Mi vezetett Köröstárkány fekete húsvétjához?
Az előzmények:
1918.
november 6-án szállt hajóra az a bizonyos küldöttség, amely Károlyi
Mihály vezetése alatt Belgrádba indult a fegyverszüneti feltételek
megbeszélésére.
A
rossz érzés Hatvani-Deutschék számára csak másnap kezdődött, amidőn
szembekerültek Franchet d'Espérey francia tábornokkal. Ők a demokratát
akarták látni, aki örömtől repes a Pestről érkezett elálló fülű, de
hétpróbás demokraták láttán.
Ehelyett ott találták a győztest.
Franchet d'Espérey tábornokot, aki repülőgépen érkezett Szalonikiből,
díszegyenruhába öltözött, feltűzte összes kitüntetéseit, mert azt
hitte, hogy Szent István birodalmának méltó küldötteit fogja fogadni.
Ehelyett maga előtt talált egy csomó térdharisnyába és knickerbockerba öltözött lezser izraelitát.
Megkeményedett az arca, aztán a "magyar" küldöttség vezetőit sorban odaállította a lámpa alá.
Kezet
nem nyújtott nekik, de átvette a memorandumot, majd végigmustrálva a
módfelett gyatra kompániát, a következő kérdést intézte
Hatvani-Deutschhoz, Jászi-Jakubovicshoz, sőt még a "nagy" Károlyi
Mihályhoz is:
- Etes vous juifs? - önök zsidók?
Majd a küldöttség többi tagját vizsgálgatta és újra kérdezte:
- És maguk is zsidók?
A
balkáni hadseregek főparancsnoka ezután odalépett a katonatanács
kiküldöttjéhez, Csernyák századoshoz, akit lopás és függelemsértés
miatt lefokoztak, és meglátta a parolijáról levágott csillagokat.
Hallva, hogy Csernyák a katonatanácsot képviseli, még nagyobb
megdöbbenéssel kérdezte:
- Je ne vous croyais pas descendu aussi bas!
- Nem hittem volna, hogy ilyen mélyre sülyedtek!
A
magyar történelem egyik szégyenletes okmánya, amelyet Károlyi franciák elé terjesztett. A 18 pontból álló memorandum
arculcsapása az egész magyarságnak, meggyalázása a történelmünknek, a TRIANONT előkészítő belgrádi fegyverszünet alapja.
[A Magyar - Hiller féle Magyarország "BEMUTATÁSHOZ" hasonlítható !]
Ettől kezdve a francia tábornok még a köteles udvariasságot is mellőzi. Egyszerűen letegezi Károlyiékat:
- Kezemben a nemzetiségek, rátok uszítom mind, ha nem engedelmeskedtek!
* * *
Az ezeréves Magyarország területére 1918. november 12-én, Gyergyótölgyesnél lépett az első román katona.
Magyarország
ezeréves határait senki nem őrizte, érthető, hogy mindenki szabadon
ki-bejárhatott. A sebtében alakuló nemzetiségi csapatok körös-körül
kezdték megszállni a vezetés és hadsereg nélkül maradt Magyarországot.
Prezan tábornok proklamációjában így fogalmazott:
„Hadseregünk
átlépte a Kárpátokat. Testvéri szeretettel lépdelve Erdély földjén, a
román sereg a szent nemzeti és emberi jogok nevében jön, hogy teljes
szabadságot biztosítson mindenkinek. Ezen gondolatoktól lelkesítve
biztosítjuk a Tiszáig és a Dunáig terjedő román földnek minden lakosát.”
Ezeknek a „szent” nemzeti és emberi jogoknak vagyunk szenvedői az ősi román, rác és tót földeken immár 90 éve!
* * *
A román megszállók 1918 karácsonyán már Kolozsváron voltak, a szerbek
Délvidéken és a Bánságban nyomultak előre, a csehek a Felvidékre törtek.
1918.
december 30-án a Csehszlovák Légió 33. gyalogezrede Riccardo Barecca
ezredes vezetésével először bekerítette Pozsonyt; majd szilveszter
napján elfoglalta Lamacsot, Dévényújfalut és a Zerge-hegyet; újév
napján a pozsonyi pályaudvart és a tölténygyárat; január 2-án pedig megszállta Pozsony fontosabb középületeit, - harcok nélkül.
