1919. június 24. kedd

Budapesten, a Markó utcai főreáliskola tornatermében reggel öt és hat óra között agyonlőtték Herczeg Géza bankhivatalnokot.

Herczeg Géza a Szent István-bazilikában tartott vasárnapi szentmisén a tanácsköztársaság ellen izgató röpcédulákat osztogatott. A hívők között térdepelt az ájtatosnak mutatkozó Féder Márk vörös politikai nyomozó. Miután átvette a röpcédulát, letartóztatta a bankhivatalnokot és a Markó utcában lévő budapesti forradalmi törvényszékre kísérte.

Hétfőn ítélkeztek Herczeg Géza fölött. Bírái voltak: Schreier Lajos szakács, Rózsa-Rosenfeld Izidor asztalossegéd, Szirmai István törvényszéki jegyző és dr. Trattner Árpád ügyvédjelölt.

Golyó által végrehajtandó halálos ítéletet hoztak. Herczeg Gézát a közeli Falk Miksa utcai tengerészlaktanyából átrendelt terroristák kedden reggel lőtték agyon.

*  *  *

A Kalocsa környéki ellenforradalmi megmozdulások hírére Pakson is fellázadt a lakosság a kommunista vezetők ellen.

Szekszárdra menekült az egész direktórium és a vörösőr-parancsnok.

Nem tudva még a paksiak, hogy a Duna túloldalán már leverték a fehéreket és Samuelyék rémes bosszúval felelnek a zendülésre, hozzáláttak a mezőváros rendfenntartó polgárőrségének megszervezéséhez. Bakonyi András negyvenöt éves csendőr őrmester, járási főfelügyelő és helyettese, Csala Bálint harminckét éves csendőr őrmester válogatta össze a fegyverfogásra alkalmas férfiakat.

*  *  *

Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök naplójából:

„Ha jól emlékszem, Hutira őrnagy révén bejelentették, hogy Fabik betyárcsapata kivonul a palotából és visszamehetek.

Visszaüzentem: A palota nem az enyém, arról le nem mondhatok, de állítsák vissza; abba a rondaságba be nem megyek, azután, birtok nélkül palota?

Ki fizessen portást és nyolc cselédet, s miből?”

*  *  *

Fennállása alatt ezen a napon fizette ki a legnagyobb összeget egy műért, egy szerzőnek az Írók Direktóriuma:

Moly Tamás vehetett fel a „Szegedy Emma" című írásért 26 ezer 480 koronát, amely egy vezető hivatalnok egész évi fizetésével volt egyenlő.
A tudós Baktay Ervinnek 3400 koronát utalványoztak „A hibák lámpája" című írásért.
Markó Miklós 1500 koronát, kapott a „Zene a kommunista társadalomban” című eszmefuttatásért.
Magyar Elemér „Egyház és vallás” című cikkét 1000 koronára értékelték.
Dr. Merényi Józsefnek 625 koronát fizettek fordításért.

*  *  *

A Solt és Kiskőrös között lévő Akasztó községet lerohanta a Petzkay-féle terrorzászlóalj egy különítménye Fuchs Gyula századparancsnok vezetésével.

Noha Akasztón semmi különösebb ellenforradalmi cselekmény nem történt, itt is példát akartak statuálni megfélemlítési céllal.

Fuchs Gyula a vésztörvényszék elnökének nyilvánította magát, vádbiztosként Braun Gyula huszonhárom éves betűszedő, a terrorzászlóalj politikai biztosa szerepelt. Szavazóbíráknak Zombori Endrét, Huber Istvánt, Niemetz Gyulát, a büntetőszázad terroristáit tették meg.

Mondvacsinált vád alapján halálra ítélték Melvik Antal negyvenhét éves földművest és rögtön agyonlőtték.

(343)

*  *  *

Kecel község egész külterületét és tanyavilágát átfésülték a vörösök, ellenforradalmárok után kutatva.

Így jutottak el a Szarkásszőlő nevezetű dűlőbe is. Az egyik pincében találták Lajkó M. András harminckilenc éves és Halász József harminckét éves földműveseket.

Anélkül, hogy bármit kérdeztek volna tőlük, Kelemen István Nagykőrösre való negyvenéves terrorista belelőtt a két pincézőbe, majd puskatussal agyonverte őket.

*  *  *

Budapesten változatlanul gyakori volt az öngyilkosság, a hangosan zajló politikai eseményektől látszatra teljesen függetlenül.

Ezen a napon a Vörösmarty utca 59-ben mellbe szúrta magát Henczel Albert harmincegy éves vasutas, - haldoklás közben találtak rá.

A huszonkét éves Baum Ernőné leugrott az Angol utca 1/b. második emeletéről. Szörnyethalt.

Ugyanez a sors érte a hatvannégy éves Zoltán Antal kereskedőt, aki a Murányi utca 41. számú ház második emeletéről vetette magát a mélybe.

*  *  *

A kormányzótanács délelőtti és kora délutáni ülésén heves vita után elfogadták Kun Béla álláspontját a Clemenceau-nak küldendő válasz ügyében. Ezt az álláspontot tartalmazza a távirat, amelyet a kormányzótanácsi ülés befejeztével azonnal továbbítottak Párizsba:

„Clemenceau úrnak, a békekonferencia elnökének, Párizs

Hivatkozással június hó 22-én kelt táviratára, tisztelettel közlöm a Pellé tábornok úrnak, a csehszlovák haderők főparancsnokának táviratára Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok úr által küldött választ.

Erre a válaszra a mai nap folyamán Pellé tábornok úr elrendelte a hadműveletek megszüntetését, de a garanciákra vonatkozólag nem nyilatkozott, hanem jelezte, hogy az ebbéli kérdéseket elnök úrhoz terjeszti fel.

A Magyarországi Tanácsköztársaság kormánya végetvetendő a felesleges vérontásnak, respektálva a szövetséges kormányok óhajtását, megállította csapatait: aggodalmasnak tartja azonban a jelenleg elfoglalt vonalról való visszavonulást mindaddig, míg nem lát garanciát arra, hogy a román. királyi csapatok az elnök úrnak június 15-í szikratáviratában közölt területeket valóban ki is fogják üríteni, és a szövetséges kormányok parancsának valóban engedelmeskedni is fognak.

