1919. június 26. csütörtök

Pakson valósággal legázolta a fehér polgárőrséget a városkára rontó vörös karhatalom.

Főképp a Székesfehérvárról érkezett Fabik-féle terrorkülönítmény végezte a megtorlásokat.

A menekülésből visszatért paksi kommunista vezetők által készített lista alapján tartóztatták le az embereket. Akiket elfogtak, azokat szinte szünet nélkül rúgták-verték, amíg be nem fejezték kihallgatásukat. Különösen kegyetlenül bántak a polgárőrség két megszervezőjével, Bakonyi András és Csala Bálint csendőr őrmesterekkel.

Személyesen irányította a megtorlást Aranyos György kormányzótanácsi teljhatalmú politikai biztos és Tánczos Vendel, a Tolna megyei direktórium elnöke.

Vésztörvényszéknek nyilvánították magukat és halálra ítélték a már félholtra vert két csendőr tiszthelyettest. Kérték a kivégzendők, hogy elbúcsúzhassanak családjuktól, de ezt nem engedték meg nekik. Bakonyi Andrást és Csala Bálintot nyilvánosan lőtték agyon Paks központjában a terroristák.

Megparancsolták, hogy napszálltáig közszemlén, a kivégzés helyszínén kell hagyni az áldozatokat.

Mielőtt visszaindultak volna foglyaikkal és kíséretükkel Szekszárdra, Aranyos György és Tánczos Vendel, kollektív büntetésként kétmillió kék korona hadisarcot vetettek ki a nagyközség lakosságára.

*  *  *

Miközben zajlott Pakson a vörös bosszúállás, a település melletti Duna szakaszon is drámai eseményre került sor.

Idáig érkeztek a nemzeti lobogó alatt hajózó flottillások. Budapestről jövet útközben csatlakozott a kötelékhez a Lajta és a Komárom monitor, valamint a Munka nevű aknásító hajó.

Közvetlenül azután, hogy elhaladt Paks mellett a hajóraj, a Munka váratlanul, gyors manőverezéssel kivált a zárt kötelékből. Szempillantás alatt vörösre cserélte a nemzeti lobogót, és teljes tűzerővel lőni kezdte a Pozsony és Komárom őrnaszádot.

Telitalálat érte a Komárom parancsnoki tornyát.

A páncéltörő lövedék robbanása széttépte a toronyban tartózkodó Csicsery László és Oravicabányai Máhr Jenő sorhajóhadnagyokat.

(360)

A találatot szenvedett Komárom, valamint a Lajta és a Maros gyors össztűzzel válaszolt a Munka váratlan támadására. Percek alatt elsüllyesztették a vörös zászlós hadihajót, majd teljes gőzzel haladtak dél felé, hogy mielőbb eljussanak arra a folyamszakaszra, ahol már az angol flottilla ellenőrizte a Dunát.

*  *  *

Akasztó községet továbbra is rettegésben tartotta a Petzkay-féle terrorzászlóaljhoz tartozó század, amelynek Fuchs Gyula volt a parancsnoka, egyúttal a vésztörvényszék elnöke.

Ugyanaz az összetételű rögtönítélő bíróság - Braun Andor vádbiztos, Zombori Endre, Hubert István, Niemetz Gyula terrorista szavazóbírák -, akik 24-én halálra ítélték és agyonlövették Melvik Antal földművest, ezen a napon hat akasztói parasztember fejére mondtak halált. A kivégzési ceremónia előkészületei után azonban kegyelmet hirdettek.

Hetediknek Dobos László miklóspusztai gazdatisztet vádolták ellenforradalmisággal. Semmilyen konkrét cselekményt nem tudtak felhozni ellene, csupán feltételezték a fehérekkel való együttműködés alapos gyanúját. Amikor Dobos László utalni merészelt az eljárás képtelenségére, Zombori Endre neki ugrott és megpofozta. Ezután kötél általi halálra ítélték.

Azzal az indoklással, hogy tiszteletlenül viselkedett bírái előtt, önkezűleg kellett nyakára tennie a hurkot. Hóhérai voltak Gál József, Geszler Mihály és egy Barna nevezetű terrorista.

*  *  *

Érsekcsanád községet előző nap megszállta a Petzkay-terrorzászlóalj egy százada, mert arról értesültek, hogy Érsekcsanádon is ellenforradalmi zendülésre készülnek.

A század parancsnoka a huszonöt éves Nagy Kálmán volt. Lovaglópálcával a kezében kutatott ellenforradalmárok után, de a zendülésre való készülődés legkisebb nyomával sem találkoztak. Nagy Kálmánnak mégis szüksége volt bűnösökre, mert elhatározta, mindenképpen ítélkezni fog.

Tények hiányában a politikai érzelmeket nyilvánította főbenjáró bűncselekménynek.

Ennek alapján ítélte kötél általi halálra Dancsa Áron földművest és Szuprics György huszonegy éves földbirtokost. A végrehajtást Valkó József és Végh Miklós huszonkét, éves terroristára bízta, de maga is jelen volt az akasztásnál, amelyre egy eperfát jelölt ki Érsekcsanád közepén.

