1919. június 23. hétfő

Noha a románok az egész Tiszántúlt megszállták, némely települést, - amelyek nem estek a főcsapás irányába, elhanyagoltak.

Ilyen volt Mezőtúr is, ahol egy ideig nem bolygatták a helyi vezetést, hivatalban maradtak a tanácsköztársaság bizalmi emberei, mint például Köblös Artúr karhatalmi parancsnok.

Ignácz József és Ignácz Gáborné azzal a panasszal kereste fel Köblös Artúrt, hogy a Mezőtúrhoz tartozó Béla majorban rosszul bánik a cselédséggel Szabó István zsírosparaszt. Köblös erre maga mellé vette fegyveres embereit és kiment velük a Béla majorba.

Előbb kegyetlenül megkínozták, majd agyonlőtték Szabó Istvánt.
(337)

*  *  *

Éppen azért, mert a románok kevéssé figyeltek Mezőtúrra, leszállt itt a nyílt szántóföldekre a Vörös Hadsereg egy felderítő repülőgépe. Azon a területen ért földet, amelyen Adler Miksa harmincnyolc éves intéző irányította a gazdálkodást.

Valaki azt állította Adler Miksáról, hogy tájékoztatta a románokat a vörös repülőgép Mezőtúron jártáról. Emiatt letartóztatta az intézőt egy Gutas nevezetű vörös karhatalmista. Gutas megbízott egy általuk rejtegetett vöröskatonát azzal, hogy kísérje be a városba Adlert és adja át Köblös Artúr parancsnoknak, az majd tudni fogja, mit kell tennie.  A vöröskatona, akinek neve ismeretlen maradt, csőre töltött puskával lépdelt Adler Miksa mögött. Útközben, kint a mezőn hátulról főbe lőtte az intézőt, majd nyomtalanul eltűnt.

Adler intéző négy napig feküdt temetetlenül azon a helyen, ahol megölték.

*  *  *

Kecskeméten rögtönítélő bíráskodást kezdett a III. tengerész-zászlóalj forradalmi törvényszéke. Erre Szamuely adott utasítást Soltnál tartózkodó különvonatáról, amit Berkes Ferenc huszonhat éves újságíró, kormányzótanácsi megbízott közvetített Kecskemétre.

Huszonöt vádlottat hurcoltak Kecskemétre ítéletre. Valamennyiüket a Kalocsa környéki falvakban ejtették foglyul, vagy tartóztatták le. Köztük voltak azok a solti férfiak is, akikre kötél általi halált mondott Szamuely, de kivégzésüket elhalasztotta, amikor Jászfalusy Károlyné ájultan zuhant felakasztott férje lábaihoz.

Kivétel nélkül minden vádlottat a felismerhetetlenségig összevertek kísérőik. Ütötték, rúgták őket, míg Kecskemétre nem értek, majd a forradalmi törvényszéknek mondott ítélethozók előtt is folytatták a kíméletlen bántalmazásokat.

Ezt nemcsak eltűrte, de helyeselte Tóth Pál harmincöt éves betűszedő, a rögtönbíráskodás elnöke, Baneth István huszonöt éves pincér, a vádbiztos, illetve a szavazóbírák: Kónya Sándor és egy Dittrich nevezetű huszonnégy éves vasmunkás.

Öt személyt ítéltek golyó általi halálra, köztük mind a négy solti vádlottat: Horváth József harminchárom éves földművest, Szabó István huszonhárom éves napszámost, Hus Lajos huszonhét éves napszámost, Tar János huszonhét éves kisgazdát. Az ötödik Kugelmann Péter huszonöt éves hartai földműves volt.

Az ítélet kimondása után azonnal agyonlőtték őket.

Tíz és húsz év közötti időtartamra szóló kényszermunka-büntetést mondtak a többi 20 vádlottra.

*  *  *

Számos község vállalt közösséget a Kalocsa környéki ellenforradalommal.

A két városon, Kalocsán és Kiskőrösön kívül a falvak egész sora, többek között Solt, Pusztaszentimre, Tass, Harta, Akasztó, Hajós, Soltvadkert, Csengőd, Uszód, Bogyiszló, Császártöltés, Dunapataj.

Dunapataj  határában szabályos harctéri ütközetet vívtak a vörösök az ellenforradalmárokkal.

Ez utóbbiaknak még alkalmi kézifegyverük sem volt elegendő, ezért a parasztok ősi harceszközeivel, ásóval, kaszával, vasvillával bocsátkoztak küzdelembe. Az ellenük vonuló budapesti vörös vasasezred kiváló fölszereléssel rendelkezett. Nemcsak fölös számú gépfegyvert, de tüzérséget is használtak a zendülőkkel szemben.

Vérfürdővé fajult a rövid harc, amelyben negyvennyolc(48) fehér vesztette életét a helyszínen.