Erre az aggodalomra joggal szolgáltat okot az a körülmény, hogy mind a román királyi, mind a csehszlovák köztársasági csapatok az ellenségeskedést és előnyomulást megkezdték, és a csehszlovákok folytatták annak utána is, hogy a szövetséges kormányok a hadműveletek megszüntetését parancsolták.

Az a körülmény, hogy a Tisza-hidakat felrobbantották a román csapatok, hogy ezáltal megakadályozzák azt, hogy csapataink az általuk kiürítendő területet megszállják, valamint az egész román sajtó magatartása, mely nyíltan állást foglal a szövetséges kormányok parancsának teljesítése ellen, joggal kelti a Magyarországi Tanácsköztársaság kormányában azt az aggodalmat, hogy a román királyi kormány a szövetséges államok parancsait ismét nem fogja teljesíteni.

Ugyancsak aggodalmat kelt a Magyarországi Tanácsköztársaság népében, és joggal kelt aggodalmat az a körülmény, hogy Magyarország déli határai elnök úr egyik szikratáviratában sincsenek precizírozva.

Mind e tekintetben, mind Magyarországnak a békekonferencia elé való meghívásának időpontja tekintetében a legteljesebb bizonytalanság uralkodik.

Arra kérjük elnök urat, színeskedjék mind a román királyi csapatok által nyújtandó garanciát, mind Magyarország déli határai és a békekonferencia elé való meghívásának ügyében sürgősen intézkedni, hogy csapatainknak a határainkra (???) való visszavonulása iránt az intézkedéseket megtehessük.

Kun”
(344)

*  *  *

A Ludovika Katonai Akadémián az ebédidőt követően sorakoztatták a tisztinövendékeket. Bayer Ferenc százados, kiképzőtiszt tartott előttük szónoklatot:

„Fiatal bajtársaim!

Végre elérkezett az óra, amikor a hazátlan bitangok kezéből kicsavarhatjuk a tőlünk orozna elvett fegyvert, letéphetjük a gyűlölt vörös rongyot, hogy helyébe kitűzhessük szent háromszínű lobogónkat.

Ma délután 3 órakor kitör az ellenforradalom, amelyet állítólag az angolok is támogatnak.

Ennek a támpontját a Ludovika Akadémia képezi. A mi kezünkben van minden becsületes magyar ember és hőn szeretett hazánk sorsa is.

A világháborúban küzdött magyar katonák hősiességét és rendíthetetlen bátorságát az egész világ ismeri, s ellenségeink is elismerték.  Mi sem lehetünk rosszabbak azoknál, akik ma névtelen és jeltelen sírjaikban pihennek. Kibontjuk tehát a nemzetiszínű zászlót, abban a biztos tudatban, hogy a világháborút túlélt magyarok alája állva, bennünket támogatni fognak.

Ezeket előrebocsátva, különösen hangsúlyozom, hogy senkit sem kényszerítek arra, hogy ebben az ellenforradalomban részt vegyen. Aki nem érez magában elég erőt és akaratot, hogy velem tartson, az most nyugodtan, minden bántódás nélkül kiléphet.

Akik velem jönnek, én azoknak szentül ígérem, hogy velük utolsó leheletemig úgy a jóban, mint a rosszban ki fogok tartani. Azonban hangsúlyozom, hogy a kilépésnek csak most van helye, ezt később már nem fogadhatom el. Aki most a helyén marad, az feltétlenül alárendeli magát minden parancsomnak. És közülük az, aki gyáván viselkedik, az úgy lakol, mint azt a gyávák megérdemlik.”  (345)

*  *  *

A budapesti Vörös Újság e napi vezércikkéből:

„Az ellenforradalmi agitáció tajtékozva rágja és őrli a proletárdiktatúra alapjait az egész tanácsköztársaságban. A templomok és a vallásos körmenetek ellenforradalmi találkahelyek Budapesten. és vidéken.

A parasztot a város, a várost a paraszt ellen uszítják, és minden úton-módon űzik az aknamunkát a proletárdiktatúra ellen.

Miért tehetik ezt?

Minden hatalom a proletariátus kezében van, hogy tud és mer megmoccanni a burzsoázia?

Hát nincs ököl, mely rá lesújtson?

Hát csak hirdetjük, hogy a dolgozóké minden hatalom, és a nagy hang mögött a semmittevés és mindent tűrés tétovázása lappang?

Statáriumot követelünk az ellenforradalom ellen!

S követeljük, hogy a statáriális intézkedések végrehajtásával azt a férfiút bízzák meg, aki erre egyedül alkalmas: Szamuely Tibor elvtársat.

Bátor és erélyes ember Szamuely Tibor.

Egyforma forradalmi kötelességgel tesz meg egy több ezer kilométeres repülőutat a forradalom szolgálatában és ver le egy ellenforradalmat, ha szükség van rá.

Minden helyen az alkalmas módszert!, - minden helyen az alkalmas embert!

Az aljas ellenforradalomnak statáriumot, az ellenforradalom leverésére Szamuely Tibort!”

*  *  *

Kalocsa védői fegyverrel foglaltak tüzelőállásokat a város előtt, hogy megütközzenek a támadó vörösökkel.

Fehér Imre ezredes, a budapesti vasasezred parancsnoka teljes bántatlanságot ígért a felkelőknek és Kalocsa minden lakosának, ha átadják a várost, leteszik a fegyvert és ki-ki békésen hazatér.

Fehér Imre ajánlatát elfogadták.

Az átadást Horváth Lajos helyettes helyőrségparancsnok hajtotta végre. Délelőtt vonultak be Kalocsára a vörösök. Késedelem nélkül plakátot nyomattak azzal a tartalommal, amit szóban ígértek. Mindenki megnyugodott.

Az sem keltett gyanút, hogy a plakát szövege alatt Szamuely Tibor neve szerepelt. Szamuely délután érkezett Kalocsára bőrruhás terroristáival.

