Mi vezetett Köröstárkány fekete húsvétjához? Nyomtatás E-mail




Mi vezetett Köröstárkány fekete húsvétjához?


1919. április 19. nagyszombat - a köröstárkányi magyarirtás


Az előzmények:

1918. november 6-án szállt hajóra az a bizonyos küldöttség, amely Károlyi Mihály vezetése alatt Belgrádba indult a fegyverszüneti feltételek megbeszélésére.

A rossz érzés Hatvani-Deutschék számára csak másnap kezdődött, amidőn szembekerültek Franchet d'Espérey francia tábornokkal. Ők a demokratát akarták látni, aki örömtől repes a Pestről érkezett elálló fülű, de hétpróbás demokraták láttán.

Ehelyett ott találták a győztest.


Franchet d'Espérey tábornokot, aki repülőgépen érkezett Szalonikiből, díszegyenruhába öltözött, feltűzte összes kitüntetéseit, mert azt hitte, hogy Szent István birodalmának méltó küldötteit fogja fogadni.

Ehelyett maga előtt talált egy csomó térdharisnyába és knickerbockerba öltözött lezser izraelitát.

Megkeményedett az arca, aztán a "magyar" küldöttség vezetőit sorban odaállította a lámpa alá.

Kezet nem nyújtott nekik, de átvette a memorandumot, majd végigmustrálva a módfelett gyatra kompániát, a következő kérdést intézte Hatvani-Deutschhoz, Jászi-Jakubovicshoz, sőt még a "nagy" Károlyi Mihályhoz is:

- Etes vous juifs? - önök zsidók?

Majd a küldöttség többi tagját vizsgálgatta és újra kérdezte:

- És maguk is zsidók?

A balkáni hadseregek főparancsnoka ezután odalépett a katonatanács kiküldöttjéhez, Csernyák századoshoz, akit lopás és függelemsértés miatt lefokoztak, és meglátta a parolijáról levágott csillagokat. Hallva, hogy Csernyák a katonatanácsot képviseli, még nagyobb megdöbbenéssel kérdezte:

- Je ne vous croyais pas descendu aussi bas!

- Nem hittem volna, hogy ilyen mélyre sülyedtek!

A magyar történelem egyik szégyenletes okmánya, amelyet Károlyi franciák elé terjesztett. A 18 pontból álló memorandum arculcsapása az egész magyarságnak, meggyalázása  a történelmünknek, a TRIANONT előkészítő belgrádi fegyverszünet alapja.

[A Magyar - Hiller féle Magyarország "BEMUTATÁSHOZ"
hasonlítható !]

 

Ettől kezdve a francia tábornok még a köteles udvariasságot is mellőzi. Egyszerűen letegezi Károlyiékat:

- Kezemben a nemzetiségek, rátok uszítom mind, ha nem engedelmeskedtek!


*  *  *

Az ezeréves Magyarország területére 1918. november 12-én, Gyergyótölgyesnél lépett az első román katona.

Magyarország ezeréves határait senki nem őrizte, érthető, hogy mindenki szabadon ki-bejárhatott. A sebtében alakuló nemzetiségi csapatok körös-körül kezdték megszállni a vezetés és hadsereg nélkül maradt Magyarországot.
Prezan tábornok proklamációjában így fogalmazott:

„Hadseregünk átlépte a Kárpátokat. Testvéri szeretettel lépdelve Erdély földjén, a román sereg a szent nemzeti és emberi jogok nevében jön, hogy teljes szabadságot biztosítson mindenkinek. Ezen gondolatoktól lelkesítve biztosítjuk a Tiszáig és a Dunáig terjedő román földnek minden lakosát.”

Ezeknek a „szent” nemzeti és emberi jogoknak vagyunk szenvedői az ősi román, rác és tót földeken immár 90 éve!


*  *  *

A román megszállók 1918 karácsonyán már Kolozsváron voltak, a szerbek Délvidéken és a Bánságban nyomultak előre, a csehek a Felvidékre törtek.

1918. december 30-án a Csehszlovák Légió 33. gyalogezrede Riccardo Barecca ezredes vezetésével először bekerítette Pozsonyt; majd szilveszter napján elfoglalta Lamacsot, Dévényújfalut és a Zerge-hegyet; újév napján a pozsonyi pályaudvart és a tölténygyárat; január 2-án pedig megszállta Pozsony fontosabb középületeit, - harcok nélkül.

