2004. december 5-e után

Siratunk valamit, amit nem is ismerünk...

Siratunk valamit, amiről lassan a történelemkönyvek SE írnak,
- mert a legyőzők arra ítéltek, hogy NE ISMERJÜK a saját múltunkat!

Arra ítéltettünk, hogy nekünk csak az Idegenek fájdalma fájhat, - de a sajátunk sohasem!
Nekünk, ha azt mesélik: Felvidék, - már azt is mondhatják, hogy az Üveghegyen túl.
Amikor Erdélyt emlegetik, - mi közünk hozzá! Hisz az csak egy mese az Óperenciás tenger mellett!
Újvidékről a modern ÚJ Generáció azt hiszi, hogy New York elővárosa.
Mégis siratunk valamit, - ha nem is mondunk nagy szavakat.
Siratunk valamit, amit már ezerszer megtagadtunk, kitéptünk, kipusztítottunk magunkból, - DE mégis él!

*

Mi az ellentétek és a lehetetlenségek népe vagyunk.
18-19-ben a határokat áttolták a fejünk felett, - DE Mi nem csináltunk semmit! Ábrándoztunk a világforradalomról!
Maradtunk, vagy elűztek a szülőföldünkről, de nem tettünk semmit, mert abban hittünk, hogy a világnak van Rendje, - aminek kötelessége helyreállni.
Maradtunk, 45 után újra megtörtek, megaláztak,  - vagy elűztek, átjöttünk a Maradékba, szerte a Világba.
Vagonokban laktunk, álmodtunk és vártunk, - DE nem csináltunk semmit, nem is hittük, hogy lenne erőnk bármit is csinálni.
Még dalolgatjuk néha a szabadkai udvaron nyíló liliomot, Krasznahorka büszke várát, a kolozsvári vigadót, - DE  már felejtjük a térképet, a hegyeinket, folyóinkat, városainkat, - már fapuskákkal se gyakorlunk a visszaszerezésükért.

*

Mi olyan zsidók voltunk, akik nem hittek a Gázkamrákban, - örültünk, hogy németül tanulhatunk a Birodalomban.
Mi olyan magyarok voltunk, akik nem hittek Szibériában!  Örvendeztünk, hogy eljön a kommunista Kánaán.
Már mindenki tudta, hogy minden elveszett, de mi még németesítettük a neveinket és arról szónokoltunk, hogy majd MI útját álljuk a judeo-plutokrata-bolsevik  VILÁGÖSSZEESKÜVÉSNEK!
Már bezárult Budapest körül az ostromgyűrű, - mi még karácsonyi ajándékokat vettünk és színházba, moziba mentünk.
Mi balgán bíztunk "A" NYUGATBAN, - aki  SOHASE segített!  A Szent Koronát is ott ástuk olajoshordóba!

*

Bennünket Felszabadítottak, - sőt MEGSZÁLTAK!
Battonyától Nemesmedvesig, - ezt hazudták az iskolákban.
Nem illett arról beszélni, hogy akkor volt Erdélyünk és volt Kárpátaljánk, - hogy az Árpád vonalban a bekerítésig tartották magukat a honvédeink, hogy Tordánál is hősiesen védték a hazát!
Dehogy honvédeink!  Az utolsó csatlósok! A fasiszta árulók! A reakciós horthysták! A nácik!
Jó évjárata van most e szavaknak!

*

Valamit végleg elvesztettünk azon a télen, amit később Felszabadulásnak kellett neveznünk.
Piros papírzászlócskákkal kellett köszönetet mondanunk az „ideiglenesen hazánkban állomásozóknak”.
Nemcsak Erdély, a Felvidék, Kárpátalja és Délvidék veszett oda a Nagy Felszabadulásban, - hanem a Remény is, hogy még egyszer a magyarságnak sikerülhet magára találni.

1849. október 6., 1918-19, 1920. június 4., 1944-45, 1956. nov. 4. és 2004. dec. 5. az újabb magyar történelem leggyászosabb napjai.

*

Mégis jöttek hiénák,  főállású optimisták, Boldog Jövőt, Nagy Jólétet hazudók, akik ezeket is ünnepelték .
Mert sírni, gyászmagyarkodni nem illik, - csak Éljenezni!
Szidni, gúnyolni, rasszistázni a magyarokat, egész történelmünket, - ez a HALADÓ a Felszabadításunk óta!
Ugyanazt a dalt betiltották azért, mert zsidó, majd azért, mert fasiszta,  azután mert magyar!,  pedig nem szól másról, csak arról, hogy nekünk gyönyörű ez a föld, - és a hazánk a Kárpátmedence!
Ma már ezt is megkérdőjelezik. Leköpnek, sőt megvernek, ha magyar vagy!

*

A felszabadítók közel egymillió magyart gyilkoltak-hurcoltak-üldöztek el, - háromszorosát, mint a náci megszállók - de rájuk emlékeznünk NEM szabad!
Mert fasisztának bélyegeznek.

Még ma sincs se Sírjuk, - se Emlékük az Új generációban!
Még ma sem tudjuk, hogy hány százezren haltak meg a muszka Gulágokon, Délvidéken, Kárpátalján és hány százezer magyar menekült szerteszét a diaszpórába.

*

Egyszerre vagyunk Bűnösök és Áldozatok!
„A magyarkérdés vagonkérdés!” - mondták Sztálin után szabadon és tették is.
A Haladás, Szabadság és Demokrácia jelszavával űzték el magyarok százezreit szülőföldjükről.
A haláltáborból visszatérő zsidókat gyakran egyenesen vitték tovább Szibériába, vagy államosították őket.
De mi is elüldöztük a magyar svábokat!
Mentségünk, - hogy a Győztesektől,  ha a kedvükre náciztunk, diszkont áron kaptuk a receptet és biztatást?
Felmentést nem lehet kapni sehol!

