A Szegeden éledő ellenforradalmi szervezkedés első katonai vezetője
Szombathelyi Béla alezredes volt. Mint állomásparancsnok, eskütételre kötelezte
a franciáktól megszállt helyőrségben élő magyar tiszteket, csapattöredékeket, s
a különböző katonai szórványokhoz tartozó egyéneket. Ezzel az eskütétellel
kezdődik a Horthy-féle hadsereg története:
"Magyar Katonai
Állomásparancsnokság, Szeged.
104. számú állomásparancsnoksági
parancs.
Szeged, 1919. május hó 6-án.
Az október 31. óta ismételten
felállítani megkísérelt hadsereg egy
alkalommal sem tehetett le oly esküt, mely jogilag érvényes volna, mert egyik
záradékába sem foglaltatott: „Isten engem úgy segéljen".
Amilyen volt az eskü, olyan volt a
hadsereg magatartása is.
A teljesen kompromittált kormány
megtagadta nemzetét, hadserege magas díjazás mellett rabolt, fosztogatott és
védtelenekkel szemben erőszakoskodott.
A békés és egészséges átmenetre
való előkészítésképpen addig is, míg a következendő felelős magyar kormány
végérvényesen nem intézkedik a nemzeti eszme körül való újbóli tömörülés végett,
és hogy a leendő karhatalom erkölcsi alapját megadjuk, alábbi eskümintát adom
ki:
«Mi ünnepélyesen esküszünk, hogy szent hazánkért mindenkor és mindenütt
életünket és vérünket feláldozzuk. Esküszünk, hogy a bolsevista Vörös Hadsereg
ellen még akkor is, ha saját véreinkkel találjuk magunkat szemben, a magyar nép
és az ezeréves Magyarország további fennállása érdekében haladéktalanul
felvesszük a harcot, ha kell, fegyverrel is.
Hirdetői leszünk a magyar nemzeti eszmének, mely egyedül biztosítja népünk
jövőjét.
Esküszünk, hogy elöljáróinknak feltétlenül engedelmeskedünk;
feljebbvalóinkat mindenkor kellő tiszteletben részesítjük és alárendeltjeinkkel
szemben a szükséges szigor mellett testvéri szeretettel és atyai gondoskodással
viseltetünk.
A mindenható Isten úgy segéljen!
Ámen.»
Szombathelyi
alezredes s. k.
állomásparancsnok."
* * *
Devecser mezővárosban, Veszprém megye
egyik járási székhelyén előző nap felülkerekedett az ellenforradalom.
Baják
István tartalékos hadnagy és Ferenczi Lajos szakaszvezető elfogadta a zendülés
irányítását azok kérésére, akik nem akarták tovább tűrni a direktórium nap-nap
után ismétlődő zaklatásait, egyre teljesíthetetlenebb anyagi követeléseit. A
lakosság többségének támogatásával letartóztatták a munkástanács tagjait és a
járásbíróság épületében tartották őket fogva további intézkedésig.
Hatodikán
nagyszámú vörös terroristakülönítmény robogott be teherautókon Devecserbe.
Veszprémből érkeztek. Leugrálva a teherautókról, meg sem állva egyenesen
megrohamozták a járásbíróságot. Velük szemben egyetlen egy őrszem, a
húszesztendős Bónyi Gyula vigyázott a járásbírósági épület kapujában. Mielőtt
bármit tehetett volna, menetből lelőtték a rohamozó vörösök.
Az elvágódó,, de életben lévő fiatalemberre annyian
rontottak, ahányan a közelébe férkőzhettek. Verték, rúgták, majd Markos János
terrorista rohamkéssel kiszúrta mindkét szemét.
A megvakított Bónyi Gyula innivalóért könyörgött, mire
Markos János a szájába vizelt. Ezután az áldozatuk körül tolongó terroristák
közvetlen közelről a vonagló testbe lövöldöztek.
* * *
A románok elől hátráló vörös sereghez tartozott az a
hadosztály is, amelynek dr. Lukács György filozófus, esztéta, közoktatásügyi
népbiztos volt a politikai komiszárja.
Hadosztályparancsnok
pedig Sárói Szabó Tibor, korábban hivatásos katonatiszt, 1919 elejétől a
Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja.
Lukács György úgy látta jónak, ha nem hagyják megtorlatlanul
a gyávaságot. Javaslatára a legszigorúbb fegyelmező eszközt, a tizedelést
alkalmazta Sárói Szabó Tibor hadosztályparancsnok.
Saskői Miklós századának
kellett elszenvednie a büntetést, amellyel a huszonnégy éves, autószerelőből
lett századparancsnok is egyetértett. A zömmel budapesti rendőrökből álló
század nyolc katonáját, - a felsorakoztatottak közül minden tizediket, -
kivégzőosztag elé állították.
Poroszló község
határában, a Tiszahíd közelében, a folyógát és a vasúti töltés alkotta
derékszögű zugban hajtották végre a kivégzéseket.
Nem tudni, agyonlőtték-e mind a nyolc áldozatot, mert
később csak hét tetemet találtak a hevenyészett sírban. Név szerint: Csupor
Lajost, Malik Ferencet, Fenyő Nándort, Sück Emilt, Tóth Lajost, Varga Károlyt.
A hetedik áldozat kilétét nem lehetett megállapítani.
A volt MSZMP Párttörténeti Intézet
archívumában őrzik azt a belső használatra szánt visszaemlékezést, amelyben
Lukács György közli a poroszlói tizedelés tényét és az abban való kezdeményező
szerepét.
Elfelejtette viszont a helyszínt, mert
Poroszló helyett Kiskörét emleget.
A két Heves megyei nagyközség húsz
kilométernyire van egymástól a Tisza jobb partján.
Lukács György egyes szám harmadik
személyben így ír önmagáról:
„Része volt Kiskörén nyolc vöröskatona
kivégeztetésében. Három zászlóaljjal ő védte Tiszafürednél a hídfőállást, két
zászlóalj bátran tartotta magát, de egy pesti zászlóalj, noha előzőleg egész
napon át velük foglalkoztak, az első támadásra elmenekült, így a másik kettő is
kénytelen volt visszavonulni, hogy el ne vágják őket. Mikor átjutottak
Tiszafüredre, tanácskozott Sárói Szabóval, hogy kell valamit tenni, különben a
két, addig harckész zászlóalj sem lesz megbízható többé.
Ezután állapodtak meg
Sárói Szabóval, aki különben nagyon tisztességes kommunista elvtárs volt, a zászlóalj
megtizedelésében.”
Ez az egyetlen ismert cselekedete Lukács Györgynek, amely fennmaradt
harctéri szerepléséről.
