1919. július 31. csütörtök Nyomtatás E-mail

 


1919. július 31. csütörtök



Megérkezett Lenin válasza Kun Béla előző napi táviratára:

„Mi megteszünk minden lehetőt magyar barátaink segítésére, de kevés az erőnk. Győzelmünk az Urálban felszabadította a magyar hadifoglyokat, és sietne küldjük őket az ukrán és a román frontra.

Lenin.."


*  * *

 

A különvonaton Ceglédre érkező Kun Béla meghallgatta a jelentést a fronthelyzetről, de a rosszabbnál rosszabb hírek ellenére abban bízott, hogy személyes varázsával képes lesz győztes harcra tüzelni a vöröskatonákat. Csak az volt a kérdés, hova menjen, amikor javában tartott a felbomlott csapatok teljes szétszóródása.

Újszászon gyülekeztek a románok elől visszavonuló seregroncsok, itt még lehetett látni nagyobb katonatömeget, Újszászra utazott hát a reggeli órákban, nyitott gépkocsin Kun Béla.

Kísérője közeli bizalmasainak egyike, Münnich Ferenc volt.

Münnichet ugyanúgy a Kremlből küldték a magyarországi bolsevik forradalom előkészítésére és irányítására, mint őt; számos magas beosztás után most a hadsereg-főparancsnokság politikai osztályfőnöke volt. Rendelkezésére fölverték pihenőjükből a holtfáradt katonákat. A község melletti nagy legelőre kellett masírozniuk, ahol elegendő hely volt a gyűlés megtartására.

Kun Béla mindenáron rá akarta bírnia katonákat, ne adják fel a harcot, késedelem nélkül szedjék össze magukat és rögtön menjenek vissza, támadják meg a románokat és védelmezzék utolsó leheletükig a Tisza-vonalat.

A katonák fegyelmezetten, de komor bizalmatlansággal hallgatták a szónokot. Amikor az kifogyott érveiből és szónoki leleményének a végére ért, kénytelen volt elhallgatni. Szavaira hosszú, kínos csend volt a katonák válasza. Kun Béla még ekkor sem törődött bele a kudarcba. Egész délelölt kérlelve, hízelegve, fenyegetőzve kapacitálta a századok és zászlóaljak parancsnokait, hogy kíséreljék meg feltartóztatni a románokat. Mindhiába. (461)

 

Teljes kudarcot vallva autózott vissza Ceglédre a III. hadtest parancsnokságára, amely - Vágó Bélával az élén - szintén egy különvonaton állomásozott.

Cegléden, a hadtestparancsnokság különvonatán lezajlott a tanácsköztársaság utolsó legfelső szintű katonai megbeszélése. Részt vett ezen Kun Béla, Landler Jenő, Pogány József, Bokányi Dezső, Vágó Béla, illetve Julier Ferenc vezérkari főnök és a környezetéhez tartozó vezérkari tisztek.

Julier Ferenc és magasan képzett tiszttársai kifejtették, hogy katonailag lehetetlen a talpon maradás, egyetlen lehetőség a kapituláció, s az lenne a legfontosabb, hogy megtalálják ennek legelőnyösebb módját. Első feltétel a kormányzótanács lemondása. Ha ez megtörténne, talán Budapest román megszállását is elkerülhetnék.

A vörös vezetők közül az egyetlen Bokányi Dezső fogadta el Julierék okfejtését, míg a többiek merev ragaszkodással követelték a harc folytatását. Julier Ferenc és társai tulajdonképpen foglyok voltak Vágó Béla különvonatán, mert a vonatot jelentős terrorista karhatalmi erő vette körbe a legfőbb kommunista vezérek védelmére.

Hogy megszabaduljanak a csapdából, látszólag fejet hajtottak Kun Béláék akarata előtt. Teljesen komolytalan komédiázás kezdődött. Számba vették a már nem létező alakulatokat és csak a papíron ép csapattestekkel játszadozva, hadműveleti tervet hevenyésztek.