Nevük az agnoszkálás sorrendjében maradt fenn:

Horváth Mihály, Vajda G. István, Tessényi István, Takács István, Iván Gergely, Papp István, Bán S. Imre, Keserű István., Bán János, Bérd Sándor, Dutka Sándor, Herczeg József, Sulyok József, Gyöngyösi János, Vendég József, Vörös János, Sárközy Kálmán, Vitális János, Biacsi Sámuel, Faddi János, id. Herczeg Imre, ifj. Faragó Gy. István, Bogárdi Sándor, Polacsek Sándor, Klein Vilmos, Balla Lajos, Szajcz József, Széll Sándor, Vas Imre, Széll Gy. István, Nagy István, Grósz Vilmos, Katus István, Kákonyi Imre, Bán Sándor, Gábori István, Berecz Sándor, Váczi Sándor, Papp Mihály, Koller István, Siroki Richárd, Dudás Antal, Nagy Gyula, Szűcs Sándor, Farkas Sándor, Berte József, Bíró Sándor, Schwarz József.

(338)

*  *  *

Pusztaszentimrén, - ma Soltszentimre - szívósan védekeztek az ellenforradalomban résztvevő férfiak.

Viszonozták a tüzelést, amikor le akarták fegyverezni őket a helybéli vöröskatonák. Ez utóbbiak segítséget kértek, és Kiskőrös felől egy órán belül megérkezett a zászlóalj erősségű Petzkay-különítmény.

Bekerítették a községet, utcáról utcára, házról házra haladva elfojtottak minden ellenállást.

Razziájuk során letartóztatták Gelencsér Mihályt, Gelencsér Jánost, Almási Józsefet, Kovács Sándort és Szendi Imrét. A különítmény vezetői vésztörvényszéknek nyilvánították magukat és ítélkezni kezdtek.
Halált mondtak a huszonnyolc éves Gelencsér Mihály gazdálkodóra és a hatvan éves Almási József kocsmárosra.

Mindkettőjüket agyonlőtték a helyszínen.

*  *  *

Soltvadkerten is eleinte a helyi vörösök próbálkoztak az ellenforradalmi megmozdulás letörésével, de a zendülők bizonyultak erősebbnek.

Kiskunhalasról jövet százhúsz vörös karhatalmista zúdult rá a községre és rémületkeltő célzattal szakadatlan lövöldözésbe kezdtek. Puskákból, pisztolyokból, gépfegyverekből ontották a golyózáport, ahol végigszáguldottak.

Nem kérdeztek senkit, nem tárgyaltak senkivel, még a helyi vörösökkel sem, amíg végig nem robogtak egész Soltvadkerten.

Vad lövöldözésükkel 9 embert öltek meg: Juhász György hatvankét éves, Kesztl Gáspár negyvenéves, Lehoczky Ádám huszonkét éves, Schneider Henrik harmincnégy éves, Szentgyörgyi János harmincéves, Erittmann György ötvenkét éves, Schuller Henrik hetvennyolc éves, Mátyási János ötvenkét éves, Haász Ferenc tizenkilenc éves helyi lakost.

A halottakon kívül sokan súlyos sebesülést szenvedtek. Mind az elhunytak, mind a sebesültek kivétel nélkül földműves emberek voltak.

*  *  *

Kecel  község határában a 4. vörös századnak próbálták útját állni a felkelők.

Rossz fegyverekkel, hevenyészett fedezékekből semmi esélyük nem volt a sikeres védekezésre a rájuk támadókkal szemben.

Tíz keceli lakost, - Borbély Jánost, Tusori Ferencet, Dán Istvánt, Laváti Jánost, Beck Andrást, Szanter Mihályt, Lajkó Józsefet, Sebestyén Pált, Simon Mihályt és Wullman Ferencet - lőttek le a csatárláncban támadó vörösök.

Amikor a Kecel határában lévő Szarkástelepre értek, három jászsági vöröskatona: Csordás István, Makai István, Rafael Farkas kivált a csatárláncból, hogy átkutassa az intézői lakot. Gyanútlanul fogadta őket az ellenforradalmi megmozdulásban teljesen vétlen uradalmi intéző, a negyvenöt éves Benediczki Pál - hét gyermek apja, karján a legkisebb, egy kétéves leányka.

Csordás István felszólítására agyonlőtték az intézőt, aki elejtette a gyermeket zuhantában. Mit sem törődve a házban támadt borzadályos riadalommal, a három vöröskatona feltörte a borospincét és jókedvű ivászatba kezdett.
(339)

*  *  *

Kecel községet ellepték a fehér zendülést megtörő vörösök.

Különösen Sós István, Tápiószeléről való huszonnégy éves terrorista engedte szabadjára bosszúálló kedvét. Még be sem tette a lábát Kecelre, máris agyonlőtt egy földművest.