A magyarok a téli megszállás-szünetben sem szedték össze magukat, ehelyett márciusban újra forradalmosdit játszottak Judapesten, - HONVÉDELEM helyett. A legértékesebb hónapokat vesztegették el.
* * *
A román megszállókkal szemben csak a Székely Hadosztály és még néhány alakulat vette fel a harcot.
A
Székely Hadosztályt decemberben Kolozsváron Kratochwill Károly ezredes
szervezte meg Lukács Béla nyugalmazott altábornagy kezdeményezésére, az
együtt maradt a korábbi kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály
törzséből, székely és erdélyi magyar menekült katonákból, ide tartozott
egy kárpátaljai rutén zászlóalj is. Vezérkari főnöke Siménfalvy Károly
vezérkari őrnagy lett.
Az
alakulat legnagyobb létszáma 649 tiszt, 12438 fő legénység, 68 löveg és
egy repülőosztály volt. Egyedül próbálták meg feltartóztatni a 26 ezer
fővel támadó román alakulatokat.
A
hiányos felszerelés ellenére a székely hadosztály számos katonai
küldetést sikeresen teljesített, először Brassóból értékmentési
feladatokat végeztek. December 18-án a székelykocsárdi Maros-híd
székely őrsége nem volt hajlandó a híd önkéntes feladására, mert mint
mondták, „inkább ott halnak meg, de nem adják át Erdélyt”.
1919.
január 3-án abban állapodtak meg a december 30-án Kolozsvárra érkezett
Berthelot francia tábornokkal és Kelet-Magyarország kormánybiztosával,
Apáthy Istvánnal, hogy a magyar csapatok kiürítik a
Déva-Kolozsvár-Nagybánya demarkációs vonaltól keletre eső területeket.
A székely hadosztály parancsnokságát először Bánffyhunyadra, majd Nagyváradra helyezték.
Nagyváradot
védve a Szinérváralja–Csucsa–Belényes vonalat foglalták el, előretolt
egységeik, 13 zászlóalj, összesen 8 ezer fő a Bánffyhunyad, Nagyalmás,
Sebesvár, Hódosfalva térségében foglalt el állásokat, a XVIII. román
hadosztállyal szemben.
Az
Erdélybe behatoló románok itt találkoztak az első komolyabb
ellenállással. Az első összecsapás január 5-én zajlott Egeresnél,
miután egy három szakaszból álló székely század Egeresig vonult előre,
hogy a kalotaszegi magyarság élet- és vagyonbiztonságát szavatolja.
A
csucsa-belényesi harcok során a 21. székely gyalogezred egységei együtt
harcoltak a kolozsvári Verbőczy-féle nemzetőr-zászlóaljjal. Ide
tartozott Köröstárkány védelme is.
A
hadosztály felszerelése igen gyenge volt, még lőszerutánpótlást sem
kapott, mert a budapesti nemzetáruló károlyi-, majd bolsevik kormány
félt a Székely Hadosztály erejétől.
Miután
1919. március 21-én Budapesten, a nagyrészt bűnözőkből verbuválódott
banda és a felbőszített csőcselék kikiáltotta a Magyarországi
Szovjetköztársaságot, még inkább ellenségnek tekintették őket, ugyanis
a székely legénység az előírt vörös szalag helyett széles nemzetiszínű
szalagot varrt föl az egyenruha hajtókájára, és föllázadt a
szatmárnémeti kommunista hatóságok ellen.
Nagyobb román offenzíva csak április közepén indult,
1919 április végén vonultak be a román megszállók sorban a jelenlegi
román-magyar határon található városokba és községekbe: Április 19-én
Szatmárnémetibe, április 20-án Nagyváradra és Érmihályfalvára, de négy
nap múlva Debrecenben voltak, április végén már a Tisza vonalánál
sorakoztak fel a román megszálló alakulatok.
Az
áprilisi harcokból a köröstárkányiak is kivették részüket a
Verbőczy-zászlóalj oldalán, amely az ellenség túlereje elől április
16-tól 18-áig nehéz, véres harcokban lassan vonult vissza, egészen a Köröstárkány-Kisnyégerfalva vonaláig.
