1919. június 28. szombat Nyomtatás E-mail
 

 

 

1919. június 28. szombat

 



Lukács György, aki a közművelődési népbiztos, Kunfi Zsigmond helyetteseként hivatalból elnöke volt az Írók Direktóriumának, négyszáz korona honoráriumot vett fel a direktórium pénztáránál "Proletárdiktatúra és kultúra" című cikkéért.

*  *  *

 

Dunapatajon sikerült elrejtőznie Gábris István gazdálkodónak, amikor Szamuely rémbíráskodására 24-én tömegesen akasztották fel a község lakóit.

De Kohn Adolf budapesti kereskedősegédből lett politikai nyomozónak sikerült meggyőznie a rejtőzködő földműves feleségét, hogy semmi bántódása nem lesz a férjének, ha előhívja búvóhelyéről.

Gábris István előjött a feleség hívására. Kohn Adolf hallani sem akart ígéretéről. Letartóztatta Gábrist és fegyveres fedezettel személyesen kísérte Kalocsára.

Itt már ítélkezésre készen várakozott a Szamuely által megbízott rögtönítélő bíróság. Gábris Istvánt kihallgatás nélkül, perceken belül kötél általi halálra ítélték. Kalocsai vörös karhatalmisták csatlakoztak Kohn Adolfhoz és visszavitték Dunapatajra.

Gábris Istvánt délután hat órakor felakasztották a községháza előtt azon fák egyikére, amelyeken 4 napja Kerekes Árpádék 65 áldozata szenvedett ki.

 

*  *  *

 

Megjelent a kalocsai Proletár első száma:

„Lapunk jelenlegi számától kezdődőleg hetenként kétszer Kalocsai Néplap helyett Proletár címmel jelenik meg, szerdán és szombaton.”

„Beköszöntő

Mozgalmas napok után köszönt be hozzátok elvtársak a Proletár, mint a vörös szent eszmék hirdetője. Beköszönt hozzátok proletárok, a Ti neveteket viselve, a Ti ügyeteket szolgálva, a Ti eszméteket képviselve, hogy erősebbé tegye azt a kapcsolatot, amely bennünket összefűz.

A proletárok diktatúrája

A régi törvényszék tárgyalótermében szokatlan vendégek vannak. Annak az osztálynak tagjai, akik eddig csak mások felett ítélkeztek, azok, akik a törvényeket a dolgozó emberiség leigázása céljából hozták, azok ma a vádlottak padján ülnek.

Ezután következik egy szomorúbb csoport.

Szerencsétlen, kiéhezett, sovány arcü, kérgeskezű proletárok sorakoztak fel egymás után, a rögtönítélő törvényszék elé. Rongyos ruházatuk, mezítláb nagy rongyos bocskorban szánalmas képét mutatja a múlt társadalmi rend igazságtalanságainak.

Miért kerültek ide ezek az emberek, ezek a nincstelen. munkások? Talán a hatalmat a nincstelenek, a szegény dolgozó emberek kezébe akarták juttatni? Nem. Ezek a szerencsétlen, félrevezetett és elbutított emberek azért harcoltak, azért ontották vérüket, hogy újra visszaállítsák a régi rendet, vele egyetemben a szolgaságot.

Kalocsán eddig hiányzott az igazi proletárdiktatúra

A burzsujoknak itt nagyon jó dolguk volt, a mai naptól kezdve véget vetettek kényelmüknek. Ezeknek nincs kegyelem. Gonosz tettükkel maguk ítélkeztek maguk felett. Minden becsületes ember előtt csak egy törekvés van, hogy olyan rendet teremtsen, amely lehetetlenné teszi, hogy még egyszer megismétlődjék e gyalázatos eset, ami a napokban megtörtént. Ezzel a célzattal, s ezzel a meggyőződéssel veszik át a város és a járás vezetését Braun és Köves elvtársak az újjáalakított munkástanácsokkal, és minden becsületes ember kell, hogy ebben őket támogassa a saját érdekében.”

 

„Asszonyok!

