„A
Közellátási Népbiztosság május elsején a gyerekek között 1200 kiló száraz mandulás
süteményt és 10.000 darab cukrászsüteményt oszt ki a Gyermekbarát Egyesület
útján."
***
Ezen
a napon vörös drapériák borították Budapesten a Királyi Vár oszlopos
homlokzatát, diadalkapu magasodott a Lánchíd budai hídfőjén Marx és Engels
szobraival.
A
Vérmezőn Leninnek állítottak szobrot a proletárünnep alkalmából. Ugyanitt
hatalmas vörös katafalk emlékeztet a Martinovics-per kivégzett áldozataira.
Reggel
hatkor zenés ébresztő, kilencig gyülekező a főváros huszonnyolc helyén az
ünnepi felvonuláshoz. Színpadok, tánchelyek mindenütt, főképp a Városligetben
és a Népligetben.
Zenekarok
a Mátyás templom, a Bazilika erkélyein, az Operaház és a Nemzeti Színház előtt.
Kilenctől
déli egy óráig hömpölygőit a Hősök terén álló dísztribün előtt a felvonulók
sokezres tömege.
Nagy
feltűnést keltett a teljesen egyedül menetelő Franz Chatwal kovácsmester, aki
Linz városából gyalogolt Budapestre, hogy részt vehessen a munkásszolidaritás
nemzetközi ünnepén. A maga díszítette májusfát, amelyet a menetben vitt, a
különböző mesterségek jelvényei borították.
Minden
úgy zajlott látszólag, ahogy a kormányzótanács részletes rendelete előírta.
***
Tatabányán
Kun Béla bizalmasa, Murányi Gyula volt a párttitkár.
Saját
belátása szerint szervezte meg a nagyszabású május elsejei ünnepségeket.
Elképzeléseibe
senkitől nem tűrt beleszólást. Valamennyi épkézláb embert mozgósított a
felvonulásra, ezreket és ezreket, apró gyermekektől az aggastyánokig. Zeneszóra
és dalárdák énekhangjára vonultak a bányászok sporttelepére, ahol zsúfolt
sokadalom borította el a labdarúgó-játékteret.
Magasba
emelt, feketére mázolt koporsót vittek a menet élén.
Oldalára
ezt írták: VÉN REAKCIÓ
Koszorú
helyett kakastollas csendőrkalapot és bilincseket erősítettek a koporsó
tetejére. Két oldalt fegyveres vörösőrök haladtak, mintha veszedelmes bűnözőt
kísértek volna. Amikor a labdarúgópályára értek, a szónoki tribünnél előre
megásott sír szélére tették a koporsót. Folyvást erre mutogatva másfél órás
szónoklatot tartott Murányi Gyula párttitkár.
Beszéde
végén felszólította a bányászokból összeválogatott jelképes sírásókat:
„temessék
minél mélyebbre s oly nagy meggyőződéssel a koporsót, hogy soha többé föl ne
támadhasson az osztálytársadalomban örökre levitézlett reakció!”
***
1919. május 1. csütörtök
A KOMÁROMI CSEH VÉRFŰRDŐ
E
nevezetes napon a csehek által megszállt Komáromban súlyos tömeggyilkosság
történt.
Tartózkodva
a tények véleményezésétől, csupán az események ismertetésére szorítkozva, -
rögzíthető, hogy sem a két világháború közötti korszakban, sem az 1945 utáni
kommunista uralom idején szót sem ejtettek ország nyilvánossága előtt a
komáromi vérfürdőről.
Ködösek
az előzmények. Bécsben élő szlovák kommunista vezetők rábeszélésére járult
hozzá a győri diktatórium a Komáromot megszállva tartó csehek elleni fegyveres
akcióhoz.
Mayer
Lajos győri vagongyári kommunista mérnök makacsul ragaszkodott a vállalkozás
végrehajtásához. Ő lett a sebtében riadózott alakulat vezetője. Csupa
tizenhét-huszonkét éves fiatalember élén indult el végzetes útjára a különvonat
május elsejének hajnalán, még az éjszakai sötétben.