A magyarok a téli megszállás-szünetben sem szedték össze magukat, ehelyett márciusban újra forradalmosdit játszottak Judapesten, - HONVÉDELEM helyett. A legértékesebb hónapokat vesztegették el.


*  *  *

A román megszállókkal szemben csak a Székely Hadosztály és még néhány alakulat vette fel a harcot.

A Székely Hadosztályt decemberben Kolozsváron Kratochwill Károly ezredes szervezte meg Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezésére, az együtt maradt a korábbi kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály törzséből, székely és erdélyi magyar menekült katonákból, ide tartozott egy kárpátaljai rutén zászlóalj is. Vezérkari főnöke Siménfalvy Károly vezérkari őrnagy lett.

Az alakulat legnagyobb létszáma 649 tiszt, 12438 fő legénység, 68 löveg és egy repülőosztály volt. Egyedül próbálták meg feltartóztatni a 26 ezer fővel támadó román alakulatokat.

A hiányos felszerelés ellenére a székely hadosztály számos katonai küldetést sikeresen teljesített, először Brassóból értékmentési feladatokat végeztek. December 18-án a székelykocsárdi Maros-híd székely őrsége nem volt hajlandó a híd önkéntes feladására, mert mint mondták, „inkább ott halnak meg, de nem adják át Erdélyt”.

1919. január 3-án abban állapodtak meg a december 30-án Kolozsvárra érkezett Berthelot francia tábornokkal és Kelet-Magyarország kormánybiztosával, Apáthy Istvánnal, hogy a magyar csapatok kiürítik a Déva-Kolozsvár-Nagybánya demarkációs vonaltól keletre eső területeket.

A székely hadosztály parancsnokságát először Bánffyhunyadra, majd Nagyváradra helyezték.

Nagyváradot védve a Szinérváralja–Csucsa–Belényes vonalat foglalták el, előretolt egységeik, 13 zászlóalj, összesen 8 ezer fő a Bánffyhunyad, Nagyalmás, Sebesvár, Hódosfalva térségében foglalt el állásokat, a XVIII. román hadosztállyal szemben.

Az Erdélybe behatoló románok itt találkoztak az első komolyabb ellenállással. Az első összecsapás január 5-én zajlott Egeresnél, miután egy három szakaszból álló székely század Egeresig vonult előre, hogy a kalotaszegi magyarság élet- és vagyonbiztonságát szavatolja.

A csucsa-belényesi harcok során a 21. székely gyalogezred egységei együtt harcoltak a kolozsvári Verbőczy-féle nemzetőr-zászlóaljjal. Ide tartozott Köröstárkány védelme is.

A hadosztály felszerelése igen gyenge volt, még lőszerutánpótlást sem kapott, mert a budapesti nemzetáruló károlyi-, majd bolsevik kormány félt a Székely Hadosztály erejétől.


Miután 1919. március 21-én Budapesten, a nagyrészt bűnözőkből verbuválódott banda és a felbőszített csőcselék kikiáltotta a Magyarországi Szovjetköztársaságot, még inkább ellenségnek tekintették őket, ugyanis a székely legénység az előírt vörös szalag helyett széles nemzetiszínű szalagot varrt föl az egyenruha hajtókájára, és föllázadt a szatmárnémeti kommunista hatóságok ellen.

Nagyobb román offenzíva csak április közepén indult, 1919 április végén vonultak be a román megszállók sorban a jelenlegi román-magyar határon található városokba és községekbe: Április 19-én Szatmárnémetibe, április 20-án Nagyváradra és Érmihályfalvára, de négy nap múlva Debrecenben voltak, április végén már a Tisza vonalánál sorakoztak fel a román megszálló alakulatok.

Az áprilisi harcokból a köröstárkányiak is kivették részüket a Verbőczy-zászlóalj oldalán, amely az ellenség túlereje elől április 16-tól 18-áig nehéz, véres harcokban lassan vonult vissza, egészen a Köröstárkány-Kisnyégerfalva vonaláig.

