nyomor évtizedeiben is vállalták. Tömbökben éltek, amely valamennyire védett, amíg a magyar szigeteket telepítésekkel és szívós beolvasztással ki nem csipkézték és föl nem darabolták.

A Trianon előtti Magyarországot az antant fegyverezte le, pusztította el, Horthy-Magyarországot a muszka megszállók és kommunista kollaboránsaik, - a mostanival a nemzetpusztító kormányzat teszi ugyanazt.

Az anyaországi magyarok kiszámítható iramban menetelnek a szakadék felé. Az üres Duna–Tisza köze, a kiürülő peremvidéki falvak, a meg sem fogant gyermekek, az elpusztított magzatok, az alkohol, a dohányzás, a kábítószerek, az AIDS, az ötvenezerre becsült anyaországi prostituált, a válások áldozatai, az elmagányosult, rablógyilkosoknak kiszolgáltatott öregek, a növekvő bűnözés, a több pénzért nyugatra távozók, a nyelvünket, történelmünket felejtők mind egy-egy lépés a nemzethalál felé.

Antall még ki merte mondani, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke óhajt lenni! Utána kell nézni, hogy kintől vagy belülről kapta-e ezért a pusztítóbb pergőtüzet, gyalázkodást. Minden szlovák, román, ukrán, szerb, horvát, izraeli, francia, német, orosz és más politikus, aki tisztességes, nemzete minden bel- és külföldi tagját a magáénak tekinti, - próbálna ellenük kormányozni, nemzete kiátkozná.

Ha életet kívánunk nemzetünknek, kényszerítsük vezetőinket, politikusainkat építő, felelős, okos, a nemzetért való cselekvésre, ne tűrjük önző harácsolásukat. Ne azt hírdessék, hogy "tanuljunk meg kicsik lenni", - hanem gyarapítsák, erősítsék a nemzetet.

Koncsol László

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 01. 12:33 | Sorszám: 51

Magyar Szó, 2004. december 24.

Az elnök mosolya

Mondta és mosolygott. Tizenöt éven át. Másfél évtizednyit boldogította az istenadtát, nagygyűléseken, a parlamentben, a tévében -- mondta és mosolygott.
Az elnöknek teknősbéka mosolya volt -- elnézést a teknősbékáktól --, olyan, amely az egyik fültől a másikig ér. (Tovább is érne, ha a fülek nem akadályoznák.)

Először akkor láthatta az istenadta az elnöki mosolyt, amikor a hazafiak élén betört az elnök a televízióba, amely direktben közvetítette a forradalmasdit. Amit akkor, nyolcvankilenc decemberében játszottak a nagyfiúk. Akik azt hitték, hogy igazi, de nem volt az, csak később derült ki róla. Hogy nem igazi. A forradalom. De akkor nagyon hatásos volt, amikor az elnök elmosolyodott, és azt mondta: "Elvtársak!" Erre a fiúk hurrogni kezdtek, hogy ők nem elvtársak, meg a nép sem az, mindnyájuknak elegük volt az elvtársozásból meg az elvtársakból is, most már urak akarnak lenni, a maguk urai. Az elnök erre szemrebbenés nélkül így szólt: "Polgártársak!" És neki lett igaza. És tovább mosolygott, erre kinevezték elnöknek.

Államelnöknek. Iliescu polgártársat. Aki nyomban esküt tett a Bibliára, hogy hűséggel szolgálja a népet, satöbbi, és hányta magára a keresztet, mint a záporeső, és amikor megkérdezték tőle, hogy istenfélő-e, akkor azt mondta, inkább szabad gondolkodó. Mondta és mosolygott.

És erre másodszor is megválasztották, hátha elmegy a jókedve. De annyira nem ment el neki, hogy harmadszor is jelöltette magát. Az alkotmány ellenére. Amelyben az vagyon írva, hogy egy halandó legfeljebb kétszer lehet államelnök. De nem ő -- mondta, és mosolygott. Erre fel harmadszor is megválasztották, mert ilyen a nép, mindig beveszi, ha mosolyognak neki. Egy ilyen rosszul választós -- na, mindegy.

Ezután az elnök bányászokkal verette szét az ellenzékieket, úgy egyáltalán a bukarestieket, elsősorban azokat, akik szemüveget viseltek, mert azok lehetnek -- uram bocsá' -- értelmiségiek is, és azokat nagyon nem szerette.

És a magyarokat sem szerette az elnök, s amikor ezek gyertyás-fáklyás, néma tüntetésen visszakövetelték a Bolyai líceumot, akkor őket is megverette. Nem a bányászokkal, hanem a Görgény völgyéből való botos, fejszenyeles legényekkel, akiket előzőleg gondosan leitattak.

És akkor az elnök -- a magyarveszély miatt -- újra aktivizálta a Securitate nevű bűnszövetkezetet, amely ezentúl minden rémséget elkövet a bányászok és a Görgény völgyiek és más verőlegények helyett. És az elnök nevében, aki mosolyog és magyaráz.

Megmagyaráz. Azt is megmagyarázza, hogy nem volt Romániában zsidóüldözés, amikor pedig Carp is megírta, hogy volt. És a nagyromán kis führerrel, Vadim Tudorral együtt ünnepli a bölcs, zsidómentő Antonescu marsallt, akit a történelmi igazságtétel eltévedt golyója fejbe talált, háborús bűnösként. Amikor a Nagytesó leszólt, hogy álljon meg a gyászmenet (lehet, hogy nem pont így), akkor az elnök elmosolyodik, és alakít egy holokausztot kivizsgáló bizottságot élén Elie Wiesel Nobel-díjas íróval, aki nem érte meg, hogy Ceausescu elárverezze, ahogyan tette több tízezer zsidóval, hanem a háború után haza se jött a szelídgesztenyét termő máramarosi tájakra.

Mondom, az elnök mosolygott még akkor is, amikor végleg el kellett búcsúznia a Cotroceni Palotától, ahol öreg éveit tengette. De még egy utolsó gesztusként a legnagyobb román állami kitüntetésben részesítette Elie Wieselt. És Vadim Tudort ugyancsak, aki időközben meggondolta magát, és nem gyalázza a zsidókat, csak a magyarokat. Zsidóbarát lett Vadim, ez az elnöknek megér egy kitüntetést, sőt a legnagyobbat. A Nobel-díjas író természetesen visszautasította a díjat, Vadim természetesen nem utasította vissza, az elnök pedig mosolyog.

És még egyszer, utoljára elnöki rendelettel megkegyelmez több bűnözőnek (a tűzparancsot adó temesvári rendőrparancsnok-helyettesnek, a korrupt bírónőnek stb.), hogy végül leróhassa háláját Miron Cozma bányászvezér főlumpennek és banditának, aki elvégezte neki a piszkos munkát: a proletariátus nevében háromszor is rendet vert Bukarestben.

Igaz, hogy az országos felháborodás miatt egy nappal később vissza kellett vonni a kegyelmi rendeletet, de ettől az elnök még szélesebben mosolyog. Mert Cozma is láthatja, hogy ő megtett mindent, de hát -- hálátlanok a népek... Mondja az elnök és mosolyog. Egyre szélesebben. Hiszen vár rá a pártelnöki bársonyszék, amit rövidesen elfoglal, és a szenátori bársonyszék is, és ő, mint a mesében, boldogan (túl)él és mosolyog, míg meg nem halunk.

