Prohászka Ottokár, aki Székesfehérvár püspökeként vált a magyarországi
katolikus egyház és keresztény társadalom kimagasló személyiségévé,
hosszú évtizedeken át készített naplóföljegyzéseket, ha nem is
rendszeresen. Följegyzései 1878 januárja és 1927 januárja között
készültek.
Az
első világháború idején vezetett naplója 1916. december 9-én véget ért,
és legközelebb csak 1919. május 16-án jegyezte fel ismét közlendőit.
Ezeket az 1919-es fogalmazványait arra a hártyapapírra írta, amely
védőlapként takarta püspöki kinevezésének díszes okmányát. Erre utal
alábbi naplórészletének első mondata:
(197)
"Ne
nézzék barbárságnak, hogy ide írok egy-két jegyzetet; így legalább el
nem vesznek, s aki a régi „kutyabőröket" forgatja, annak kezébe
kerülhetnek.
Az
1919. évről van szó, mikor minden háborúnál nehezebb idők szakadtak
nyakunkba az úgynevezett forradalom következtében. Ez az egész
forradalom és a nyomában felépült uralom tisztára homokon épült, vagy
mondjuk inkább lejtőn, s meg nem állhatván ez alaptalan alapon, egyre
jobban csúszott le. Máris lekerültünk, mérhetetlenül le, alább minden
nép és nemzet, s állam alá.
Kacag
rajtunk a világ, mi meg szégyenkezünk magyaroknak vallani magunkat. A
szocialisták kötötték karóhoz az ebet, s borzasztó pózzal adják a
világlegyőzőket.
A szocialisták voltak dajkái s pesztonkái a forradalomnak, s kényszerülnek most lenni a kommunizmusnak.
Akarták
is, meg nem is. Míg csak a falra volt pingálna a fekete vagy vörös
ördög, addig azt mondták: Ez a mi angyalunk, de mikor aztán nyakon, s
orron ütötte őket farkával, akkor már az ördögbe kívánták az ördögöt.
Ők hozták, de hogy most itt van, a fenébe kívánják.
A szocialisták babázták a kommunizmust, de aztán ráfogták, hogy az ördög fattya....
A szocializmus a logikának az az elefántja, melynek hátán minden társadalmi hóbort nagy hűhóval közénk költözött.
Szent
József napján, 1919. március 19-én még prédikáltam a szemináriumi
templomban és reflektáltam Kunfi itt járt miniszter zöldségeire...
Azután
kiütött a szocialista továbbfejlődés, a szocializmus gubóját átrágták
és kirepült belőle nagy kecsesen s piszkosan a kommunizmus.
Márc. 25-én már megtiltotta a kongregáció felvételi ünnepélyét Velinszky tanító elvtárs ő parvenűsége.[A Fejér megyei direktórium oktatási és művelődési biztosa]
Sárkeresztúr,
Ősí és Teés már kommunizáltatott. Ez utóbbiak meglapultak, mint tetűk a
var alatt. (Pardon a hasonlatért, de Böhm úr a hadügyminisztersége
legünnepélyesebb kiáltványában is a tetvészkedési veszedelmekről
flótázik.)
Csak Sárkeresztúr akaratos és dacos, mint Kunfi szerint az új magyar ifjúság.
Az
ifjúság is haladó már, mióta a tanonciskolában az egyik fiú már a
nagyobb szükségét is leadta az osztályban, s Rausch igazgató akkor
elragadtatásának adott kifejezést az új demoratikus irány, s annak
boldogító vívmányai felett. Csak élvezze az új boldogságot, a
parfümjével együtt!
Mi meghúztuk magunkat a püspökvárban s vártuk a szocialista fejek további sziporkázását....
Így
jött meg a húsvét. Ennek hetében azonban, ápr. 23-án jöttek az
elitcsapatok, a tengerészek, Fabik elvtárs vezetése alatt, s néhány
betyár, az idevaló Mihály munkás- és katonai megbízott vezetése alatt,
sapkájukkal a fejükön betolakodtak a szobámba, s kijelentették, hogy
nekik a nagyterem, s az ebédlő kell, hozzá is láttak a bútoroláshoz, s
azontúl ott laktak. Volt már addig is, körülbelül március eleje óta,
négy baka a püspökségben, akiket kosztoltam, s benn laktak Viszota
szobájában és őriztek egy Hirsch nevű kapitányt, s engemet.
Ez
a négy gentleman betört a pincékbe s kiitták 20 üveg francia pezsgőmet,
mely még a Szent István-ebéd idejéből maradt meg, aztán az összes
boraimat, s lerészegedve teleokádták az alsó traktust. Nem tűrhetvén a
lármát, s piszkot, bűzt, fütyülést, azt mondtam a direktóriumnak, hogy
az esetben, ha a kanonokokat összébb rendezik, s megmozgatják, én a
Streit-házat kérem. Azt meg is kaptam, s április 25-én kezdtünk
költözködni. Ez soká tartott, addig a palotában ebédeltünk, s onnan
néztük május 1-jén a maskara felvonulást, volt egy vörös gyalogos s
ugyancsak egy vörös lovas, kik úgy festettek, mint egy hóhér, s bohóc.