Ő maga bevonult a törvénykezési palotába testőreinek kíséretében, más Lenin-fiúk pedig hozzáfogtak a kivégzések előkészítéséhez, noha még senkit le nem tartóztattak. Mivel a főutcát díszítő öreg berkenyefák koronája magasra nőtt, végig szegeket vertek a fák törzsébe a hurkok megtartására. Mindezt a jezsuita templom és rendház előtti útszakaszon cselekedték. Közben sorra letartóztatták a listára került személyeket.

Valamennyi leendő áldozatot könnyűszerrel vették őrizetbe, mert az egész város hitt a büntetlenséget ígérő plakátszövegnek. Maguk a listán szereplők sem gondolták, hogy komolyabb bajuk eshet. Azt hitték, tisztázzák a körülményeket, s máris hazaengedik őket.

Egyenként kerültek Szamuely elé.

Ő pedig valamennyi esetben csak ennyit mondott: „Szeget neki."

Fogalmuk sem volt a lefogottaknak, hogy mit jelent ez a két szó. Akkor döbbentek rá várható sorsukra, amikor rájuk vetették magukat a Lenin-fiúk. Mire egy másik kijáraton, - hogy a még ítéletre következők semmit ne lássanak-, eljutottak a törvényszéki zárkáig, a legbrutálisabb rúgásokat, ütéseket kellett elviselniök.

Felhős, fülledt időben, este hat és hét óra között kezdték az akasztásokat. Kerekes Árpád volt a hóhér.

Segédei Kovács Lajos, Sturcz Károly, Pervanger Mihály Lenin-fiúk és Cselik Károly húszesztendős kalocsai vörös karhatalmista. A kivégzendőket egyszerre kísérték erős fegyveres fedezettel végzetük helyszínére. Áldozataikat a már ismétlődő módon fosztották meg az élettől: székre állították, s addig verték, szurkálták őket, amíg ki nem rúgták maguk alól a széket. (346)

Elsőnek a tizenkilenc éves Csiszár Jenő tanítót, tartalékos zászlóst akasztották fel. Kerekes Árpád a sorsukra váró elítéltek felé fordította a kiszenvedett fiatalember arcát, mondván:

„Jól nézzétek meg, mert mintha magatokat látnátok! Így fogtok kinézni!”

Gallina Zoltán harminchét éves uradalmi intéző nagy termetű, izmos férfi lévén, leszakadt a kötélről. Futni kezdett. Elkapták, s miközben vonszolták vissza a fához, kiabált:

„Ártatlan, vagyok, ne bántsatok!”

Kerekes Árpád már az új hurkot csomózta a szeghez.

„Gazember vagy, nem ártatlan. Erősebb kötelet kapsz.”

Sorra következett Kálmán József negyvenéves fakereskedő, Mészáros Ignác harmincéves tanítóképzői tanár, Császár István harminckét éves szolgabíró. A sötétedés és a kezdődő eső miatt félbeszakították a kivégzéseket.

Szamuely és a Lenin-fiúk az érseki palota díszebédlőjében óhajtottak vacsorázni. A vacsora megrendezését és további kívánságaik teljesítését az érsek komornyikjának parancsolták meg. Bőséges lakomájuk után aludni tértek és mivel akaratuk szerint reggelig nem volt szabad a kivégzettekhez nyúlni, azok még ott függtek a berkenyefákon.

Hóhéruk, Kerekes Árpád rágcsálta a vacsoráról magával hozott kolbászt. Nevetve nyomta a kolbászcsonkot az egyik kivégzett szájába:

„Nem venném a lelkemre, ha reggelig koplalnál!”

Ekkor már újabb halálos áldozata is volt az estének.

Amikor Császár István szolgabíró felesége megbizonyosodott arról, hogy férjét kivégeztette Szamuely, a fiatalasszony méreggel véget vetett életének.

*  *  *

Rákos Ferenc, aki a győri megbízatása után ismét a budapesti forradalmi törvényszék elnöke lett, délután személyesen szólt át telefonon az ugyanabban az utcában lévő mentőállomásra. Utasította az ügyeletet, hogy legkésőbb 16 óra 30 percig küldjenek orvost az Országház-térre, ahol nyilvános kivégzés lesz. Hivatalosan igazolni kell a halál beálltát.

Közölték Rákossal, hogy a mentőszolgálat nem illetékes ilyen teendőkben, mert a halottkémi feladattal szemben, -  éppen az életmentés az ő kötelességük.

Rákos Ferenc fenyegetően kioktatta az ügyeletet, hogy nem szorul felvilágosításra. Parancsról van szó, teljesítsék vonakodás nélkül, ha nem akarnak bajba jutni.

Szaladt is azonnal a legelső kéznél lévő mentőorvos az Országházhoz, ahol kevéssel korábban rekesztették be a tanácsok országos gyűlését. Az elszéledő tanácstagok nyomában felsorakoztak a kivégzési ceremónia szereplői.

Nem maradt fenn a neve annak, akit kivégeztek,  csak a  mentőnapló bejegyzése:

„4 óra 45 perckor a beállott halált konstatáltam. Az első sortűz után négy perc múlva az elítéltet megvizsgáltam. Még lélegzett.

A második sortűz után állt be az exitus. Halál oka: lőtt sebek.”

(347)

*  *  *

Az Országház előtt rendezett nyilvános kivégzés idején ágyúdörgés hangja morajlott végig Budapest felett.

Ez a néhány lövés, amely a Hungária körúti Engels laktanya udvaráról származott, jeladás volt az ellenforradalom kezdetére. Másfél órás késéssel ugyan, de az Üllői úti Ludovika Akadémia tiszt-tanárai és növendékei is akcióba léptek. Birtokba vették az akadémia épületkomplexumát, védelmi céllal tüzelőállásokat létesítettek a hangsúlyos pontokon. A nemzeti színeket viselő ludovikások egy százada megszállta a Mária Terézia téren lévő József-telefonközpontot.

A jeladásnak szánt ágyúszóra megindult a főváros szíve felé a dunai flottilla három hajója az óbudai kikötőből.

