Mârdârescu pamfletje 1935-ben Bandholtz vezérőrnagy naplójára
UNGVÁRY KRISZTIÁN
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00023/ungvary.html
Bandholtz
tábornok naplója csak halála után, 1933-ban jelent meg New Yorkban
angol nyelven, - magyar kiadására 1993-ig nem került sor. [2]
A napló kíméletlenül feltárta az 1919-es román megszállás következményeit
és a román politika visszásságait, de szót ejtett a magyarok részéről
tapasztalt kilengésekről is. A Horthy rendszernek
nem kellett Amerikába menni a Trianon igazságtalanságát és
a román megszállás embertelenségét leleplező publikációkért, feltehetően ezért
maradt el a fontos mű lefordítása és európai kiadása.
Bandholtz
könyve, -ennek ellenére- felkeltette Mârdârescu tábornok figyelmét.
A román királyi hadsereg magyarországi főparancsnokának ugyanis több alkalommal
kellett konfrontálódnia Bandholtz-cal, aki 1919 augusztusától a
magyarországi Szövetséges Katonai Misszió tagjaként számtalan esetben
akadályozta meg a román hadsereg önkényeskedéseit és rablásait.
A missziót éppen a román hadsereg önkényeskedései miatt hívta életre
a Békekonferencia: a tábornokoknak kellett volna rászorítaniuk a
román megszállókat a szövetségesek irányelveinek betartására.
Mârdârescut
felbőszítette Bandholtz naplójának stílusa, leleplezései, - legfőképpen a román
hadsereggel szembeni szigorú kritikája, ezért 1935-ben a Curentul
című lapban folytatásokban közölte ellenpamfletjét, amelyben kísérletet
tett a szerinte igaztalan és megalapozatlan vádak megcáfolására.
A cikksorozat ugyanabban az évben összegyűjtve is megjelent kb.
1000 példányban. [3] Ez Magyarországon
teljesen ismeretlen maradt (Romániában ezzel szemben Bandholtz naplója
mind a mai napig ismeretlen, Kolozsvár egyetlen könyvtárában sincsen
belőle példány).
Mârdârescu munkája és szemlélete érzékletes képet
ad a balkáni politikai mentalitásról és az önkritika teljes hiányáról.
Az alábbiakban a válasz szövegének fontosabb részeit közöljük, amelyek
egyáltalán érdemleges kérdéseket vetnek fel (1-10, 18-21, 28-35.
old.). Mârdârescu eredeti lábjegyzeteinek meghagyása mellett szükségesnek
tartottuk, hogy lényeges tárgyi tévedéseit és torzításait széljegyzetekkel
jelöljük. Mivel Bandholtz naplója 1993 óta Magyarországon is hozzáférhető,
nem tartottuk szükségesnek a két szöveg teljes összevetését: a román
tábornok írása önmagáért beszél.
A
román csapatok 1919. augusztus 4-5-én, a Békekonferencia tilalma
ellenére vonultak be Budapestre, bár ehhez a Tanácsköztársaság összeomlása
után már semmilyen jogalapjuk sem volt, mivel a Békekonferencia
nevében Pichon francia külügyminiszter a román csapatokat augusztus
2-án megállásra, illetve a kivonulás előkészítésére szólította fel.
Mârdârescu azonban úgy tett, mintha nem ismerné ezt a rendelkezést,
és arra hivatkozott, hogy csak saját kormányától fogadhat el parancsot.
Valójában kész helyzetet akart teremteni, ezért hajtotta egységeit
két nap alatt a Tiszától Budapestig. [7]
Jellemző, hogy bár a Békekonferencia távirata mind Bukarestben,
mind Budapesten ismert volt, és Budapesten nemcsak az ideiglenes
Peidl-kormány, hanem Romanelli olasz ezredes is megpróbálta a távirat
egy-egy példányával jobb belátásra bírni a román parancsnokokat,
tevékenységük nem járhatott sikerrel. Dr. Nagyiványi Zoltán a kormány
küldötteként augusztus 3-án reggel kereste fel a román csapatokat,
hogy kormánya nevében fegyverszüneti egyezményt kössön. Este találkozott
Mârdârescu tábornokkal, aki tárgyalások helyett ultimátumot adott
át, amelyben az ország vagyonának 30-50 százalékára tartott igényt
[feltételeit részletesen lásd a 18. számú széljegyzetben]. A válaszra
12 órás határidőt szabott, és közölte: nemleges válasz esetén tudni
fogja, mi a teendője...
Mârdârescu
nyilván feletteseivel összhangban cselekedett: beosztottai azonban
eleinte nem lehettek tisztában a román politika céljaival, mert
a Budapestet elsőnek elérő Rusescu tábornok megegyezett a főváros
küldöttjével, hogy csapatait a városon kívüli kaszárnyákban szállásolja
el. Hamarosan megérkezett a Constantinidi dandár is: parancsnoka
Pestszent- lőrincen rendelte magához Budapest polgármesterét, és
azt is meghagyta, hogy a város pecsétjét (!) és papírt (!) is hozzon
magával:
"Constantiu ezredes, a többi tiszt gúnyos mosolygása közepette,
azt a kívánságot intézte hozzám, jelentsem ki írásban, hogy a város
a román hadsereg számára szabad. Azzal igyekezett megnyugtatni,
hogy ők a mi érdekünkben jöttek (!), és csak át akar vonulni a városon
a budai oldalra, ahonnan továbbmennek. Természetesen szabadkoztam,
hivatkoztam Rusescu tábornokkal kötött megállapodásunkra, mire az
ezredes gúnyosan azt felelte, hogy ő arra nem ad semmit! Ezt az
ügyet vele kell elintézni.