Április 18-án jött a hír, hogy a vörös csapatok a csucsai frontról és a Királyhágótól megfutamodtak, így a Sebes- és Fekete-Körös völgye is tarthatatlan csapdává vált, mert Nagyvárad román elfoglalásával a bekerítés fenyegette őket. Verbőczy elrendelte a visszavonulást Nagyvárad felé, emiatt a két magyar falu oltalom nélkül maradt.

Április 19-e lett Köröstárkány és a szomszédos Nyégerfalva fekete napja.

A bevonuló román félkatonai alakulatok és katonai ruhába bújt román civilek vérfürdőt rendezve kirabolták a falut. Összesen 93 tárkányit gyilkoltak meg. Az áldozatok között találni lehetett nőt, férfit, öreget, fiatalt, de még vakot és süketet is. Válogatás nélkül öldököltek. Volt, ahol egész családok tűntek el, de olyan is előfordult, hogy megcsonkították áldozataikat, vagy, hogy élve temettek el embereket.

Miközben a vörösök sorsukra hagyták a magyarokat és rendre visszavonultak még a színmagyar területekről is, - a székely katonákat többször is képesek voltak hátba támadni!

A Székely Hadosztály még ezután is példás hősiességgel harcolt a román túlerővel szemben, és szép sikereket is elért: Hadadnál, Kocsordnál, Mátészalkánál is megfutamították az ellenséget.


Sokáig reménykedtek abban, hogy majd Budapestről kapnak lőszert és utánpótlást. Budapest „urai” azonban magukra hagyták őket, sőt lőszer helyett vörös csapatokat küldtek ellenük. A Hadosztály sorsát megpecsételte a lőszerhiány, az utánpótlás hiánya, és az, hogy két tűz közzé kerültek. Egyik oldalról a vörös alakulatok cserbenhagyták, sőt hátbatámadták őket, miközben a másik oldalról a román túlerő támadta őket.

A két tűz közé került Székely Hadosztály április 26-án Demecsernél a román sereg előtt letette a fegyvert. 400 tisztet és 4000 főnyi legénységet a románok Brassóba internáltak.

Kratochwill Károly ezredest a románok haditörvényszék elé állították és bebörtönözték. 1920 októberében szabadult, később tábornok lett, majd altábornagy. A Trianoni tragédia után a revíziós mozgalom egyik legismertebb képviselője lett, 1946-ban hunyt el Budapesten.

 

A Székely Hadosztály harcainak tiszteletére, az utolsó harcok színhelyén Mátészalka és Kocsord között, a Kraszna partján emlékművet emeltek, de ezt a bolsevikok az 1950-es években lerombolták.

Újbóli felavatására 1995. április 21-én került sor. A hét méter magas dombon álló emlékoszlophoz három székely kapu alatt elhaladva lehet feljutni.

Az emlékoszlop versfelirata:

„Elült a harc, világok harca,
De új harc lobban, csak a tietek.
Az ősi földért haltatok,

S a halálban örökké éltek.”

*  *  *

A magyar föld védelmében Belényes - Köröstárkány térségében harcoltak a Székely Hadosztály katonái.

Koréh Endre, a Székely Hadosztály tábori lelkészének Erdélyért – A székely hadosztály és dandár története 1918 - 1919 című könyvében olvashatjuk:

„Nehéz, véres harcok dúltak április 16-tól 18-án estig Belényes környékén.

A harcot a nagyváradi honvéd hadapródiskola 17-18 éves tiszti növendékei, III. – IV. évfolyambeli derék fiúk vették fel. A hadapródok halálmegvetéssel, elszánt kitartással harcoltak az oláh túlerő ellen…

A magyarok a túlnyomó oláh erő elől lassan vonultak vissza Köröstárkányig, ahol újra felvették a harcot.

A hadapródok segítségére sietett a Verbőczy zászlóalj, a csendőr alakulat és a határrendőrök, - mindannyian a Székely Hadosztály kötelékében.

Április 18-án, nagypénteken elkeseredett harc folyt. A székelyek géppuskái oldalba kapták az oláhokat, s a tüzérségük is kitartott a végsőkig. A mérági-hegy észak-keleti lejtője volt a magyar tüzérségi állás.