A Pozsony és a Csuka őrnaszád, valamint a Maros monitor magyar nemzeti lobogót vont fel az árbócra, és lassan úszott alá a Dunán. Kelenföldnél megfordultak, s északnak hajózva mindegyikük leadott egy-egy lövést a Szovjetházra. A Margit hídnál ismét megfordultak és lassú tempóban elhagyták a fővárost. Kézi fegyverekből, géppuskákból lövöldöztek rájuk a Szovjetház védői, de ez a gyenge tűzerő semmi kárt nem tett a páncélozott hajókban.

A fedélzeti ágyúk három lövése megrongálta a Hungária Szálló homlokzatát annál a luxuslakosztálynál, amelyikben Vágó Béla belügyi népbiztos és családja lakott. Sérülés nem történt.

*  *  *

A Hungária körúti Engels laktanyában, ahonnan a tüzérségi jeladás történt, azonnal elfojtották az ellenforradalmi próbálkozást.

Szegő politikai megbízott a vörös érzelmű legénységre támaszkodva letartóztatta a hatalomváltoztató kísérlet két irányítóját, Lemberkovits Jenő honvéd századost és Filipecz Dénes főhadnagyot. Mindkettőjüket a Zrinyi utcai főkapitányságra szállították erős fedezettel.

Weisz Fülöp, a budapesti Vörös Őrség politikai biztosa telefonon előre értesült a történtekről és hivatali szobájában csőre töltött pisztollyal várta a foglyul ejtett tiszteket. Amint eléje vezették őket, minden kérdezés nélkül, közvetlen közelről beléjük lőtt. A harmincöt éves Lemberkovits Jenő százados a helyszínen meghalt. Filipecz Dénes főhadnagy később felgyógyult.

Weisz Fülöp politikai biztos külön napiparancsban közölte alárendeltjeivel az eseményt.

Ebben a napiparancsban szerepel az alábbi mondat:

„Azért terítettem le az ellenforradalmár tiszteket, mert ha az elveinkről van szó, akkor párszáz hulla - az nulla!”

*  *  * 

Szamuelyné Szilágyi Jolán e napra vonatkozó visszaemlékezése:

„...délután meglátogattak barátaim, doktor Havas és felesége, Alice. Havas doktor a rokkantügyek területén Tibor helyettese volt. Beszélgettünk. Az utcára néző ablak nyitva, kellemes nyári meleg volt.

Egyszerre dörrenések. A ház megremegett, mintha összerezzent volna. Havas felugrott.

„Ez ágyúlövés! A Duna felől!” - kiáltotta.

Ruhát kaptam magamra és gyorsan leszaladtunk a földszinti tágas hallba, ahol leültünk a karosszékekbe.

A hall tele volt a szovjetházban lakó feleségekkel, gyermekekkel. Izgatott hangulat volt.

A jelenlevő szociáldemokrata népbiztosok feleségei ijedeztek. ...

Erre Jancsóné, a Vörös Újság szerkesztőjének felesége népiesen megnyugtatta őket:

„Ne legyenek már úgy beszarva!”

Havasék a pánikot, fejetlenséget látva, erőnek erejével magukkal cipeltek a lakásukra, a Zichy Jenő utcába. Este volt, sötétedett. ... Egy férfi fehér zsebkendőt lobogtatva ellenforradalmi jelszavakat kiabált. A mieink lelőtték. Láttam elvágódni a kövön."

(348)

*  *  *

Az a férfi, akit Szamuelyné Szilágyi Jolán látott elvágódnia kövön, dr. Berend Miklós egyetemi magántanár, szakmai körökben Európa-szerte ismert és nagyra becsült gyermekgyógyász volt.

Ugyanabban a Mária Valéria utcában lakott, amelyre a Hungária Szálló, vagyis a szovjetház főbejárata nyílott. Beteghez sietett, amikor meglátta a Dunán a nemzetiszínű zászlókat lobogtató hadihajókat. Heves izgalom lett úrrá rajta, visszarohant lakására. Íróasztalából sietve magához vette kis forgópisztolyát, kiderítetlen okkal meglehetősen sok pénzt: tizennégyezer kék és húsz-harmincezer fehér koronát gyűrt irattárcájába, miközben az ablakon át a Dunára mutatott és ezt ismételgette feleségének felajzott lelkesedéssel:

"Nézd, feltámadt Magyarország!"

Száguldott vissza az utcára. Ekkor már fölfelé haladtak a Dunán a hadihajók. Zsebkendőjével hevesen integetett feléjük és hangosan kiabálta:

"Éljen Magyarország! Le a szovjettel! Le Kun Bélával!"

Közben eldördült a három ágyúlövés a Dunán. A szovjetház terrorista őrsége a hadihajók támadásával volt elfoglalva és csak az ágyúlövések után fordultak Berend Miklós ellen.

Ráparancsoltak: „Állj!"

Látva a professzor, hogy puskacsövek merednek feléje, megfordult és futott a Petőfi tér felé. Amikor hátrapillantott üldözőire, nekiütközött egy gázlámpa oszlopának. Elesett, de talpra szökkent és menekült volna tovább. Egyszerre négy irányból lőttek rá. Elvágódott. Próbált fölegyenesedni, de sebesülése miatt csak az ülőhelyzetig futotta erejéből.

Ekkor robogott elő a Türr István utca felől egy nyitott autó. Cserny József vezette. Mellette kísérője, Schőn Béla.

Cserny bíztatására Schőn Béla leugrott a gépkocsiról csőre töltött fegyverével.

Dr. Berend Miklóshoz lendült és három lövéssel megölte a sebesültet, akiből patakzott a vér, amikor elterült a járda aszfaltján.

Schön Béla a vértócsából emelte ki a kis forgópisztolyt, amelyet a professzor elejtett. Az áldozatot otthagyták vérébe fagyottan a gázlámpa tövében. Feléje se néztek, amíg be nem sötétedett.

Sötétedés után mentek a terroristák a gázlámpa fényében feketéllő tetemhez. Weisz József, Lőbl Mór, Rosen Antal és Trailla György megmotozták a hullát.

