1919. július 6. vasárnap Nyomtatás E-mail

 

 

 

1919. július 6. vasárnap

 



Károlyi Mihály visszaemlékezése az emigrációja kezdetére:

„Az első éjszakát egy határszéli paraszt szénakazlában töltöttük. A széna nagyon szúrós és poros volt és nagyon közel voltunk a disznóólhoz. Másnap reggel megkérdeztük a házigazdánkat, hogyan tudnának átcsempészni bennünket a határon.

A gazda kijelentette, feleségemet minden nehézség nélkül fel tudja öltöztetni parasztlánynak, de énrólam azonnal észre fogják venni, hogy mi vagyok.

- Miért, mi vagyok én? - kérdeztem tőle.

- Hát zsidó - válaszolta.

Akkoriban sok gazdag zsidó menekült ki az országból.”

(403)

*  *  *

 

Riport a Somogyi Munkás e napi számában:


„SEGÉLYKIÁLTÁS

Dolgozni akarnak a dologtalanok áldozatai

Az úttévesztett, életúton kifáradt vándorok bűnbánó zokogása, segélykiáltása tör ki abból a kusza betűkből rótt levélből, amely kezembe adta a tollat, hogy megírjam az örömtanyákon hervadó mindenki virágainak, az igazi fehér rabszolgáknak panaszát, esdeklését.

... Levelet kaptunk. Szomorítóan panaszos levelet eladott nőktől, igazi rabszolgáktól, kiket vérszopó kereskedők árultak megalkudott áron, s szállították, mint a vágómarhákat. Ebből a levélből kiordít, kivisít a végső elkeseredés, a fuldoklónak utolsó, velőt hasító kiáltása.

Íme néhány részlet ebből a panaszlevélből:

«Ma mindenütt nyílik a kommunizmus piros rózsája és mindenhová veti fényét, ragyogását. Hát miért nem ragyog mifelénk is? Miért nem csukják már be ezeket a bűnbarlangokat, ahol nekünk csak festék, cifra rongy, nyomor, züllés és végül a legocsmányabb elpusztulás jut osztályrészül. Dolgozni akarunk, becsületes munkát kérünk, ne hagyjanak elpusztulni!«

Utánajártunk a Vár utcai állapotoknak. Hát azok megdöbbentőek. Nem emberi odúkban, hanem állati piszokban élnek ezek a szerencsétlenek, akiket a régi rend dologtalanjai taszítottak a bűnbe. Proletárcsaládoktól elcsábított lányok, kiket azok vetettek meg és ítéltek el, akik a bűnbe taszították. Az örömtanya tulajdonosa vígan éli napjait a nyomorultak keresményéből. Elszedett tőlük minden ruhaneműt, hogy meg ne szökhessenek, mert akkor neki is dolgoznia kell.

El kell tüntetni a Vár utcából ezt a bűnbarlangot. Ki kell szabadítani a fehér rabszolgákat, módot kell nekik adni, hogy tisztességes munkájukkal helyet szerezzenek maguknak a munka birodalmában. De mielőtt elhagyják a börtönt, számoltatni kell a rabszolgatartót, a perditák uzsorását.

Kérdőre kell vonni, hogy miért fosztotta meg szabadságuktól a munka világába kívánkozókat. Feleljen érte, hogy miért állta útját a szabadságnak? A Vár utcai bűnbarlangnak el kell tűnnie.

Zsemley Oszkár.”


*  *  *

 

Glossza a Szegedi Napló e napi számában:


„CUKORBŐSÉG

Nem gúnyolódunk, - mostanában igazán cukorbőség van Szegeden. Éppen most, amikor a cukrászok anyaghiány miatt kénytelenek bezárni a boltot, Szegeden, a piacon árulják a cukrot és az utcasarkokon állítják meg az embert azzal a kérdéssel, nem akar-e cukrot venni?

Többnyire nagyon szegényesen öltözött torontáli szerbek teszik fel a kérdést, akik zsákszámra hurcolják magukkal a kincset, a fehér cukrot és 58-60 koronát kérnek kilójáért. Elég tisztes polgári hasznuk van rajta, amennyiben ők, mint a torontáliaktól halljuk, a nagybecskereki cukorgyártól 5 koronáért kapják a cukor kilóját.