Ekkor tudták meg a székelyek, hogy a nagyváradi vörös csapatok egy lövés nélkül elfutottak Csucsáról. Emiatt minden siker dacára is tarthatatlan csapdává vált számukra a köröstárkányi hadállás.”

*  *  *

A küzdelemben Köröstárkány népe példátlan hősiességgel vett részt. Férfiak és asszonyok vállvetve harcoltak a székely rajvonalban a magyar szabadságért.

De meg is szenvedtek érte ugyanúgy, mint 1848-49-ben az erdélyi magyarok.

Mikor a székelyek visszavonultak, a bevonuló románok közérdekű hirdetés meghallgatására parancsolták össze a falu népét a községháza elé.

Ez alatt Szakota, volt kristyóri jegyző géppuskákat rejtett el a szomszéd telkeken. Mikor már a lakosság együtt volt, megszólaltak a gépfegyverek. Percek alatt halomra lőtték a fegyvertelen lakosságot.

A református templom előtti téren 93 magyar áldozata lett a tömegmészárlásnak.

A szomszédos Kisnyégerfalván szintén kivégeztek 17 magyart.

(Ma szomorúfűz jelzi a kisnyégerfalvi tömeggyilkosság helyét.)

*  *  *

A köröstárkányi öldöklés alatt és után, a román seregekkel vonuló, rablásra éhes ú.n. „szabadcsapatok” és a szomszéd román falvak lakosai is megjelentek.

Garázdálkodni, rabolni kezdtek a jómódú magyar faluban. A három napig tartó szabad rablás alatt teljesen kifosztották, majd felgyújtották a falut.

A gyilkosok nem elégedtek meg a gépfegyverropogással, volt akinek élve kezét, lábát, nyakát is átvágták. Hiteles adatok szerint 204 magyar gyermek jutott árvaságra.

16 éves fiúktól 80 évet élt idős emberig, férfiak, nők, leányok voltak az áldozatok között. Az elhunytakat a falu feletti temetődombon hantolták el, mindenkit a saját családja.


*  *  *

Beke György Itt egymásra találnak az emberek című könyvében Köröstárkányt is bemutatja.

A faluban való adatgyűjtésekor kikötötték, mindenről írhat, csak 1919. április 19-ről nem.

A kommunista időkben nem is jelenhetett meg az a beszélgetés, amit az író az egyik még élő szemtanúval folytatott. A szemtanú Gyulai Ferenc, 15 éves volt 1919-ben. Elmondása szerint úgy tudott megmenekülni, hogy fiatal fiú lévén átugrotta az egyik kerítést, utána lőttek, de nem találták el. A családjából hét áldozata volt a vérengzésnek.

A szemtanú így fogalmazott:

„Azóta a tárkányiak ereje felköltözött a temetődombra. Fáj valami, bosszant, mondanánk ezt vagy azt, mert érezzük, hogy igazunk van, de felnézünk a dombra, és belénk szakad a szó.”

A gyalázatos gyilkosságokra évtizedekig nem volt szabad emlékezni, olyannyira nem, hogy a temetőben lévő sírkövekről a kommunista román hatalom lekapartatta az 1919. április 19-es dátumot, nehogy feltűnjön valakinek a sok sírkő ezzel a dátummal.

Igyekeztek eltüntetni még az emlékét is gyáva gyilkosságaiknak.

Az emlékezést azonban nem könnyű elpusztítani.

A helybeliek 1999 augusztusában leplezték le azt az emlékművet, amelyet az 1919-es a román öldöklés során, valamint az első és második világháborúban elhunyt köröstárkányiak tiszteletére emeltek.

Azóta minden évben – nagypénteken – itt emlékeznek meg az áldozatokról.

*  *  *

A köröstárkányi vérengzés sajnos nem volt egyedi eset.

Néhány hónap múlva – 1919 júniusában – a jelenlegi román-magyar határon lévő Apátfalván gyilkoltak le harminc magyart, rabolták ki a falut, becstelenítették meg a magyar nőket a félkatonai román hordák és a szomszéd falvak román lakosai.

A Fekete-Körös völgyében a II. világháborúban is megismétlődött a vérengzés.

1944-ben Gyantán és Magyarremetén gyilkolták a beözönlő románok a magyarokat.


1919. április 19. nagyszombat - a köröstárkányi magyarirtás


 
< Előző