1919. július 25. péntek
A nap folyamán nyilvánvaló lett a magyar Vörös Hadsereg teljes katonai katasztrófája.
Julier
Ferenc vezérkari főnök részben elismerte saját hibáját, memorandumban
kérte felmentését Landler Jenő hadsereg-főparancsnoktól. A vereség fő
felelősségét azonban a Vörös Hadseregre hárította, amelyet
memorandumában fegyelmezetlen, könnyen lelkesíthető, de annál
gyorsabban lelohadó társaságnak nevezett.
Landler Jenő
tehetetlen lévén, nem fogadhatta el a lemondást, mert a bolsevista
diktatúra vezetői - önmagát is beleértve -, egyáltalán nem értettek a
haditudományokhoz. Így Julier Ferenc a diktatúra bukásáig megmaradt
vezérkari főnöknek.
Mivel
Kónbéláék elsősorban politikai-hatalmi pozícióknak tekintették a
katonai beosztásokat, mindenféle szakmai képzettség nélkül foglaltak el
tábornoki posztokat.
Ilyen alapon lett a harmadik hadtest parancsnoka Bokányi Dezső, a szociáldemokrata kőfaragóból kommunista vezérré emelkedett demagóg. Az ő parancsnoksága alá tartozott a székely dandár is.
A
tiszai offenzíva összeomlása végképp elmérgesítette a viszonyt a Vörös
Hadsereg és a székely dandár között. Olyannyira, hogy a székelyek az
engedelmesség nyílt megtagadása mellett döntöttek.
Miként Koréh Endre tábori lelkész leírásából megtudható:
„Verbőczy
Kálmán százados egy főhadnagy kíséretében július 25-én a III. hadtest
székhelyén, Nyékládházán megjelent és egyenesen kijelentette, hogy a
székely csoportok többé nem harcolnak.
Bokányi megijedt. A székelyeknek székely jelvényeket és címeres kék zászlót ígért.
- Nagyon szép, de nekünk a nemzeti zászló kell!
Bokányi kifakadt:
- Tehát a székely csapatok ellenforradalmárok és az ön csapatai ebben elől járnak!
A százados ezt válaszolta:
- Az ellenforradalmi vezető én vagyok! Tessék, felajánlom magam csapatom helyett, de elhatározásomból nem engedek!
A sok tanú jelenlétében lefolyt tárgyalás végén a vörösök semmit nem mertek tenni. Számoltak a fácántollas székelyek és ütegeik erejével..."
(445)
* * *
Ágoston Péter külügyi népbiztos naplójából:
„Július 25.
Peyer Károly és Weltner Jakab Cunninghame hívására megjelentek Wienben.
A tárgyalásoknak nem lesz eredménye, mert az angolok még ma, kilenc hónap után, sem ismerik belső viszonyainkat..."
* * *
Miközben
beteljesedéséhez közeledett a Tiszánál a Vörös Hadsereg tragédiája,
Böhm Vilmos intenzív tárgyalásokat folytatott Bécsben az ottani vezető
antant diplomatákkal.
Mind
az angol Cunninghame-t, mind az olasz Borghese herceget arról akarta
meggyőzni, hogy Kun Béla bukása után ő lenne a legalkalmasabb egy
tisztán szociáldemokrata, jobboldali árnyalatú vezetés megteremtésére.
A tárgyalásban részt vett az ő oldalán Peyer Károly és Weltner Jakab is.
A
két antantdiplomata össze akarta hozni egyezkedési céllal a három
szociáldemokrata politikust gróf Bethlen Istvánnal, a bécsi magyar
ellenforradalmárok vezetőjével, de Böhm Vilmos büszke tiltakozása miatt
nem valósult meg a szándék. Böhm ugyanis fenntartás nélkül hitte, hogy
a román ellentámadás által végképp elsöpört Kun Béla helyett csakis őt
választhatja az antant Magyarország vezetőjének.