Mindkét áldozat bátran viselkedett.

Dancsa Áron alatt leszakadt a kötél. Hivatkozva az ilyen esetben érvényes ősi jogra, kitépte magát hóhérai kezéből. Újra megragadták, s védtelen helyzetében addig verte arcát Nagy Kálmán a lovaglópálcával, amíg el nem borította a vér. Miután kínzója kellően kidühöngte magát, felakasztották.

A fiatal Szuprics György látva Dancsa Áron férfias viselkedését, ártatlansága tudatában nemes önérzettel fogadta a halált.

*  *  *

Újpesten Klein Sándor igazságügyi biztos erőszakos követelődzésére folytatták a letartóztatásokat, hogy további személyeket állíthassanak vésztörvényszék elé. Klein makacsul ragaszkodott két gyárimunkás, Papp Imre és Ferenczi Sándor halálra ítéléséhez. (361)

Ismét viszály támadt a vésztörvényszék tagjai között. Potyondi József vádbiztos tiltakozott Klein Sándor öncélú vérszomjassága ellen. Semmiképp nem akart halálbüntetést kérni a két munkás fejére. Hosszas vita után salamoni döntéssel az egyik vádlottat felmentették, a másikat - Papp Imrét - golyó általi halálra ítélték.

Papp Imrét is az újpesti rendőrség udvarán lőtték agyon és a sortüzet megint Schön Gyula helyi vörösőr-parancsnok vezényelte.

*  *  *

Szamuely Tibor elhagyta Kalocsát, hogy terrorvonatával visszatérjen Budapestre.

De távozása előtt gondoskodott arról, hogy ne enyhüljön Kalocsán a rettegés légköre. Itteni rémbíráskodása folytatására vészbíróságot nevezett ki. A Gábor Károlyból, Braun Mórból és Köves Jánosból álló forradalmi törvényszék még ezen a napon halálos ítéletet hozott.

A Kalocsához közeli Úszódon Tóth Bálint nyomozott az ellenforradalmi kísérletben részt vett személyek után. Letartóztatta Lesnyik István huszonhat éves falusi borbélyt és bekísérte Kalocsára a forradalmi törvényszék elé. Lesnyik Istvánt néhány percig tartó tárgyaláson golyó általi halálra ítélték.

Bírái elől egyenesen a törvényszék udvarára vitték, ahol agyonlőtték.

A sortűz Prosser Antal, Budai Ferenc, Boros Sándor, Kövér Frigyes Béla, Reisz Jenő karhatalmi vöröskatonák puskájából dördült el.

*  *  *

Egész Budapesten borzadalmat keltett a hír, hogy délután öt órakor tömeges akasztás kezdődik az Andrássy út és Nagykörút kereszteződésében lévő Oktogonon, - a Lenin-fiúk fogják kivégezni a két nappal korábbi ellenforradalom fegyveres résztvevőit.

A bosszútervet összefüggésbe hozták azzal, hogy Szamuely különvonata frissiben megérkezett a Nyugati pályaudvarra.

Még félelmetesebbé tette a hírt, hogy a tömeges akasztást éppen a Batthyány-palota közelében, Csernyék laktanyájának szomszédságában tervezték végrehajtani.

Délután négy óra körül sok ezer kíváncsi járókelő lepte el a környéket és a tömeg percről percre nőttön-nőtt. Megerősítette a rémes esemény közeledtét, hogy állig felfegyverzett katonaság érkezett a helyszínre és zordon fegyelmezettséggel formált záró alakzatokat a teljesen üres tér és a hisztérikus tömeg közé.

Immár mindenki bizonyosra vette, hogy hamarosan megjelennek áldozataikkal a hóhérok.

De öt órakor semmi nem történt. Elmúlt hat óra is. Még mindig nem tágított a várakozók sokasága. Találgatták, mi lehet az oka a késlekedésnek. A legtöbben úgy vélekedtek, hogy mégsem nyilvánosan fogják kivégezni az ellenforradalmárokat. Akik ezt tartották valószínűnek, azok odébb álltak. Sokan reménykedve azonban a beígért szörnyűséges látványban, makacsul a helyszínen maradtak. Ezeket késő este, kilenc után kergette szét a vöröskatonaság.

Kun Béláék valóban terveztek nyilvános akasztásokat az Oktogonon.

Tervüket végre is hajtották volna, ha közbe nem lép idejében Romamelli olasz alezredes, a budapesti antantmisszió vezetője. (362)

*  *  *

Romanelli alezredes levele Kun Bélához:

„Abból a beszélgetésből, amelyet kapitányom szerdán (június 25-én) este önnel folytatott, azt a benyomást vitte magával, hogy Önnek az a szándéka, hogy a most összeomlott lázadó mozgalmat a legnagyobb erőszakkal nyomja el.

Mint az olasz katonai misszió feje, kormányomnak és a szövetkezett és társult hatalmaknak egyedüli itteni képviselője, tudomására hozom, hogy az ily erőszakos rendszabályokat nem nézhetem közömbösen.

