1919. május 16. péntek Nyomtatás E-mail

 

 

 

1919. május 16. péntek



Prohászka Ottokár, aki Székesfehérvár püspökeként vált a magyarországi katolikus egyház és keresztény társadalom kimagasló személyiségévé, hosszú évtizedeken át készített naplóföljegyzéseket, ha nem is rendszeresen. Följegyzései 1878 januárja és 1927 januárja között készültek.

Az első világháború idején vezetett naplója 1916. december 9-én véget ért, és legközelebb csak 1919. május 16-án jegyezte fel ismét közlendőit. Ezeket az 1919-es fogalmazványait arra a hártyapapírra írta, amely védőlapként takarta püspöki kinevezésének díszes okmányát. Erre utal alábbi naplórészletének első mondata:
(197)

 

"Ne nézzék barbárságnak, hogy ide írok egy-két jegyzetet; így legalább el nem vesznek, s aki a régi „kutyabőröket" forgatja, annak kezébe kerülhetnek.

Az 1919. évről van szó, mikor minden háborúnál nehezebb idők szakadtak nyakunkba az úgynevezett forradalom következtében. Ez az egész forradalom és a nyomában felépült uralom tisztára homokon épült, vagy mondjuk inkább lejtőn, s meg nem állhatván ez alaptalan alapon, egyre jobban csúszott le. Máris lekerültünk, mérhetetlenül le, alább minden nép és nemzet, s állam alá.

Kacag rajtunk a világ, mi meg szégyenkezünk magyaroknak vallani magunkat. A szocialisták kötötték karóhoz az ebet, s borzasztó pózzal adják a világlegyőzőket.

A szocialisták voltak dajkái s pesztonkái a forradalomnak, s kényszerülnek most lenni a kommunizmusnak.

Akarták is, meg nem is. Míg csak a falra volt pingálna a fekete vagy vörös ördög, addig azt mondták: Ez a mi angyalunk, de mikor aztán nyakon, s orron ütötte őket farkával, akkor már az ördögbe kívánták az ördögöt. Ők hozták, de hogy most itt van, a fenébe kívánják.

A szocialisták babázták a kommunizmust, de aztán ráfogták, hogy az ördög fattya....

A szocializmus a logikának az az elefántja, melynek hátán minden társadalmi hóbort nagy hűhóval közénk költözött.

Szent József napján, 1919. március 19-én még prédikáltam a szemináriumi templomban és reflektáltam Kunfi itt járt miniszter zöldségeire...

Azután kiütött a szocialista továbbfejlődés, a szocializmus gubóját átrágták és kirepült belőle nagy kecsesen s piszkosan a kommunizmus.

Márc. 25-én már megtiltotta a kongregáció felvételi ünnepélyét Velinszky tanító elvtárs ő parvenűsége. [A Fejér megyei direktórium oktatási és művelődési biztosa]

Sárkeresztúr, Ősí és Teés már kommunizáltatott. Ez utóbbiak meglapultak, mint tetűk a var alatt. (Pardon a hasonlatért, de Böhm úr a hadügyminisztersége legünnepélyesebb kiáltványában is a tetvészkedési veszedelmekről flótázik.)

Csak Sárkeresztúr akaratos és dacos, mint Kunfi szerint az új magyar ifjúság.

Az ifjúság is haladó már, mióta a tanonciskolában az egyik fiú már a nagyobb szükségét is leadta az osztályban, s Rausch igazgató akkor elragadtatásának adott kifejezést az új demoratikus irány, s annak boldogító vívmányai felett. Csak élvezze az új boldogságot, a parfümjével együtt!

Mi meghúztuk magunkat a püspökvárban s vártuk a szocialista fejek további sziporkázását....

Így jött meg a húsvét. Ennek hetében azonban, ápr. 23-án jöttek az elitcsapatok, a tengerészek, Fabik elvtárs vezetése alatt, s néhány betyár, az idevaló Mihály munkás- és katonai megbízott vezetése alatt, sapkájukkal a fejükön betolakodtak a szobámba, s kijelentették, hogy nekik a nagyterem, s az ebédlő kell, hozzá is láttak a bútoroláshoz, s azontúl ott laktak. Volt már addig is, körülbelül március eleje óta, négy baka a püspökségben, akiket kosztoltam, s benn laktak Viszota szobájában és őriztek egy Hirsch nevű kapitányt, s engemet.

Ez a négy gentleman betört a pincékbe s kiitták 20 üveg francia pezsgőmet, mely még a Szent István-ebéd idejéből maradt meg, aztán az összes boraimat, s lerészegedve teleokádták az alsó traktust. Nem tűrhetvén a lármát, s piszkot, bűzt, fütyülést, azt mondtam a direktóriumnak, hogy az esetben, ha a kanonokokat összébb rendezik, s megmozgatják, én a Streit-házat kérem. Azt meg is kaptam, s április 25-én kezdtünk költözködni. Ez soká tartott, addig a palotában ebédeltünk, s onnan néztük május 1-jén a maskara felvonulást, volt egy vörös gyalogos s ugyancsak egy vörös lovas, kik úgy festettek, mint egy hóhér, s bohóc. Május 4-én már új maisonunkban (házunkban) ebédeltünk.

