1919. július 31. csütörtök
Megérkezett Lenin válasza Kun Béla előző napi táviratára:
„Mi
megteszünk minden lehetőt magyar barátaink segítésére, de kevés az
erőnk. Győzelmünk az Urálban felszabadította a magyar hadifoglyokat, és
sietne küldjük őket az ukrán és a román frontra.
Lenin.."
* * *
A
különvonaton Ceglédre érkező Kun Béla meghallgatta a jelentést a
fronthelyzetről, de a rosszabbnál rosszabb hírek ellenére abban bízott,
hogy személyes varázsával képes lesz győztes harcra tüzelni a
vöröskatonákat. Csak az volt a kérdés, hova menjen, amikor javában
tartott a felbomlott csapatok teljes szétszóródása.
Újszászon
gyülekeztek a románok elől visszavonuló seregroncsok, itt még lehetett
látni nagyobb katonatömeget, Újszászra utazott hát a reggeli órákban,
nyitott gépkocsin Kun Béla.
Kísérője közeli bizalmasainak egyike, Münnich Ferenc volt.
Münnichet
ugyanúgy a Kremlből küldték a magyarországi bolsevik forradalom
előkészítésére és irányítására, mint őt; számos magas beosztás után
most a hadsereg-főparancsnokság politikai osztályfőnöke volt.
Rendelkezésére fölverték pihenőjükből a holtfáradt katonákat. A község
melletti nagy legelőre kellett masírozniuk, ahol elegendő hely volt a
gyűlés megtartására.
Kun
Béla mindenáron rá akarta bírnia katonákat, ne adják fel a harcot,
késedelem nélkül szedjék össze magukat és rögtön menjenek vissza,
támadják meg a románokat és védelmezzék utolsó leheletükig a
Tisza-vonalat.
A katonák fegyelmezetten, de komor bizalmatlansággal hallgatták a szónokot. Amikor
az kifogyott érveiből és szónoki leleményének a végére ért, kénytelen
volt elhallgatni. Szavaira hosszú, kínos csend volt a katonák válasza.
Kun Béla még ekkor sem törődött bele a kudarcba. Egész délelölt
kérlelve, hízelegve, fenyegetőzve kapacitálta a századok és zászlóaljak
parancsnokait, hogy kíséreljék meg feltartóztatni a románokat.
Mindhiába. (461)
Teljes
kudarcot vallva autózott vissza Ceglédre a III. hadtest
parancsnokságára, amely - Vágó Bélával az élén - szintén egy
különvonaton állomásozott.
Cegléden, a hadtestparancsnokság különvonatán lezajlott a tanácsköztársaság utolsó legfelső szintű katonai megbeszélése. Részt
vett ezen Kun Béla, Landler Jenő, Pogány József, Bokányi Dezső, Vágó
Béla, illetve Julier Ferenc vezérkari főnök és a környezetéhez tartozó
vezérkari tisztek.
Julier
Ferenc és magasan képzett tiszttársai kifejtették, hogy katonailag
lehetetlen a talpon maradás, egyetlen lehetőség a kapituláció, s az
lenne a legfontosabb, hogy megtalálják ennek legelőnyösebb módját. Első
feltétel a kormányzótanács lemondása. Ha ez megtörténne, talán Budapest
román megszállását is elkerülhetnék.
A
vörös vezetők közül az egyetlen Bokányi Dezső fogadta el Julierék
okfejtését, míg a többiek merev ragaszkodással követelték a harc
folytatását. Julier Ferenc és társai tulajdonképpen foglyok voltak Vágó
Béla különvonatán, mert a vonatot jelentős terrorista karhatalmi erő
vette körbe a legfőbb kommunista vezérek védelmére.
Hogy
megszabaduljanak a csapdából, látszólag fejet hajtottak Kun Béláék
akarata előtt. Teljesen komolytalan komédiázás kezdődött. Számba vették
a már nem létező alakulatokat és csak a papíron ép csapattestekkel
játszadozva, hadműveleti tervet hevenyésztek.