Kun Béla szájíze szerint már másnapra, augusztus elsejére kitűzték az ellentámadás időpontját. Fő támadási irányként a román zöm gyülekezési körletét jelölték meg Tiszabő-Tiszasüly térségében. Támadó éknek az első hadtestet szánták, s ennek rendelték alá az összes könnyen mozgósítható vörös egységet. A támadás irányítását Vágó Bélára bízták, vezérkari főnökévé Győrffy Bengyel Sándort tették meg.

E mutatós terv elkészülte után Julier Ferencék visszatérhettek Gödöllőre.

Közben a hadtestparancsnoki vonat környékén, a ceglédi pályaudvar vágányain zavartalanul fosztogatták a vagonokat az alakulataiktól önkényesen megvált vöröskatonák. Senki nem tudta őket megfékezni. Sőt, Vágó Béla attól tartva, hogy a személyére vigyázó harmincegy különítményes is a fosztogatókhoz csatlakozik, gyorsan kiosztott közöttük 40 ezer korona kékpénzt.


*  *  *

 

Erdélyi Ernő, aki Rákos Ferenc utódjaként győri székhellyel a Lajta-Ipoly vonal teljhatalmú politikái megbízottja címet viselte, hajtóvadászatot indíttatott az előző napi asszonylázadás azonosítható résztvevői ellen.

Hajnali kezdettel folyamatosan fogdosták össze a felelősségre vonandókat. Még javában tartottak az elővezetések, amikor a délelőtt folyamán két forradalmi törvényszék ült össze: a polgári és a katonai. Erdélyi Ernő szálláshelyéről tartott állandó telefonkapcsolatot a forradalmi törvényszékekkel. Ő nem a Hotel Royalban lakott, mint elődje, hanem a Káptalandombon lévő papneveldét, a Nagyszemináriumot sajátította ki. Egy sereg terrorista testőr szigetelte el tőle a külvilágot, s így elzártan Újváry Ferenc színésszel, a fanatikus kommunistával tanácskozott a teendőkről. (462)

A polgári forradalmi törvényszék hosszú évekre szóló büntetést mondott az asszonyvádlottakra, pl. Bernát Ferencnét, akit a lázadás vezetésében találtak bűnösnek, tizenöt évi börtönre ítélték.

Két vöröskatonát is vádoltak és a katonai forradalmi törvényszék azért ült össze, hogy ezeket halálra ítélje. Stiener István akarta kierőszakolni Erdélyi Ernő ösztökélésére a halálos ítéleteket. Ugyanaz a Stiener, aki Judt Ferenc mellett működve részt vett a kapuvári és csornai terrorgyilkosságokban.

Jutalmul akkor kinevezték Győr vármegye vörösőr parancsnokának. Most fegyverrel kényszerítette a katonai forradalmi törvényszéket, hagy ítélje halálra a két vádlottat, hirdessék ki nyomban az ítéletet, s azonnal hajtsák végre. A szavazóbírák meghozták ugyan a fegyveresen kicsikart ítéletet, de a kihirdetést megtagadták. Ragaszkodtak ahhoz, hogy ítéletüket hagyja helyben az igazságügyi népbiztosság. Stiener István lóhalálában Budapestre sietett, megszerezni a jóváhagyást.

Erdélyi Ernő közben tájékoztatta Kun Bélát a győri asszonylázadásról.


*  *  *


Miközben Kun Béla Cegléden erőltette a mindenáron való katonai ellenállást, a fővárosban fontos lépést tettek a centrista és jobboldali szociáldemokrata vezetők. Nyílt, kibővített ülést tartott a szakszervezeti tanács. Jászai Samu adott helyzetértékelést, majd Weltner Jakab beszámolt a bécsi és a királyhidai tárgyalásokról. A tanácskozás végkövetkeztetése ugyanaz volt, mint Julier Ferenc vezérkari főnöké: le kell mondania a kormányzótanácsnak.

