Mârdârescu válasza Bandholtz vezérőrnagy naplójára Nyomtatás E-mail

 

 

 

Mârdârescu  pamfletje 1935-ben Bandholtz vezérőrnagy  naplójára
UNGVÁRY KRISZTIÁN

http://epa.oszk.hu/00000/00003/00023/ungvary.html 

 

 

Bandholtz tábornok naplója csak halála után, 1933-ban jelent meg New Yorkban angol nyelven, - magyar kiadására 1993-ig nem került sor.  [2]

A napló kíméletlenül feltárta az 1919-es román megszállás következményeit és a román politika visszásságait, de szót ejtett a magyarok részéről tapasztalt kilengésekről is. A Horthy rendszernek nem kellett Amerikába  menni a Trianon igazságtalanságát és a román megszállás embertelenségét leleplező publikációkért, feltehetően ezért maradt el a fontos mű lefordítása és európai kiadása.

Bandholtz könyve, -ennek ellenére- felkeltette Mârdârescu tábornok figyelmét.

A román királyi hadsereg magyarországi főparancsnokának ugyanis több alkalommal kellett konfrontálódnia Bandholtz-cal, aki 1919 augusztusától a magyarországi Szövetséges Katonai Misszió tagjaként számtalan esetben akadályozta meg a román hadsereg önkényeskedéseit és rablásait.

A missziót éppen a román hadsereg önkényeskedései miatt hívta életre a Békekonferencia:  a tábornokoknak kellett volna rászorítaniuk a román megszállókat a szövetségesek irányelveinek betartására.

Mârdârescut felbőszítette Bandholtz naplójának stílusa, leleplezései,  - legfőképpen a román hadsereggel szembeni szigorú kritikája, ezért 1935-ben a Curentul című lapban folytatásokban közölte ellenpamfletjét, amelyben kísérletet tett a szerinte igaztalan és megalapozatlan vádak megcáfolására. A cikksorozat ugyanabban az évben összegyűjtve is megjelent kb. 1000 példányban. [3]  Ez Magyarországon teljesen ismeretlen maradt (Romániában ezzel szemben Bandholtz naplója mind a mai napig ismeretlen, Kolozsvár egyetlen könyvtárában sincsen belőle példány).

 Mârdârescu munkája és szemlélete érzékletes képet ad a balkáni politikai mentalitásról és az önkritika teljes hiányáról. Az alábbiakban a válasz szövegének fontosabb részeit közöljük, amelyek egyáltalán érdemleges kérdéseket vetnek fel (1-10, 18-21, 28-35. old.). Mârdârescu eredeti lábjegyzeteinek meghagyása mellett szükségesnek tartottuk, hogy lényeges tárgyi tévedéseit és torzításait széljegyzetekkel jelöljük. Mivel Bandholtz naplója 1993 óta Magyarországon is hozzáférhető, nem tartottuk szükségesnek a két szöveg teljes összevetését: a román tábornok írása önmagáért beszél.
   
A román csapatok 1919. augusztus 4-5-én, a Békekonferencia tilalma ellenére vonultak be Budapestre, bár ehhez a Tanácsköztársaság összeomlása után már semmilyen jogalapjuk sem volt, mivel a Békekonferencia nevében Pichon francia külügyminiszter a román csapatokat augusztus 2-án megállásra, illetve a kivonulás előkészítésére szólította fel.

Mârdârescu azonban úgy tett, mintha nem ismerné ezt a rendelkezést, és arra hivatkozott, hogy csak saját kormányától fogadhat el parancsot. Valójában kész helyzetet akart teremteni, ezért hajtotta egységeit két nap alatt a Tiszától Budapestig.  [7]

Jellemző, hogy bár a Békekonferencia távirata mind Bukarestben, mind Budapesten ismert volt, és Budapesten nemcsak az ideiglenes Peidl-kormány, hanem Romanelli olasz ezredes is megpróbálta a távirat egy-egy példányával jobb belátásra bírni a román parancsnokokat, tevékenységük nem járhatott sikerrel. Dr. Nagyiványi Zoltán a kormány küldötteként augusztus 3-án reggel kereste fel a román csapatokat, hogy kormánya nevében fegyverszüneti egyezményt kössön. Este találkozott Mârdârescu tábornokkal, aki tárgyalások helyett ultimátumot adott át, amelyben az ország vagyonának 30-50 százalékára tartott igényt [feltételeit részletesen lásd a 18. számú széljegyzetben]. A válaszra 12 órás határidőt szabott, és közölte: nemleges válasz esetén tudni fogja, mi a teendője...

Mârdârescu nyilván feletteseivel összhangban cselekedett: beosztottai azonban eleinte nem lehettek tisztában a román politika céljaival, mert a Budapestet elsőnek elérő Rusescu tábornok megegyezett a főváros küldöttjével, hogy csapatait a városon kívüli kaszárnyákban szállásolja el. Hamarosan megérkezett a Constantinidi dandár is: parancsnoka Pestszent- lőrincen rendelte magához Budapest polgármesterét, és azt is meghagyta, hogy a város pecsétjét (!) és papírt (!) is hozzon magával:
"Constantiu ezredes, a többi tiszt gúnyos mosolygása közepette, azt a kívánságot intézte hozzám, jelentsem ki írásban, hogy a város a román hadsereg számára szabad. Azzal igyekezett megnyugtatni, hogy ők a mi érdekünkben jöttek (!), és csak át akar vonulni a városon a budai oldalra, ahonnan továbbmennek. Természetesen szabadkoztam, hivatkoztam Rusescu tábornokkal kötött megállapodásunkra, mire az ezredes gúnyosan azt felelte, hogy ő arra nem ad semmit! Ezt az ügyet vele kell elintézni.
Kijelentettem, hogy nincs jogom a kormány hozzájárulása nélkül az átadásba belemenni, mire a válasz az volt, hogy őt a kormány nem érdekli, neki csak a polgármester aláírása kell. Cédulát tett elém, amelyen román és német nyelven a következő szöveg állt: 'Ma, 1919. augusztus hó 4-én 9 órakor Constantiu ezredes dandárja Budapestre érkezett: a város szabad a román hadsereg részére.'
Én ismételten tiltakoztam az aláírás ellen, amire az ezredes éles hangon kijelentette, hogy akkor viselni fogom a következményeket." Így emlékezett vissza a megalázó jelenetre Haller Ferenc polgármester.  [8]

