1919. május 6. kedd Nyomtatás E-mail
 

 

1919. május 6. kedd

 

 

 

A Szegeden éledő ellenforradalmi szervezkedés első katonai vezetője Szombathelyi Béla alezredes volt. Mint állomásparancsnok, eskütételre kötelezte a franciáktól megszállt helyőrségben élő magyar tiszteket, csapattöredékeket, s a különböző katonai szórványokhoz tartozó egyéneket. Ezzel az eskütétellel kezdődik a Horthy-féle hadsereg története:

 

 

"Magyar Katonai Állomásparancsnokság, Szeged.

104. számú állomásparancsnoksági parancs.

Szeged, 1919. május hó 6-án.

 

Az október 31. óta ismételten felállítani megkísérelt hadsereg egy alkalommal sem tehetett le oly esküt, mely jogilag érvényes volna, mert egyik záradékába sem foglaltatott: „Isten engem úgy segéljen".

 

Amilyen volt az eskü, olyan volt a hadsereg magatartása is.

A teljesen kompromittált kormány megtagadta nemzetét, hadserege magas díjazás mellett rabolt, fosztogatott és védtelenekkel szemben erőszakoskodott.

 

A békés és egészséges átmenetre való előkészítésképpen addig is, míg a következendő felelős magyar kormány végérvényesen nem intézkedik a nemzeti eszme körül való újbóli tömörülés végett, és hogy a leendő karhatalom erkölcsi alapját megadjuk, alábbi eskümintát adom ki:

 

 

«Mi ünnepélyesen esküszünk, hogy szent hazánkért mindenkor és mindenütt életünket és vérünket feláldozzuk. Esküszünk, hogy a bolsevista Vörös Hadsereg ellen még akkor is, ha saját véreinkkel találjuk magunkat szemben, a magyar nép és az ezeréves Magyarország további fennállása érdekében haladéktalanul felvesszük a harcot, ha kell, fegyverrel is.

 

Hirdetői leszünk a magyar nemzeti eszmének, mely egyedül biztosítja népünk jövőjét.

 

Esküszünk, hogy elöljáróinknak feltétlenül engedelmeskedünk; feljebbvalóinkat mindenkor kellő tiszteletben részesítjük és alárendeltjeinkkel szemben a szükséges szigor mellett testvéri szeretettel és atyai gondoskodással viseltetünk.

 

A mindenható Isten úgy segéljen!

Ámen.»

 

Szombathelyi

alezredes s. k.

állomásparancsnok."

 

 

*  *  *

 

 

 

Devecser mezővárosban, Veszprém megye egyik járási székhelyén előző nap felülkerekedett az ellenforradalom.

Baják István tartalékos hadnagy és Ferenczi Lajos szakaszvezető elfogadta a zendülés irányítását azok kérésére, akik nem akarták tovább tűrni a direktórium nap-nap után ismétlődő zaklatásait, egyre teljesíthetetlenebb anyagi követeléseit. A lakosság többségének támogatásával letartóztatták a munkástanács tagjait és a járásbíróság épületében tartották őket fogva további intézkedésig.

 

Hatodikán nagyszámú vörös terroristakülönítmény robogott be teherautókon Devecserbe. Veszprémből érkeztek. Leugrálva a teherautókról, meg sem állva egyenesen megrohamozták a járásbíróságot. Velük szemben egyetlen egy őrszem, a húszesztendős Bónyi Gyula vigyázott a járásbírósági épület kapujában. Mielőtt bármit tehetett volna, menetből lelőtték a rohamozó vörösök.

 

Az elvágódó,, de életben lévő fiatalemberre annyian rontottak, ahányan a közelébe férkőzhettek. Verték, rúgták, majd Markos János terrorista rohamkéssel kiszúrta mindkét szemét.

 

A megvakított Bónyi Gyula innivalóért könyörgött, mire Markos János a szájába vizelt. Ezután az áldozatuk körül tolongó terroristák közvetlen közelről a vonagló testbe lövöldöztek.

 

 

*  *  *

 

 
 

A románok elől hátráló vörös sereghez tartozott az a hadosztály is, amelynek dr. Lukács György filozófus, esztéta, közoktatásügyi népbiztos volt a politikai komiszárja.

Hadosztályparancsnok pedig Sárói Szabó Tibor, korábban hivatásos katonatiszt, 1919 elejétől a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja.

 

Lukács György úgy látta jónak, ha nem hagyják megtorlatlanul a gyávaságot. Javaslatára a legszigorúbb fegyelmező eszközt, a tizedelést alkalmazta Sárói Szabó Tibor hadosztályparancsnok.

 

Saskői Miklós századának kellett elszenvednie a büntetést, amellyel a huszonnégy éves, autószerelőből lett századparancsnok is egyetértett. A zömmel budapesti rendőrökből álló század nyolc katonáját, - a felsorakoztatottak közül minden tizediket, - kivégzőosztag elé állították.

 

Poroszló község határában, a Tiszahíd közelében, a folyógát és a vasúti töltés alkotta derékszögű zugban hajtották végre a kivégzéseket.

 

Nem tudni, agyonlőtték-e mind a nyolc áldozatot, mert később csak hét tetemet találtak a hevenyészett sírban. Név szerint: Csupor Lajost, Malik Ferencet, Fenyő Nándort, Sück Emilt, Tóth Lajost, Varga Károlyt. A hetedik áldozat kilétét nem lehetett megállapítani.

 

 

A volt MSZMP Párttörténeti Intézet archívumában őrzik azt a belső használatra szánt visszaemlékezést, amelyben Lukács György közli a poroszlói tizedelés tényét és az abban való kezdeményező szerepét.

Elfelejtette viszont a helyszínt, mert Poroszló helyett Kiskörét emleget.

A két Heves megyei nagyközség húsz kilométernyire van egymástól a Tisza jobb partján.

 

 

Lukács György egyes szám harmadik személyben így ír önmagáról:

 

„Része volt Kiskörén nyolc vöröskatona kivégeztetésében. Három zászlóaljjal ő védte Tiszafürednél a hídfőállást, két zászlóalj bátran tartotta magát, de egy pesti zászlóalj, noha előzőleg egész napon át velük foglalkoztak, az első támadásra elmenekült, így a másik kettő is kénytelen volt visszavonulni, hogy el ne vágják őket. Mikor átjutottak Tiszafüredre, tanácskozott Sárói Szabóval, hogy kell valamit tenni, különben a két, addig harckész zászlóalj sem lesz megbízható többé.

 

Ezután állapodtak meg Sárói Szabóval, aki különben nagyon tisztességes kommunista elvtárs volt, a zászlóalj megtizedelésében.

 

Ez az egyetlen ismert cselekedete Lukács Györgynek, amely fennmaradt harctéri szerepléséről.

(180)

 

 
< Előző   Következő >