Eltulajdonították aranyóráját, aranyláncát, ezüstfejű sétapálcáját, irattárcáját a benne lévő sok ezer kék és fehér bankjeggyel. Lőbl Mór a gyermekgyógyász professzor cipőit is lehúzta. Ezután megragadta a tetem egy-egy végtagját a négy terrorista. Áldozatukat a Dunához vonszolták, ahol lóbálással dobták el maguktól, hogy a parttól minél távolabb essen a vízbe.

(349)

*  *  *

Budapesten, a kommunista vezetők intézkedésére megbénult a nyilvános élet.

Leálltak a villamosok, hazatessékelték a vendéglők, kávéházak közönségét, szüneteltek a színházi előadások. Este hétkor be kellett zárni a bérházak kapuit és megparancsolták a szigorú elsötétítést.

Durva viselkedésű őrjáratok portyáztak a városban, hogy kikényszerítsék a lakosság engedelmességét. Keveselvén a beosztott fegyverest, utcai járőrözésre küldték a vezetőket is.

Ilyen járőrt képezett Budán Réti Lesku Lajos huszonnégy éves laktanyaparancsnok, Róth Armin negyvenéves laktanyaparancsnok-helyettes és Herbst József vörösőrségi kerületi előadó. Sötétedés után ellenforradalmárok után kutatva járták körzetüket.

A Márvány utca 40-ben vitába bonyolódtak idős Kiss Róza segédházfelügyelővel, akit minden komolyabb ok nélkül agyonlőttek.

Kegyetlenségüket szóvá tette az egyik lakó, Reisz Ferenc. Neki a combjába lőttek, majd eltávoztak.

(350)

*  *  *

Csepelen egy vörös járőr arra kényszerítette a késő esti órákban Thomasz Antal földművest, hogy fogja be lovait és fuvarszolgálattal álljon rendelkezésükre. Thomasz Antal abban a hiszemben engedelmeskedett, hogy ellenforradalmárokkal van dolga, mert a fegyveresek semmiféle jelzést nem viseltek.

A csepeli tölténygyár kapuja előtt Balogh József és Kondi Rudolf vöröskatona őrködött. „Állj ki vagy!" - szólították meg a közeledő lovaskocsi hajtóját. Thomasz Antal abban a tudatban, hogy a posztoló fegyveresek ellenforradalmárok, hozzájuk érve súgva mondta a bakról: „Fehérgárda!”

Válaszként mind Balogh József, mind Kondi Rudolf rásütötte a puskáját.

A földműves holtan bukott le az útra a kocsi üléséről.

*  *  *

A szigorú csoportosulási tilalom és a nyilvános élet megbénítása ellenére Budapest-szerte lövöldözések, zavargások voltak. Erején felül kellett helytállnia a fővárosi mentőszolgálatnak a nap hátralévő óráiban.

Néhány kiragadott eset a mentőnaplóból:

Este hat és hét óra között lövöldözés támadt a Krisztina téri telefonközpontnál. Az a magányos ember, aki hazafelé igyekezett, bemenekült a gyógyszertár kapumélyedésébe. Itt érte a mellén egy eltévedt golyó Opré József huszonhat éves napszámost; a negyvenhárom éves Faragó Pál haslövést szenvedett.

Ugyancsak Budán, a Fő utca 19.-ben Neumann Dezső negyvenhárom éves nyomdász és a harmincnégy éves felesége a Dunára néző ablakhoz merészkedtek. Vöröscsapatot láttak a rakparton. Érdeklődtek, vannak-e még utcai harcok. Szóbeli válasz helyett sorozatot lőttek rajuk géppuskából. A férj azonnal meghalt, a feleséget eszméletlen állapotban szállították a Rókus kórházba.

A kényszerű kapuzárást követően a Király utca 11. számú ház lakói a függőfolyosón tárgyalták a történteket. Este kilenckor puskagolyók csapódtak a magukat biztonságban tudó polgárok közé. Egy fiatalember fejlövéstől halt szörnyet.

Berend Miklós orvosprofesszoron kívül még valakit lelőttek a szovjetházra vigyázó Lenin-fiák. A szomszédos, ma már nem létező Bristol Szálló előtt egy ismeretlen, harminc-harmincöt év körüli, elegánsan öltözött férfi teteme feküdt vérbefagyva, amikor a mentők megvizsgálták. Állát puskagolyő zúzta szét, mellén is kézi fegyverekből eredő lövések nyomait találták.

*  *  *

A Duna pesti partján lévő Eskü úton - ma Belgrád rakpart - a szovjetház őrségéhez tartozó Lenin-fiúk cirkáltak este kilenc óra után.

Max Miksa és Vajda Ignác Náthán arra voltak kíváncsiak, betartják-e a bérházak lakói az elsötétítési rendeletet. Max Miksa világosságot észlelt a 6. számú ház harmadik emeletének egyik ablakában. Felküldte társát, Vajda Ignác Náthám, hogy oltassa el a lámpát. (351)

Csak pillanatokig maradt magára Max Miksa, amikor újabb két terrorista érkezett a szovjetház felől. Egyikük Marton István beosztott Lenin-fiú, a másik Küvér Lajos politikai nyomozó; korábban ápoló és műtőssegéd az egyes számú sebészeti klinikán. Ez a politikai nyomozóvá lett huszonhét esztendős Küvér Lajos kikérdezte Max Miksát, miről is van szó, ezt követően Marton Istvánnal együtt a házba sietett.

Szembetalálkoztak a lépcsőházban a már kifelé igyekvő Vajda Ignác Náthánnal, akit maga mellé parancsolt Küvér Lajos. Hármasban felzörgették a házfelügyelőt, hogy bocsássa rendelkezésükre a felvonót. Vajda közlése alapján Vahl Gyula kereskedő lakásába csengettek be.

Alig nyillott az ajtó, Küvér Lajos a főbérlőnek rontott:

„Ellenforradalmár gazember, világítottál, innen volt a világosság!

Leszúrlak, mint egy kutyát, nem kell senkinek elszámolnom az életeddel!”