Április
18-án jött a hír, hogy a vörös csapatok a csucsai frontról és a
Királyhágótól megfutamodtak, így a Sebes- és Fekete-Körös völgye is
tarthatatlan csapdává vált, mert Nagyvárad román elfoglalásával a
bekerítés fenyegette őket. Verbőczy elrendelte a visszavonulást
Nagyvárad felé, emiatt a két magyar falu oltalom nélkül maradt.
Április 19-e lett Köröstárkány és a szomszédos Nyégerfalva fekete napja.
A
bevonuló román félkatonai alakulatok és katonai ruhába bújt román
civilek vérfürdőt rendezve kirabolták a falut. Összesen 93 tárkányit
gyilkoltak meg. Az áldozatok között találni lehetett nőt, férfit,
öreget, fiatalt, de még vakot és süketet is. Válogatás nélkül
öldököltek. Volt, ahol egész családok tűntek el, de olyan is
előfordult, hogy megcsonkították áldozataikat, vagy, hogy élve temettek
el embereket.
Miközben
a vörösök sorsukra hagyták a magyarokat és rendre visszavonultak még a
színmagyar területekről is, - a székely katonákat többször is képesek
voltak hátba támadni!
A
Székely Hadosztály még ezután is példás hősiességgel harcolt a román
túlerővel szemben, és szép sikereket is elért: Hadadnál, Kocsordnál,
Mátészalkánál is megfutamították az ellenséget.
Sokáig
reménykedtek abban, hogy majd Budapestről kapnak lőszert és
utánpótlást. Budapest „urai” azonban magukra hagyták őket, sőt lőszer
helyett vörös csapatokat küldtek ellenük. A Hadosztály sorsát
megpecsételte a lőszerhiány, az utánpótlás hiánya, és az, hogy két tűz
közzé kerültek. Egyik oldalról a vörös alakulatok cserbenhagyták, sőt
hátbatámadták őket, miközben a másik oldalról a román túlerő támadta
őket.
A
két tűz közé került Székely Hadosztály április 26-án Demecsernél a
román sereg előtt letette a fegyvert. 400 tisztet és 4000 főnyi
legénységet a románok Brassóba internáltak.
Kratochwill Károly ezredest
a románok haditörvényszék elé állították és bebörtönözték. 1920
októberében szabadult, később tábornok lett, majd altábornagy. A
Trianoni tragédia után a revíziós mozgalom egyik legismertebb
képviselője lett, 1946-ban hunyt el Budapesten.
A
Székely Hadosztály harcainak tiszteletére, az utolsó harcok színhelyén
Mátészalka és Kocsord között, a Kraszna partján emlékművet emeltek, de
ezt a bolsevikok az 1950-es években lerombolták.
Újbóli
felavatására 1995. április 21-én került sor. A hét méter magas dombon
álló emlékoszlophoz három székely kapu alatt elhaladva lehet feljutni.
Az emlékoszlop versfelirata:
„Elült a harc, világok harca,
De új harc lobban, csak a tietek.
Az ősi földért haltatok,
S a halálban örökké éltek.”
* * *
A magyar föld védelmében Belényes - Köröstárkány térségében harcoltak a Székely Hadosztály katonái.
Koréh
Endre, a Székely Hadosztály tábori lelkészének Erdélyért – A székely
hadosztály és dandár története 1918 - 1919 című könyvében olvashatjuk:
„Nehéz, véres harcok dúltak április 16-tól 18-án estig Belényes környékén.
A
harcot a nagyváradi honvéd hadapródiskola 17-18 éves tiszti növendékei,
III. – IV. évfolyambeli derék fiúk vették fel. A hadapródok
halálmegvetéssel, elszánt kitartással harcoltak az oláh túlerő ellen…
A magyarok a túlnyomó oláh erő elől lassan vonultak vissza Köröstárkányig, ahol újra felvették a harcot.
A
hadapródok segítségére sietett a Verbőczy zászlóalj, a csendőr alakulat
és a határrendőrök, - mindannyian a Székely Hadosztály kötelékében.
Április
18-án, nagypénteken elkeseredett harc folyt. A székelyek géppuskái
oldalba kapták az oláhokat, s a tüzérségük is kitartott a végsőkig. A
mérági-hegy észak-keleti lejtője volt a magyar tüzérségi állás.