Szavazással döntötték el, hogy Kun Béla kezében maradjon-e a főhatalom. Negyvenhárman a lemondást helyeselték és csak hárman ellenezték a hatalomcserét.

Kun Bélát azonnal értesítették a történtekről, aki egy percet sem vesztegetve megbeszélésre mozgósította bolsevik vezetőtársait. Szamuelynek is szólt, de közbeiktatta azt a megbízást, hogy Győrben ellenforradalom tört ki, utazzam oda az embereivel, aztán siessen vissza.

 0731kernstock.jpg

Rendelkezett, hogy családját haladéktalanul hozzák Budapestre Kernstok Károly festőművész vidéki nyaralójából.


Sorok Kun Bélámé visszaemlékezéséből:

„A diktatúra bukását megelőző éjjel érkeztem meg Budapestre nővéremmel, kislányommal Ágnessel és Kernstok festőművész feleségével Nyergesújfaluról. Autót küldtek értünk és egy Lenin-fiút kísérőül. Már útközben. éreztük, valami baj lehet, mert a sofőr többször megállt az országúton, mindig másra és másra hivatkozva, - elfogyott a benzin, kipukkadt a kerék, elaludt a lámpa, nem tudja az autót sötétben vezetni stb. stb.

Csak amikor a Lenin-fiú (Lévainak vagy Garainak hívták) megfenyegette, hogy belelő, ha még egyszer megáll, akkor lett benzin, javult meg a kerék és gyulladt ki a lámpa.

Ezután már semmi akadálya nem volt az utazásnak.”

(463)


*  *  *


Szamuely Tibor e végső napokbani tevékenysége sok részletében tisztázatlan és már az is marad.

Röjtökön csak látszólag töltötte pihenéssel az idejét, sőt alig tartózkodott a Berg kastélyban, legfeljebb csak egy-két éjszaka. Különvonatát Sopronban állandó készenlétben tartotta, folytonosan fűtött mozdonnyal. A Balaton melletti felbukkanása - amelyről írt a budapesti Népszava - nem a gyermeküdültetés ellenőrzése miatt történt.

Siófokon működött a dunántúli hadtest törzse és ezekben a napokban hadgyakorlatok folytak Somogy és Zala megye határán.

Siófokról még visszatért Röjtökre, ahonnan legkésőbb harmincadikán reggel Budapestre indult. Szovjetházbeli lakásán tartózkodott, amikor a Ceglédről érkező Kun kívánsága szerint Győrbe száguldott a különvonaton. Testőrei környezetében este későn rontott be a győri városházára, teljes harci külsővel, ahogy a rögtönbíráskodások alkalmával láthatták.

A jelenlévőket is akként hallgatta meg, mint pünkösdkor Kapuváron és Csornán.

Stiener István már visszaérkezett Budapestről, eredménytelenül. Senkit nem talált az igazságügyi népbiztosságon, aki megerősíthette volna a két katona halálos ítéletét.

Szamuely a pisztolya csövével ütögette Stiener fejét, úgy korholta, amiért nem lövetett a lázadó asszonytömegbe.

Sietve tájékozódott, éppen csak átfutott egy-két kihallgatási jegyzőkönyvet, majd kijelentette, hogy nincsen szó megtervezett ellenforradalomról, hanem csak ösztönös lázadásról.

Azt a két katonát, aki együtt irányította a zavargást a főkolompos asszonyokkal, feltétlenül végezzék ki. De ez a helyiek feladata. Amilyen hirtelen érkezett, olyan gyorsan távozott, vissza Budapestre. Hajnal előtt már ismét a fővárosban volt.

A két katona kivégzésére Stiener István megtette az előkészületeket, a végrehajtás mégis elmaradt, mert a növekvő zűrzavar láttán felülkerekedett a józanság a forradalmi törvényszék tagjaiban.  (464)

 
< Előző