Május 4-én már új maisonunkban (házunkban) ebédeltünk.
Ezalatt
április 29-én a jeles tengerészek észbe kaptak, s elmentek rendet
csinálni Nagykanizsára. Kivonultak két vörös zászlóval. Elment a
szakácsuk is, ki jó potrohos hadfi, s kitől lehetett húst és aszalt
szilvát venni. (...)
Május
7-én azonban megint új "hadsereg" jött, ez csak egy marék volt. A
tengerészek hatvanan voltak, ez az új „hadsereg" civilben feszelgett, s
pesti csirkefogókból állt. Ez a banda azután elment, - s visszajött
május 10-e körül Fabik elvtárs csordája, s ez székel, s piszkít most
is.
Kultúrpalotának szánják Velinszkyék a püspökséget, - ezek a csordák már fel is avatták az új kultúrához méltóan!” (198)
* * *
Tömegesen
hozott ítéleteket Budapesten árdrágítási ügyekben a vörösőrség, amely
mindenkit büntethetett, akit vétke miatt nem a forradalmi törvényszék
vont felelősségre.
A megbüntetett személyek e napi listája:
Szuvajcsics
Mártonné zöldségkereskedőt, Friihwalg Gusztáv kereskedőt, Weisz Ferenc
vendéglőst, Brót Eliás kereskedőt, Fried Simonné vendéglőst, Reim
Mátyás kereskedőt, Müller Gyula árust, Weiszmann Mihály árust, Widder
Mihályné boltost, özv. Libutz Jánosné kofát, Agancs István felvásárlót,
Berlinger Józsefné tejárust, Adler Jakab jegest, Zöld Ignác hentest,
Goldstein Aron vendéglőst, Klein Lajos hentest, Schmidt Béláné kofát,
Eifner József hentest, Schwarz Józsefné húsboltost, Lusztíg Móric
gyümölcskereskedőt, Berger Leó zöldségest, Grünwald Dezső malombiztost,
Eirich Rezső fakereskedőt ítélték hosszabb-rövidebb időtartamú
elzárásra és több-kevesebb pénzbírságra „üzérkedésért, a rendeletek kijátszásáért., a vásárlók nagymérvű megkárosításáért" - olvasható az indoklásban.
* * *
Mivel
a kormányzótanács növekvő kiadásai miatt erősen megcsappant Kohnék
rendelkezési alapjának pénzkészlete, a fogyatkozást soron kívül
kétszázezer koronával pótolta a központi állampénztár.
* * *
Ősbemutató díszelőadás volt a Nemzeti Színházban: színre vitték Pogány József népbiztos „Napóleon" című művét.
A
szerző négy évvel korábban írta a darabot, s a Népszava munkatársaként
újra és újra ostromolta a színházakat, hogy mutassák be drámáját. De
hiába voltak igen jó összeköttetései a színházakkal, vágya csak most
teljesülhetett.
Tekintettel
a szerző hatalmi pozíciójára és a gondosan megválogatott közönségre,
óriási külső sikerrel zajlott le a bemutató. A zsúfolt ház el sem
hagyta a nézőteret a felvonások közti szünetekben, - szakadatlan
tapsolással ünnepelte a szerzőt, a rendezőt és a színészeket.
Hevesi
Sándor rendezésében legtekintélyesebb színészgárdáját vonultatta fel a
Nemzeti Színház. Napóleont Ódry Árpád alakította. Vele együtt Kürti
József, Bartos Gyula, Hajdú József, Paulay Erzsi, Aczél Ilona, Hegyesi
Mari és még sok más korabeli színésznagyság gondoskodott az ősbemutató
sikeréről.
(199)
Őszinte véleményről, pártatlan kritikai visszhangról szó sem lehetett.
Még
Bárdos Artúr esztéta, rendező, színigazgató is, aki nagyrabecsült,
élvonalbeli szaktekintély volt a tanácsköztársaság idején, csak a
diktatúra bukása után merte leírni az alábbiakat:
„A
Nemzeti Színház a diktatúra alatt két bemutatót hozott. Egyiknek a
szovjet egyik újságírója, a másiknak egyenesen a szovjet Napóleonja,
Pogány József volt a szerzője.
A darab címe is Napóleon volt.
A
nagyhatalmú szerző nem bírt annyi önmérséklettel, hogy bizonyára régen
melengetett egyéni ambícióinak ezt a groteszk önleleplezését még egy
ideig a fiókjában tudta volna tartani. Sietett, nyilván nem bízott
hatalmának tartósságában.
Mindkét darab meglehetősen silány volt és még addig sem maradt műsoron, ameddig a diktatúra."