HORTHY MIKLÓS 1944. OKTÓBER 15-I
KIÁLTVÁNYA A MAGYAR NEMZETHEZ
Amióta a nemzet akarata az ország élére állított, a magyar külpolitika
legfontosabb célkitűzése volt a trianoni békeszerződés
igazságtalanságainak legalább részbeni megszüntetése a békés úton
elérni kívánt revízió által.
A Népszövetség működéséhez fűzött remények ezen a téren nem valósultak meg.
Az
újabb világkrízis beálltakor nem idegen területek megszerzésének vágya
vezette Magyarországot. A Csehszlovák Köztársasággal szemben sem voltak
támadó szándékai, és nem háború útján kívánta a tőle előzőleg elvett
területek egy részét visszaszerezni. A bácskai területre is csak az
akkori jugoszláv kormányzat bekövetkezett összeomlása után vonultunk be
saját véreink védelmére. A Románia részéről tőlünk 1918-ban elvett
területekre nézve is az általa a tengelyhatalmaktól kért békés döntést
fogadtuk el.
Magyarország
a szövetséges államok elleni háborúba a geográfiai helyzetünk
következtében reánk nehezedő német nyomás folytán sodródott bele, de
ennek keretében se voltak hatalmi céljaink, és senkitől sem akartunk
elvenni egy négyzetméternyi területet sem.
Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette.
A hazájuk sorsáért felelős kormányzatok le kell hogy vonják ennek
következményeit, mert amint azt a nagy német államférfi, Bismarck
mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségi hűség oltárán!
Történelmi felelősségem tudatában meg kell hogy tegyek minden lépést
abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük. Olyan
nép, amely egy már elveszett háborúban szolgalelkűséggel idegen érdekek
védelmében utóvédharcok színterévé engedi tenni apáitól örökölt
földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsülését.
Szomorúan
kell megállapítanom, hogy a Német Birodalom a szövetségi hűséget a maga
részéről velünk szemben már régen megszegte. Már hosszabb idő óta a
magyar haderőnek egyre újabb és újabb részeit kívánságom és akaratom
ellenére az ország határain túl vetette harcba. Ez év március havában
pedig a Német Birodalom vezére, éppen a magyar haderő visszahozatalára
irányuló sürgetéseim folytán, tárgyalásra hívott meg Klessheimbe, és
ott közölte velem, hogy Magyarországot német csapatok szállják meg, és
tiltakozásom dacára ezt foganatosította azalatt, míg engem odakint
visszatartottak. Egyidejűleg az országba benyomult a német politikai
rendőrség is, és letartóztatott számos magyar állampolgárt, közöttük a
törvényhozó testület több tagját, valamint akkori kormányom
belügyminiszterét, és a miniszterelnök is csupán úgy tudta a
letartóztatást elkerülni, hogy egy semleges követségre menekült.
A
Német Birodalom vezérétől kapott határozott ígéretre, hogy ha
olyan kormányt nevezek ki, amely a németek bizalmát bírja, megszünteti
a magyar szuverenitást ért sérelmeket és korlátozásokat, kineveztem a
Sztójay-kormányt.
A németek azonban nem tartották
meg ígéretüket. A német megszállás védelme
alatt a Gestapo az általa e téren másutt is követett módszerek
alkalmazásával kezébe vette a zsidókérdésnek az emberiesség
követelményeivel ellenkező, ismert módon való intézését. Amidőn a háború az ország határához közeledett, sőt azt
át is lépte, ismételten megfelelő segítséget ígértek a németek, de ezt
az ígéretüket sem tartották meg az ígért módon és mértékben. Az ország
területét visszavonulásaik alkalmával fosztogatások és rombolások
színterévé tették.
A
szövetségi hűséggel ellenkező mindezen cselekményeiket azzal a nyílt
kihívással tetézték, hogy a budapesti hadtestparancsnokot, Bakay
Szilárd altábornagyot a belső rend fenntartása érdekében tett
intézkedései közben a német Gestapo ügynökei egy ködös októberi
reggelen, a rossz látási viszonyok felhasználásával, lakása előtt
autójából kiszállásakor orvul megtámadva, elhurcolták. Ezt követően
német repülőgépekről a mai kormányzat ellen lázító röpcédulákat
dobáltak. Megbízható értesüléseket kaptam arra nézve, hogy német csapatok erőszakos felfordulás útján az általam kinevezett törvényes magyar kormány megbuktatásával a saját
emberüket szándékoznak uralomra segíteni, miközben az ország területét
a Német Birodalom utóvédharcainak színterévé kívánják tenni.
Elhatároztam,
hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben
is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a
magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől
akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni
képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet
kötünk, s velük szemben minden elleségeskedést beszüntetek. Bízva
igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének
folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani.
A
honvédség elöljáróit megfelelően utasítottam, ezért a csapatok
esküjükhöz híven, egyidejűleg kibocsátott hadparancsom értelmében az
általam kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni.
Minden becsületesen gondolkodó magyar embert pedig felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján.