1919. június 26. csütörtök
Pakson valósággal legázolta a fehér polgárőrséget a városkára rontó vörös karhatalom.
Főképp a Székesfehérvárról érkezett Fabik-féle terrorkülönítmény végezte a megtorlásokat.
A
menekülésből visszatért paksi kommunista vezetők által készített lista
alapján tartóztatták le az embereket. Akiket elfogtak, azokat szinte
szünet nélkül rúgták-verték, amíg be nem fejezték kihallgatásukat.
Különösen kegyetlenül bántak a polgárőrség két megszervezőjével,
Bakonyi András és Csala Bálint csendőr őrmesterekkel.
Személyesen
irányította a megtorlást Aranyos György kormányzótanácsi teljhatalmú
politikai biztos és Tánczos Vendel, a Tolna megyei direktórium elnöke.
Vésztörvényszéknek
nyilvánították magukat és halálra ítélték a már félholtra vert két
csendőr tiszthelyettest. Kérték a kivégzendők, hogy elbúcsúzhassanak
családjuktól, de ezt nem engedték meg nekik. Bakonyi Andrást és Csala
Bálintot nyilvánosan lőtték agyon Paks központjában a terroristák.
Megparancsolták, hogy napszálltáig közszemlén, a kivégzés helyszínén kell hagyni az áldozatokat.
Mielőtt
visszaindultak volna foglyaikkal és kíséretükkel Szekszárdra, Aranyos
György és Tánczos Vendel, kollektív büntetésként kétmillió kék korona
hadisarcot vetettek ki a nagyközség lakosságára.
* * *
Miközben zajlott Pakson a vörös bosszúállás, a település melletti Duna szakaszon is drámai eseményre került sor.
Idáig
érkeztek a nemzeti lobogó alatt hajózó flottillások. Budapestről jövet
útközben csatlakozott a kötelékhez a Lajta és a Komárom monitor,
valamint a Munka nevű aknásító hajó.
Közvetlenül azután, hogy elhaladt Paks mellett a hajóraj, a Munka
váratlanul, gyors manőverezéssel kivált a zárt kötelékből.
Szempillantás alatt vörösre cserélte a nemzeti lobogót, és teljes
tűzerővel lőni kezdte a Pozsony és Komárom őrnaszádot.
Telitalálat érte a Komárom parancsnoki tornyát.
A páncéltörő lövedék robbanása széttépte a toronyban tartózkodó Csicsery László és Oravicabányai Máhr Jenő sorhajóhadnagyokat.
(360)
A
találatot szenvedett Komárom, valamint a Lajta és a Maros gyors
össztűzzel válaszolt a Munka váratlan támadására. Percek alatt
elsüllyesztették a vörös zászlós hadihajót, majd teljes
gőzzel haladtak dél felé, hogy mielőbb eljussanak arra a
folyamszakaszra, ahol már az angol flottilla ellenőrizte a Dunát.
* * *
Akasztó községet
továbbra is rettegésben tartotta a Petzkay-féle terrorzászlóaljhoz
tartozó század, amelynek Fuchs Gyula volt a parancsnoka, egyúttal a
vésztörvényszék elnöke.
Ugyanaz
az összetételű rögtönítélő bíróság - Braun Andor vádbiztos, Zombori
Endre, Hubert István, Niemetz Gyula terrorista szavazóbírák -, akik
24-én halálra ítélték és agyonlövették Melvik Antal földművest, ezen a napon hat akasztói parasztember fejére mondtak halált. A kivégzési ceremónia előkészületei után azonban kegyelmet hirdettek.
Hetediknek Dobos László miklóspusztai gazdatisztet vádolták ellenforradalmisággal.
Semmilyen konkrét cselekményt nem tudtak felhozni ellene, csupán
feltételezték a fehérekkel való együttműködés alapos gyanúját. Amikor
Dobos László utalni merészelt az eljárás képtelenségére, Zombori Endre
neki ugrott és megpofozta. Ezután kötél általi halálra ítélték.