Ezalatt április 29-én a jeles tengerészek észbe kaptak, s elmentek rendet csinálni  Nagykanizsára. Kivonultak két vörös zászlóval. Elment a szakácsuk is, ki jó potrohos hadfi, s kitől lehetett húst és aszalt szilvát venni. (...)

Május 7-én azonban megint új "hadsereg" jött, ez csak egy marék volt. A tengerészek hatvanan voltak, ez az új „hadsereg" civilben feszelgett, s pesti csirkefogókból állt. Ez a banda azután elment, - s visszajött május 10-e körül Fabik elvtárs csordája, s ez székel, s  piszkít most is.

Kultúrpalotának szánják Velinszkyék a püspökséget, - ezek a csordák már fel is avatták az új kultúrához méltóan!”
(198)


*  *  *

 

Tömegesen hozott ítéleteket Budapesten árdrágítási ügyekben a vörösőrség, amely mindenkit büntethetett, akit vétke miatt nem a forradalmi törvényszék vont felelősségre.

A megbüntetett személyek e napi listája:

Szuvajcsics Mártonné zöldségkereskedőt, Friihwalg Gusztáv kereskedőt, Weisz Ferenc vendéglőst, Brót Eliás kereskedőt, Fried Simonné vendéglőst, Reim Mátyás kereskedőt, Müller Gyula árust, Weiszmann Mihály árust, Widder Mihályné boltost, özv. Libutz Jánosné kofát, Agancs István felvásárlót, Berlinger Józsefné tejárust, Adler Jakab jegest, Zöld Ignác hentest, Goldstein Aron vendéglőst, Klein Lajos hentest, Schmidt Béláné kofát, Eifner József hentest, Schwarz Józsefné húsboltost, Lusztíg Móric gyümölcskereskedőt, Berger Leó zöldségest, Grünwald Dezső malombiztost, Eirich Rezső fakereskedőt ítélték hosszabb-rövidebb időtartamú elzárásra és több-kevesebb pénzbírságra „üzérkedésért, a rendeletek kijátszásáért., a vásárlók nagymérvű megkárosításáért" - olvasható az indoklásban.

 

*  *  *

 

Mivel a kormányzótanács növekvő kiadásai miatt erősen megcsappant  Kohnék rendelkezési alapjának pénzkészlete, a fogyatkozást soron kívül kétszázezer koronával pótolta a központi állampénztár.

 

*  *  *

 

Ősbemutató díszelőadás volt a Nemzeti Színházban: színre vitték Pogány József népbiztos „Napóleon" című művét.

A szerző négy évvel korábban írta a darabot, s a Népszava munkatársaként újra és újra ostromolta a színházakat, hogy mutassák be drámáját. De hiába voltak igen jó összeköttetései a színházakkal, vágya csak most teljesülhetett.

Tekintettel a szerző hatalmi pozíciójára és a gondosan megválogatott közönségre, óriási külső sikerrel zajlott le a bemutató. A zsúfolt ház el sem hagyta a nézőteret a felvonások közti szünetekben, - szakadatlan tapsolással ünnepelte a szerzőt, a rendezőt és a színészeket.

Hevesi Sándor rendezésében legtekintélyesebb színészgárdáját vonultatta fel a Nemzeti Színház. Napóleont Ódry Árpád alakította. Vele együtt Kürti József, Bartos Gyula, Hajdú József, Paulay Erzsi, Aczél Ilona, Hegyesi Mari és még sok más korabeli színésznagyság gondoskodott az ősbemutató sikeréről.

(199)


Őszinte véleményről, pártatlan kritikai visszhangról szó sem lehetett.

Még Bárdos Artúr esztéta, rendező, színigazgató is, aki nagyrabecsült, élvonalbeli szaktekintély volt a tanácsköztársaság idején, csak a diktatúra bukása után merte leírni az alábbiakat:

„A Nemzeti Színház a diktatúra alatt két bemutatót hozott. Egyiknek a szovjet egyik újságírója, a másiknak egyenesen a szovjet Napóleonja, Pogány József volt a szerzője.

A darab címe is Napóleon volt.

A nagyhatalmú szerző nem bírt annyi önmérséklettel, hogy bizonyára régen melengetett egyéni ambícióinak ezt a groteszk önleleplezését még egy ideig a fiókjában tudta volna tartani. Sietett, nyilván nem bízott hatalmának tartósságában.

Mindkét darab meglehetősen silány volt és még addig sem maradt műsoron, ameddig a diktatúra."

 

 
< Előző   Következő >