Nyomtatás E-mail

 

 
A jobboldal Che Guevarája
2009. április 24.

 


Pesty Laci barátom mondta róla a műsoromban: Rózsa-Flores Eduardo volt a jobboldal Che Guevarája. Érdekes gondolat. Majd még visszatérek rá.

Jómagam egyetlenegyszer találkoztam vele személyesen. De leveleket váltottunk. Egyszer azt mondta – írta – nekem, hogy nagyon tetszett neki az Erdélyi történetek című novelláskötetem. S hogy "végig lehet bőgni az egészet", csak a "bőgésből soha nem lesz autonómia"…

Sokat töprengtem akkor ezen. S gondoltam is, hogy bizony, abból soha. Amit Rózsa-Flores a horvátországi Szentlásznónál tett, az volt a nagyszerűség. A bátorság, a csodálatra méltóság. Milosevic vörös csillagos, nacionalista kommunistáitól védte a horvátokat s persze az ottani magyarokat. Abból a hősiességből lett nemhogy autonómia, de függetlenség. Rózsa-Flores Eduardo, amikor elment harcolni a horvátok oldalán, jó oldalon állt. Nem volt más jó oldal. S talán másik lehetőség sem.

 

Nyilván kell lelkialkat a harchoz. György Attila barátom sokat ír erről a Harcosok könyvében:

"Sose keresd az igazságot. Nem a te feladatod, nem a harcosok feladata ez.

Elég annyit tudni erről: a létezés önmagában igazságtalan. Az élet igazságtalanságok sorozata.

Csak az maradhat igazságos, aki lemond életéről – ez az ember pedig meghal. Az ilyen ember áldozat – az áldozat igazsága pedig semmit nem jelent.

Az élet megköveteli és feltételezi az igazságtalanságot – az életért ugyanis ölni kell, és ez a legnagyobb igazságtalanság. De, még egyszer mondom, az élet nem az igazságról szól. Az igazán jó harcosok, a vezérek és uralkodók pedig azt is tudják: az igazságnak semmi köze az emberi élethez."

 

Riasztóan igaz, lefegyverző mondatok. Egy székely mondatai.  

Érdekes lett volna egyszer összehozni őket. A gyimesi székelyt és ezt a bolíviai magyar zsidót, aki az iszlámnál kötött ki. Csak hallgattam volna kettejük beszélgetését, ott, Csíkszeredában, Attila barátom kocsmájában, a Tilosban, ami szintúgy nincsen már meg azóta, mert egy bank magasabb bérleti díjat ajánlott…

Flores az igazságról győzködte volna Attilát.

Attila az igazság hiányáról Florest.

Attilánál lett volna minden tapasztalati érv. A valóság kikezdhetetlensége.

Floresnél az idealizmus félelmetes tisztasága.

És nem mentek volna semmire egymással.

 

Rózsa-Flores Eduardo élete önmagában szemen köpése volt a jó polgári létezésnek, a tisztes kényelemnek és nyugalomnak, a középszernek – mindannak, ami hamarosan megöli majd a nyugati civilizációt.
Mondják, olyan lekicsinylő éllel, hogy a KISZ-ből jött. Hát persze.

A KISZ-ből jött – és Szentlászlóig jutott!

A többi KISZ-ből jött meg a saját zsebéig jutott. A nyugati elpuhult szarjankók meg az itteni elpuhult szarjankók pedig Che Guevara képmásával díszített pólókban feszítenek, és nincsen fogalmuk semmiről sem. És most értetlenkedve nézik a halált, és rosszakat dünnyögnek az utolsó Che Guevaráról, aki ráadásul a jó oldalon kötött ki.

Mert hitt az igazságban. Úgy volt harcos, hogy mégis hitt… S mondják azt is, hogy zsidó volt. Ezt is lekicsinylő éllel. A leggyávábbak, a legsunyibbak… Az volt, persze. S mert hitt az igazságban, hát az iszlám hitre tért. Igazságban hívő zsidóként, Izrael palesztinellenes politikájának és az emberi jogokat semmibe vevő magatartásának kérlelhetetlen ellenségeként szükségszerűen lett az iszlám közösség tagja. Paul Johnson írja a 20. századról szóló könyvében, hogy végül is három zsidó forgatta fel fenekestül az életünket. Egyikük volt Marx, aki lerombolta a társadalomról alkotott fogalmainkat. Másikuk Freud, aki lerombolta az emberről alkotott képünket. A harmadik pedig Einstein, aki lerombolta mindazt, amit hittünk a világról.

Rózsa-Flores Eduardo, ez a bolíviai magyar zsidó meg besétált az életünkbe, és lerombolta mindazt, amit nyárspolgárként gondoltunk a tisztes polgári életről és létezésről. S leginkább azt rombolta le, amit az igazságról gondoltunk. Meg arról, hogy mit lehet és mit szabad tenni az igazságért.

Azt hittük például, hogy ezek a latin-amerikai kommunisták azért mégiscsak másmilyenek.

Körüllengte őket egyfajta romantika. Moralest is. Mert ő az indián, s mégiscsak az igazság bajnoka, aki szembe mer szállni az Egyesült Államokkal. Igen, az Amerika-ellenesség vonta glóriába őket. Most, hogy Rózsa-Flores Eduardót és társait lemészárolták, lehullt a lepel. Moralesék is ugyanolyan ócska bolsevik gyilkosok, mint az összes többi. Eo ipso nem lehetnek mások.

Rózsa-Flores Eduardo egy gatyában fekszik a földön. Santa Cruzban, egy ócska szálloda szobájában. Szitává lőtték, előtte megkínozták.

"Az igazságnak semmi köze az emberi élethez." Igen. Igen, Attila – s persze nem. Rózsa-Flores Eduardo, gatyában, megkínozva és szitává lőve… Maga az igazság.

 

"Csak az maradhat igazságosnak, aki lemond az életéről – ez az ember pedig meghal." Igen, igen Attila. Hát ő lemondott.

Nekünk pedig marad a tanúságtétel, s az, hogy legalább nem állunk be a sorba. A puha tenyerűek sorába. A befelé kunkorodó lelkűek sorába. Még akkor sem, ha már vagyunk annyira betegek, hogy nem hiszünk az igazságban. Akkor higgyünk legalább Flores igazában. Mert megérdemli.

 
 
< Előző