ORBÁN Ferenc

bihari_panorama

Válasz | 2005. január 01. 12:04 | Sorszám: 50

Magyar Szó, 2004. december 31.
http://www.magyar-szo.co.yu/arhiva/2004/dec/31/

Az MNT nyilatkozata az 1944/45-ös délvidéki megtorlásokról

A Magyar Nemzeti Tanács a 2004. december 29-én Újvidéken megtartott ülésén, a hatvan évvel ezelőtt lezajlott véres események évfordulója kapcsán elfogadta a következő Nyilatkozatot az 1944/45-ben, a katonai közigazgatás idején végrehajtott magyarellenes megtorlások hatvanadik évfordulójának emlékére.

A vajdaági magyar közösség ezekben a hónapokban fájdalommal emlékezik az 1944/45-ben ártatlanul megkínzott, elhurcolt és kivégzett bácskai, bánáti és szerémségi magyar és más nemzetiségű áldozatokra.

A Magyar Nemzeti Tanács az elkövetett bűntettek tudományos feltárását, az áldozatokról való szabad megemlékezés jogát és történelmi igazságtételt követelve, egyszersmind síkraszáll az egymás ellen 1941--1945. között elkövetett atrociátsokról szóló szerb--magyar párbeszédért. A testület a tényfeltáró tevékenységet rendkívül fontosnak tartja, ugyanis a vajdasági magyarság történelmének legfájóbb és legtragikusabb korszaka csak a pontos adatok megállapításával válhat majd lezárhatóvá.

INDOKLÁS
Az 1941/42-ben elkövetett Sajkás vidéki és újvidéki razziáért, továbbá az 1941 áprilisa és 1944 szeptembere közötti időszakért a kommunista rezsim a vajdasági magyarságot kollektíve tette felelőssé.

A Josip Broz Tito utaítására 1944. október 17-én bevezetett katonai közigazgatás ideje alatt a kommunista rezsim hírhedt biztonsági szolgálata, az OZNA, a partizán osztagok és csoportok, valamint az újonnan alakult népfelszabadító bizottságok mértéktelen és fékevesztett bosszúállást hajtottak végre.

A rendelkezésre álló, e korántsem teljes adatok alapján közel 40.000 magyar férfit, nőt és kiskorú gyermeket tartóztattak le és végeztek ki bírósági tárgyalás nélkül Vajdaság-szerte. Az áldozatok között volt a hívei mellett élete utolsó pillanatáig kitartó 27 katolikus és református pap is.

A kényszermunkára elhurcoltak száma jóval meghaladja a kivégzettek és a lágerbe hurcoltakét.

Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának különösen kegyetlen megtorlást kellett elszenvednie. A három falu teljes lakosságát kollektíve bűnösnek nyilvánították, részben kivégezték, részben a járeki koncentráicós táborba hajtották.

A lágerben az éhínség, a betegségek, a fizikai és lelki tortúrák következtében mintegy 6500-an vesztették életüket, közöttük sok nő és több száz kisgyermek. A túlélőket 1945 tavaszán olyan írásos rendelettel bocsátották szabadon, amely alapján szülőhelyükre, falvaikba, házaikba soha nem térhetnek vissza. Földönfutóvá váltak, elkobzott vagynukért eddig semmilyen kárpótlást nem kaptak.

Az áldozatok nevéről és számáról, a kivégzések helyéről és körülményeiről az 1990-es évekig nem volt szabad beszélni, rájuk emlékezni. A hatóságok minden adatot tudatosan eltitkoltak, a kivégzetteket hivatalosan is népellenégnek és fasisztának tekintették.

Az ártatlan áldozatok megközelítően pontos számát az egyre nagyobb számban megjelenő tudományos munkák és helyi monográfiák segítségével lehet megállapítani.
Az utóbbi években közzétett publicisztikai és tudományos munkák, megtartott tudományos tanácskozások, valamint Vajdaság AT Képviselőháza által 2002-ben létrehozott tényfeltáró bizottság eddigi mukája mind-mind megerősítik az 1944/45-ös magyarellenes megtorlások megtörténtére és kegyetlenségére vonatkozó megállapításokat.

A Magyar Nemzeti Tanács üdvözli a tényt, miszerint Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza kimondta, hogy egyetlen népcsoportot sem lehet kollektíve bűnössé nyilvánítani, hogy a magyar vagy a szerb nép nevében elkötett gaztetteknek legtöbb esetben név szerint is megnevezhető kitervelőik és végrehajtóik vannak.

A Magyar Nemzeti Tanács álláspontja szerint ugyanakkor, a Szerb Köztársaság Parlamentjének ki kellene mondania, hogy az 1944/45-ös magyarellenes megtorlások törvényellenesek, a kivégzett emberek ártatlan áldozatok voltak.

Szerbia parlamentjének feladata, hogy a vajdasági magyar közösséget és külön Zsablya, Csúrog és Mozsor elüldözött lakosságát felmentse a kollektív bűnösség alól, semmisnek nyilvánítsa azt a határozatot, amellyel a kommunista rendszer megtiltotta e három falu lakosságának az otthonaikba való visszatérést.

A legalapvetőbb emberi jogok megsértése volna, ha az aktuális hatalom továbbra is akadályozná a levéltári kutatásokat, a még létező tömegsírok megjelölését, az áldozatok neveit feltüntető emlékeművek, emlékfalak, keresztek felállítását, ha a kegyeletadáson való részvételt háborús bűnösökre való megemlékezésnek nyilvánítja.

A történelmi igazság feltárása és ismertetése, továbbá tantervekbe és tankönyvekbe történő beemelése hozzájárulna a szerb nemzet közgondolkodásában a magyarsággal szemben elő előítételek feloldásához.

Úgy gondoljuk, hogy a múlt tisztázatlan kérdései, a történelmi tények egyoldalú bemutatása, vagy elhallgatása kétségkívül egyik kiváltó okát képezik a Vajdaságban már huzamosabb ideje tartó magyar--szerb etnikai feszültségeknek is.

A Magyar Nemzeti Tanács meggyőződése, hogy a múlttal való bátor szembenézés, az egymás áldozatai iránti kölcsönös megbecsülés, tisztelet és kegyeletadás, jelentős hozzájárulás lehetne egy olyan Szerbia arculatának kialakításához, amely az európai népek családjában kíván helyet foglalni.

Újvidék, 2004. XII. 29.

Galambos László, az MNT tagja
Józsa László, az MNT elnöke

bihari_panorama

Válasz | 2004. december 31. 01:46 | Sorszám: 49

MAGYAR SZÓ 2004. dec. 31.

Mocskos levélnek ad teret a Magyar Szó!

Sajnálatos módon az elcsatolt területeken működő magyar sajtótermékekben is felbukkannak nyíltan vagy burkoltan magyarellenes, amolyan népszavás szellemiségű írások.

A délvidéki magyarság napilapja, az újvidéki Magyar Szó különös orgánum. Nem is ritkán biztosít teret, különösen a magyarverések és a népszavazási kampány óta hazafias, a nemzet egységét hirdető gondolatoknak, de azért olykor beköszönnek még kvázi titoista, "bocsánat, hogy magyarok vagyunk és még élünk" felütésű cikkek is, amik jelzik, nincs minden rendben a lap háza táján. A december 30-i számban, amely már elérhető a világhálón, egy alább mellékelt olvasói levél az utóbbi példája. Az egyetlen délvidéki magyar napilap szerkesztőinek felelőssége óriási.