Ekkor
tudták meg a székelyek, hogy a nagyváradi vörös csapatok egy lövés
nélkül elfutottak Csucsáról. Emiatt minden siker dacára is tarthatatlan
csapdává vált számukra a köröstárkányi hadállás.”
* * *
A
küzdelemben Köröstárkány népe példátlan hősiességgel vett részt.
Férfiak és asszonyok vállvetve harcoltak a székely rajvonalban a magyar
szabadságért.
De meg is szenvedtek érte ugyanúgy, mint 1848-49-ben az erdélyi magyarok.
Mikor
a székelyek visszavonultak, a bevonuló románok közérdekű hirdetés
meghallgatására parancsolták össze a falu népét a községháza elé.
Ez
alatt Szakota, volt kristyóri jegyző géppuskákat rejtett el a szomszéd
telkeken. Mikor már a lakosság együtt volt, megszólaltak a
gépfegyverek. Percek alatt halomra lőtték a fegyvertelen lakosságot.
A református templom előtti téren 93 magyar áldozata lett a tömegmészárlásnak.
A szomszédos Kisnyégerfalván szintén kivégeztek 17 magyart.
(Ma szomorúfűz jelzi a kisnyégerfalvi tömeggyilkosság helyét.)
* * *
A köröstárkányi öldöklés alatt és után, a román seregekkel vonuló, rablásra éhes ú.n. „szabadcsapatok” és a szomszéd román falvak lakosai is megjelentek.
Garázdálkodni,
rabolni kezdtek a jómódú magyar faluban. A három napig tartó szabad
rablás alatt teljesen kifosztották, majd felgyújtották a falut.
A
gyilkosok nem elégedtek meg a gépfegyverropogással, volt akinek élve
kezét, lábát, nyakát is átvágták. Hiteles adatok szerint 204 magyar
gyermek jutott árvaságra.
16
éves fiúktól 80 évet élt idős emberig, férfiak, nők, leányok voltak az
áldozatok között. Az elhunytakat a falu feletti temetődombon hantolták
el, mindenkit a saját családja.
* * *
Beke György Itt egymásra találnak az emberek című könyvében Köröstárkányt is bemutatja.
A faluban való adatgyűjtésekor kikötötték, mindenről írhat, csak 1919. április 19-ről nem.
A
kommunista időkben nem is jelenhetett meg az a beszélgetés, amit az író
az egyik még élő szemtanúval folytatott. A szemtanú Gyulai Ferenc, 15
éves volt 1919-ben. Elmondása szerint úgy tudott megmenekülni, hogy
fiatal fiú lévén átugrotta az egyik kerítést, utána lőttek, de nem
találták el. A családjából hét áldozata volt a vérengzésnek.
A szemtanú így fogalmazott:
„Azóta
a tárkányiak ereje felköltözött a temetődombra. Fáj valami, bosszant,
mondanánk ezt vagy azt, mert érezzük, hogy igazunk van, de felnézünk a
dombra, és belénk szakad a szó.”
A
gyalázatos gyilkosságokra évtizedekig nem volt szabad emlékezni,
olyannyira nem, hogy a temetőben lévő sírkövekről a kommunista román
hatalom lekapartatta az 1919. április 19-es dátumot, nehogy feltűnjön
valakinek a sok sírkő ezzel a dátummal.
Igyekeztek eltüntetni még az emlékét is gyáva gyilkosságaiknak.
Az emlékezést azonban nem könnyű elpusztítani.
A
helybeliek 1999 augusztusában leplezték le azt az emlékművet, amelyet
az 1919-es a román öldöklés során, valamint az első és második
világháborúban elhunyt köröstárkányiak tiszteletére emeltek.
Azóta minden évben – nagypénteken – itt emlékeznek meg az áldozatokról.
* * *
A köröstárkányi vérengzés sajnos nem volt egyedi eset.
Néhány
hónap múlva – 1919 júniusában – a jelenlegi román-magyar határon lévő
Apátfalván gyilkoltak le harminc magyart, rabolták ki a falut,
becstelenítették meg a magyar nőket a félkatonai román hordák és a
szomszéd falvak román lakosai.
A Fekete-Körös völgyében a II. világháborúban is megismétlődött a vérengzés.
1944-ben Gyantán és Magyarremetén gyilkolták a beözönlő románok a magyarokat.
|