Fegyvert követelt Vahl Gyulától, de mivel a halálra rémült kereskedő hálóingben reszketett a terrorista előtt, nyilvánvaló volt, hogy korán lefeküdt. Felhagytak gyanúsításával, ellenben fenyegetően kifaggatták, merre néznek az ablakok, kik tartózkodnak a lakásban.

Így derült ki, hogy Vahl Gyuláéknál albérlő lakik: Madarász Béla orvostanhallgató.

Már ő is feküdt a sötét szobában. Megdöbbent, amikor a bőszült Küvér Lajos berontott hozzá és hirtelen lámpát gyújtva, ordítozó hangon megvádolta:

"Gazember, fényjeleket adtál! Kilőttél az ablakon!"

Madarász Béla tiltakozott. Bizonyságul egyetemi jegyzeteit lobogtatta, amelyekből szigorlatra készült. Küvér Lajos nem hitt, mert nem is akart hinni neki. Ráparancsolt Marton István terrorista társára, hogy rohamkésével döfje le az egyetemistát. Marton kétszeri sürgetésre sem engedelmeskedett. Küvér ekkor váratlanul modort változtatott. Szelíd hangon felszólította Madarász Bélát, hogy vegye fel a nadrágját és a cipőjét, s amíg az öltözködött, így beszélt hozzá:

"Majd tisztázod magad nálunk odabent a kihallgatáson. De addig is biztosíthatlak, hogy semmi bántódásod nem lesz, ha rám hallgatsz. Van-e fegyvered, édes fiam? Ha van, add ide önként. Mert ha tagadod, hogy fegyvered van, de ha mi most itt mégis megtaláljuk, akkor tényleg nem segíthetek rajtad."

A már felöltözködött fiatalember átnyújtott Küvérnek egy kis forgópisztolyt, amelyből egyetlen töltény sem hiányzott. Kövér az iménti szelíd viselkedésével átvette, zsebre dugta a pisztolyt.

Ezután minden átmenet nélkül kitört rajta a vadság. Ütni, tépni, rugdosni kezdte az egyetemistát. Amikor kifárasztotta a verés, megparancsolta Marton Istvánnak és Vajda Ignác Náthásnak, hogy kötözzék hátra Madarász Béla kezét.

Miközben ez történt fenn a harmadik emeleten, újabb Lenin-fiú érkezett a ház előtt várakozó Max Miksához. Ez a Lenin-fiú a huszonnyolc éves mázolósegéd, Lőbl Mór volt. Kíváncsiskodására őt is tájékoztatta Max Miksa. Ekkor már a kapu alatt rúgta-pofozta Küvér Lajos az utcára tuszkolt elfogottat. Az utcára érve Küvér így beszélt Lőbl Mór barátjához:

"Ez egy ellenforradalmár tiszt, csak orvosnövendéknek hazudja magát. Pisztoly volt nála és fényjelzéseket adott le bujkáló társainak! Agyonütni és a Dunába dobni!"

Öten fogták körbe a megkötözött fiatalembert.

Lőbl Mór verni kezdte a fejét a nála lévő bottal mindaddig, amíg a bot ketté nem tört. Madarász Béla leroskadt az aszfaltra az ütésektől, próbált úrrá lenni fájdalmán és kábulatán. Miközben kiegyenesedett volna, Lőbl Mór kétszer hasba szúrta rohamkésével. Az egyetemista a szúrások ellenére egyenesen próbálta tartani magát.

Hitetlenkedőn nézett támadóira és nyögve mondta:

„ - Hát ti ilyenek vagytok?!”

Válaszként Lőbl teljes erővel Madarász Béla mellébe döfte a rohamkést. Az áldozat hátra zuhanva elterült a járdán. (352)

Azt hitték, meghalt. Amíg eszméletlenül és mozdulatlanul feküdt, Küvér Lajos kikutatta zsebeit. Talált egy aranyórát a hozzá való aranylánccal, egy noteszt és egy tyúkszemvágót. E holmikat a forgópisztollyal együtt átadta Lőbl Mórnak, majd ők ketten elindultak vissza a szovjetházba. Lőbl megismételte, amit Küvér egyszer már mondott:

- „A Dunába dobni!”

A kizsebelt áldozat eltüntetésének feladata Marton István, Vajda Ignác Náthán és Max Miksa Lenin-fiúkra hárult. Max Miksa - huszonnégy éves, korábban raktáros egy nagykereskedőnél - a közelből egy szemétgyűjtő kocsit, az utcaseprők munkaeszközét húzta a vergődő-hörgő fiatalember mellé. Hárman kocsira emelték Madarász Bélát, majd lehúzták a cipőjét. Eltolták az Erzsébet híd közepéig. Max Miksa ott a nadrágot is lehúzta róla.

Mindennek akaratlan szemtanúja volt a hídon keresztül haladó Rosenfeld Ármin, aki ismerte a terroristákat. Kérlelte őket, engedjék meg neki, hogy kórházba szállíttassa a fiatalembert, aki súlyos sebei ellenére visszanyerte eszméletét. Reszkető kezefejével letörölte a homlokáról ömlő verejtéket, valamit nagyon mondani akart, de beszélni már nem tudott.

Rosenfeld Árminnak komoran tanácsolták a Lenin-fiúk, hogy gyorsan tűnjön el és álmában is hallgasson arról, amit látott. Amikor eltávolodott a szemtanú, a három terrorista a szemétgyűjtő kocsiról a gyalogjáróra fordította az eszméletén lévő Madarász Bélát.

Megragadták és a Dunába dobták.

Miközben ez történt, Küvér Lajos és Lőbl Mór már jelentést tettek Lukács Györgynek a szovjetházban. Innen Löbl Mór lakására mentek pálinkázni.

*  *  *

Az önmagát harmadik személyben emlegető Lukács György emlékezése erre a napra:

„A Tanácsköztársaság idején, a június 24-i ellenforradalom leverésében, szerepe a következő volt:

A munkástanács ülésén nagy zűrzavar tört ki a puccs hírére, ekkor felment a szobájába, felvette egyenruháját a hadosztály-komiszári jelvényekkel, majd a vörösőröknél felállt egy asztalra és kijelentette, hogy átveszi a parancsnokságot.