Kun
Béla szájíze szerint már másnapra, augusztus elsejére kitűzték az
ellentámadás időpontját. Fő támadási irányként a román zöm gyülekezési
körletét jelölték meg Tiszabő-Tiszasüly térségében. Támadó éknek az
első hadtestet szánták, s ennek rendelték alá az összes könnyen
mozgósítható vörös egységet. A támadás irányítását Vágó Bélára bízták,
vezérkari főnökévé Győrffy Bengyel Sándort tették meg.
E mutatós terv elkészülte után Julier Ferencék visszatérhettek Gödöllőre.
Közben a hadtestparancsnoki vonat környékén, a ceglédi pályaudvar vágányain zavartalanul fosztogatták a vagonokat az alakulataiktól önkényesen megvált vöröskatonák.
Senki nem tudta őket megfékezni. Sőt, Vágó Béla attól tartva, hogy a
személyére vigyázó harmincegy különítményes is a fosztogatókhoz
csatlakozik, gyorsan kiosztott közöttük 40 ezer korona kékpénzt.
* * *
Erdélyi
Ernő, aki Rákos Ferenc utódjaként győri székhellyel a Lajta-Ipoly vonal
teljhatalmú politikái megbízottja címet viselte, hajtóvadászatot
indíttatott az előző napi asszonylázadás azonosítható résztvevői ellen.
Hajnali
kezdettel folyamatosan fogdosták össze a felelősségre vonandókat. Még
javában tartottak az elővezetések, amikor a délelőtt folyamán két
forradalmi törvényszék ült össze: a polgári és a katonai. Erdélyi Ernő
szálláshelyéről tartott állandó telefonkapcsolatot a forradalmi
törvényszékekkel. Ő nem a Hotel Royalban lakott, mint elődje, hanem a
Káptalandombon lévő papneveldét, a Nagyszemináriumot sajátította ki.
Egy sereg terrorista testőr szigetelte el tőle a külvilágot, s így
elzártan Újváry Ferenc színésszel, a fanatikus kommunistával
tanácskozott a teendőkről. (462)
A
polgári forradalmi törvényszék hosszú évekre szóló büntetést mondott az
asszonyvádlottakra, pl. Bernát Ferencnét, akit a lázadás vezetésében
találtak bűnösnek, tizenöt évi börtönre ítélték.
Két vöröskatonát is vádoltak és a katonai forradalmi törvényszék azért ült össze, hogy ezeket halálra ítélje. Stiener
István akarta kierőszakolni Erdélyi Ernő ösztökélésére a halálos
ítéleteket. Ugyanaz a Stiener, aki Judt Ferenc mellett működve részt
vett a kapuvári és csornai terrorgyilkosságokban.
Jutalmul
akkor kinevezték Győr vármegye vörösőr parancsnokának. Most fegyverrel
kényszerítette a katonai forradalmi törvényszéket, hagy ítélje halálra
a két vádlottat, hirdessék ki nyomban az ítéletet, s azonnal hajtsák
végre. A szavazóbírák meghozták ugyan a fegyveresen kicsikart ítéletet,
de a kihirdetést megtagadták. Ragaszkodtak ahhoz, hogy ítéletüket
hagyja helyben az igazságügyi népbiztosság. Stiener István lóhalálában
Budapestre sietett, megszerezni a jóváhagyást.
Erdélyi Ernő közben tájékoztatta Kun Bélát a győri asszonylázadásról.
* * *
Miközben
Kun Béla Cegléden erőltette a mindenáron való katonai ellenállást, a
fővárosban fontos lépést tettek a centrista és jobboldali
szociáldemokrata vezetők. Nyílt, kibővített ülést tartott a
szakszervezeti tanács. Jászai Samu adott helyzetértékelést, majd
Weltner Jakab beszámolt a bécsi és a királyhidai tárgyalásokról. A
tanácskozás végkövetkeztetése ugyanaz volt, mint Julier Ferenc
vezérkari főnöké: le kell mondania a kormányzótanácsnak.