Ti síró, kesergő, szenvedő asszonyok, akiknek a könnyek véresre moshatják orcáitokat és mégsem hozhatjátok vissza az életbe azokat, akiknek el kellett menni, mert útjába próbáltak állni a szabadság szekerének az igazság országútján.

Szeretném összehívni az összes asszonyokat, lányokat és titeket kézen fogva elébük vezetni, a ti fájdalmatokat állítva példának, megmagyarázni nekik, megértetni velük, hogy ezért kell a nőknek politizálni. Ezért. Hogy ilyenek ne történhessenek, hasonló esetek ne ismétlődjenek.

Ti, akik az érzések által vagytok megvesztegethetők, hol maradtok most, amikor az egész világnak egy nagy lüktető szívnek kell lenni, hogy megértésben, szeretetben egyesüljön.

Meg kell értenetek, a veletek született ösztön kell, hogy megértesse, hogy tartsátok vissza uraitokat, gyermekeiteket olyan cselekvésektől, aminek nyomában halál és elkeseredés jár.

Kosztóné Keresztessy Agica.”

(367)

*  *  *

  vk_jun28_versailles.jpg

Aláírták a németekre kényszerített békeparancsot Párizs mellett, a versailles-i királyi palota tükörtermében.

Németországnak le kellett mondania 73.485 négyzetkilométernyi területről 7.325.000 1akossal. Az anyaország megcsonkításán kívül elvették a győztesek a földkerekség valamennyi pontján található német gyarmatot, összesen 3,2 millió négyzetkilométert.

Formálisan a népszövetség kezére bízták a kisajátított német gyarmatokat, valójában a győztes hatalmak osztozkodtak a zsákmányon. Így például Kamerunt Franciaország, Kelet-Afrikát Anglia, Közép-Afrikát Belgium kapta, a Marsal-, Mariana- és a Karolina-szigetekre az Egyesült Államok, a Bismarck-szigetekre és az új-guineai német kolóniákra Ausztrália tette rá a kezét. (1922-ben a fenti államok hivatalosan is birtokba vették szerzeményeiket.)

A pénzbeli jóvátétel összegét (nyitva hagyva a további pontosítást) 120 milliárd békebeli, tehát háború előtti aranymárkában határozták meg.

Anyagi sarcként többek között az alábbiak teljesítésére kötelezték Németországot:

Hajóparkjából a 1600 regisztertonna űrtartalmúakat és az a felettieket valamennyit, az 1000-1600 tonna űrtartalmúaknak a felét, a halászhajóknak egynegyedét kötelesek kiszolgáltatni a győzteseknek. A hadihajókról nem rendelkezhettek, mert a német tengerészek, miután tudomást szereztek az antant diktálta békefeltételekről, június 21-én elsüllyesztették a teljes flottájukat a Skócia feletti Orkney-szigeteknél, Scapa-Flow-ban, ahol internálva várták a béketárgyalások kimenetelét.

Kötelezték továbbá Németországot, hogy öt éven át, évenként kétszázezer tonna űrtartalmú hajómennyiséget gyártson jóvátételként, minden ellenszolgáltatás nélkül.

Emellett tíz éven át évi negyvenmillió tonna kokszolható antracitot kellett szállítania a győzteseknek, úgyszintén minden ellenszolgáltatás nélkül.

A legyőzött Németország legfeljebb százezer fős hadsereget tarthatott, de kizárólag zsoldosokból, nehézfegyverzet, légierő és hadiflotta nélkül.

A példátlanul kíméletlen, négyszáz tiltó, korlátozó, illetve követelő cikkelyből álló békeparancsot német részről dr. Bell gyarmatügyi miniszter és Hermann Müller külügyminiszter írta alá.

Ez a békeparancs addig maradt első a példátlan kíméletlenségben, amíg el nem készült a magyarokra kényszerítendő békediktátum, amely a németekre erőszakolt cikkelyeknél is kegyetlenebb követeléseket tartalmazott.

Magyar szempontból azért volt baljóslatú a versailles-i békeszerződés aláírása, mert e meghatározó jelentőségű világpolitikai esemény után első helyre került a párizsi békekonferencia Clemenceau által megszabott tárgysorozatán a budapesti kommunista uralom likvidálása.
(368)

 
< Előző   Következő >