Kun Béla azt remélte, hogy
beszüntetik a katonai intervenciót Magyarország ellen a szomszédos ellenséges
államok, ha elismeri hódító szándékaik jogosságát. Minden engedményt megtett, csak
hogy legalább Budapesten és környékén megszerezze a tanácskormány fennmaradásának
külpolitikai feltételeit.
Ennek érdekében az alábbi
jegyzéket juttatta el április 30-án a címzettekhez:
„A Forradalmi Kormányzótanács külügyi népbiztosának békeajánlata Wilsonhoz,
a csehszlovák, a jugoszláv és a román kormányhoz.
Wilson úrnak, az Egyesült Államok elnökének, Párizs
Elnök úr, a mai napon a következő
jegyzéket küldöttük a csehszlovák, a jugoszláv és a román kormánynak:
A magyar forradalmi kormány nevében tisztelettel kijelentem, hogy
fenntartás nélkül elismerjük az Önök által bejelentett területi-nemzeti
igényeket.
Önök ezeket az igényeket azzal
indokolták, hogy véget akartak vetni a magyar uralkodó osztályok által az Önök
honfitársaira gyakorolt évezredes leigázásnak. Önök azt hitték, hogy ezzel a
lakosság rétegeinek érdekében és akarata szerint cselekszenek.
Az előző kormány nem fogadta el e
javaslataikat, és ragaszkodott az úgynevezett történelmi joghoz, amely a
további elnyomás jogát a korábbi elnyomásból származtatta. Mi, kormányra lépésünk első napjától kezdve,
szakítottunk ezzel az elvvel.
Ismételten
ünnepélyesen kijelentettük, hogy nem állunk a területi integritás elve alapján,
és most közvetlenül is az önök tudomására hozzuk, hogy fenntartás nélkül
elismerjük az Önök összes területi-nemzeti követeléseit.
Ezzel szemben követeljük az
ellenségeskedések azonnali beszüntetését, a belső ügyeinkbe való be nem
avatkozást, a szabad tranzitforgalmat, olyan gazdasági szerződések megkötését,
amelyek mindkét fél gazdasági érdekeinek megfelelnek, az Önök területén maradó
nemzeti kisebbségek védelmét.
Ezzel Önök elérték mindazt, amire
törekedtek. Nincs szükség arra, hogy egyetlen csepp vért is ontsanak, egyetlen
katonájuk életét feláldozzák, hogy a békés vidékeket a háború fúriájával
sújtsák azért, hogy nemzeti törekvéseiket megvalósíthassák.
Azok az osztályok, amelyek
honfitársaikat nemzeti és kulturális téren elnyomták, egyúttal népünk dolgozó
tömegeinek is elnyomói voltak. Abban a pillanatban, amikor honfitársainknak
megadtuk a nemzeti felszabadulás jogát, önmagunkat is felszabadítottuk ezen
osztályok uralma alól. Mi felszabadítottuk önmagunkat, és nem akarunk többé
visszatérni ezen. elnyomók igájába.
Belső intézményeinket saját
ügyünknek tekintjük, s ezért hiszünk abban, hogy Önök komolyan veszik az eddigi
ígéreteiket, akkor ez órától fogva visszaállíthatjuk egymás között a békés
állapotokat. Válaszukat várom. Midőn mindezt közöljük Önökkel, szeretnénk
rámutatni arra, hogy e pillanattól fogva semmiféle nemzeti érdek nem igazolja a
jelenlegi háborús állapot fenntartását, mostantól kezdve semmi kétség sem lehet
aziránt, hogy a háború folytatása a nevezett kormányok részéről az általuk
hirdetett nemzeti érdekeket a legdurvábban megsérti.
Ha a háborút mégis tovább
folytatják, az csak idegen érdekekért, a külföldi imperializmus érdekeiért,
mindenekelőtt a magyar uralkodó osztályok érdekeiért történhet.
A Forradalmi Kormányzótanács
nevében:
Kun Béla külügyi népbiztos."
* * *
Tekintettel a következő napi nagy
ünnepre, amelyet példátlan hírveréssel készítettek
elő, mindenki iparkodott beszerezni élelmiszer-szükségletét, hiszen az áruellátás súlyos zavarai miatt
szó szerint grammra mérték a
fejadagokat.
Ehhez a kevéshez is csak végeláthatatlan sorállással lehetett hozzájutni. Ezért a lakosság már 29-én estétől
gyülekezni kezdett a vásárcsarnokok
és a nagyobb üzletek előtt, hogy ki-ki közelebb legyen az ajtóhoz, a pulthoz a nyitás órájában. Április harmincadikán
hajnalban tíz- és tízezer várakozó
tömegétől feketéllett az élelmiszert árusító helyek környéke.
