1919.  július 29. kedd

„HIRDETMÉNY

Nagykanizsa város nagymérvű lakáshiányára való tekintettel elrendeljük, hogy akik a háború kitörése folytán 1914. augusztus elseje óta a város belterületén telepedtek le és produktív munkát nem végeznek, f. évi augusztus hó 15-éig legkésőbb városunkat hagyják el.

Dologtalanok, henyélők menhelye tovább nem leszünk!

Nem tűrjük azt sem, hogy akárki is kettő lakással bírjon, ezért a gazdaságokban, vagy falun dolgozók is menjenek ki lakni rendeltetési helyükre. Nincs semmi szükség arra, hogy a tanyákon üres kastélyok legyenek.

Felhatalmazzuk a lakáshivatalt és a vörösőrség parancsnokságát, hogy ezen rendeletünket a legnagyobb szigorral hajtsa cégre.

Nagykanizsa, 1919. évi július hó 29.

Városi Intéző Bizottság"

*  *  *

Bizonyos Alba Nevis valamilyen művet szándékozott írni a finomkodó "Thea mellett" címmel. Szándékára 2000 koronát kapott az Írói Direktóriumtól.

*  *  *

Ülésezett a kormányzótanács. Nem halogathatták tovább a katonai helyzet testületi megvitatását.

Kun Bélának már csak arra maradt valószínűtlen esélye, hogy néhány napig sikerül feltartóztatni a románokat a Tiszánál, s ez idő alatt bekövetkezhet olyan külpolitikai fordulat, amely lehetővé teszi a túlélést. A bolsevik diktatúra vezére szívósan kapaszkodott ebbe a halvány reménybe, annak ellenére, hogy a nagy hírveréssel beharangozott, s egészen biztosra ígért világsztrájkból semmi nem lett.

Kun Bélával összhangban Landler Jenő is a harc folytatása mellett erélyeskedett, noha számára volt a legtudottabb, hogy megállíthatatlan a Vörös Hadsereg lavinaszerű összeomlása.

Elképzelése szerint a harmadik hadtest erőtartalékaival lehetne ellensúlyozni Tokajnál a románok szolnoki győzelmét. Ajánlotta, menjen Tokajba Garbai Sándor és Nyisztor György, tartsanak lelkesítő beszédeket a katonák előtt. Javaslatát elfogadták.

Szántó Béla komoran ismételte gyakran hangoztatott követelését: lépjenek fel irgalom nélkül a lógósokkal, a katonaszökevényekkel szemben. Követelését magáévá tette a kormányzótanács, - elhallgatva, hogy a szökések, fegyelemsértések megtorlása már egyáltalán nem áll módjában.

Szántó Béla másik követelése viszont teljesíthető volt, megszavaztatta a kormányzótanáccsal, hogy Bécsbe kizárólag az ő hivatali szobájából, az ő személyes jelenlétében szabad csak telefonálni, bárki legyen is a telefonáló. (455)

*  *  *

Kezdettől végig sajátos ismérve volt a vörös diktatúrának, hogy miközben az általa ellenségesnek nyilvánított osztályokkal, rétegekkel szemben kíméletlen és minden oldalú erőszakot alkalmazott s még az életszentséget is semmibe vette, aközben egy ujjal sem nyúlt a jobboldali szociáldemokrata politikusokhoz. Szavakban ugyan kardoskodott ellenük, de a tényleges bántástól következetesen tartózkodott.

E védettség tudatában mindazok a szociáldemokrata funkcionáriusok, akik nem voltak tevékeny részesei, annál inkább ellenzői a bolsevik terroruralomnak, július 29-én már olyan szabadon tevékenykedtek, mintha Kun Béláék a világon sem lettek volna.

Teljes aktivitással láttak szervezkedéshez. Senkitől sem zavartatva összeült az új szakszervezeti tanács és ennek vezetősége, a szűkebb körű szaktanács Peyer Károly mögé sorakozott fel. A közülük való Haubrich József nem hogy helytelenítette volna a szervezkedést, hanem támogatta.

Mint budapesti hadtestparancsnok, a jobboldali szociáldemokraták tudtával és hallgatólagos helyeslésével katonai előkészületeket tett ezekben az órákban a fegyveres hatalom megragadására.

Természetesen ők sem akarták bántani a vörös diktatúra felelőseit, csupán azoktól határolták el magukat politikailag, akik szociáldemokrata létükre Kun Béla legszorosabb uralmi csoportjához tartoztak. Landler Jenő, Pogány József, Szántó Béla és sok más korábbi elvtársuk számára nem maradt más választás, mint a bukásban is megmaradni a bolsevik vezetők mellett.

*  *  *

A románok egyetlen puskalövés nélkül szállták meg Szolnokot.

Nem észlelve semmi ellenállást, lovas járőröket küldtek a Budapest felé vezető útra, Abony irányába. A járőrök nyomában továbbszivárogtak nyugat felé a megszálló rajvonalak.

Ugyanekkor a felső Tiszánál, Taktaladány és Taktakenéz térségében két helyen is átkeltek a románok a folyón és erős hídfőket létesítettek, s ezzel szilárd bázishoz jutottak támadásra készülő hadseregük egész jobbszárnyán.

Támadási parancsra várva már 119 román zászlóalj és 60 lovasszázad sorakozott fel a Tisza túloldalán.