Élt négy évet Nyomtatás E-mail


N é g y   é v

(Teleki Pálnak és Orbán Viktornak hála)

 

Nálunkfele, a Székelyföldön időről időre elveszik a Haza.
Kicsit olyan, akár a mesében: hol volt, hol nem volt.
Még az időszámítás is eszerint történik, s a köznyelv ma is első és második "magyar világhoz" igazodik. A "második magyar világ" az, melyet a székelyek derűs bizakodással szoktak utolsóelőtti magyar világként emlegetni.

Itt történt meg az is, hogy valamikor a hetvenes években egy hajdani parádés kocsis azt íratta sírkövére:

"Itt nyugszik B. Gy.
Született 1923-ban, meghalt 1978-ban.
Élt négy évet."


Mostanság újra sokan vagyunk így, hogy azt éreztük,
újra éltünk négy évet.
Nem sok ez, de nem is kevés ott, ahol a Haza fizikai valóságában el-elveszik.

A Nemzet, az nem veszik el soha. Nem nagyon. És soha többé végleg azoknak, akik megélték ezt a négy évet. Akik megélték, hogy felemelt fővel, derűsen nevethettek szembe a múlt árnyaival és felemelt fővel, dacosan szegülhettek szembe a jelen álnokságával: mert hittek benne, hogy a jövő elkezdődött.

Ez a négy év elegendő volt ahhoz, hogy a Székelyföldről többé ne el-, de felmenjen Budapestre az ember, ahogyan azt a fővárosba menőnek illik. Elég volt ahhoz, hogy magára ébredjen a csipkerózsikaálmát alvó székelység, megrázza magát, s erős hittel tervezzen jövőt magának, úgy, ahogyan azt ősei álmodták. Nem kellett ehhez sem pénz, sem paripa, sem fegyver: csak hit és bizalom abban, hogy közel egy évszázad után a Haza és a Nemzet végre egymásra és önmagára talál.

Elég volt ahhoz, hogy újra felébredjenek a határőr-ösztönök: ezer év megszokása, hivatása nem múlik el néhány évtized alatt. Ami összenőtt, nem válhat szét egy önkényes országhatár miatt.

A fiatalok újra tanulni mentek, a nyolcvanas években kitántorgók közül sokan hazajöttek és itthon új életet kezdtek, a cselekvésnek, vetésnek és igének ideje jött el ezalatt a négy év alatt. A gazdák örökségük után néztek, s a fiatalok utódot szántak az örökséghez.

S kicsi lett annak a becsülete, aki az erdélyi jövendőt délkeleten, Bukarestben kereste.

A székelyek szeme újra Budapest felé fordult, ahogyan az természet szerint való, s ahol újra megtalálta azt, akit régóta keresett.

"Ötvennyolc éve várok arra, hogy valakire büszke lehessek" - mondja öreg bányamester ismerősöm, s gyorsan a pohárért nyúl, nehogy benedvesedjen a szeme: mert férfiember-szégyen az. Errefele nem sok alkalom adódik az örömkönnyekre.

Errefele időtlen idők óta várnak a kicsi messiásra, az árva nép vezérére, Csaba királyfira. Az idők során megtanulták, hogy nem csillagösvényen érkezik, s nem feltétlenül fehér paripán - de a hitet nem adták fel, mert e végvárakat őrző katonanépnek hite a legfőbb fegyvere.

És lám: a hit valóra válott, és megjelent az, akitől megfényesedtek a szemek. E négy év megmutatta, hogy van kire-, és mire várni - s többre nincs is szüksége a cselekvő embernek, e puszta tény elegendő volt mindenhez.

Pedig nem volt sok ez a négy év. Legalább nyolc esztendőben reménykedett itt mindenki, akinek szíve a helyén dobog, s ki nyolcvan évet viselt el tulajdon hazája száműzöttjeként, annak a nyolc év se lett volna sok.

Nem így történt.

*

2002 áprilisban a Haza egy kicsit megint elveszett.

Nem, nem veszett el: de távolabbra került, egy kéznyújtásnyival tovább, valahová a tíz és tizenötmillió választása közé.

Na és? - kérdezzük dacosan, mert így kérdezni itt is, nekünk is lehet!

 

"Akkor mostantól fogva újra két kormány ellen harcolunk" - mondja a bányamester harmincéves fia.

Egy ideig most újra rezervátum leszünk, bantusztán és kuriózum, vidám kis úttörőcsapatok hétvégi látványossága, íme a székely és íme a medve, előbbi magyarul is beszél.

Egy ideig most újra szegény rokonok leszünk, akinek majd adnak a maradékból, - ha jut.

Egy ideig most újra elmondják nekünk, hogy széllel szemben nem lehet, s hogy a lehajtott fejet nem fogja a kard. Egy ideig most újra kioktatnak arról, hogy a nemzet avítt fogalom, haszontalan kacat, hogy magyarnak lenni nem nagy élmény, s hogy a másságot akkor is szeretnünk kell, ha éppen az van többségben.

Egy ideig most újra megnyílnak a rókalyukak, elősettenkednek megkopott, naftalinszagú bundájukban a szocialista pragmatizmus helyi megmondóemberei, s egyideig most újra divat lesz kozmopolitának lenni.

Egy ideig most újra szép tisztára próbálják mosni agyunkat, s a sokoldalú tájékoztatás nevében nézhetünk sok-sok heti hetest, bajor szexfilmet és népszerű történelmet az együttélésről.

*

Egy ideig ez most így lesz.

Aztán az is elmúlik. Aki évszázadok óta vár, tud várni újabb négy évet.

Hitünk ugyanis van már hozzá.
Hála érte a négy évnek, ameddig éltünk.


György Attila, Erdély


 

 
< Előző   Következő >