Azzal az indoklással, hogy tiszteletlenül viselkedett bírái előtt, önkezűleg kellett nyakára tennie a hurkot. Hóhérai voltak Gál József, Geszler Mihály és egy Barna nevezetű terrorista.
* * *
Érsekcsanád
községet előző nap megszállta a Petzkay-terrorzászlóalj egy százada,
mert arról értesültek, hogy Érsekcsanádon is ellenforradalmi zendülésre
készülnek.
A
század parancsnoka a huszonöt éves Nagy Kálmán volt. Lovaglópálcával a
kezében kutatott ellenforradalmárok után, de a zendülésre való
készülődés legkisebb nyomával sem találkoztak. Nagy Kálmánnak mégis
szüksége volt bűnösökre, mert elhatározta, mindenképpen ítélkezni fog.
Tények hiányában a politikai érzelmeket nyilvánította főbenjáró bűncselekménynek.
Ennek alapján ítélte kötél általi halálra Dancsa Áron földművest és Szuprics György huszonegy
éves földbirtokost. A végrehajtást Valkó József és Végh Miklós
huszonkét, éves terroristára bízta, de maga is jelen volt az
akasztásnál, amelyre egy eperfát jelölt ki Érsekcsanád közepén.
Mindkét áldozat bátran viselkedett.
Dancsa
Áron alatt leszakadt a kötél. Hivatkozva az ilyen esetben érvényes ősi
jogra, kitépte magát hóhérai kezéből. Újra megragadták, s védtelen
helyzetében addig verte arcát Nagy Kálmán a lovaglópálcával, amíg el
nem borította a vér. Miután kínzója kellően kidühöngte magát,
felakasztották.
A fiatal Szuprics György látva Dancsa Áron férfias viselkedését, ártatlansága tudatában nemes önérzettel fogadta a halált.
* * *
Újpesten
Klein Sándor igazságügyi biztos erőszakos követelődzésére folytatták a
letartóztatásokat, hogy további személyeket állíthassanak
vésztörvényszék elé. Klein makacsul ragaszkodott két gyárimunkás, Papp
Imre és Ferenczi Sándor halálra ítéléséhez. (361)
Ismét
viszály támadt a vésztörvényszék tagjai között. Potyondi József
vádbiztos tiltakozott Klein Sándor öncélú vérszomjassága ellen.
Semmiképp nem akart halálbüntetést kérni a két munkás fejére. Hosszas
vita után salamoni döntéssel az egyik vádlottat felmentették, a másikat
- Papp Imrét - golyó általi halálra ítélték.
Papp Imrét is az újpesti rendőrség udvarán lőtték agyon és a sortüzet megint Schön Gyula helyi vörösőr-parancsnok vezényelte.
* * *
Szamuely Tibor elhagyta Kalocsát, hogy terrorvonatával visszatérjen Budapestre.
De
távozása előtt gondoskodott arról, hogy ne enyhüljön Kalocsán a
rettegés légköre. Itteni rémbíráskodása folytatására vészbíróságot
nevezett ki. A Gábor Károlyból, Braun Mórból és Köves Jánosból álló
forradalmi törvényszék még ezen a napon halálos ítéletet hozott.
A Kalocsához közeli Úszódon
Tóth Bálint nyomozott az ellenforradalmi kísérletben részt vett
személyek után. Letartóztatta Lesnyik István huszonhat éves falusi
borbélyt és bekísérte Kalocsára a forradalmi törvényszék elé. Lesnyik Istvánt néhány percig tartó tárgyaláson golyó általi halálra ítélték.
Bírái elől egyenesen a törvényszék udvarára vitték, ahol agyonlőtték.
A
sortűz Prosser Antal, Budai Ferenc, Boros Sándor, Kövér Frigyes Béla,
Reisz Jenő karhatalmi vöröskatonák puskájából dördült el.
