1919. július 20. vasárnap
Éjfél és hajnal között megkezdődött a Vörös Hadsereg románok elleni támadása.
A centrum erői Szolnoknál, a balszárny Tiszafüred és Tokaj között, a jobbszárny Csongrádnál hajtott végre átkelést a Tiszán.
A
hat román hadosztállyal szemben eleinte elsöprőnek tűnt a Vörös
Hadsereg kezdeti számszerű és anyagi fölénye. Élelmezési létszáma
111.089 fő volt, a puskalétszám 56.084. Százhatvanhat gyalogsági
zászlóalj, tizennégy géppuskás század, három páncélvonat, tizenegy
lovasszázad, kilenc repülőszázad állt a hadvezetés rendelkezésére a
támadás végrehajtásához. Szolnoknál 210, Tiszafürednél 70 ágyú
támogatta az előnyomuló csapatokat. Hídanyagban, műszaki eszközökben és
fogatolt járművekben sem volt hiány.
A
látszólagosan nyomasztó fölény birtokában csak elvétve fordult elő harc
a gyorsan visszavonuló román csapatok lemaradt szórványaival.
(434)
* * *
Részt vett a támadásban a székely dandár is. Koréh Endre, a dandár tábori lelkésze írja:
„A
tokaji szakaszon július 20-án virradólag kezdődött az offenzíva. A
tüzérségi előkészítés rövid ideig tartott s a csapatok délelőtt már át
is keltek a Tiszán. A falvakban, tanyákon összeszedtek minden teknőt,
dézsát, hordót és sütőlapátok segítségével evickéltek a túlsó partra és
csaknem veszteség nélkül sikerült ez a példátlanul vakmerő átkelés.
A
Tisza túlsó partján a felvonulási front Tímár, Rakamaz és Nagyfalu
volt, a pontonhíd pedig Rakamaz és Tokaj között készült el.”
* * *
Dorogon
politikai gyűlésre toborozták össze a helyi és környékbeli bányászokat,
hogy meghallgassák Kun Béla szónoklatát. A vörös diktatúra főnöke
hosszan beszélt és biztosra ígérte hallgatóinak a világsztrájk
kitörését.
„Ma
van július huszadika, ma kezdődik a demonstráció. Holnap pedig az
általános sztrájk a nyugati országokban. Azért kezdődik ez, hogy azon
országok munkásai megakadályozzák, hogy az antant fegyveres erővel
avatkozzon a mi belső ügyeinkbe.
Ha
a háború elején nem is tudott még egységesen föllépni a munkásosztály,
hogy megakassza a háborút, most föllép az orosz és magyar munkásság
érdekében az egész világ munkássága."
* * *
Esztergomban
egész napos-népvigalom zajlott abból az alkalomból, hogy a vörös
hatalom köztulajdonnak nyilvánította a hercegprímási palota kertjét.
A
részvétel nem volt ingyenes. Tízkoronás belépőjegyet kellett annak
váltania a városi pártirodán, aki nem akart lemaradni az exkluzív
érseki parkban rendezett népünnepélyről.
Húsz
műsorszám szórakoztatta a közönséget. Volt kabaré, bohózat, konfetti-
és szerpentincsata. Napközben szinte megállás nélkül sétazenét,
játszott a város szimfonikus zenekara, majd délutántól késő estig
tizenhat tagú cigánybanda húzta a talp alá valót. A gyerekek
korlátlanul ihatták az ingyen málnaszörpöt és szódavizet.
Csernoch János, Magyarország hercegprímása, esztergomi érsek nem tartózkodott a prímási székhelyen.
Mivel
Esztergomban különösen támadón viselkedett a bolsevik diktatúra és nap
el nem múlt anélkül, hogy kisebb nagyobb inzultus ne érte volna a római
katolikus egyházat, jobbnak látta a hercegprímás, ha budavári
rezidenciájában tartózkodik.
A fővárosban némi védelmet remélhetett az antantmisszióktól.