Hogy nyomdafestékre méltónak találták a szabadkai Hugyik Eleonóra magyar-, és magyar egyházellenes firkálmányát, az több mint megdöbbentő.

Kedves módszere volt a kommunista rezsimeknek az egyházellenes „olvasói” levelek közlése, amelyekből „megtudhattuk”, hogy a papok lopnak, csalnak, valutáznak, pedofilek, alkoholisták, osztályidegenek, reakciósak, fasiszták és a többi. Az ilyen leveleket aztán rendre deportálások, börtön, kivégzések követték. Most válaszolunk a fent említett mocskos levélre, amely elsősorban a Magyar Szó szégyene, éppen ezért az csak látszólag szól „Hugyiknak”.

A magyarverések, a rasszista alapú munkahelyi megkülönböztetések korában, amikor itt is, ott is betelepült szerbek kapnak munkát az őslakos magyarság rovására, a "Hugyiknak" az a szabadkai magyar pap fáj, aki Karácsonykor "merészelte" szavát felemelni nemzetéért. Netán december 5-éről is „volt képe” beszélni a "klerikális, horthyfasiszta reakciósnak"

Miközben Boszniából, Horvátországból, Koszovóból érkezett, kétes múltú szerbekkel töltötték fel a rendőrség sorait az elmúlt években, akik a magyarellenes pogromok eltussolásában és pártolásában segédkeznek, miközben Budapest egyre szigorodó vízumkényszerrel "támogatja" délvidéki honfitársainkat, a Gyurcsány-galeri pedig nyíltan is a magyarság ellen uszít, ezt az "olvasót" a mise zavarja.

A relatív magyar többségű Szabadkán a város szakbizottsága idén csekély kivétellel ugyancsak a "menekültek" szociális lakáskérelmeit bírálta el pozitívabban, nem a helybeliekét. E szerb "menekülteknek", valójában betelepítetteknek, etnikai tisztogatás elkövetőinek valamiért eszükbe sem jut visszatérni hőn szeretett szülőföldjükre, noha Horvátországban sokkal magasabb az életszínvonal, no meg segélyek, kvártély is várná őket.

Persze a szerb, mint foglalkozás nem túl jövedelmező ágazat arrafelé, így előbb-utóbb dolgozniuk is kéne, netán sok horvát szomszédjuk emlékszik még a háború alatti "testvéri" viselkedésükre.

- "Igenis vannak olyanok, akik pusztán embernek vallják magukat, olyan embereknek, akik itt élnek Szabadkán, mikroközösségben, itt dolgoznak, nap nap után más nemzetekkel ülnek közös asztalhoz, igenis vannak olyanok, akik ha templomba mennek, nem a papok nemzeti, faji, politikai vagy nemi hovatartozására kíváncsiak" - írja Hugyik.

Furcsa, hogy ez a „pusztán ember”, - aki nem kötődik kultúrához és nemzethez (Jugoszláv tudata van? Szovjet?), de élhetne éppen Madagaszkáron is, - miért a „nacionalista” magyar nyelven írogat? Ha nem kötődik hozzánk, milyen alapon csahol bele magyarok és magyar papok dolgaiba? Talán a pópát is megfeddi holnap, mert nem átallotta a szerb ortodox egyházat a szerb hívekkel azonosítani?

Ami meg „a nap nap után másokkal” asztalhoz ülőket illeti, azokat, különösen hölgyek esetében egyértelmű elnevezéssel illeti a népi bölcsesség.

Hornék templomokban spicliskedő ifjúszoci szellemi keretlegényeire, a Gyurcsány-rezsim egyházellenes gyűlöletbeszédeire emlékeztetnek e romlott szavak, ki tudja, talán tényleg Budapest felől jő e ferde illat.

"Hugyiknak", aki persze adós marad tisztelendő úr gondolatainak pontos ismertetésével, és nyilvánvalóan hazudik, amikor „kettéosztó” papi szándékról zagyvál, azt üzenjük: ha nem is értesült róla (ezzel azt is elárulja, hogy semmi köze hozzájuk), hogy keresztény és keresztyén egyházaink sok száz vagy ezer éve magyar egyházak, amelyeknek kötelessége nemzeti sorskérdéseinkben állást foglalni.

Honnan veszi azt a baromságot, hogy egyházi személy nem beszélhet a nemzete ügyeiről?

Mit gondol, a horvát katolikus pap lakatot tesz a szájára népe gondjaival kapcsolatban? Ha pedig multikultira, politikai korrektségre, üres teológiai közhelyekre, szenteskedésre és egyebekre vágyik, fáradjon be bármelyik szerb templomba. Elvégre a pópák arról "közismertek", hogy a nemzetük melletti kérlelhetetlen kiállás és közügyekben való fellépés HELYETT a magyaroktól, bosnyákoktól és horvátoktól való bocsánatkérést hirdetik híveiknek.

Akik nem kíváncsiak lelki vezetőjük "nemzeti, faji, politikai vagy nemi hovatartozására", azt is elhiszik, hogy hamarosan magyar hölgy lesz a szerb ortodox egyház pátriárkája.

Tudja, Hugyik, ha Ön szerbként hasonló tartalmú levelet küldött volna a Suboticke Novine szerkesztőségének, joggal küldenék el melegebb éghajlatra szerb testvérei, és még örülhetne, ha ennyivel megúszná.

Nyilvánvaló, hogy szerb lap és közösség ilyen irományt nem közölne. Mert nekik, saját szempontjukból helyesen, maguk felé hajlik a kezük és kiközösítik a bomlasztókat.
Önt nem kell kiközösíteni, ávós feljelentőkre hajazó levélkéjével megtette maga.

Kende Ferenc

Előzmény a Magyar Szóban, 2004. december 30.
http://www.magyar-szo.co.yu/arhiva/2004/dec/30/

Mást vártam
HUGYIK ELEONÓRA, SZABADKA

"Csendesen szeretnék hangot adni felháborodásomnak.

Karácsonyi szokásainknak megfelelően a böjt méltó befejezéseképpen családommal az Úr oltárához járultunk - örülni -, mert megszületett a Megváltó. Ennek szellemében, örömmel indultunk az éjszakába, a fénylő csillagot követve. Ez a csillag elvezet bennünket a jászolhoz, elvezet a templomba, az Isten házába. Olyan szellemi feltöltődésre vágyunk, amely egész évre megerősít bennünket hitünkben, olyan szellemi vezetőt - papot - keresünk, aki ebben segít nekünk, mert azért választotta ezt a pályát.

Így esett a választásunk a szabadkai Barátok templomára. Sajnos, már a szentmise bevezető mondatai árnyékot vetettek örömünkre, a folytatás pedig olyan érzelmeket ébresztett, melyek elterelték gondolatainkat az ünnepről. A prédikáció alatt vágyat éreztünk arra, hogy elhagyjuk a templomot.

Miért is történt mindez?

