1919. július 29. kedd
„HIRDETMÉNY
Nagykanizsa
város nagymérvű lakáshiányára való tekintettel elrendeljük, hogy akik a
háború kitörése folytán 1914. augusztus elseje óta a város belterületén
telepedtek le és produktív munkát nem végeznek, f. évi augusztus hó
15-éig legkésőbb városunkat hagyják el.
Dologtalanok, henyélők menhelye tovább nem leszünk!
Nem
tűrjük azt sem, hogy akárki is kettő lakással bírjon, ezért a
gazdaságokban, vagy falun dolgozók is menjenek ki lakni rendeltetési
helyükre. Nincs semmi szükség arra, hogy a tanyákon üres kastélyok
legyenek.
Felhatalmazzuk a lakáshivatalt és a vörösőrség parancsnokságát, hogy ezen rendeletünket a legnagyobb szigorral hajtsa cégre.
Nagykanizsa, 1919. évi július hó 29.
Városi Intéző Bizottság"
* * *
Bizonyos Alba Nevis valamilyen művet szándékozott írni a finomkodó "Thea mellett" címmel. Szándékára 2000 koronát kapott az Írói Direktóriumtól.
* * *
Ülésezett a kormányzótanács. Nem halogathatták tovább a katonai helyzet testületi megvitatását.
Kun
Bélának már csak arra maradt valószínűtlen esélye, hogy néhány napig
sikerül feltartóztatni a románokat a Tiszánál, s ez idő alatt
bekövetkezhet olyan külpolitikai fordulat, amely lehetővé teszi a
túlélést. A bolsevik diktatúra vezére szívósan kapaszkodott ebbe a
halvány reménybe, annak ellenére, hogy a nagy hírveréssel
beharangozott, s egészen biztosra ígért világsztrájkból semmi nem lett.
Kun
Bélával összhangban Landler Jenő is a harc folytatása mellett
erélyeskedett, noha számára volt a legtudottabb, hogy megállíthatatlan
a Vörös Hadsereg lavinaszerű összeomlása.
Elképzelése
szerint a harmadik hadtest erőtartalékaival lehetne ellensúlyozni
Tokajnál a románok szolnoki győzelmét. Ajánlotta, menjen Tokajba Garbai
Sándor és Nyisztor György, tartsanak lelkesítő beszédeket a katonák
előtt. Javaslatát elfogadták.
Szántó
Béla komoran ismételte gyakran hangoztatott követelését: lépjenek fel
irgalom nélkül a lógósokkal, a katonaszökevényekkel szemben.
Követelését magáévá tette a kormányzótanács, - elhallgatva, hogy a
szökések, fegyelemsértések megtorlása már egyáltalán nem áll módjában.
Szántó
Béla másik követelése viszont teljesíthető volt, megszavaztatta a
kormányzótanáccsal, hogy Bécsbe kizárólag az ő hivatali szobájából, az
ő személyes jelenlétében szabad csak telefonálni, bárki legyen is a
telefonáló. (455)
* * *
Kezdettől
végig sajátos ismérve volt a vörös diktatúrának, hogy miközben az
általa ellenségesnek nyilvánított osztályokkal, rétegekkel szemben
kíméletlen és minden oldalú erőszakot alkalmazott s még az
életszentséget is semmibe vette, aközben egy ujjal sem nyúlt a
jobboldali szociáldemokrata politikusokhoz. Szavakban ugyan
kardoskodott ellenük, de a tényleges bántástól következetesen
tartózkodott.
E
védettség tudatában mindazok a szociáldemokrata funkcionáriusok, akik
nem voltak tevékeny részesei, annál inkább ellenzői a bolsevik
terroruralomnak, július 29-én már olyan szabadon tevékenykedtek, mintha
Kun Béláék a világon sem lettek volna.
Teljes
aktivitással láttak szervezkedéshez. Senkitől sem zavartatva összeült
az új szakszervezeti tanács és ennek vezetősége, a szűkebb körű
szaktanács Peyer Károly mögé sorakozott fel. A közülük való Haubrich
József nem hogy helytelenítette volna a szervezkedést, hanem támogatta.
Mint
budapesti hadtestparancsnok, a jobboldali szociáldemokraták tudtával és
hallgatólagos helyeslésével katonai előkészületeket tett ezekben az
órákban a fegyveres hatalom megragadására.
Természetesen
ők sem akarták bántani a vörös diktatúra felelőseit, csupán azoktól
határolták el magukat politikailag, akik szociáldemokrata létükre Kun
Béla legszorosabb uralmi csoportjához tartoztak. Landler Jenő, Pogány
József, Szántó Béla és sok más korábbi elvtársuk számára nem maradt más
választás, mint a bukásban is megmaradni a bolsevik vezetők mellett.
* * *
A románok egyetlen puskalövés nélkül szállták meg Szolnokot.
Nem
észlelve semmi ellenállást, lovas járőröket küldtek a Budapest felé
vezető útra, Abony irányába. A járőrök nyomában továbbszivárogtak
nyugat felé a megszálló rajvonalak.
Ugyanekkor
a felső Tiszánál, Taktaladány és Taktakenéz térségében két helyen is
átkeltek a románok a folyón és erős hídfőket létesítettek, s ezzel
szilárd bázishoz jutottak támadásra készülő hadseregük egész
jobbszárnyán.
Támadási parancsra várva már 119 román zászlóalj és 60 lovasszázad sorakozott fel a Tisza túloldalán.
|