A
Vámház körúton, a Központi Vásárcsarnoknál már reggel sokan rosszul lettek az ácsorgástól és a tolongástól. Munkásanyák,
középosztálybeli úriasszonyok, szakácsnők,
háztartási alkalmazottak válogatás nélkül, tömegesen estek össze. Sokuknál sorállás közben indult meg a szülés. A spontán
vetéléseket össze sem tudták számolni.
Csak, a Központi
Vásárcsarnokhoz ötvenhatszor szálltak ki a
mentők a nap folyamán. A Hunyadi téri vásárcsarnoknál huszonkétszer nyújtott
segítséget a mentőszolgálat. Harmincadikán összesen 128 esetet jegyeztek
be a mentőnaplóba, s azért nem többet, mert csupán
ennyire futotta a segítségnyújtók idejéből és fizikai erejéből.
* * *
Közlemény a
Vörös Újság e napi számából:
„A Közoktatásügyi
Népbiztosság diákszociális ügyosztálya közli, hogy a szocializált
volt Nemzeti Lovarda ezután mindennemű, iskolai, mindkét nemű ifjúságot,
ifjúmunkásokat és főiskolai hallgatókat részesíti a lovaglás sportjában.
Jelentkezéseket
elfogadnak a Lovarda épületében. Egy havi oktatás 5 leckeóra 20 korona,
alsóbb iskolai tanulók részére havi 12 korona. A szervezett munkásság mindkét
neme a sporttelepet igénybe veheti. Jelentkezés délután 3 és 7 óra között
Pataky elvtársnál, a volt Nemzeti Lovardában.”
* * *
1919. április 30. szerda
Szigeti Gusztáv dégi kereskedő búvóhelyül kölcsön
adta siófoki nyaralóházát gróf Festetich Sándornak, a Károlyi-köztársaság első
hadügyminiszterének, amikor túszok szedését rendelte el a kormányzótanács.
Szigeti Gusztávot ezért letartóztatták és Veszprémben tartották fogva.
Halált mondott rá ezen a napon Lusztig
Arnold huszonnyolc éves, nyomdászból lett teljhatalmú politikai megbízott és
Pervanger Mihály huszonhat éves vas- és
fémöntő, aki parancsnoka volt a Veszprémben működő karbatalmi terrorista különítménynek. Erősítésként,
átmenetileg ebben a különítményben teljesített szolgálatot Budapestről
Csomor Gábor, a Cserny József keze alá tartozó legkíméletlenebb különítményesek
egyike. Öt bízta meg Lusztig Arnold és
Pervanger Mihály a kereskedő kivégzésével, amire Csomor Gábor készségesen
vállalkozott. Ez a huszonkét éves, négy elemis terrorista, aki szakmát nem tanult, a 13-as huszároknál szolgált a háború
alatt és katona maradt a forradalom
idején is.
Miután
elvállalta Szigeti Gusztáv meggyilkolását, fölkereste Herczeg Gábor veszprémi fiákerest és
kényszerítette, hogy vigye el őt és a halálraítéltet Balatonkenesére.
Már alkonyodott,
amikor elindultak. Egy temető mellett megállította Csomor a bérkocsit, leszállt, s egy kőkereszt
darabjával visszatérve, a követ koloncként
Szigeti Gusztávra kötözte. Besötétedett, mire a Balatonhoz értek.
Itt megparancsolta a fiákeresnek, hogy
gúzsolja össze a foglyot a magukkal hozott
drótkötéllel. Csomor megfenyegette a bérkocsist, hogy erről az útjáról
senkinek ne merjen beszélni, különben az életével fizet, s visszaengedte Veszprémbe.
Szigeti Gusztávot pedig leterelte a
partra. Húsz-huszonöt lépésnyire a sekély vízbe gázoltatta egy kis
homokszigetig. Amikor a szárazulatra értek a sötétben,
Csomor Gábor közölte a kereskedővel, hogy ki fogja végezni. A kereskedő
hangosan sírva könyörgött az életéért.
Csomor egészen közelről célzott revolverével
áldozata fejére, mégsem találta el. A
második lövés sem volt halálos. Elvágódott a megkötözött, kővel terhelt áldozat, vonagló teste lecsúszott a vízbe a szárazulatról. Csömör
addig szurkálta rohamkésével a vonagló testet, míg mozdulatlanná nem vált,
aztán beljebb taszigálta a vízbe. S annak igazolására, hogy valóban kivégezte a
dégi kereskedőt, levágta egyik fülcimpáját, bemutatni megbízóinak.
Gyalog ment vissza Veszprémbe. A magával hozott
fülcimpát átadta Pervanger Mihály
különítményes parancsnoknak. Aki meg továbbvitte azt Lusztig Arnoldnak, Veszprém megye teljhatalmú
politikai biztosának.
Úgy döntöttek, ötezer korona
jutalomban részesítik Csomor Gábort a kivégzett kereskedőtől elkobzott pénzből, amiért példásan megoldotta a rábízott
feladatot.