1919. április 30. szerda

Kun Béla azt remélte, hogy beszüntetik a katonai intervenciót Magyarország ellen a szomszédos ellenséges államok, ha elismeri hódító szándékaik jogosságát. Minden engedményt megtett, csak hogy legalább Budapesten és környékén megszerezze a tanácskormány fennmaradásának külpolitikai feltételeit.

Ennek érdekében az alábbi jegyzéket juttatta el április 30-án a címzettekhez:

„A Forradalmi Kormányzótanács külügyi népbiztosának békeajánlata Wilsonhoz,

a csehszlovák, a jugoszláv és a román kormányhoz.

Wilson úrnak, az Egyesült Államok elnökének, Párizs

Elnök úr, a mai napon a következő jegyzéket küldöttük a csehszlovák, a jugoszláv és a román kormánynak:

A magyar forradalmi kormány nevében tisztelettel kijelentem, hogy fenntartás nélkül elismerjük az Önök által bejelentett területi-nemzeti igényeket.

Önök ezeket az igényeket azzal indokolták, hogy véget akartak vetni a magyar uralkodó osztályok által az Önök honfitársaira gyakorolt évezredes leigázásnak. Önök azt hitték, hogy ezzel a lakosság rétegeinek érdekében és akarata szerint cselekszenek.

Az előző kormány nem fogadta el e javaslataikat, és ragaszkodott az úgynevezett történelmi joghoz, amely a további elnyomás jogát a korábbi elnyomásból származtatta. Mi, kormányra lépésünk első napjától kezdve, szakítottunk ezzel az elvvel.

Ismételten ünnepélyesen kijelentettük, hogy nem állunk a területi integritás elve alapján, és most közvetlenül is az önök tudomására hozzuk, hogy fenntartás nélkül elismerjük az Önök összes területi-nemzeti követeléseit.

Ezzel szemben követeljük az ellenségeskedések azonnali beszüntetését, a belső ügyeinkbe való be nem avatkozást, a szabad tranzitforgalmat, olyan gazdasági szerződések megkötését, amelyek mindkét fél gazdasági érdekeinek megfelelnek, az Önök területén maradó nemzeti kisebbségek védelmét.

Ezzel Önök elérték mindazt, amire törekedtek. Nincs szükség arra, hogy egyetlen csepp vért is ontsanak, egyetlen katonájuk életét feláldozzák, hogy a békés vidékeket a háború fúriájával sújtsák azért, hogy nemzeti törekvéseiket megvalósíthassák.

Azok az osztályok, amelyek honfitársaikat nemzeti és kulturális téren elnyomták, egyúttal népünk dolgozó tömegeinek is elnyomói voltak. Abban a pillanatban, amikor honfitársainknak megadtuk a nemzeti felszabadulás jogát, önmagunkat is felszabadítottuk ezen osztályok uralma alól. Mi felszabadítottuk önmagunkat, és nem akarunk többé visszatérni ezen. elnyomók igájába.

Belső intézményeinket saját ügyünknek tekintjük, s ezért hiszünk abban, hogy Önök komolyan veszik az eddigi ígéreteiket, akkor ez órától fogva visszaállíthatjuk egymás között a békés állapotokat. Válaszukat várom. Midőn mindezt közöljük Önökkel, szeretnénk rámutatni arra, hogy e pillanattól fogva semmiféle nemzeti érdek nem igazolja a jelenlegi háborús állapot fenntartását, mostantól kezdve semmi kétség sem lehet aziránt, hogy a háború folytatása a nevezett kormányok részéről az általuk hirdetett nemzeti érdekeket a legdurvábban megsérti.

Ha a háborút mégis tovább folytatják, az csak idegen érdekekért, a külföldi imperializmus érdekeiért, mindenekelőtt a magyar uralkodó osztályok érdekeiért történhet.

A Forradalmi Kormányzótanács nevében:

Kun Béla külügyi népbiztos."

*  *  *

Tekintettel a következő napi nagy ünnepre, amelyet példátlan hírveréssel készítettek elő, mindenki iparkodott beszerezni élelmiszer-szükségletét, hiszen az áruellátás súlyos zavarai miatt szó szerint grammra mérték a fejadagokat.

Ehhez a kevéshez is csak végeláthatatlan sorállással lehetett hozzájutni. Ezért a lakosság már 29-én estétől gyülekezni kezdett a vásárcsarnokok és a nagyobb üzletek előtt, hogy ki-ki közelebb legyen az ajtóhoz, a pulthoz a nyitás órájában. Április harmincadikán hajnalban tíz- és tízezer várakozó tömegétől feketéllett az élelmiszert árusító helyek környéke.