Úgy érzem, tűrhetetlen, hogy a papok veszik maguknak a bátorságot politikai kérdésekben állást foglalni, nyíltan kettéosztva a gyülekezetet, azt sugallva a szószékről: aki másképpen mer vélekedni, az nem jó keresztény, és még talán nem is magyar. Mintha katolikus keresztény csakis az lehetne, aki magyar, - legalábbis mi így értelmeztük az elhangzottakat.

Tűrhetetlen, hogy ilyen célokra használják Isten házát, tűrhetetlen, hogy mindezt ráadásul egy pap teszi, és tűrhetetlen, hogy ezen a fényes éjszakán teszi.

Nyílt levelem által azon véleményemnek szeretnék hangot adni adni, hogy igenis vannak olyanok, akik nem azonosítják nemzeti hovatartozásukat hitükkel. Igenis vannak olyanok, akik pusztán embernek vallják magukat, olyan embereknek, akik itt élnek Szabadkán, ebben a mikroközösségben, itt dolgoznak, nap nap után más nemzetekkel ülnek közös asztalhoz, igenis vannak olyanok, akik ha templomba mennek, nem a papok nemzeti, faji, politikai vagy nemi hovatartozására kíváncsiak, hanem hitének tűzéből szeretnének egy kis meleget, hogy ne kelljen fázniuk a kinti világban. Igenis vannak olyanok, akik azt szeretnék, hogy az Isten háza legyen menedék, ahova éppen ez elől [a hovatartozás elől?] tudnak elmenekülni.

Én egy vagyok közülük, és azt gondolom, soha nem volt időszerűbb a megváltó születését ünnepelni, mint ezen a fényes ünnepen, éppen ma.

Hugyik Eleonóra"

bihari_panorama

Válasz | 2004. december 31. 00:59 | Sorszám: 48

SZABADSÁG Kolozsvár közéleti napilapja 2004. dec. 30.
http://www.hhrf.org/szabadsag/

v é l e m é n y e k

1.
Sz(egény)A(nyaországi)R(okon)-ok egylete

Hát kedves rokonok, Sz.egény A.nyaországi R.okon-ok, sokat gondolok rátok. A begyulladt seb nagyon fáj. Azt mondják, hogy a levágott kezet még sokáig érzi az ember, sôt az amputálás után is fáj az, ami nincs.

Megértem félelmeteket, a kenyér, a sült meg a borocska, ha van, az pótolhatatlan. Féltitek! Én mint erdélyi, kevesebbel is beérem, és őszintén mondom, megelégszem néha egy jó tejes-túrós puliszkával is, amit ti "kásának" neveztek, és nem irigyellek titeket.

Az igaz, hogy egy nyelvet beszélünk, talán még verselünk is. Hisz mi exportáltuk Reményik Sándort is, aki szintén nem volt magyar állampolgár. Ha jól emlékszem, még Mátyás királyt is. Én ezt nem tanultam történelemórán. Anyám mesélte otthon, este, titokban. Sôt, még Bartók Béláról is mesélt, sajnos ő se volt magyar állampolgár.

Hosszú lenne a lista. Kár az időtöket ilyen szentimentális gondolatokkal tölteni, ti úgyis el vagytok foglalva az EU-problémáitokkal.

Megértem, hogy féltek a magyar emigrációtól. Hisz az utolsó 10–15 év alatt több ezer orvos, tanár, mérnök emigrált hozzátok és átiskoláztatásuk biztos rengetegbe kerül Nektek. Bár Erdélyben az iskolák több száz évre tekintenek vissza, mégse vagyunk oly okosak, mint Ti. Sokba kerül megtanítanotok bennünket, a jött-menteket, a hazátlan bozgorokat, hogy tudjuk mit jelent "a román" megszólítás, ahogyan rólunk beszéltek.

Mit számít 85 év, mit számít a könyvek száza, amit ôrzök, amit Apámtól, Nagyapámtól kaptam, amit féltve ôrzök a lelkemmel, nyelvemmel, az itteni létemmel együtt. Nektek ez már nem számít. Talán nektek se tanítottak Mátyás királyról, talán Arany és Ady is idegen?

Summa summárum, Szegény Anyaországi Rokonok, én mint "román", felajánlom a nyugdíjam havi 5%-át, hogy a Magyar Köztársaság törvényei szerint létesítsetek egy Szegény Anyaországi Rokonok Egyletét, melybe tagnak javaslok minden NEM-mel vagy NEM-SZAVAZÓ vérrokont.

Varduca György

2.
Kétszeres Himnuszunk

Idén december 5-én, a kettôs állampolgárságról szóló népszavazáskor, a Mikulás piros-fehér-zöld masnis selyempapírba csomagolt lelki pofont nyújtott át a magyar nemzet anyaországon túli részeinek. Melyek közül mi, erdélyiek, lennénk a legtöbben, tehát a váratlan "ajándék" nyomán született felhördülésben nekünk jutott a prímás szerepe. A hirtelen kiváltott keserû harag szinte magyarzászló-égetéssé fajult a Székelyföldön, ami példátlanul tragikomikus epizódja történelmünknek.

Akadt olyan erdélyi magyar település, ahol a templomi hívők egyenesen megtagadták a Himnusz eléneklését. Remélhetôleg csupán szalmalángról van szó, és hamarosan minden visszatér a rendes kerékvágásba. Mert a normális magyar–magyar kapcsolatok sokkalta erôsebbek annál, hogy holmi pártpolitikai érdekek képesek legyenek azokat tartósan befolyásolni.

Esztendőváltáskor, Trianonnal kialakult kényszerû hagyományként, Erdély-szerte két szilvesztert ünneplünk: helyi idô szerint éjjel tizenkettőkor a román, rá egy órára pedig az anyaországi magyar új évnek adózunk. Hála az idôeltolódásnak, no meg a történelem fintorának.

A 2004. december 5-i magyarországi népszavazás élményére válaszolva javaslom, hogy Himnuszunkat ezentúl ne csak "a magyar szilveszterkor", azaz nálunk új esztendô elsô órájának leteltekor hallassuk, hallgassuk, - hanem már az "román felvonás" idején is. Ezáltal jelezhetnénk, mi "kitaszítottak", hogy kétszeresen kötődünk nemzetünk egészéhez, avagy azt is: - hogy más nemzet szokásához kergettek a hazától!

Ördög I. Béla

bihari_panorama

Válasz | 2004. december 31. 00:16 | Sorszám: 47

ÚJVIDÉKI MAGYAR SZÓ
2004. december 31.

Falusi (magyar) rádió a Bánságban

Megvalósult a muzslyaiak évtizedes álma: a napokban megszólalt a helyi rádió – A nagyvilágban is hallhatják majd a Mária szent neve plébániatemplom harangját, ígéri Szíveri István, a Zeppelin Rádió gazdája.

Az ünnepi nyüzsgésben Muzslyán szinte nem beszélnek másról mint a régóta várt helyi rádió elindításáról. A próbaműsor december közepén indult, de már nincs a faluban olyan, aki ne hallott volna a Zeppelin Rádió 88,2 MHz-en sugárzott műsoráról. A muzslyaiak közismerten szeretik a zenét. Jelenleg húsz-egynéhány zenekaruk van, melyek a népzene mellett a közkedvelt örökzöld slágereket, de a muskátlizenét is művelik.