A román csapatok ezek után az aláírás hiányában is zavartalanul bevonultak a fővárosba, miután leadtak néhány ágyúlövést Pestszentlőrinc és Kőbánya házaira, egy helyen felrobbantották a vasúti síneket, és lelőttek néhány ellenállást nem tanúsító rendőrt.

A pesti oldal megszállása után egyes egységek a Dunántúlra is átkeltek: a román megszállási övezet Kalocsa-Sárbogárd-Székesfehérvár-Veszprém- Kisbér magasságáig tartott.

A budapesti Friedrich-kormányt Mârdârescu csapatai teljes ellenőrzésük alatt tartották: sajtócenzúrát alkalmaztak, a telefonokat lehallgatták. Minden vidéki út megtételéhez a román katonai parancsnokság engedélyére volt szükség, a magyar közigazgatási apparátust román ellenőrző bizottság alá helyezték.

A megszállás mellett a román hadsereg részt vett a megtorlásban: az ország több pontján internálótáborokat állított fel a gyanús személyek izolálása céljából, számos esetben végzett ki direktóriumi tagokat és fogott el vöröskatonákat. Magyar adatok szerint összesen 657 személy esett áldozatul a román kivégzéseknek. [9] Zömüket tömeges kivégzések alkalmával, illetve túszként vagy véletlenszerűen gyilkolták meg. A megtorlás tehát nem a ténylegesen vétkeseknek szólt. A kilengések elsősorban  a Kiskunság és a Nagykunság területén történtek.
   

Október 14. és 27. között Mârdârescu a gyülekezési tilalmat is elrendelte a fővárosban. Sajátos módon a román történetírás számára minderről csak annyi ismert, hogy "a román hadsereget a terrortól végre megszabadult boldog lakosság kitörő örömmel fogadta". [10]

A lakosság valós hangulatát azonban a román hadsereg által végrehajtott tömeges kivégzések, rablások és gyilkosságok [11] határozták meg, és nem a vörösterrortól való megszabadulás.


A legkirívóbb román tömeggyilkosság Hódmezővásárhelyen történt, ahol az újra bevonuló román csapatok túszokat szedtek, és közülük 100 ártatlant meggyilkoltak (az ezzel kapcsolatos diplomáciai iratot idézi Ormos Mária: Padovától Trianonig, 336, 426. old.)


Miután októberben a dunántúli helyőrségeket már visszavonták, november 14-én a román hadsereg kivonult Budáról is. Nyomukban megérkeztek az első magyar tiszti különítmények.

November 16-án reggel pedig bevonult Budapestre fehér lován Horthy Miklós, a nemzeti hadsereg parancsnoka.

 

*  *  *

 

Mârdârescu ellenpamfletjének érdekesebb részei:

1.  Sunyi címmel indít:

"Válasz Harry-Hill Bandholtz tábornok, a Magyarországon tevékenykedett Szövetséges Katonai Misszió tagjának nem diplomatikus naplójára (1919-1920)"

2. A bevezetésben:

"Sokáig gondolkodtam, hogy kell-e vagy nem foglalkoznom Bandholtz tábornok naplójával, és megvallom, ha csak rólam lett volna szó, nem szenteltem volna semmilyen figyelmet rá, az alább ismertetett okok miatt; de mivel a napló írója minősíthetetlen módon támadja a román népet, hazámat, az ország kormányát és a hadsereget, amelyet Magyarországon vezettem 1919-1920 között, elhatároztam, hogy válaszolok Bandholtz tábornoknak"

"amikor 1919-1920-ban vezettem a Magyarországot megszálló román hadsereget -  az nem ítélhető meg Bandholtz tábornok, a tudvalevőleg indulatos ember által, aki a Budapestre érkezése utáni első naptól kezdve, ritka durvasággal esett neki mindennek, ami román volt[13], tehát az én személyemnek is."

Bandholtz az "öreg gazembernek" titulált Mârdârescuról többször is negatívan ír naplójában: "Mârdârescu tábornok dorgálást kapott és félreérthetetlen szavakkal közöltük vele hogy az ő dolga beszámolni arról, ami a Misszió augusztus 16-i kérésének teljesítésével kapcsolatban történt. Mindenféle kibúvóhoz és köntörfalazáshoz folyamodott, ami lehetett szándékos, de lehet, hogy csak értelmi szintjének volt köszönhető, amely úgy tűnik felér egy álomkóros kanadai rénszarvaséval".(35.o.) "Sheldon ezredes lefordította Mârdârescunak hogy véleményem szerint ő egy nagy hazudozó" (132.o.)

3.

 

....szerkesztés alatt...

 

 

 
< Előző