Ennél gyalázatosabb uzsorát alig volt alkalmunk följegyezni az egész háború alatt, pedig igazán nem volt panaszunk anyaghiány felől. Egyébként még a rendőrség figyelmét sem hívjuk fel a dologra, utóvégre vagy van szabad kereskedelem, vagy nincs.

Hála istennek, úgy látjuk, van, - amit az is bizonyít, hogy az egyik Széchenyi térre nyíló utca zugkocsmája előtt mindennap látni, amint egész kocsi árurakományt pakolnak és visznek el, egy csöppet sem gyanús egzisztenciák. Egy csöppet sem gyanúsak, mert mindegyiknek az arcára van írva, hogy hivatásos árdrágító, aki, amit a mi boltjainkban összevásárolt, azt ötvenszeres árban fogja eladni otthon.

Mindez mindenki szeme láttára történik és senki se tesz róla, abban a szent hitben, hogy úgyse tehet. Az is lehet, az illetékesek abból indulnak ki, hogy kellemes az elmúlt bajoknak emléke és milyen nagyszerű lesz tíz év múlva arról beszélni, hogy valamikor 60 korona volt a cukor kilója. Meg tetszik látni, hogy ha még tovább is így ápoljuk és dédelgetjük a drágaságot, idővel úgy járunk, mint a mozgóposta hivatalnoka, aki úgy megszokta a vonatrázást, hogy mikor otthon kell neki írni, ráförmed a gyerekeire:

- Ugyan lökdössétek már egy kicsit az asztalt, mert másképp nem tudok írni”
(404)

*  *  *

 

Szintén a Szegedi Napló e napi számában olvasható:

 

„Jószívű emberbarátok figyelmébe.

Egy rongyokba burkolt emberroncsot küldött ma a polgármester szerkesztőségünkhöz. Valaha, ment is olyan régen, ember volt, sőt katona. Azelőtt, békeidőben pláne úr volt, mészárosmester és egy háromemeletes budapesti ház tulajdonosa.

Most, több évi orosz hadifogság után a nagyváradi román internálásból került Szegedre és itt várja az engedélyt, hogy Budapestre juthasson. Bizonyára megkapja, hiszen nem sok hasznát veheti már a Vörös Hadsereg sem: a torkában csőből készült lélegző-apparátus, a gyomor táján hatalmas seb. A szerencsétlen ember, aki személyazonosságát okmányokkal igazolja, azzal a kéréssel fordul a jólelkű közönséghez, támogassák szerény adományokkal. Ha valamikor hazakerül és módjában lesz, lerója bőségesen és bajtársi érzéssel maga is támogatására siet a hozzá hasonló hadirokkantaknak.”


*  *  *

 

Július 4-re befejeződött a Vörös Hadsereg visszavonulása a teljes északi arcvonalon. Ezzel véget ért az északi hadjárat.

Mindjárt másnap, július 5-én értekezletet tartottak Erdélyben az antant katonai képviselői. Munkájukról a következő táviratot küldték Párizsba:

 

„Nagyszeben, 1919. július 6.

Hadügyminisztérium, Párizs VII. osztály

Dufresne ezredes kezeihez.

A Magyarország elleni támadás ügyében július 5-én tartatott meg az értekezlet.

Részt vettek a tárgyaláson Franchet d' Esperey, Presan, Mardarescu tábornokok, Ghiurghiu helytartó, mint a román királyi hadügyminisztérium megbízottja és Venére alezredes, mint Borius tábornok megbízottja.

Ezen az értekezleten elhatároztuk, hogy a mindenáron való támadást kérjük. Minden készen van az előnyomulásra, a tartalékok beérkeztek, és azonnal a vonalba küldettek. Mi csak a megkezdés jelére várunk, és a támadás az egész vonal hosszában megindul.

A Menlé vezérkari alezredes által szerkesztett hadrend elfogadtatott. A parancs Esnault hadnagy futár útján átküldetett. Július 12-én érkezik Párizsba, és a parancsot Foch tábornagy úrnak előterjeszti, aki, amint remélem, hozzá fog járulni.

Petain tábornagy”

(405)

 
< Előző   Következő >