Most szinte nem tudnak betelni a magyar zenével, amely folyamatosan szól. Küldözgetik egymásnak a nótás üdvözleteket, folyamatosan jelentkeznek az élőben sugárzott műsorokba. Valóságos rádiós lázban él egyik legnagyobb magyar többségű településünk. A történet nem meglepő. Nagybecskerek környékén, de valószínűleg egész Közép- és Dél-Bánságban a tucatnyi rádióállomás közül a Zeppelin Rádió az első, amelyik (szinte állandóan) magyarul szól.

– Az emberek régóta várták a magyar rádió elindítását, jómagam pedig végtelenül örvendek, hogy ez közmegelégedésre történt. Bebizonyosodott, hogy a muzslyaiak nem azért nem hallgattak eddig magyar zenét a rádióban, mert nem akartak, hanem egyszerűen azért, mert nem volt rá lehetőségük. Most ez adva van. Úgy gondolom, hogy az sem mellékes, hogy ezentúl az anyanyelvi oktatás mellett a magyar zene folyamatos hallgatása is hozzájárul majd az asszimiláció elleni közdelemhez.

Az eddigi visszhangból ítélve nyugodtan mondhatom, hogy a rádió elindításával jó dolgot tettem – mondja Szíveri István, a Zeppelin Rádió gazdája, aki immár 17 éve vezeti az azonos nevű kávéházat, amely mindmáig a helybeli fiatalok kedvenc gyülekezőhelye.

A lelkes rádiós csapat: Bukovics Anita, Kelemen Imre, Pakai Tibor, Szíveri István és Nagy Mihály.

– Egy évvel ezelőtt megismerkedtem Fazekas Imre barátom holland ismerősével, az amszterdami rádió munkatársával, Paul de Haannal. Ők éppen abban az időben korszerűsítették a stúdiójukat, és felszabadult addigi felszerelésük egy része. Tekintettel arra, hogy korábban egy keverőpultot már eljuttattak Nagybecskerekre, felvetődött a lehetőség, hogy megkapjuk ezt a nálunk még használható felszerelést. Bukovics Józsi tette üzemképessé. Fel kellett állítani a 25 méter magas antennaoszlopot, ezért pedig Hallai Gergőnek, Szabó Jánosnak, Rózsa Kálmánnak tartozok köszönettel, és mindenkinek, aki közmunkával segített. A szerkesztőség még alakulóban van. Jelenleg a keverőasztalnál Bukovics Józsi, a nagybecskereki rádió eddigi dolgozója és Nagy Mihály váltják egymást. A műsorvezető-bemondói feladatot egyelőre közismert énekesünk, Pakai Tibor (sokan Rambó Öcsiként ismerik) vállalta, itt van Szabó Béla, az Újvidéki Rádió nyugalmazott újságírója, valamint Kovács Kónya Otília, akinek úgyszintén vannak rádiós tapasztalatai és Bíró Otília, Gyémánt Tibor, valamint Bukovics Anett.

A muzslyai rádió műsorszórója 20 km-s hatósugarú. Muzslya és Nagybecskerek mellett jól hallható Szentmihályon, Lukácsfalván, Udvarnokon, sőt még Ittabén is. A terep miatt Erzsébetlak egyes részein vannak némi gondok, akárcsak Tordán is. Az utóbbi évtized tapasztalata miatt úgy döntöttem, hogy mindent a saját telkemen, az udvaromban fogok elkészíteni. Hogy még véletlenül se függjünk attól, hogy az adott cég igazgatóját esetleg leváltják-e vagy nem. Ugyanígy igyekszünk távoltartani magunkat a politikától is.

Természetesen az informatív részben a falu legégetőbb gondjai előnyt élveznek. Szeretnénk felkerülni a világhálóra is, hogy a faluból elszármazottak, - nem kevesen vannak -, a nagyvilág bármely részén minden délben meghallhassák a Mária szent neve plébániatemplom harangját – ígéri Szíveri István.

K. I.

bihari_panorama

Válasz | 2004. december 30. 23:51 | Sorszám: 46

UDVARHELYI HÍRADÓ
http://www.uh.ro/

Keserűség és kiábrándulás

Nagy felháborodást és keserűséget váltott ki a romániai magyarokból a kettős állampolgárság ügyében a Magyarországon lezajlott népszavazás eredménytelensége.

Sokan nyílt levélben ítélték el a magyarországiak érdektelenségét és NEM-szavazatait, mások internetes fórumokon vagy rádiós vitaműsorokban fejtették ki véleményüket. Egyesekben az is felmerült, hogy visszaadják magyarigazolványukat, mások pedig Búcsú Csíksomlyótól feliratú pólót viseltetnének a búcsúra jövő magyarországiakkal.

Hogyan fogjuk hallgatni a Himnuszt?

Az elkeseredést minden lehetséges fórumon kifejezték az emberek. A Dispután tegnap egy ismeretlen ezt írta:
„Az biztos, hogy az én számból senki többé nem fogja hallani, hogy magyar vagyok. Erdélyi vagy székely vagy bármi vagyok, de elvették a hitet, amiben bíztam. A himnusz, a szózat már teljesen mást fog jelenteni nekem, és más érzéseket fog ébreszteni. Valaminek azért mégis örülök. Annak, hogy édesapámnak nem kellett ezt a napot megérnie. Nem élte volna túl.”

A nevét is felvállaló csíkmindszenti Molnár Judit a következőket kérdezi:

„Hogyan fogom ezentúl hallgatni a magyar himnuszt? Mennyit tud még jelenteni ezek után? Számomra eddig tele volt tartalommal, érzéssel, átéléssel és megéléssel. Hogyan fogok a gyermekeim szemébe nézni? Mit tudok mondani nekik?
Székely vagyok-e, vagy magyar? Imádkozhatok-e én még a Magyarok Nagyasszonyához? Mi lesz a csíksomlyói búcsún? Ránk szakad-e ott majd az ég? Tudják-e a kitagadók, mit jelentett tavaly az István, a király a Somlyó oldalán? Történelem íródott-e most, vagy csak játszottak egyet velünk a politikusok?”

A székelyudvarhelyi Prima rádió reggeli műsorában például többek között kijelentették, hogy ezután lehetőleg nem mennek Magyarországra, nem vásárolnak magyar termékeket, és egy hallgató azt is javasolta, hogy Magyarországon kellene magyarigazolványt bevezetni.

A státustörvény alapján adott magyarigazolványokkal kapcsolatosan tegnap elterjedt, hogy egyesek azzal kívánnak reagálni a népszavazás eredményére, hogy visszaadják a dokumentumot.

A tiltakozást kifejező ötletek szintjén baráti beszélgetéseken elhangzott, hogy ezután szilveszterkor sem a román, se a magyar éjfélkor ne énekeljük a Himnuszt, hanem sehová sem tartozásunkat kifejezve helyi idő szerint fél egykor koccintsunk majd az új évre.

Azt is felvetették, hogy a közelgő kézilabda Európa-bajnokságon a magyar csapat székelyudvarhelyi szurkolói egy „Szurkolók vagyunk, állampolgárok nem!” feliratú szalagplakátot fognak kifeszíteni.

Egy másik ötlet szerint az eddigi „Magyar vagyok, nem turista” feliratú pólókat ezután „Turista vagyok, nem magyar!” feliratúra kell cserélni, ha Magyarországra megyünk. Ugyanez az ötletgazda felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a magyarországiak voksai miatt most kevésbé magyaroknak kellene érezzük magunkat. „Ne ők mondják meg nekünk, hogy magyarok vagyunk-e, vagy sem!”

A G. Pub tulajdonosai tettekben is kifejezték nemtetszésüket, tegnap reggel kifüggesztették a bejárati ajtóra, hogy magyar állampolgárokat nem szolgálnak ki.

Jakab Zoltán, a Székelyudvarhely Sport Klub edzője kettős, magyar-román állampolgár. Nem véletlen, hogy ő is érdeklődve követte a vasárnapi népszavazást. Elmondása szerint elment volna voksolni, de nem volt kellőképpen informálva, hogy hol és miként tehette volna ezt meg.

„Sajnálom, hogy az anyaországban élő magyarok nem úgy gondolkodtak, hogy elmenjenek szavazni, és az igenre tegyék a pecsétet. Ezzel is erősítenék a magyarságtudatot. Én 1997-ben kaptam meg a kettős állampolgárságot, Erdélyben élek, itt dolgozom. Az együvé tartozást, a szolidaritást jelentette volna a pozitív szavazat” – fejtette ki a román teremlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A népszavazás eredménytelensége számos magyarországi magyart is elkeserített. Az Udvarhelyi Híradó e-mail címére tegnap a következő üzenet érkezett:
„Tisztelt Magyar testvéreink! A 2004. dec. 5-i népszavazás kudarca magyarországi állampolgárként a végletekig elkeserített! Szeretném tudatni minden határon túli magyarral, hogy minden nem szavazó és NEM-re szavazó helyett szégyenkezem. 2004. december 5. ezentúl a MAGYAR SZÉGYEN NAPJA lesz, amíg élek. Bocsássanak meg, ha tudnak! Tisztelettel: Bodor Miklós László magántervező, Budapest.”

Vasárnap este a Magyarok Világszövetsége Kossuth téri rendezvényén Molnár Tamás publicista elégette magyar útlevelét. „Ezzel a magyar útlevéllel ezentúl nem merek kimenni a szomszédos magyarság sorai közé, ezért ezennel ünnepélyesen elégetem”

Ugyancsak a Disputára írta egy 31 éves budapesti lakos, hogy úgy érzi magát, mintha egy atomháború másnapján lennénk. „Szinte minden elveszett, ami fontos volt, keresgéljük a túlélőket. Hatmillió választó korú ember fejében pusztaság van, ez nem tegnap kezdődött, a bűnösök köztünk vannak.”

A névvel jelentkező magyarországi Veress Balázs a következő üzenetet továbbította:

„Kicsiny gyermekünket kézen fogtuk, és elmentünk szavazni. Igennel. Mert nekünk fontosak vagytok. Az eredmény lesújtott. Mintha mindent elvettek volna tőlünk, mert én nem felejtem azt a reggelt, amikor a gyergyói havasokban álltam 10 évesen. Nem felejtelek titeket. Soha. Tovább dolgozunk, és számíthattok ránk.”

Kiss Edit

bihari_panorama

Válasz | 2004. december 30. 23:29 | Sorszám: 45

Endrey Antal:

Judeo-krisztianizmus vagy magyar kereszténység?

bihari_panorama

Válasz | 2004. december 30. 23:25 | Sorszám: 44

ÉN MARADOK

"Általános döbbenetet keltett Erdélyben a népszavazás eredménye, de permanens döbbenetben nem lehet élni"
- mondta lapunknak Sütő András a sikertelen magyarországi népszavazás után.

- A magyarországi népszavazás előtt csatlakozott azokhoz, akik az igenre szólították fel a szavazókat. Miért tartotta fontosnak, hogy a nevét adja?

- Két okból. Egyrészt, mert úgy vélem, hogy íróembernek a hivatása mellett közösségi kötelessége is van. Ez utóbbi most az volt, hogy magam is üzenetet közvetítsek anyaországi olvasóimnak; az erdélyi magyarságnak azt az óhaját, hogy - többek közt a közelgő határátkelési szigorítás okából - nyerhesse el jogát a magyar állampolgársághoz. Üzenet s óhaj volt ez! Nem követelés! Határozott véleményem ugyanis: az anyaországnak nemzeti kötelessége fölkarolni a határon túli magyarok ügyét, de minekünk nem áll jogunkban azt megkövetelni. S kiváltképp nem áll jogunkban anyagi természetű követelményeinkkel föllépni. Ezt a jogot "saját" román, szerb, horvát, szlovák, ukrán, osztrák, szlovén államunkkal szemben kell minden eddiginél erőteljesebben gyakorolnunk. Félreértés ne essék, így szólván nem hajlok arra, hogy a szavazókat riasztó roppant költségek számadatai hitelesek lettek volna. Nem! Viszont az is csak retorikai huncutság, hogy a Magyarországra özönlő erdélyi vendégmunkások jelensége valósággal áldásos az anyaországra nézve, bár kétségtelenül enyhíti az erdélyi nyomorúságot.

- A népszavazás után sokan fekete adventről beszélnek. Tényleg mostoha anya-ország lettünk?

- A népszavazás végeredménye Erdélyben is általános döbbenetet keltett, főleg a Székelyföldön, ahol a várakozást már régen indult sajtókampány is növelte. Permanens döbbenetben nyilván nem lehet élni. Következett hát a szomorúság, majd a történtek józan megítélése is. A kérdésben említett végletes megnyilatkozások az abszurd műfajába sorolhatók. Hasonlókat említhetnék magam is: ellenőrizhetetlen, folklorisztikus rémtörténeteket, olyasmit is persze, aminek borgőz, pálinka volt az okozója. Mikor én Zetelaka polgármesterétől megkérdeztem, milyen a néphangulat a községben, így szólt: "Persze, hogy szomorú, de lám, advent kezdődött, ez most hosszabb lesz, kivárjuk hát a végét, és nem sírva, hanem cselekedve a nemzeti ügy érdekében." Sarki héroszok, politikai becsvágyban sikerkárosult anarchisták ilyen fordulatok alkalmával próbálják leginkább Erdély ürügyén sütögetni a pecsenyéjüket.

- Pedig sok olyan hangot hallottunk, hogy a kormánypártok legyőzték népüket. Igazságtalan ez a megfogalmazás?

- Nem vagyok az igazság birtokosa, nem áll módomban erdélyi közvélemény- kutatást végezni, a magam véleményét mondom hát. Bizonyára azt is mondhatják némelyek, hogy "a kormánypártok legyőzték saját népüket". A népet magát? A nemzetet? Pontosabban: a nemzeti anyaország zömét, mondjuk felét, harmadát? A javát? S ha egyáltalán van ilyen: a pudvásabbik felét? De mi jogon minősíthető valamely közösség? Titkos szavazás esetén kiváltképp kötelező a végeredmény civilizált tudomásulvétele. Abban ugyanis, hogy szuverén véleményében a "népet legyőzték", óhatatlanul benne foglaltatik annak lebecsülése is; a sugallat, miszerint valamely döntéshez nincs elég esze, képessége, bölcs megfontoltsága. Ki kell oktatni hát, mi legyen a pró és kontra, aztán ha a vélemény nem kedvünkre való, az egyébként fennen hangoztatott vox populi vox dei ősi érvényét veszti, a nép szava már nem isten szava, hanem az elhülyítettségé. Ezért nem hiszem, hogy akár kormánypárti, akár ellenzéki retorikával bármely közösségi vélemény egyneműsíthető lenne.