*

A győztesek tagadják, hamisítják Múltunkat, - királyaink helyére Bérencek és Idegenszívüek ültek.
Történelmünk során sohasem, - Muhi, Mohács, Arad napjaiban sem imádkoztunk annyit, mint 100 éve.
De hiába imádkozott a magyar, - úgy tűnik Isten is magára hagyott bennünket.
Mélyebb pusztulás borítja a Kárpát-medencét, mint bármikor történelmünk során.

*

Mohács, Trianon újra és újra ismétlődik, már Maradékország is ELVESZETT, - kommunisták, zsidók, cigányok prédája lett!
Hiába örvendezünk napestig, hogy már nincs Endlösung, és ma már nem indítanak szerelvényeket Szibériába, Csehországba, a Duna-deltába.
Pusztul a magyar, hiába felejtjük már Recsket, Tiszalököt, Hortobágyot, Kistarcsát, Baracskát, a honi táborokat.

1980 óta 2 millióval fogyott a Kárpát medence magyarsága!

Újvidéken már csak a „hideg napokat”  emlegetik, a húszszorannyi magyar áldozatot NEM!
Szolyván is egyre kevesebb magyar szó esik. Pedig tízezrével ölték ott is a magyarokat!

*

1956-ban volt tíz napunk, amikor szabadon álmodhattunk.
Akkor még egyszer, utoljára azt mertük mondani: ELÉG VOLT!

Akkor elhittük egy pillanatra, hogy kezünkbe vehetjük a Sorsunkat.
Akkor nem csak iskolai memoriter volt: „Hí a haza, - itt az idő, most vagy soha!”
AZÓTA is azt tanítják, hogy SOHA!

*

Azután újra többszázezer magyar szóródott szét a a Nagyvilágba.
Azután újra soktízezren mentek börtönökbe, vagy álltak bitófa alá.
Azután újra sokmillóan tanultak Hallgatni és reménytelenség között élni, - ahogy lehetett...

Mi, magyarok minden Márciusban újra akarjuk kezdeni.
Azután Május elsején megtöltjük a Hősök terét, a ligetet. Győz a virsli és a sör.
Mi régen magyarok voltunk, - majd pufajkásnak álltunk, spicliket, elkúrókat, hazaárulókat tartunk.
56-ban a Magyar Szabadságharcos lett az év embere a Time-ban, 57-ben már Hruscsov, aki eltiportatta a magyar forradalmat.

*

Mi visszakacsintottunk Kádárra, - miközben ezrek voltak börtönökben és a Bíboros élő múmiaként figyelt szobája ablakából.
Mi örültünk a Trabantnak, a hétvégi teleknek, és néha kijuthattunk Nyugatra.
Mi megtanultuk az iskolában, hogy nagy-F a Felszabadulás és kis-i az isten, - s csodálkoztunk, hogy Kölcsey ezt NEM tudta.
Mi a hazug Népszabadságot olvastuk és a Szabad Európát hallgattuk.
Mi délelőtt vörös nyakkendőt kötöttünk, -  este hittanra jártunk.
Mi az iskolában sose tanultunk Trianonról, - csodálkoztunk, hogy a magyar írók többsége nem Magyarországon született.
Mi 68-ban BEVONULTUNK a Felvidékre, - de nem azért hogy újra szabad legyen, hanem azért hogy NE legyen szabad.
Mi már nem a Felvidékre mentünk nyaralni, cipőt venni, de mégcsak Szlovákiába se, hanem Cseszkóba, Komárnóba, Sturovába és csodálkoztunk, hogy ott is magyarul beszélnek.
Mi kisdobosok voltunk, úttörők, KISZ-tagok, beléptünk a Pártba, mert élni kellett,  elhitették, hogy a létezés és az élet ugyanaz.

Mi elmagyartalanított, magyarságtudat-nélküli TÖMEGGÉ, fogyasztóvá váltunk.
NEM váltottunk rendszert, csak MÓDSZERT. A komcsijaink vedlettek milliárdossá, Demokratává, Reformerré.

*

Elvették a Múltunkat és Történelmünket, hol a Kommunista-, hol Pumás Hazug Jövő ígéretével.

Többször hátat fordítottunk a Múltunknak és Nemzetünknek,

 - félrefordítottuk a fejünket, behunytuk a szemünket, ha magyar élőhalottainkkal találkoztunk,

 - honfitársainknak, akiket itt üldöztek, és akiket a Kárpát-medence többi részén üldöztek magyarságukért,

 - parasztnak, polgárnak, akiktől elvették a földjét, tulajdonát,

 - az szülőknak, akinek nyugatra menekült fia nem látogathatott haza,

 - az 56-osoknak, akik már nem tudtak egyenesen állni, mert addig verték,

 - az osztályidegeneknek és vallásosnak, akiknek a családját se engedték továbbtanulni és érvényesülni,

 - a finomvonású hölgyeknek, mert kastélyban születtek, de arra ítéltettek, hogy emlékeikkel pajtában várják a halált,

 - mindazoknak, akik megmentett csorba csészéikbe pótkávét töltöttek, - de a szertartásrendet, amit szüleiktől tanultak, megtartották.

Sokan ma is félrefordítják a fejüket, NEM tudnak az elmúlt évekkel szembenézni.
Ma is Kádárra, a pufajkásokra, az ügynökökre, elqúrókra, tolvajokra, hazudozókra, NEMZETÁRULÓKRA kacsintanak.

*

Őseink sírjára lesz-e még magyar földből nőtt virág?
Ha nem is a Magyarország, - de legalább Maradékország lesz-e még magyar hazánk?