Annál csalódottabban olvasta a Cunninghame-tól kapott tervezetet:
Magyarország
barátságosabb megítélésben fog részesülni és a blokád feloldására is
számíthat, ha beszüntetik a bolsevik propagandát és a megdöntendő vörös
diktatúra helyét egy Ágoston Péter, Garami Ernő, Haubrich József
alkotta szociáldemokrata hármas veszi át.
Böhm
Vilmos ebből megértette, hogy a győztes hatalmak nem tartanak rá igényt
a tanácsköztársaság bukása utáni magyarországi vezetésben. (446)
* * *
Az egyre kisebb jelentőségű kormányzótanács e napi ülésén részt sem vett a hatalom két legfőbb embere, Kun Béla és Landler Jenő.
Garbai
Sándor, a névleges kormányfő némiképp előtérbe került ugyan, de az ülés
napirendje kevésbé fontos igazgatási ügyekre szorítkozott. Az ország
katasztrofális katonai helyzete szóba sem került.
Kun
Béla távolléte viszont alkalmat kínált arra, hogy leváltsák Cserny
Józsefet, a központi karhatalom parancsnokát, Kohn voltaképpeni
személyes alkalmazottját.
Helyére Fabik Ferencet, Dunántúl leghírhedtebb terrorkülönítményének főnökét nevezték ki.
* * *
Határozott utasítás érkezett Budapestről a győri városi és megyei direktórium címére:
A
népgazdasági tanács érvénytelennek nyilvánítja a lakosság kezén lévő
batyuzási igazolványokat és megtiltotta újabb igazolványok kiadását.
Mivel
Győrött fenyegető volt a közhangulat a vészes élelemhiány miatt, a
direktórium helyi vezetői inkább vállalták a felelősséget a felsőség
előtt, minthogy nyilvánosságra hozzák a népgazdasági tanács döntését.
Egyelőre hallgattak tehát a budapesti utasításról.
* * *
Az Írói Direktórium e napra szóló utalásai arról tanúskodnak, hogy megszűnt a bőkezűség:
Honti Rezső „Román, magyar, tót” című eszmefuttatásáért csak 150 koronát fizettek.
Hauser Arnold 100 koronát kapott a „Mese az öt ujjról című alkotásért.
Herczog Gretának 70 koronával kellett beérnie valamilyen fordításért.
A már akkor is közismert Heltai Jenő sem kapott többet 435 koronánál, szintén fordításért.
Az alkalmi röpiratokat még mindig értékük felett becsülték: Halasi Bélát 200 koronával honorálták.
Hevessy Gyula röpiratát nyilván nem becsülték alá az 1250 koronás utalással.
Halász
Zsigmond is elégedett lehetett másokhoz képest a fordításért felvett
800 koronával. Nem szólva Hoor Tempisről, akinek semmiért, a Szociális
Termelés szerkesztőségében élvezett szinekúráért [semmi vagy alig
valami munkával járó jól jövedelmező állás] mellett fizettek neki plusz
800 koronát.
* * *
Prohászka Ottokár püspök naplójegyzete:
„Tegnap
szieszta helyett olvastam a Ma-t; desperált [kétségbeesett,
reményvesztett], érzelem-elborzasztó kotyvalék. No, ez nem tesz kárt
senkiben! Oly bárgyú, tartalmatlan, erőtlen erőlködés. Okvetlenül a
beteg, meghibbant és vérszegény agyvelők görcsös vonaglása.
Rám
nagyon rossz benyomást tett; megsajnáltam e szegénylegényeket! Nincs
bennük semmi természetesség, semmi erőteljes konstrukciónak vonala.
Új
formát látszanak keresni, de csak formátlanságba keverednek. Se ész, se
kedély, se lendület nincs bennük; az egész sovány komédiások
ugrálásának látszik, vagy még annak sem, inkább éhes verebek
szökdécselésének líciumbokrokon.
No, ez nem a Hajnal, hanem kótyagos rémlátás, - ez nem tavasz, hanem stupid színésznők majálisa!”
(447)
|