- Kós Károly írta 1921-ben, az erdélyi magyarokhoz intézett kiáltványában, hogy az anyaország lemondott az erőszakkal leszakított nemzetrészről. Most is azt mondják az ítélkezők, lemondunk a kívülrekedtekről.

- Kós Károly drámai kiáltványában a fájdalom és a cselekvésre szólító hevület a megáradt hegyi patakok sodró erejével görgeti a szerző mondandóit. Némely mondata már-már kisiklik, s eredeti értelmét is veszítené, ha nem figyelnénk éberen a "saskiáltás" egészére, s minden részlet szövegkörnyezetére. De figyelünk, s ily módon megállapítható: Kós Károly nem tévedett, mikor ezeket írta Trianon kapcsán: "Erdély, Bánság, Körösvidék és Mármaros kétmillió magyarja, nem én mondom neked, de a megcsonkított Magyarország mondta ki a szentenciát rólunk: nem tehetek mást, elfogadom az ítéletet, mely akaratom és hitem ellenére fejemre olvastatott, kihirdettetett és végrehajtatott: Én rólatok, akiket erőszakkal leszakítottak rólam, lemondok." A kiáltvány elején pedig ez olvasható: "Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit... Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk, miért." Világos ugye, hogy nem magyarok alkudtak, osztottak feldarabolásra ítélt országot. Nem magyarok taszítottak el minket ezeréves otthonunk sziklamagasából. Nemzetgyilkossággal fölérő borzalmas szentenciát pedig győztes hatalmak és mohó területrablók mondtak ki felettünk. És midőn a békediktátumot kényszerűleg aláíró Magyarország lemondott rólunk, mert erőszakkal leszakítottak, akkor nem elvetett minket, nem vette le rólunk a gondját, hanem legyőzött, megtiport, kivérzett, kifosztott országként tudomásul vette a főhatalom-változást. Mi mást tehetett volna? Kissé bővebben azért szólok erről, mert Trianont és december ötödikét, a hirtelen-kelletlen összecsapott, elsietett, végig nem gondolt, civil szervezeti irányból kierőszakolt népszavazást súlyban, jellegben így összemosni: abszurditás. Hisz arról van szó, hogy az ország lakosságának egy töredéke, létkörülményeinek valós vagy vélt követelmény alapján, nem szavazott a határon túli magyarok óhaja szerint. Most így döntött. Holnap másként dönthet. Ezzel szemben szolidárisan, nagylelkűleg döntött a jobbára ellenzéki szellemiségű lakosság másik része. Része! Nem egésze! Akkor hát miként állítható, hogy Magyarország önként mondott le a kívülrekedtekről? Avagy éppily módon vádolható az ország, amely közel másfél évtizede folyamatosan és jelentős anyagi segítséggel bizonyítja nemzeti szolidaritását a határon túli magyarokkal? Vajon eléggé közismert- é, hogy a támogatás nélkül Erdélyben máról holnapra megszűnne a könyvkiadás, a színházak működése, a művelődés számos intézete? Vajon tudják-e itthoni és bohó fanyalgóink, hogy az anyaország - tehát az adófizető magyarok - támogatása nélkül az erdélyi sajtókiadványok jelentős része csődbe zuhanna? Arról nem szólva most, hogy hány tízezer romániai magyar gondol hálával a Segítő Jobb alapítványi, egészségügyi, életmentő tevékenységére. Nem sorolom, hisz jól tudom: fentiekből nem következik a szavazási kudarc mentegetése. Mindezeket említeni kell most mégis azoknak, akik elvetvén a sulykot, valósággal trianoni csapásként átkozzák a történteket.

- Akik csapásként élik meg a történteket, megvetik a nemmel szavazókat. Markó Béla RMDSZ-elnök viszont azt mondta, a politikai elitre lehet haragudni, de a magyar nemzetre nem.

- Markó Béla véleményén vagyok magam is. Nagyon sokan, akik fanatikus politikai nézetek szerint, sommásan ítélkezve feledkeznek a valóságról, konkrét társadalmi viszonyainkról, a vágyak és lehetőségek közti távolságról, egész közösségeket képesek megbélyegezni, morális vétségben elmarasztalni. Köztük találhatók azok a népszakértők is, akik a mindennapi küzdelmekből félrevonulva mintegy szimulátorban gyakorolják személyes-utópisztikus politikai holdra szállásaikat. Ily módon gyakorta ütközik minálunk való és képzelet, reálpolitika és ködevés. Igen, Markó Bélának adok igazat, miközben azt is tudomásul veszem, hogy a már említett indulati kitörések okafokát az elmúlt évtizedek szenvedéseiben is megtalálhatjuk.

- Hogyan lehet feldolgozni a történteket?

- Elsősorban úgy, hogy azt, ami történt, nem rekviemhangon hirdetjük, nem borzalmas lelki traumaként emlegetjük. Nem tekintjük irreverzibilis nemzeti sérülésnek, s két pártirányzat konfliktusát nem fokozzuk már-már vokális polgárháborúvá. Meg az is segít rajtunk, ha meggondoljuk, hogy amit nyolcvan éven át nélkülöztünk, azt nem lehet a már említett hebehurgya módon egyből megoldani.

- A szocialista rendszer kioltotta az anyaországi magyarokban a nemzeti érzést - hallottuk nemegyszer kritikaként a határon túliaktól.

- Aki ilyet mond: magyarázza meg az 56-os forradalmat, a magyar irodalom utóbbi évtizedeinek ellenzéki vonulatát, aztán a rendszerváltást, Antall József szellemi örökségét, és magyarázza meg a mai magyar ifjúság rendkívüli teljesítményeit a nemzeti kultúrában.

- Amikor 1986-ban a Nemzeti Színházban bemutatott Advent a Hargitán című darabját estéről estére vastapssal köszönte a közönség, el tudta volna képzelni, hogy másfél évtized múlva a határon belüli és kívüli nemzetrészek nem közelednek, hanem távolabb kerülnek egymástól?

- Az Advent a Hargitán című darabomat Bukarestben betiltották, azaz: nem engedélyezték a bemutatását. Ezért voltam kénytelen a munkát titkon átcsempészni Magyarországra, ahol a Nemzeti Színház vállalta a bemutatását. A magyar kultúrpolitikában ez akkor már nem jelentett hatalmas fordulatot, hiszen korábbi, az Adventtel rokon szellemiségű színdarabjaimat a hetvenes évek második felében is bemutatták a fővárosban és vidéken is. Hogy azóta nemzetrészek eltávolodtak volna egymástól? Személy szerint másként fogalmaznék. Például azt mondanám, hogy újabban pártviszályok kicsapódásai tapasztalhatók Erdélyben is. Ezek részint az anyaországi politikai viszonyok itteni lenyomatai. Van, ami közönséges travesztia, de most nem ide tartozó kérdés. A színházi közönség pedig politikai nézetbeli különbség nélkül fordul nagy érdeklődéssel az erdélyi irodalom felé. Erről beszél az említett Advent 290 telt háza is.

- Anyám könnyű álmot ígér című művében megrendítően ír a nemzetiségi létről. Mit gondol azokról a félelmekről, hogy a határon túliak közül sokan áttelepednének, ha magyar állampolgárok lennének?

- Drámai kérdés, hiszen az erdélyi magyar élet roppant veszteségeit érinti. Azt például, hogy az utóbbi másfél évtizedben közel 200 000 magyar hagyta el ősi szülőföldjét. A jelző nem szóvirág. A múlt század utolsó nagy veszteségét - magyar lakosságban - a II. világháború okozta. Fél évszázad idejére csökkent az emigrálás, ám a romániai rendszerváltás gazdasági következményei újabb kivándorlással sújtottak minket. "Csónakunk alól elmegy a tenger" - keseregtem tíz évvel ezelőtt, s akkor nagy tekintélyű liberális személyiség szólított föl nyilvánosan, hogy ha pesszimista vagyok, kössek lakatot a számra, ne ijesztgessem olvasóimat, akik oly gyanútlanul boldogok az új viszonyok között. Pedig akkor - titkos belső vérzésként - még nem volt látványos a fiatal erdélyi magyarok menekülése. Nos, a mi fogyatkozásunk folyamatos. Oka főleg gazdasági, a romániai létkörülmények nyomorúsága. Minden más tényező, indok, magyarázat mellékes ahhoz képest, hogy külföldön az itthoni jövedelemnek sokszorosát lehet megkeresni. Ezért úgy vélem: a magyar állampolgárság kérdését csak erőszakoltan lehet a menni vagy maradni drámai dilemmájához kötni.

- Sok nehézség közepette, a kivándorlási hullám ellenére sokakkal együtt Erdélyben maradt.

- Megannyi roppant vérveszteség, népességbeli fogyatkozás után, a hetvenes évek végén újabb kivándorlási hullám kezdődött Erdélyben. Anyanyelvükben bujdosó magyarok - főleg értelmiségiek - egyre többen menekültek ki a román diktatúra ólomketrecéből. Ez a folyamat drámai módon erősödött fel a nyolcvanas években. Akkor már jórészt fölszámolták anyanyelvi iskolai hálózatunkat: betiltották a magyar helységnevek használatát; pártállami döntés alapján magyar eredetű románokká kereszteltek el bennünket. Ilyen körülmények között már-már értelme sem volt a kérdésnek, hogy ki miért, mi okból kényszerül elhagyni az ezeréves szülőföldet.

- Végül gyermekei is menni kényszerültek.

- A tömeges vész népes családomat is elérte. Eleinte csak távoli, majd közelebbi rokonaim vették nyakukba a nagyvilágot. Egyik unokahúgom éppenséggel Amerikába menekült a szeku zaklatásai elől. Később már pszichológus lányom, orvos fiam is kénytelen volt belefogni az utolsó megoldás - ultima ratio - kísérletébe. Végzettségüknek megfelelő munkát Erdélyben sehol nem végezhettek, diplomás vejemet csak tejkihordóként tűrték meg Kolozsvárott (szülővárosában); fiamat egy alkalommal - abszurd vádak alapján - a belügyérek le is tartóztatták... mentek hát mindahányan megtiport létüket menteni Magyarországon. Szomorú példájuk, a végzetes kényszer nem csupán fájdalmas, de tanulságos is volt a társadalmi tünet megítélésében.

- Mi volt a tanulság?

- Személyes veszteségeink figyelmeztettek engem is újfent a türelmetlenség veszedelmére. Ne ítélj, hogy ne ítéltess? Empátiát mondok inkább! Annak bizonyosságát, hogy kinek-kinek megadatott a maga keresztje. Ezért vallom, hogy nem gyáva, aki elment innen, és nem hős, aki maradt. S mikor úgy elborult már felettünk a történelmi idő, hogy Sinkovits Imréhez írott nyílt levélben panaszoltam világgá a magyartalanítás drámai mozzanatait: a kivándorlók ezreinek a szemére semmit sem vethettem, annál inkább fájlaltam viszont, hogy be hosszan, keservesen sír majd utánuk az elhagyott szülőföld. Mások kényszercselekvéseit, akár a kínban kimondott szavakat, roppant felelősség megítélni. Határozottan írhattam viszont Sinkovits Imrének levelem zárógondolataként: "...feloldhatatlan és kölcsönös kötöttségben talán nem önámítás azt mondanom tehát: nem csak én tekintem magam a szülőföld sírhantjelöltjének: a szülőföld is ragaszkodik hozzám. Nem azért, hogy csekélységemmel bárkinek is eldicsekedjék, hanem mert adósa vagyok. Keserves állapotában ezután is tanúskodnom kell az igaza mellett - ahogy lehet, amíg lehetséges. Kelt Marosvásárhelyt 1988 szeptemberében." Tizenöt éve múlt, hogy azóta néhaivá lett drága barátom haranghangján levelem elhangzott a Kossuth rádióban. Akkor sokan hallhatták Marosvásárhelyt is válaszomat a kérdésre, hogy mit szándékozom cselekedni. Így hangzott az: Én maradok, másként nem tehetek.

- Meg is fizetett érte: a magyarellenes pogrom idején súlyosan megsérült.

- A diktatúra vezérkosai örültek volna, ha mégis elmegyek. Végleg, az örökös némaságba. Szándékuk, hogy elhallgattassanak: 90 márciusában vált világossá, a magyarellenes pogrom idején. Történetét Szemet szóért című könyvemben írtam meg. Itt most csak azt említem föl újra, ami beszélgetésünk tárgyához tartozik. "Határon túli magyarként" soha el nem múló hálával gondolok mindazokra, akik súlyosan sebesült állapotomban életmentő és gyógyító igyekezettel bizonyították Budapesten is áldozatos szolidaritásukat. Velük - anyaországi testvéreinkkel - találkozhattam 89 véres karácsonya után Marosvásárhelyt, Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen, de még Pusztakamaráson is; segélyszállítmányok rendezői-kísérői voltak, az élükön többek közt Csoóri Sándorral és Antall Józseffel. Az a véradó szolidaritás az anyaország egész népének üzenete volt akkor. Érvényét ma sem veszítette. Annak ellenére sem, hogy ma még vita zajlik arról: ki miként szavazott a "kettős állampolgárság" ügyében.

- "Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba - lelkünkön bilincs. De tudom, talpra kell állanunk mégis." Kós Károly ezen nyolc évtizede megfogalmazott szavait ma is érvényesnek tartja?

- Engedtessék meg nekem, hogy Kós Károly szavaira ugyancsak a Kiáltó szó igéivel válaszoljak:
"Fölébredtünk. Látni akarunk tisztán. Szembe akarunk nézni az Élettel, tisztában akarunk lenni helyzetünkkel. Ösmerni akarjuk magunkat. Számba kell venni erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni."

Mondta ezeket mesterünk az erdélyi magyaroknak. És szól ez minden magyarhoz, a még fennálló határok fölött is egységesként küzdő magyar nemzethez.

Halász Csilla, Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
4. évfolyam 52. szám, 2004.12.23

Időzóna: CET

A téma oldalai: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19

< Előző		Következő >

[ Vissza ]