Mikor egy fél óra után a nyugalom valamennyire helyreállt és érintkezésbe léptek a Kormányzótanáccsal, akkor a Hungária Szálló és az újpesti rakpart közti partszakasz parancsnokságát bízták rá. De mire megérkezett a Hungáriába, a monitorok már elmentek és nem tértek vissza, így különösebb harci feladat nem volt.

... Az orvostanhallgató kivégzésének esetéhez csak annyi köze volt, hogy éjjel jött egy patrul és jelentést tett az ügyről. Ő Korvin Ottóhoz küldte őket, hogy mint illetékesnek neki tegyenek jelentést.”

(353)

*  *  *

Böhm Vilmos hadsereg-főparancsnok a főhadiszálláson, a gödöllői királyi kastélyban tartózkodott a fővárosban zajló fegyveres ellenforradalmi kísérlet idején. Élményeit így rögzítette:

„A fővárosi ellenforradalom folyamán Kun Béla nem viselkedett a helyzetnek megfelelő bátorsággal. Este nyolc óra tájban halálsápadtan beállított az ellenforradalom hírével a főhadiszállásra.

Telefonösszeköttetést igyekeztünk létesíteni Budapesttel, de nem sikerült, mert az ellenforradalmárok a telefonközpontot is elfoglalták. 7 óra tájban a József központból felhívták Stromfeldet és tudatták vele az ellenforradalom kitörését. Azt remélték, hogy a vezérkar tisztjei is csatlakoznak hozzájuk. Számításukban azonban csalatkoztak.

Az ellenforradalom hírére a főhadiszállásra rendeltük a közeli kistarcsai gyár munkásságát. Beszüntettem a fronttal való telefonösszeköttetést, nehogy a frontra nyugtalanító hírek szállingózzanak, s megzavarják a hadműveleteket; végül megtiltottam, hogy engedélyem nélkül bármiféle, katonákat szállító vonat a fővárosba befusson. Így megakadályoztuk, hogy a frontról esetleges ellenforradalmi csapatok a felkelők segítségére siessenek.

De Kunt alig lehetett megnyugtatni. Ahelyett, hogy a veszedelem pillanatában a forradalom fővárosában maradt volna a csapatok élén, sietve eltávozott helyéről, s a hadsereg parancsnokságnál keresett menedéket.

Tíz órakor Huges-összeköttetést kaptunk a szovjetházzal, ahonnan Alpári referált az eseményekről. A referátumból kitűnt, hogy Kun az első lövésre elvesztette a fejét, sőt átadta minden írását Alpárinak és úgy menekült el.

A városból kapott megnyugtató hírek hatására 10 óra után Kohnt erős védőfedezettel bekísértettük a fővárosba.”

*  *  * 

Visszaemlékezéseiben Böhm megfeledkezett arról az okmányról, amellyel akkor, 24-én este megajándékozta Kunt, - amit Kun Béla magával hozott Gödöllőről:

„Kun Béla elvtársnak,
Budapest

A mai napon kinevezem Önt a Vörös Hadsereg helyettes főparancsnokának Budapest székhellyel.

Főhadiszállás
Böhm.”

*  *  *

Bihari Mihály gyorsíró följegyzéseiből:

„Aznap a szokott időben a Népszava szerkesztőségébe siettem. A szerkesztőség együtt volt, hiszen lapot kellett csinálni. Lázasan. tárgyalták az eseményeket. Senki nem tudott semmi biztosat, mindenfajta hírforrás megszűnt. Már kilenc óra is elmúlt, de a lapnak nem volt hiteles anyaga.

Ebben a kritikus helyzetben késő este nyílt az ajtó, és megjelent közöttünk Kun Béla, rendkívül felindult állapotban. Híreket, komoly, megbízható értesüléseket akart hallani. A Hungária Szállót, az úgynevezett Szovjetházat el kellett hagynia, mert életveszélyes lett volna az ott-tartózkodás, és azóta elvesztett minden összeköttetést a katonai szervekkel. Halálosan fáradtnak, kimerültnek látszott, egy székbe rogyott, két kezével a fejét támasztotta meg, és ez az ember, aki biztos kézzel vezette a magyar proletárállam ügyeit, most nem bírt uralkodni idegei felett. De ez az idegroham rövid ideig tartott. Gyorsan erőt vett magán, felegyenesedett, bocsánatot kért előbbi gyengeségéért, és most már ismét a régi intézkedő, vezetésre termett férfi volt.

Kijelentette, hogy valakinek a szerkesztőség tagjai közül a budapesti hadtestparancsnokságra kell menni, híreket szerezni Haubrich Józseftől. Ez rendkívül fontos a lap számára is, hiszen az ország népét informálni kellett a nap eseményeiről. A redakció két legfiatalabb tagját, Székely Józsefet és engem jelöltek ki erre az útra.

Nyomban el is indultunk és minden különösebb incidens nélkül eljutottunk a Vigadó utca és a Dorottya utca sarkán álló Magyar Király Szállóhoz (ma a Belkereskedelmi Minisztérium épülete áll a szálló helyén.), ahol Haubrich József főhadiszállása volt. A budapesti hadtestparancsnok első emeleti szobája felbolygatott méhkashoz hasonlított. Katonai futárok jöttek-mentek, jelentést tettek, tisztek cikáztak egyik szobából a másikba, a Belügyi Népbiztosság nyomozó osztályának néhány embere a szoba egyik sarkában arról beszélt, hogyan tették ártalmatlanná Lemberkovits századost, a katonai puccs vezetőjét.

Sokáig kellett várakoznunk, amíg Haubrichhal beszélhettünk. Közölte: mondjuk meg Kun Bélának, hogy az ellenforradalmat lényegében felszámolták, a monitorok elmenekültek a Duna jugoszláv szakaszára, ellenséges erők már csak a József-telefonközpontban és a Ludovika Akadémián vannak. A József-központot, az ellenállásnak ezt a gócpontját egy órán belül, a Ludovika Akadémiát pedig reggelig felszabadítják. A helyzet megnyugtatóan alakul.