Szavazással döntötték el, hogy Kun Béla kezében maradjon-e a főhatalom. Negyvenhárman a lemondást helyeselték és csak hárman ellenezték a hatalomcserét.
Kun
Bélát azonnal értesítették a történtekről, aki egy percet sem
vesztegetve megbeszélésre mozgósította bolsevik vezetőtársait.
Szamuelynek is szólt, de közbeiktatta azt a megbízást, hogy Győrben
ellenforradalom tört ki, utazzam oda az embereivel, aztán siessen
vissza.
Rendelkezett, hogy családját haladéktalanul hozzák
Budapestre Kernstok Károly festőművész vidéki nyaralójából.
Sorok Kun Bélámé visszaemlékezéséből:
„A
diktatúra bukását megelőző éjjel érkeztem meg Budapestre nővéremmel,
kislányommal Ágnessel és Kernstok festőművész feleségével
Nyergesújfaluról. Autót küldtek értünk és egy Lenin-fiút kísérőül. Már
útközben. éreztük, valami baj lehet, mert a sofőr többször megállt az
országúton, mindig másra és másra hivatkozva, - elfogyott a benzin,
kipukkadt a kerék, elaludt a lámpa, nem tudja az autót sötétben vezetni
stb. stb.
Csak
amikor a Lenin-fiú (Lévainak vagy Garainak hívták) megfenyegette, hogy
belelő, ha még egyszer megáll, akkor lett benzin, javult meg a kerék és
gyulladt ki a lámpa.
Ezután már semmi akadálya nem volt az utazásnak.”
(463)
* * *
Szamuely Tibor e végső napokbani tevékenysége sok részletében tisztázatlan és már az is marad.
Röjtökön
csak látszólag töltötte pihenéssel az idejét, sőt alig tartózkodott a
Berg kastélyban, legfeljebb csak egy-két éjszaka. Különvonatát
Sopronban állandó készenlétben tartotta, folytonosan fűtött mozdonnyal.
A Balaton melletti felbukkanása - amelyről írt a budapesti Népszava -
nem a gyermeküdültetés ellenőrzése miatt történt.
Siófokon működött a dunántúli hadtest törzse és ezekben a napokban hadgyakorlatok folytak Somogy és Zala megye határán.
Siófokról
még visszatért Röjtökre, ahonnan legkésőbb harmincadikán reggel
Budapestre indult. Szovjetházbeli lakásán tartózkodott, amikor a
Ceglédről érkező Kun kívánsága szerint Győrbe száguldott a
különvonaton. Testőrei környezetében este későn rontott be a győri
városházára, teljes harci külsővel, ahogy a rögtönbíráskodások
alkalmával láthatták.
A jelenlévőket is akként hallgatta meg, mint pünkösdkor Kapuváron és Csornán.
Stiener
István már visszaérkezett Budapestről, eredménytelenül. Senkit nem
talált az igazságügyi népbiztosságon, aki megerősíthette volna a két
katona halálos ítéletét.
Szamuely a pisztolya csövével ütögette Stiener fejét, úgy korholta, amiért nem lövetett a lázadó asszonytömegbe.
Sietve
tájékozódott, éppen csak átfutott egy-két kihallgatási jegyzőkönyvet,
majd kijelentette, hogy nincsen szó megtervezett ellenforradalomról,
hanem csak ösztönös lázadásról.
Azt
a két katonát, aki együtt irányította a zavargást a főkolompos
asszonyokkal, feltétlenül végezzék ki. De ez a helyiek feladata.
Amilyen hirtelen érkezett, olyan gyorsan távozott, vissza Budapestre.
Hajnal előtt már ismét a fővárosban volt.
A
két katona kivégzésére Stiener István megtette az előkészületeket, a
végrehajtás mégis elmaradt, mert a növekvő zűrzavar láttán
felülkerekedett a józanság a forradalmi törvényszék tagjaiban. (464)
|