A
szőnyi pályaudvar előtt - amint a szemtanúk mondják - négy hatalmas mozdony
állott és okádta a füstöt. A szél a füsttömeget a szőnyi partról Komárom felé
sodorta. Látni alig lehetett, mert a Dunán könnyű köd lebegett. A sötétség, a
köd és a füst hármas védelme alatt műszaki katonák csónakon átkeltek a Dunán és
a híd aknáihoz vezető gyújtózsinórt elvágták és számos aknát eltávolítottak.
Amíg
a tűzszerészek ezt a munkát végezték, a győri munkásfiúk a Duna-partra vonultak
és megindult a tanakodás, hogy átmenjenek-e, vagy se. A túlsó partról semmi hang
sem hallatszott, mintha az egész város kihalt volna.
A
nagy csend megerősítette a kommünárokat ama hiedelmükben, hogy a komáromi "csehszlovák
katonaság meg-van-NYERVE a kommunizmus ügyének" és csatlakozik a győri
munkásgárdához.
Pedig
április 30-án már cseh intézkedések történtek a Duna túlsó partján, amelyek
Komárom visszafoglalását még egy tökéletes haditechnikával felszerelt
hadseregnek is csak várostrommal és erős tüzérségi előkészítés után tették
volna lehetővé.
A
cseh városparancsnok megelőzésként elfogatta a komáromi szervezett munkásokat
és a nem megbízható csapatokat kicserélte, a tüzérséget a betörési vonalra és
az Erzsébet-szigetre irányította, a Duna-partot pedig teletűzdelte
géppuskákkal.
A
nagy csendben megindultak a győriek a hídon. Áthaladtak már a híd derekán, még
mindig nem hallatszott gyanús nesz, a csapat eleje már a híd végére ért. Az ott
álló cseh hídőrség megadta magát.
Már
az egész munkássereg átért a híd derekán, a híd túloldalán pedig feltűzött
szuronyokkal rohamra készen álltak a vörös sereg bakái.
Egyszerre
egy rakéta szállt fel a komáromi oldalon és a következő pillanatban elszabadult
a pokol. Megszólalt a cseh tüzérség és vasesőt zúdított a híd elejére és
zárótüzet adott le a másik végére, hogy visszafelé elzárja az utat.
Ugyanakkor
a Duna-partról megindult a gépfegyvertűz. A hídon rettenetes pánik keletkezett.
A
katonai ismereteket nélkülöző tömeg összevissza szaladgált. Többen a tűzben is
vissza akartak szaladni a déli partra, ezeket meg az ottani vörösök fejbe
verdesték és lelövéssel fenyegettek mindenkit.
Sok
embert mindjárt az első gépfegyvertűz eltalált. Ezek közül többen beleestek a
Dunába.
A
két hídfő között lévő tömeg kitűnő célpontot nyújtott a cseh gépfegyvereknek és
a srapneltűznek. Miután vezető nem volt, a tömeg néhány volt katona tanácsára
lehúzódott az Erzsébet-szigetre és szétoszlott. A magyar tüzérség közben
szintén megszólalt és erősen bombázta Komáromot. A cseh tüzérség egy darabig
nem hederített a mi lövegeinkre, hanem gránát- és srapnelesőt zúdított a
szigetre.
Fiatal
tanoncok, akiknek soha nem volt fegyver a kezében, el-elsütötték a puskát. A
következmény csak az lett, hogy a Mannlicher úgy arcul verte őket, hogy a foguk
kihullt.
A
magyar tüzérség lövegei közben a déli partról telibe találták a cseh muníciós
raktárt. Eget verő dörgés rázta meg az egész környéket. Ez volt az a dörrenés,
melyet még Győrött ís meg lehetett hallani és lángba borult az egész láthatár.
Nagy
tüzérségi párbaj keletkezett, és ez volt a szigeten rekedtek egy részének szerencséje.
A híd ugyanis felszabadult a zárótűz alól és meg lehetett kísérelni a
visszamenekülést. Azok tehát, akikben volt bátorság és nem nagyon messze
távolodtak el a hídtól, csúszva, mászva és szaladva visszafutottak a szőnyi
oldalra.
Rendszertelen
volt a menekülés is, mint az egész akció. Sokan az innenső part drótakadályán
fennakadtak és a drót összesebezte őket. Ezeket mellettük elszaladó társaik
rángatták le és aztán együtt szaladtak tovább. Az Erzsébet-szigeten lévő
munkások egy részét azonban nem lehetett értesíteni, hogy meneküljenek.
A
délelőtt folyamán szuronyos cseh bakák jelentek meg egy tiszt vezetése alatt a
szigeten. Mayer Lajos, a balsikerű kaland legfőbb értelmi szerzője és társai a
bozótokban rejtőzködtek. Amikor ráakadtak ezekre, ott a helyszínen rögtön főbe
lőtték őket.
Akik
menekülni próbáltak, azokat futás közben lőtték agyon.
***
A
dicsőséges komáromi vérfűrdő visszhangja
Győr parkjaiban, vendéglőiben, a rábaszigeti Radó
téren gyanútlanul zajlott a május elsejei népvigalom, amikor délután két és
három óra között meghozták a komáromi vérfürdő hírét.
Mivel
a tömegnek előzetesen fogalma sem volt a rögtönzött fegyveres vállalkozásról,
kétszeres döbbenettel változott hirtelen gyásszá a majálisi jókedv.
Az
már csak formális intézkedés volt, hogy a városi direktórium véget vetett a
május elsejei ünnepségnek.
A
véres komáromi tanácsköztársaság-kalandot igyekeztek a halott vezérre, Mayer
Lajosra hárítani, rögtönzésnek minősíteni, holott a városi direktórium vezetői
is jól ismerték a szándékot.
A
két legfőbb győri bolsevista: Wajdits Béla kormányzótanácsi biztos és Nagy
István párttitkár részletesen foglalkozott a bécsi szlovák kommunisták
kérésével. Nagy István ez ügyben Budapesten is járt, tárgyalt az akcióról
Szamuelyvel, személyes ismerősével.
A
tragédia megtörténte után persze minden felelősséget a helyi direktóriumra
hárítottak és lemondásra kényszerítették. Mivel pedig a részletek
áttekinthetetlen zűrzavara és a váratlan csapás okozta fejetlenség miatt
lehetetlenség volt fölmérni a veszteséget, senki nem tudta megmondani, hány
ember életébe került a vérfürdő.
Estig
csak annyi vált kétségtelenné, hogy óvatos becsléssel is több mint százan
meghaltak a csehek által hidegvérrel kitervelt kelepcében.
***
1919. május 1. csütörtök
Vörös
gyilkosságok Csongrádon
A
Hármas-Körös melletti Szelevény direktóriuma a Tisza jobb partjára, Csongrádra
menekült a Tiszántúlt megszálló románok elől. Csongrádon nem fogadták szívesen
a bolsevikokat, sőt bántalmazták a szelevényi direktórium tagjait.
Sarró
Sámuel 36 éves hódmezővásárhelyi kőműves, a csongrádi vörösőrök
századparancsnoka az ugyancsak szelevényi Sütő Mihály volt csendőrt, tanyai
gazdálkodót tartotta felbujtónak.
Sarró
Sámuel ezért elhatározta Sütő Mihály meggyilkolását. Maga mellé vette Bereczky
Sándor 24 éves péksegédet, Papp Imre 29 éves napszámost és Komlósi János 22
éves napszámost, vöröskatonákat. Sütő Mihályt elfogták, csónakba ültették, a
Tisza közepére eveztek vele. Ott Sarró Sámuel parancsára Bereczky Sándor
főbe lőtte Sütő Mihályt és a Tiszába fordította.
Ezután
föleveztek Szelevényig a Hármas-Körösön. Ellenforradalmi működés miatt
elhurcolták Szépe Sándort, a község 44 éves pénztárosát és Döme Sándor 40 éves
földművest. Ahogy Sütő Mihállyal tették, velük is a folyó közepére eveztek és
főbelövés után a Hármas-Körösbe dobták őket.
Tettük
elkövetése után visszacsónakáztak Csongrádra.
***
1919. május 1. csütörtök
A
Székely Hadosztály maradékából éppen csak szerveződő székely dandár
Tiszafürednél ekkor vívta első ütközetét a románokkal.
Ezt
rögzítik Kóréh Endre sorai:
„Május
elsején az oláhok Tiszaszőllős, Tiszacsege, Egyek, Tiszafüred vonalában teljes
erejükkel támadtak. Az ott lévő székely csapatok már harcra készen várták őket
állásaikban. Kitartóan védték a tiszafüredi hídfőt, de mivel a vonalon lévő
vöröscsapatok minden ellenállás nélkül visszavonultak, sőt elmenekültek, a
székelyek egynapi védelem után, harcolva hagyták el az ily csekély erővel meg
nem tartható hídfőt."
Eddig
Szolnokon a Nemzeti Szállóban működött a Vörös Hadsereg főhadiszállása.
Innen
próbált rendet teremteni a románok elől menekülő Vörös seregben Stromfeld Aurél
vezérkari főnök és Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok. De mivel a románok a Szamostól
a Marosig a Tisza egész hosszán elérték a folyó bal partját, a vörösök pedig
csak gyenge erőkkel, bizonytalanul vethették meg lábukat a jobbparton, - el
kellett költöztetni Szolnokról a főhadiszállást.
Miközben
zajlott Budapesten a nagy pompával rendezett május elsejei ünnepség, Szolnokról
sietve Gödöllőre települt át a főhadiszállás.
***
Miközben
Pesten folyt a tűzijáték, a Miskolczi Napló ezt írta:
„Csütörtökön délután hosszú sorokban vonultak végig
a városon a katonai szekerek s immár nem volt szükség semminemű hivatalos
jelentésre, egymás arcáról olvashattuk le:
A front felbomlott!
A vasút szirénájának éles jeladása süvített végig a
városon este 8 órakor.
Az első parlamenter-küldöttséget este 8 órakor
bocsátották útjára.
Dr. Szentpály István, Mauks Sándor, dr. Dévényi
Miklós és dr. Hodobai Sándor fehér zászlókkal, kürtössel és fáklyásokkal két
városi kocsira ültek, hogy Sajószentpéter felé útra kelve érintkezésbe
kerüljenek a cseh-szlovák csapatok parancsnokságával és a város békés átadásának
feltételeit megtárgyalhassák."
***
Kivételes
gondossággal készült fel erre a napra a fővárosi mentőszolgálat.
Megerőltető
orvosi munka folyt valamennyi készenléti helyen. Ügyeleti szolgálatot tartottak
Budapest fontos csomópontjain és a tömegrendezvények helyszínein, így a Hősök
terén, az Oktogonon, a Nemzeti Színháznál, a Vérmezőn, a Népligetben, a
Margitszigeten, az Iparcsarnoknál (most a Petőfi Csarnok van a helyén), a
Millenáris Sporttelepen.
Vidámnak
és boldognak szánt népünnepélyeken még soha nem ájultak el, nem estek össze
éhségtől és kimerültségtől oly sokan, mint az 1919. május elsején.
A
tömeg sodródó forgataga miatt a rászorulók nagy része nem is juthatott orvos
kezébe. De ha sor került is segélynyújtásra, nem minden eset került bele a
mentősök naplójába. Amit följegyeztek, az is példátlan szám: a felvonulások és
gyűlések órái alatt száznegyvenhét esetben riasztották a mentőket.
Sötétedés
után tűzijáték rakétafényei világították meg Budapestet.
Ekkor
már egyetlen vezető sem mutatkozott a nyilvánosság előtt.
A
Szovjetházban tartózkodtak.
Itt
ülésezett a politikai bizottság.
El
kellett dönteni, hogy mit tegyenek a katonailag majdnem reménytelen helyzetben.
Ide
érkeztek a jobboldali szakszervezeti vezetők is.
Bekapcsolódva
a politikai bizottság vitájába, követelték, hogy haladéktalanul mondjon le a
kormányzótanács.
Döntés
nem született. Abban állapodtak meg, hogy vasárnap ülést tart a
kormányzótanács, egyszersmind összehívják a szokott helyre, az Újvárosháza
üléstermébe az ötszázas budapesti munkás- és katonatanácsot, a vasas
szakszervezetek bizalmi testületét, meg a fővárosi munkásezredek küldötteit.
***
Károlyi
Mihály sorai az 1919. május 1-i tűzijáték idejéből:
„Ezen
az emlékezetes estén elmentem a Hungária Szállóba, ahol a Kommunista Párt
főhadiszállása volt. Kun a teljes erkölcsi összeomlás állapotában a szobájában
a díványon hevert, felesége aggodalmasan sürgölődött körülötte.
Mivel
egyetlen értelmes szót sem tudtam kihúzni belőle, átmentem a szomszéd szobában
lakó Kunfi Zsigmondhoz, aki elmondta: - Kun teljesen összetört és a harc
feladásáról beszél.”
***
„JEGYZŐKÖNYV
Fölvették
1919. május 1-jén Sajószentpéteren Miskolc város átadásának feltételeiről,
egyrészről Miskolc város polgármesterével, dr. Szentpály
Istvánnal, Mauks Sándorral, dr. Dévényi Miklóssal és dr. Hobodai Sándorral,
másrészről Cagas Method és Podhrádszky Frantisek (akik a 32.
cseh-szlovák tüzérezred őrnagyai) urakkal.
Miután
Miskolc városát a holnapi nappal a vörös katonaság kiüríti, a fentnevezett urak
eljöttek, hogy a várost a következő kívánságok teljesítése fejében a
csehszlovák csapatoknak átadják:
A
város átadása május 2-án történik a városi téglagyárban a várostól északra
körülbelül másfél kilométernyire, a Miskolctól Sajószentpéterre vezető
országúton, közép-európai számítás szerint 2 órakor.
A
város politikai vezetése ideiglenesen az eddigi hatóságok kezén marad (amelyek
március 21-ike előtt működésben voltak), természetesen katonai ellenőrzés
mellett és mindaddig, amíg a cseh-szlovák kormányzóság új hatóságokat nem állít
fel.
Megtorló
intézkedéseket senkivel szemben nem foganatosítanak, sem a vezetők, sem pedig a
lakosság ellen.
A
városnak élelmiszerrel, valamint szénnel való ellátásáról a gáz- és
villanyművek számára gondoskodni fognak.
Miskolc
városában jogosulatlan rekvirálásokat nem fognak megengedni; mindarról, ami a
csapatok számára szükséges, a város vezetősége útján fognak gondoskodni s az
árát a katonai hatóságok az előzőleg megállapított maximális árakon fogják
kiegyenlíteni.
A
miskolci magyar újságok cenzúra alatt megjelenhetnek.
Mindezen
intézkedések Diósgyőr-Vasgyárra is vonatkoznak.
A
cseh-szlovák hadseregnek e jegyzőkönyvben aláirt képviselői beleegyeznek a
felsorolt feltételekbe, a magasabb katonai parancsnokságok által esetleg kívánt
lényegtelen változtatások Miskolc város képviselőinek a város átadásakor
lesznek tudomására hozva.
Berekesztetett
és aláíratott Sajószentpéter, 1919. május 1.