Fleisz Mihály és Árvai András gazdálkodó a község szélén, a kiskunhalasi úton várták a közeledő vörösöket, akiktől kíméletet akartak kérni. Sós István terrorista megállt a különítményesek élén és odaszólt Árvai Andrásnak:

„Gyere ide bátran komám, hiszen mi is, meg te is fehérek vagyunk!"

Árvai András köszönésre nyújtott kézzel ment Sós Istvánhoz, aki ötször belelőtt a mit sem gyanító emberbe.

A megtorlást irányító Sós Istvánt már várták a községházán a visszatért helybéli kommunista vezetők. Ezek azt mondták Sósnak, hogy elsősorban a papok felelősek a keceli ellenforradalomért.

Sós István rögtön a plébániára indult néhány emberével.

Szó nélkül lelőtte Vajay László huszonnyolc éves káplánt.

A dörrenés hallatán futva menekült Kurucz Adolf plébános, akire kétszer rálőtt Sós, de nem találta el. A plébános testvére, Kurucz Erzsébet tanítónő szintén a parókián tartózkodott. Fivére példájára ő is futásban keresett menedéket. Sós István kézigránátot dobott utánnuk. A kézigránát felrobbant, de nem tett kárt a menekülőkben.

Sós István később fenyegető portyázással járta emberei élén Kecel utcáit. Sötétedéskor kissé kapatosan jött velük szembe az Öregcsertőre való Vén (Csicske) János. Rákiáltottak:

„Állj, ki vagy!” - a jókedvű ember tréfálkozva válaszolt: „Ki más lennék, hát fehér vagyok!”

Erre több lövéssel leterítették.

Sós Istvánnak ennyi nem volt elég. Durva káromkodás kíséretében felpofozta a halott Vén (Csicske) Jánost.

*  *  *

Budapesten a Városi Színházban befejeződött a tanácsok országos gyűlése, amely százötven tagú szövetséges központi intézőbizottságot választott. Ennek feladatául szánták, hogy a törvényhozás, tehát az országgyűlés jogkörét gyakorolja. Székhelye az Országház lett, ahol még aznap össze is ült.

Tagjai sorába került valamennyi közismert kommunista és szociáldemokrata vezető, köztük Szamuely Tibor.

Az Országházban tartott első ülésén kinevezte az új kormányzótanácsot a szövetséges központi intézőbizottság. Szamuely Tibor kimaradt a népbiztosok testületéből, aki ezzel a pártvezetőségbeli tagsága után a kormánytagságát is elvesztette. De ez egyelőre nem kisebbítette tényleges hatalmát.

Változatlanul a front mögötti különleges bizottságok elnöke maradt, - vagyis a rögtönbíráskodás korlátlan uraként döntött élet és halál felett.

Épp a Kalocsa-környéki ellenforradalom foglyul ejtett résztvevőit végeztette ki az új kormányzótanács megalakításának óráiban.

(340)

*  *  *

Harta határában a fehérek és a vörösök közti ütközetben elesett 8 hajósi és 6 hartai földműves. Az ütközetet követően Soltról Dunapatajra menet  Hartán is megállt Szamuely és bőrruhás kísérete.

Hazafelé menekültében elfogták a Hartára való Szeidl János fiatal parasztlegényt. Fegyver volt nála. Kerekes Árpád megkérdezte Szamuelyt, mi legyen a legény sorsa. Szamuely csak bólintott, aminek a jelentését már értette Kerekes.

Szeidl Jánost elrettentésül a falu közepén akasztották fel.

Kivégzője, Kerekes Árpád gúnyos udvariassággal kérdezte a fiatalembert, hogy melyik fán lógna a legszívesebben? Amikor a székre állították és a hurkot a nyakára szorították, Kerekes pofozással sürgette:

„Iparkodj, sietünk! Rúgd már el azt a széket!"

S miközben haláltusáját vívta az áldozat, Kerekes Árpád csúfolódó elégedettséggel dicsérte:

„Jól van, jól van. Csak megjavulsz a végére. Egészen szépen vörösödsz.”

Amikor kiszenvedett Szeidl János, egy bőrruhás arcul köpte, majd folytatta útját Dunapatajra a Szamuely vezette terrorcsapat.

*  *  *

Dunapatajon elzárva vártak sorsukra a levert ellenforradalom elfogott résztvevői.

Megérkezve Szamuely, a községházán ítélkezett felettük. Gyűlölete jeléül azt sem engedte meg, hogy arccal álljanak eléje. Hátat kellett fordítania a vádlottnak. Szamuely néhány másodpercet szánt egy-egy elítélendőre és szó nélkül, kézlegyintéssel adta tudtára Kerekes Árpádnak és Kovács Lajosnak, hogy kit kell felakasztaniok.