* * *
Lakodalom volt a Pest megyei Domony faluban, Udvardy Sándor házánál.
Együtt lakodalmazott a násznéppel Oravetz István, ötvenéves, a helyi direktórium elnöke.
Zukkermann
Mór vörösőr megjelent a mennyegzős háznál, s egyre erőszakosabban
akadékoskodott, amiért a zenét szolgáltató cigánybanda nem volt benn a
szakszervezetben. Zukkermann Mór és vörösőr társa, Mrázik Pál
erőszakkal akarták eltávolítani a cigányzenészeket.
Oravetz
István direktóriumi elnök a zenészek védelmére kelt, mondván, itt ő
parancsol, a vörösőröknek meg semmi okuk megzavarni a békés családi
mulatságot. Zukkermann erre ráfogta fegyverét a direktórium elnökére,
de az kicsavarta a puskát a vörösőr kezéből.
A másik vörösőr, Mrázik Pál erre egyetlen szó nélkül lelőtte Oravetz Istvánt, aki szörnyethalt. (435)
* * *
Szamuely Tibor szabadságra, - valójában titkos céllal elutazott Budapestről, magával vitte feleségét, Szilágyi Jolánt, is.
Sopron
megyébe ment az állandó használatára rendelt különvonaton, amelynek
Laci, azaz Szamuely László, a vészbíró legidősebb öccse és helyettese
volt a parancsnoka.
Ehhez az utazáshoz kapcsolódik Szilágyi Jolán élménye:
„Autóval
a Nyugati pályaudvarhoz mentünk a rendkívüli bizottság szerelvényéhez.
A jó Laci örömmel fogadott bennünket. Laci szeretett engem.
Az
indulásra még várni kellett, és Laci meg néhány Lenin-fiú megmutatta
nekem Ferenc József császár vonatát. Ott vesztegelt akkor egy külső
sínpáron. Fényűző vonat volt, más vonatoknál szélesebb, a vörös plüssel
kitapétázott tróntermes vagont is láttam. A trón és körös-körül a
karosszékek minden vörös plüss! Függönyök hatalmas bojtokkal. A trón
kis emelvényen. állt. Én, mint apám lánya, ráültem a trónra.
Mindnyájan. nevettek.
Végre
felszálltunk a mi szerelvényünkre. Lefeküdtünk. Hamar elaludtunk és
reggel már Sopronban ébredtünk fel. Tibornak dolga volt a
munkástanácsnál. A fiúkkal sétáltam a romantikus barokk német házak
között. Stoppoló pamutot, cérnát akartam venni. Kovács Lajos és Gábor
Antal kísértek."
Szálláshelyül Röjtökön, báró Berg Miksa kastélyát foglalta le Szamuely.
Pünkösdkor járt itt, a Sopron megyei rögtönbíráskodások idején. A
kastély gazdája Ausztriába menekült. Szamuely kedve szerint
válogathatott Sopron megye főúri lakhelyeiben, de az ő számára Röjtök
bizonyult ideálisnak. Elkerülték a forgalmas útvonalak, mégis közel
volt Sopronhoz, amelynek nagyállomásán időzött a különvonat, állandó
telefon- és autóösszeköttetésben volt a röjtöki Berg kastéllyal.
Szamuely rajongott az autózásért, s különös büszkeséggel használta IV.
Károly magyar király és osztrák császár olajzöld tábori gépkocsiját. De
ezt az autót használhatatlanná tette egy gránátlövedék a Kalocsa
környéki ellenforradalom idején. Attól kezdve egy piros túrakocsin
közlekedett. Az új szerzemény még az uralkodói járműnél is előnyösebb
volt, mert tengelymérete lehetővé tette, hogy sínautóként is használják.
Szükség
esetén, amint ez jó párszor meg is történt, vonatkerekekkel cserélték
fel a gumis tárcsákat, s Szamuely ekként a vaspályákon is autózhatott.
(436)
|