Ennélfogva az ön kormányához fordulok, hogy követeljem, hogy az utolsó események folytán kezébe esett túszok és politikai foglyok életét minden kivétel nélkül respektálják, még azokét is, akik fegyverrel kezükben estek foglyul. Ezek oly emberek, akik oly eszmékért és elvekért harcoltak, amelyek eltérők azoktól, amelyek az Önök kormányát uralják és épp azért teljesen igazságos, hogy ezek ugyanazon elbánás alá essenek, amelyeket a genfi konvenció a hadifoglyok részére állapít meg.

Erre nézve emlékeztetem önt és kormányának minden. tagját, hogy önök együttesen és egyenként felelősségre lesznek vonva, ha a fönt említett erőszakos rendszabályokat valóban végrehajtják.”

*  *  *

Kun Béla válaszlevele Romanelli alezredeshez:

„G. Romanelli alezredes úrnak Budapest.

Június 26-án kelt levelére a következőket válaszolom: a magyarországi tanácsköztársaság kormánya visszautasít minden olyan fenyegetést, amely a kormány tagjait az ország belső ügyeiből kifolyólag felelősségre akarja vonni.

Megbotránkozással utasítom vissza ezredes úrnak fenyegetőzését. Emlékeztetem ezredes urat arra, hogy Münchenben, Ukrajnában, Franciaországban és különböző országokban az egyesült és társult kormányok képviseletében senki sem emelte fel a valóban vérlázító embertelen. tettek ellen tiltakozó szavát.

Nem jutott eszébe ezredes úrnak még megbotránkozni ,sem afelett, hogy felbérelt egyének Budapest gyárnegyedére, kórházi épületekre és házakra, ahol asszonyok és gyermekek tartózkodtak, srapneli, gránát és gépfegyver tüzét zúdították és hatalomra jutásuk után első ténykedésüknek egy nagyszabású. zsidómészárlást jelöltek meg.

Csak természetesnek tartom, hogy amidőn a dolgozók elnyomatásának visszaállítása érdekében történt eme barbár merénylet, asszonyok és gyermekek legyilkolásának kísérlete, sőt legyilkolása, ezredes úr szívében nem keltett felháborodást, csak szimpátiát kelthetett abban a szívben, azokkal szemben, akik az ön véleménye szerint eszmékért és elvekért, a valóságban pedig aljas bérért és zsoldért harcoltak a dolgozók elnyomásának és saját here életük visszaállítása érdekében.

A magyar dolgozók tanácsköztársasága akkor is, midőn. hatalmát teljes szigorral érvényesíti, mindenkor emberségesebb lesz, mint azok a kormányok, amelyek a háborús borzalmak özönét zúdították az emberiségre; blokáddal kiéheztették a kisgyermekeket, és az elnyomás és a kizsákmányolás ellen, tüntető tömegek ellen lövetnek.

Végül nem hiszem, hogy a kormányintenció az, hogy a genfi konvenció határozmányait az ellenforradalom banditáira kívánja alkalmazni és szabad kezet biztosítani asszonyok és gyermekek gyilkosainak és pogromrendezőknek.

Az a barátságos viszony, melyet a magyar tanácsköztársaság irányában Olaszország tanúsított, nem engedi feltételezni azt, hogy Olaszország az ellenforradalom érdekében asszonyokat és gyermekeket legyilkolni és zsidókat kiirtani akaró bandákat hadviselő félként ismerje el.

A magyar tanácsköztársaság kormánya követve annak bírói intézményeit, saját törvényeik szerint jár el és tiltakoznak mindennemű beavatkozás ellen, mely belső életének törvényeit illetéktelenül meg akarja szabni.

Budapest, 1919. június 26.

Kun Béla külügyi népbiztos.”

(363)

*  *  *

A Pozsony és Csuka nevű őrnaszád nem mert nekivágni a Dunát keresztező aknazárnak, amelyet a szerbek telepítettek a demarkációs vonalon Érsekcsanádnál a koppányi Duna-ágban. Ez a két hajó megfordult és északnak vette útját.

Ellenben a három monitor: a Lajta, a Maros és a Komárom nekivágott az aknazárnak.

A kétféle döntést nem az elszántság és az óvatosság különböztette meg egymástól, hanem a hajótípusok eltérő műszaki sajátossága. A nehezebb őrnaszádok mélyre telepített aknába ütközhettek volna, míg a sekély merülésű monitorokra veszélyes aknákat szabad szemmel is felismerhették.

Délután tizenhét órakor lépte át a három monitor a névlegesen angol, de ténylegesen a szerbek által ellenőrzött folyami demarkációs vonalat.

Heves ágyúzással fogadta a szerb flottilla a menekülő magyar monitorokat, mire azok felhúzták a fehér zászlót. Bajára parancsolták a szerbek az önkéntes fogságot választó magyar hadihajókat.

Két halottjuk és sok sebesültjük volt a menekülőknek.

A szerbek kórházba vitték a sebesülteket, - de gyűlölettől eltelten bántak az egészséges foglyokkal. Bántalmazták, leköpdösték valamennyit, majd hadifogságba terelték őket.

A három magyar monitort mint hadizsákmányt rögtön besorozták a szerb dunai flottillába.