Tizenöt dunapataji gazdálkodót ítélt kötél általi halálra, s valamennyit ki is végezték.

Szamuely nyugodt közönnyel, kényelmesen cigarettázva nézte Kerekes Árpád és Kovács Lajos hóhérműködését. Ez a két főszereplő seregnyi bőrruhással együtt már egész gyakorlottan, iparszerűen cselekedte az életek kioltását. Áldozataikat addig verték, szurkálták, amíg ki nem rúgták maguk alól a széket.

Így haltak meg tizennégyen: Sándor Ernő, Elkán Gyula Lajos, Herold Sándor, Tóth András, Dudás József; Fiteró Miklós, Máté Gáhor, Tüzkő Kálmán, Nagy Lajos, Csizmadia József, Kincses József, Sass Lajos, Rihári József és egy ismeretlen nevű áldozat.

Vendég Józsefet is felakasztották, de leszakadt. a kötélről. Futva próbált menekülni. Hóhérai lövéssel terítették le, majd amikor beérték, puskatussal verték agyon.

Ugyanígy járt két pesti fiatalember is,  akik Dunapatajon tartózkodtak Szamuely ítélkezésekor. Élelmiszert próbált szerezni a két fiatalember. Elfogták őket a bőrruhás terroristák. Semmi bűnük nem volt, csak tudomást szereztek a Dunapatajon történtekről.

Hogy el ne vigyék Budapestre a látottak hírét, - ezért kellett meghalniok.

Amíg az egyiket akasztották, a másik menekülni próbált. Így jutott Vendég József sorsára. Nevük nem maradt fenn.

*  *  *

Miközben Szamuely Tibor Hartán és Dunapatajon végeztette ki elítéltjeit, Kiskőrösön Braun Mór elnökletével működött a vészbíróság. A huszonhárom éves Braun Mór mellett Gábor Károly, Lévai Oszkár és Mikula György vett részt a statáriális ítélkezésben.

Karhatalmi fedezetként a Petzkay-féle terrorzászlóalj egy különítménye tartotta megszállva Kiskőröst. (341)

Hét embert ítéltek halálra minden vizsgálat nélkül, de hat kivégzést későbbre halasztottak. Az azonnali végrehajtást Spang József főhadnagynak kellett elszenvednie; ő volt Kiskőrös városparancsnoka az ellenforradalom alatt.

Mikula György különítményesei félholtra verték Spang József főhadnagyot, mielőtt felakasztották. Egy terrorista a nyakába ült, amikor már a fán függött, hogy minél feszesebbre szoruljon a hurok.

Petzkay zászlóaljparancsnok felesége, Telek Ilona Márta orvosnő eközben végig fogta a haldokló csuklóját, hagy megállapítsa, meddig pulzál a verőér. Amikor tapasztalta, hogy Spang Józsefben igen szívós az életerő, csodálkozásának adott kifejezést és úgy döntött, hogy huzamosabb ideig függeni kell hagyni az elítéltet.

*  *  *

Landler Jenő hadtestparancsnok az alábbi táviratot küldte Gödöllőre a hadsereg-főparancsnokságra:

„Nem zárkózhatom el jelenteni, hogy a jelen pillanatban a nemzeti érzés fölkeltése nélkülözhetetlenül szükséges. A Sátoraljaújhely környékén toborzott egyének a nemzeti szalag viselését követelik. Hasonló jelenségek a harcoló csapatoknál is előfordultak.

Amennyiben rövidesen radikális irányváltás nem nyilvánul a kormányzótanács részérül, úgy a frontbomlás elkerülhetetlen lesz.”

*  *  *

Dunaföldváron a szekszárdi vörös vezetők álltak bosszút az elfojtott ellenforradalmi zendülés résztvevőin.

Aranyos György kormányzótanácsi biztos és Tánczos Vendel statáriális vádbiztos nyilvánították magukat forradalmi törvényszéknek. Kötél általi halált mondtak Miskolczy István hatvanéves kisgazdára, Hambalkó János harmincéves fuvarosra, Gál Mihály huszonegy éves földművesre és Holmár Imrére.

Itt is rettenetesen megverték a kivégzendőket a tengerészruhát viselő terroristák. Legkegyetlenebb közöttük Rogászka István és Gubicza József. Ők akasztották fel a megkínzott elítélteket.

A fiatal Gál Mihály nyakán már rajta volt a hurok és abban a pillanatban, amikor kirúgták alóla a széket, zsebéből nemzeti színű szalagot rántott elő.

Ökölbe zárt ujjai közül holta után cibálták ki a szalagot a terroristák.

Holmár Imre kétszer is leszakadt a kötélről.

Kegyelemért könyörögtek a kivégzéshez kényszerrel összeterelt dunaföldváriak, de Rogászka István harmadszorra kioltotta az áldozat életét. (342)