A Vámház körúton, a Központi Vásárcsarnoknál már reggel sokan rosszul lettek az ácsorgástól és a tolongástól. Munkásanyák, középosztálybeli úriasszonyok, szakácsnők, háztartási alkalmazottak válogatás nélkül, tömegesen estek össze. Sokuknál sorállás közben indult meg a szülés. A spontán vetéléseket össze sem tudták számolni.

Csak, a Központi Vásárcsarnokhoz ötvenhatszor szálltak ki a mentők a nap folyamán. A Hunyadi téri vásárcsarnoknál huszonkétszer nyújtott segítséget a mentőszolgálat. Harmincadikán összesen 128 esetet jegyeztek be a mentőnaplóba, s azért nem többet, mert csupán ennyire futotta a segítségnyújtók idejéből és fizikai erejéből.

*  *  *

Közlemény a Vörös Újság e napi számából:

„A Közoktatásügyi Népbiztosság diákszociális ügyosztálya közli, hogy a szocializált volt Nemzeti Lovarda ezután mindennemű, iskolai, mindkét nemű ifjúságot, ifjúmunkásokat és főiskolai hallgatókat részesíti a lovaglás sportjában.

Jelentkezéseket elfogadnak a Lovarda épületében. Egy havi oktatás 5 leckeóra 20 korona, alsóbb iskolai tanulók részére havi 12 korona. A szervezett munkásság mindkét neme a sporttelepet igénybe veheti. Jelentkezés délután 3 és 7 óra között Pataky elvtársnál, a volt Nemzeti Lovardában.”

*  *  *

1919. április 30. szerda

Szigeti Gusztáv dégi kereskedő búvóhelyül kölcsön adta siófoki nyaralóházát gróf Festetich Sándornak, a Károlyi-köztársaság első hadügyminiszterének, amikor túszok szedését rendelte el a kormányzótanács.

Szigeti Gusztávot ezért letartóztatták és Veszprémben tartották fogva.

Halált mondott rá ezen a napon Lusztig Arnold huszonnyolc éves, nyomdászból lett teljhatalmú politikai megbízott és Pervanger Mihály huszonhat éves vas- és fémöntő, aki parancsnoka volt a Veszprémben működő karbatalmi terrorista különítménynek. Erősítésként, átmenetileg ebben a különítményben teljesített szolgálatot Budapestről Csomor Gábor, a Cserny József keze alá tartozó legkíméletlenebb különítményesek egyike. Öt bízta meg Lusztig Arnold és Pervanger Mihály a kereskedő kivégzésével, amire Csomor Gábor készségesen vállalkozott. Ez a huszonkét éves, négy elemis terrorista, aki szakmát nem tanult, a 13-as huszároknál szolgált a háború alatt és katona maradt a forradalom idején is.

Miután elvállalta Szigeti Gusztáv meggyilkolását, fölkereste Herczeg Gábor veszprémi fiákerest és kényszerítette, hogy vigye el őt és a halálraítéltet Balatonkenesére.

Már alkonyodott, amikor elindultak. Egy temető mellett megállította Csomor a bérkocsit, leszállt, s egy kőkereszt darabjával visszatérve, a követ koloncként Szigeti Gusztávra kötözte. Besötétedett, mire a Balatonhoz értek.

Itt megparancsolta a fiákeresnek, hogy gúzsolja össze a foglyot a magukkal hozott drótkötéllel. Csomor megfenyegette a bérkocsist, hogy erről az útjáról senkinek ne merjen beszélni, különben az életével fizet, s visszaengedte Veszprémbe.

Szigeti Gusztávot pedig leterelte a partra. Húsz-huszonöt lépésnyire a sekély vízbe gázoltatta egy kis homokszigetig. Amikor a szárazulatra értek a sötétben, Csomor Gábor közölte a kereskedővel, hogy ki fogja végezni. A kereskedő hangosan sírva könyörgött az életéért.

Csomor egészen közelről célzott revolverével áldozata fejére, mégsem találta el. A második lövés sem volt halálos. Elvágódott a megkötözött, kővel terhelt áldozat, vonagló teste lecsúszott a vízbe a szárazulatról. Csömör addig szurkálta rohamkésével a vonagló testet, míg mozdulatlanná nem vált, aztán beljebb taszigálta a vízbe. S annak igazolására, hogy valóban kivégezte a dégi kereskedőt, levágta egyik fülcimpáját, bemutatni megbízóinak.

Gyalog ment vissza Veszprémbe. A magával hozott fülcimpát átadta Pervanger Mihály különítményes parancsnoknak. Aki meg továbbvitte azt Lusztig Arnoldnak, Veszprém megye teljhatalmú politikai biztosának.

Úgy döntöttek, ötezer korona jutalomban részesítik Csomor Gábort a kivégzett kereskedőtől elkobzott pénzből, amiért példásan megoldotta a rábízott feladatot.