N é g y é v
(Teleki Pálnak és Orbán Viktornak hála)
Nálunkfele,
a Székelyföldön időről időre elveszik a Haza.
Kicsit olyan, akár a
mesében: hol volt, hol nem volt.
Még az időszámítás is eszerint
történik, s a köznyelv ma is első és második "magyar világhoz"
igazodik. A "második magyar világ" az, melyet a székelyek derűs
bizakodással szoktak utolsóelőtti magyar világként emlegetni.
Itt történt meg az is, hogy valamikor a hetvenes években egy hajdani parádés kocsis azt íratta sírkövére:
"Itt nyugszik B. Gy.
Született 1923-ban, meghalt 1978-ban.
Élt négy évet."
Mostanság újra sokan vagyunk így, hogy azt éreztük, újra éltünk négy évet.
Nem sok ez, de nem is kevés ott, ahol a Haza fizikai valóságában el-elveszik.
A
Nemzet, az nem veszik el soha. Nem nagyon. És soha többé végleg
azoknak, akik megélték ezt a négy évet. Akik megélték, hogy felemelt
fővel, derűsen nevethettek szembe a múlt árnyaival és felemelt fővel,
dacosan szegülhettek szembe a jelen álnokságával: mert hittek benne,
hogy a jövő elkezdődött.
Ez
a négy év elegendő volt ahhoz, hogy a Székelyföldről többé ne el-, de
felmenjen Budapestre az ember, ahogyan azt a fővárosba menőnek illik.
Elég volt ahhoz, hogy magára ébredjen a csipkerózsikaálmát alvó
székelység, megrázza magát, s erős hittel tervezzen jövőt magának, úgy,
ahogyan azt ősei álmodták. Nem kellett ehhez sem pénz, sem paripa, sem
fegyver: csak hit és bizalom abban, hogy közel egy évszázad után a Haza
és a Nemzet végre egymásra és önmagára talál.
Elég volt ahhoz, hogy újra felébredjenek a határőr-ösztönök: ezer év megszokása, hivatása nem múlik el néhány évtized alatt. Ami összenőtt, nem válhat szét egy önkényes országhatár miatt.
A
fiatalok újra tanulni mentek, a nyolcvanas években kitántorgók közül
sokan hazajöttek és itthon új életet kezdtek, a cselekvésnek, vetésnek
és igének ideje jött el ezalatt a négy év alatt. A gazdák örökségük
után néztek, s a fiatalok utódot szántak az örökséghez.
S kicsi lett annak a becsülete, aki az erdélyi jövendőt délkeleten, Bukarestben kereste.
A
székelyek szeme újra Budapest felé fordult, ahogyan az természet
szerint való, s ahol újra megtalálta azt, akit régóta keresett.
"Ötvennyolc
éve várok arra, hogy valakire büszke lehessek" - mondja öreg
bányamester ismerősöm, s gyorsan a pohárért nyúl, nehogy benedvesedjen
a szeme: mert férfiember-szégyen az. Errefele nem sok alkalom adódik az
örömkönnyekre.
Errefele
időtlen idők óta várnak a kicsi messiásra, az árva nép vezérére, Csaba
királyfira. Az idők során megtanulták, hogy nem csillagösvényen
érkezik, s nem feltétlenül fehér paripán - de a hitet nem adták fel,
mert e végvárakat őrző katonanépnek hite a legfőbb fegyvere.
És lám: a hit valóra válott,
és megjelent az, akitől megfényesedtek a szemek. E négy év megmutatta,
hogy van kire-, és mire várni - s többre nincs is szüksége a cselekvő
embernek, e puszta tény elegendő volt mindenhez.
Pedig
nem volt sok ez a négy év. Legalább nyolc esztendőben reménykedett itt
mindenki, akinek szíve a helyén dobog, s ki nyolcvan évet viselt el
tulajdon hazája száműzöttjeként, annak a nyolc év se lett volna sok.
Nem így történt.
*
2002 áprilisban a Haza egy kicsit megint elveszett.
Nem, nem veszett el: de távolabbra került, egy kéznyújtásnyival tovább, valahová a tíz és tizenötmillió választása közé.
Na és? - kérdezzük dacosan, mert így kérdezni itt is, nekünk is lehet!
"Akkor mostantól fogva újra két kormány ellen harcolunk" - mondja a bányamester harmincéves fia.
Egy
ideig most újra rezervátum leszünk, bantusztán és kuriózum, vidám kis
úttörőcsapatok hétvégi látványossága, íme a székely és íme a medve,
előbbi magyarul is beszél.
Egy ideig most újra szegény rokonok leszünk, akinek majd adnak a maradékból, - ha jut.
Egy
ideig most újra elmondják nekünk, hogy széllel szemben nem lehet, s
hogy a lehajtott fejet nem fogja a kard. Egy ideig most újra kioktatnak
arról, hogy a nemzet avítt fogalom, haszontalan kacat, hogy magyarnak
lenni nem nagy élmény, s hogy a másságot akkor is szeretnünk kell, ha
éppen az van többségben.
Egy
ideig most újra megnyílnak a rókalyukak, elősettenkednek megkopott,
naftalinszagú bundájukban a szocialista pragmatizmus helyi
megmondóemberei, s egyideig most újra divat lesz kozmopolitának lenni.
Egy
ideig most újra szép tisztára próbálják mosni agyunkat, s a sokoldalú
tájékoztatás nevében nézhetünk sok-sok heti hetest, bajor szexfilmet és
népszerű történelmet az együttélésről.
*
Egy ideig ez most így lesz.
Aztán az is elmúlik. Aki évszázadok óta vár, tud várni újabb négy évet.
Hitünk ugyanis van már hozzá.
Hála érte a négy évnek, ameddig éltünk.
György Attila, Erdély
|