* * *
Egész Budapesten borzadalmat keltett a hír, hogy délután öt órakor tömeges akasztás
kezdődik az Andrássy út és Nagykörút kereszteződésében lévő Oktogonon,
- a Lenin-fiúk fogják kivégezni a két nappal korábbi ellenforradalom
fegyveres résztvevőit.
A bosszútervet összefüggésbe hozták azzal, hogy Szamuely különvonata frissiben megérkezett a Nyugati pályaudvarra.
Még
félelmetesebbé tette a hírt, hogy a tömeges akasztást éppen a
Batthyány-palota közelében, Csernyék laktanyájának szomszédságában
tervezték végrehajtani.
Délután
négy óra körül sok ezer kíváncsi járókelő lepte el a környéket és a
tömeg percről percre nőttön-nőtt. Megerősítette a rémes esemény
közeledtét, hogy állig felfegyverzett katonaság érkezett a helyszínre
és zordon fegyelmezettséggel formált záró alakzatokat a teljesen üres
tér és a hisztérikus tömeg közé.
Immár mindenki bizonyosra vette, hogy hamarosan megjelennek áldozataikkal a hóhérok.
De
öt órakor semmi nem történt. Elmúlt hat óra is. Még mindig nem tágított
a várakozók sokasága. Találgatták, mi lehet az oka a késlekedésnek. A
legtöbben úgy vélekedtek, hogy mégsem nyilvánosan fogják kivégezni az
ellenforradalmárokat. Akik ezt tartották valószínűnek, azok odébb
álltak. Sokan reménykedve azonban a beígért szörnyűséges látványban,
makacsul a helyszínen maradtak. Ezeket késő este, kilenc után kergette
szét a vöröskatonaság.
Kun Béláék valóban terveztek nyilvános akasztásokat az Oktogonon.
Tervüket végre is hajtották volna, ha közbe nem lép idejében Romamelli olasz alezredes, a budapesti antantmisszió vezetője. (362)
* * *
Romanelli alezredes levele Kun Bélához:
„Abból
a beszélgetésből, amelyet kapitányom szerdán (június 25-én) este önnel
folytatott, azt a benyomást vitte magával, hogy Önnek az a szándéka,
hogy a most összeomlott lázadó mozgalmat a legnagyobb erőszakkal nyomja
el.
Mint
az olasz katonai misszió feje, kormányomnak és a szövetkezett és
társult hatalmaknak egyedüli itteni képviselője, tudomására hozom, hogy
az ily erőszakos rendszabályokat nem nézhetem közömbösen.
Ennélfogva
az ön kormányához fordulok, hogy követeljem, hogy az utolsó események
folytán kezébe esett túszok és politikai foglyok életét minden kivétel
nélkül respektálják, még azokét is, akik fegyverrel kezükben estek
foglyul. Ezek oly emberek, akik oly eszmékért és elvekért harcoltak,
amelyek eltérők azoktól, amelyek az Önök kormányát uralják és épp azért
teljesen igazságos, hogy ezek ugyanazon elbánás alá essenek, amelyeket
a genfi konvenció a hadifoglyok részére állapít meg.
Erre
nézve emlékeztetem önt és kormányának minden. tagját, hogy önök
együttesen és egyenként felelősségre lesznek vonva, ha a fönt említett
erőszakos rendszabályokat valóban végrehajtják.”
* * *
Kun Béla válaszlevele Romanelli alezredeshez:
„G. Romanelli alezredes úrnak Budapest.
Június
26-án kelt levelére a következőket válaszolom: a magyarországi
tanácsköztársaság kormánya visszautasít minden olyan fenyegetést, amely
a kormány tagjait az ország belső ügyeiből kifolyólag felelősségre
akarja vonni.
Megbotránkozással
utasítom vissza ezredes úrnak fenyegetőzését. Emlékeztetem ezredes urat
arra, hogy Münchenben, Ukrajnában, Franciaországban és különböző
országokban az egyesült és társult kormányok képviseletében senki sem
emelte fel a valóban vérlázító embertelen. tettek ellen tiltakozó
szavát.