Felszabadult, könnyű léptekkel távoztunk. A szerkesztőségben már türelmetlenül vártak bennünket. Székely József kollégámmal együtt egyenesen Kun Bélához mentünk, aki már az arcunkról leolvasta a kedvező fordulatot. Gyorsan, szinte hadarva mondtuk el mindazt, amit hallottunk és láttunk.

- Ezt vártam - mondta. - Tudtam, hogy így lesz. Vöröskatonáinkban nem csalódtam.

Melegen megrázta kezünket és megköszönte fáradságos futárszolgálatunkat. Majd vette kalapját és távozott. Tisztelettel nyitottunk ajtót neki. Lekísértük a lépcsőházban a kapuig. Ott puha kalapját mélyen a szemére húzta, és eltűnt az éjszakában.”

(354)

*  *  *

A hadsereg-parancsnokság helyzetjelentése a frontokról június 24-én:

„Cseh-tót arcvonal:

A Cseh-tót kormánnyal kötött megegyezés folytán az ellenségeskedés ma délután öt órakor beszüntettetett. Csapataink a fegyverszünet folytán előírt vonalban állnak, az V. hadtest Bátnál és Tolmácsnál, a III. hadtestnél Kassára antant-tisztek érkeztek.

Román arcvonal:

Szolnok és Alpár között ellenséges gyalogság és tüzérségi tűz. Ezen szakaszon több ellenséges járőr vállalkozás visszaveretett.

Délszláv arcvonal és hadihajós helyzet: Változatlan.

Karhatalmi rész:

1. Budapesti ellenforradalmi puccsról a jelentések még nem érkeztek meg.

2. A Szamuely-csoport Kalocsától északkeletre az ellenforradalmárokat Kecelig szorította vissza. A Dunától nyugatra, Dunaföldvárt az ellenforradalmárok megint elfoglalták.

Hadsereg-parancsnokság”

(355)

*  *  *

Ezért, amikor hírét vették a dunai flottilla hajóinak lázadását, azonnal az ellenforradalom pártjára álltak.

Hárman vállalták a vezetést: Hajden László huszonhat éves festőművész, Rajcsek László tizenkilenc éves felsőiskolai tanuló, tartalékos hadapród és Szűcs János harmincéves gépkocsivezető.

Haubrich József, Budapest katonai főparancsnoka nagy veszélyt látott az újpesti ellenforradalmi fordulatban, ezért bőséges fegyveres erőt utasított annak letörésére. Az Újpestre vonuló vörös karhatalmat Szép János huszonnyolc éves gépmester, a gyári munkásezredek parancsnoka és Vrafkó Sándor harmincegy éves foglalkozásnélküli, a budapesti vágóhídi munkásszázad parancsnoka vezette.

Lerohanták a peremvárost és kiszabadították szorult helyzetéből a munkástanácsot. Szép János és Vrafkó Sándor fegyverbe akarta szólítani Újpest munkásságát a vörös hatalom védelmére, de Kovács István vasöntősegéd, a munkástanács huszonhét éves elnöke felvilágosította őket, hogy a gyárak népe egyöntetűen az ellenforradalmat pártolja.

Ezek után mindhárman - Szép, Vrafkó és Kovács  - betárazták fegyverüket, zsebeiket telerakták lőszerrel és erős fedezet kíséretében az ellenforradalom szervezőinek keresésére indultak.

Tudták, hogy a három fiatalember milyen autóval járja a várost. Alkonyatban találtak rá a fekete gépkocsira a káposztásmegyeri vízművek közelében. Egyenesen a keresett autónak hajtottak és közelről golyózáport zúdítottak rá. A négy bennülő közül egy azonnal meghalt, három súlyosan megsebesült. Szép János azt hitte, valamennyi utassal végeztek, ezért gyanútlanul lépett a lefulladt autóhoz.

Ám az egyik sebesültben volt még annyi erő, hogy forgópisztolyával közelről hasba lője Szép Jánost. A történtek láttán Vrafkó Sándor odarohant és lelődözte a még élő sebesülteket.

*  *  *

1919. június utolsó napjaiban Újpest népe is megelégelte a vörösök március 21-e óta tartó vérrel és mocsokkal átitatott országlását és szabadulni próbált a halálos ölelésükből.

Értelmes, tenni kész újpesti polgárok szálltak szembe - ekkor még sikertelenül - a vörös hordával, de áldozatul estek a világmegváltó eszme véres bosszújának.
Szerencsére itt csak kilencen, - hiszen ugyanezen a napon, az akkor ötezer lelket számláló Dunapatajon 65 embert végeztek ki Szamuely Tibor leninfiúi.

A vörös vész elmúltával mindannyian díszsírhelyet kaptak az azóta megszünt újpesti temetőben, sírjaikat diákok és hazafias szervezetek tartották rendben, koszorúzták és emlékeztek rájuk.

Emléktáblájuk is volt az egykori Horthy Miklós (ma Görgey Artúr) út és Corvin (egykoron Irredenta) utca sarkánál lévő régi rendőrségi épület falán, amit aztán a vörös uralom 1945 utáni visszatérésekor a sírokkal együtt nyomtalanul eltüntettek.

Az újpesti Horthy Miklós Társaság 2004-ben, - haláluk 85-ik évfordulóján - emléktáblát avatott a Deák Ferenc utca 23. számú házon.

Csaknem szemben az MSZP újpesti székházával láthatják jövet-menet a mai elvtársak a "dicsőséges 133 nap" alatti elődeik embertelen cselekedeteit az alábbi szöveggel:

"A kommunizmus első magyarországi tombolása, a véres Tanácsköztársaság 133 napja alatt meggyilkolt újpesti honfitársaink:

Dezső Elemér
Hajden László
Martinovich Béla
Orczy Karó Imre
Papp Imre
Rojcsek László
Szűcs János
Takács Károly
és egy "ismeretlen, úriasan öltözött férfi" emlékére.

Állíttatta a Horthy Miklós Társaság 2004-ben, haláluk 85. évfordulóján"