Nem
jutott eszébe ezredes úrnak még megbotránkozni ,sem afelett, hogy
felbérelt egyének Budapest gyárnegyedére, kórházi épületekre és
házakra, ahol asszonyok és gyermekek tartózkodtak, srapneli, gránát és
gépfegyver tüzét zúdították és hatalomra jutásuk után első
ténykedésüknek egy nagyszabású. zsidómészárlást jelöltek meg.
Csak
természetesnek tartom, hogy amidőn a dolgozók elnyomatásának
visszaállítása érdekében történt eme barbár merénylet, asszonyok és
gyermekek legyilkolásának kísérlete, sőt legyilkolása, ezredes úr
szívében nem keltett felháborodást, csak szimpátiát kelthetett abban
a szívben, azokkal szemben, akik az ön véleménye szerint eszmékért és
elvekért, a valóságban pedig aljas bérért és zsoldért harcoltak a
dolgozók elnyomásának és saját here életük visszaállítása érdekében.
A
magyar dolgozók tanácsköztársasága akkor is, midőn. hatalmát teljes
szigorral érvényesíti, mindenkor emberségesebb lesz, mint azok a
kormányok, amelyek a háborús borzalmak özönét zúdították az
emberiségre; blokáddal kiéheztették a kisgyermekeket, és az elnyomás és
a kizsákmányolás ellen, tüntető tömegek ellen lövetnek.
Végül
nem hiszem, hogy a kormányintenció az, hogy a genfi konvenció
határozmányait az ellenforradalom banditáira kívánja alkalmazni és
szabad kezet biztosítani asszonyok és gyermekek gyilkosainak és
pogromrendezőknek.
Az
a barátságos viszony, melyet a magyar tanácsköztársaság irányában
Olaszország tanúsított, nem engedi feltételezni azt, hogy Olaszország
az ellenforradalom érdekében asszonyokat és gyermekeket legyilkolni és
zsidókat kiirtani akaró bandákat hadviselő félként ismerje el.
A
magyar tanácsköztársaság kormánya követve annak bírói intézményeit,
saját törvényeik szerint jár el és tiltakoznak mindennemű beavatkozás
ellen, mely belső életének törvényeit illetéktelenül meg akarja szabni.
Budapest, 1919. június 26.
Kun Béla külügyi népbiztos.”
(363)
* * *
A Pozsony és Csuka
nevű őrnaszád nem mert nekivágni a Dunát keresztező aknazárnak, amelyet
a szerbek telepítettek a demarkációs vonalon Érsekcsanádnál a koppányi
Duna-ágban. Ez a két hajó megfordult és északnak vette útját.
Ellenben a három monitor: a Lajta, a Maros és a Komárom nekivágott az aknazárnak.
A
kétféle döntést nem az elszántság és az óvatosság különböztette meg
egymástól, hanem a hajótípusok eltérő műszaki sajátossága. A nehezebb
őrnaszádok mélyre telepített aknába ütközhettek volna, míg a sekély
merülésű monitorokra veszélyes aknákat szabad szemmel is felismerhették.
Délután
tizenhét órakor lépte át a három monitor a névlegesen angol, de
ténylegesen a szerbek által ellenőrzött folyami demarkációs vonalat.
Heves
ágyúzással fogadta a szerb flottilla a menekülő magyar monitorokat,
mire azok felhúzták a fehér zászlót. Bajára parancsolták a szerbek az
önkéntes fogságot választó magyar hadihajókat.
Két halottjuk és sok sebesültjük volt a menekülőknek.
A szerbek kórházba vitték a sebesülteket, -
de gyűlölettől eltelten bántak az egészséges foglyokkal. Bántalmazták,
leköpdösték valamennyit, majd hadifogságba terelték őket.
A három magyar monitort mint hadizsákmányt rögtön besorozták a szerb dunai flottillába.
|