Kijelentettem,
hogy nincs jogom a kormány hozzájárulása nélkül az átadásba belemenni,
mire a válasz az volt, hogy őt a kormány nem érdekli, neki csak
a polgármester aláírása kell. Cédulát tett elém, amelyen román és
német nyelven a következő szöveg állt: 'Ma, 1919. augusztus hó 4-én
9 órakor Constantiu ezredes dandárja Budapestre érkezett: a város
szabad a román hadsereg részére.'
Én
ismételten tiltakoztam az aláírás ellen, amire az ezredes éles hangon
kijelentette, hogy akkor viselni fogom a következményeket." Így
emlékezett vissza a megalázó jelenetre Haller Ferenc polgármester. [8]
A román csapatok ezek után az aláírás hiányában is zavartalanul
bevonultak a fővárosba, miután leadtak néhány ágyúlövést Pestszentlőrinc
és Kőbánya házaira, egy helyen felrobbantották a vasúti síneket,
és lelőttek néhány ellenállást nem tanúsító rendőrt.
A
pesti oldal megszállása után egyes egységek a Dunántúlra is átkeltek:
a román megszállási övezet Kalocsa-Sárbogárd-Székesfehérvár-Veszprém-
Kisbér magasságáig tartott.
A
budapesti Friedrich-kormányt Mârdârescu csapatai teljes ellenőrzésük
alatt tartották: sajtócenzúrát alkalmaztak, a telefonokat lehallgatták.
Minden vidéki út megtételéhez a román katonai parancsnokság engedélyére
volt szükség, a magyar közigazgatási apparátust román ellenőrző
bizottság alá helyezték.
A megszállás mellett a román hadsereg részt
vett a megtorlásban: az ország több pontján internálótáborokat állított
fel a gyanús személyek izolálása céljából, számos esetben végzett
ki direktóriumi tagokat és fogott el vöröskatonákat. Magyar adatok
szerint összesen 657 személy esett áldozatul a román kivégzéseknek. [9] Zömüket tömeges kivégzések alkalmával, illetve túszként vagy véletlenszerűen
gyilkolták meg. A megtorlás tehát nem a ténylegesen vétkeseknek
szólt. A kilengések elsősorban a Kiskunság és a Nagykunság
területén történtek.
Október
14. és 27. között Mârdârescu a gyülekezési tilalmat is elrendelte
a fővárosban. Sajátos módon a román történetírás számára minderről
csak annyi ismert, hogy "a román hadsereget a terrortól végre megszabadult
boldog lakosság kitörő örömmel fogadta". [10]
A lakosság valós hangulatát azonban a román hadsereg által végrehajtott
tömeges kivégzések, rablások és gyilkosságok [11]
határozták meg, és nem a vörösterrortól való megszabadulás.
A legkirívóbb román tömeggyilkosság Hódmezővásárhelyen
történt, ahol az újra bevonuló román csapatok túszokat szedtek,
és közülük 100 ártatlant meggyilkoltak (az ezzel kapcsolatos diplomáciai
iratot idézi Ormos Mária: Padovától Trianonig, 336, 426. old.)
Miután
októberben a dunántúli helyőrségeket már visszavonták, november
14-én a román hadsereg kivonult Budáról is. Nyomukban megérkeztek
az első magyar tiszti különítmények.
November 16-án reggel pedig
bevonult Budapestre fehér lován Horthy Miklós, a nemzeti hadsereg parancsnoka.
* * *
Mârdârescu ellenpamfletjének érdekesebb részei:
1. Sunyi címmel indít:
"Válasz Harry-Hill Bandholtz
tábornok, a Magyarországon tevékenykedett Szövetséges Katonai Misszió
tagjának nem diplomatikus naplójára (1919-1920)"
2. A bevezetésben:
"Sokáig
gondolkodtam, hogy kell-e vagy nem foglalkoznom Bandholtz tábornok
naplójával, és megvallom, ha csak rólam lett volna szó, nem szenteltem
volna semmilyen figyelmet rá, az alább ismertetett okok miatt; de
mivel a napló írója minősíthetetlen módon támadja a román népet,
hazámat, az ország kormányát és a hadsereget, amelyet Magyarországon
vezettem 1919-1920 között, elhatároztam, hogy válaszolok Bandholtz
tábornoknak"
"amikor
1919-1920-ban vezettem a Magyarországot megszálló román hadsereget - az nem
ítélhető meg Bandholtz tábornok, a tudvalevőleg indulatos ember
által, aki a Budapestre érkezése utáni első naptól kezdve, ritka
durvasággal esett neki mindennek, ami román volt[13],
tehát az én személyemnek is."
Bandholtz az "öreg gazembernek"
titulált Mârdârescuról
többször is negatívan ír naplójában: "Mârdârescu
tábornok dorgálást kapott és félreérthetetlen szavakkal közöltük
vele hogy az ő dolga beszámolni arról, ami a Misszió augusztus 16-i
kérésének teljesítésével kapcsolatban történt. Mindenféle kibúvóhoz
és köntörfalazáshoz folyamodott, ami lehetett szándékos, de lehet,
hogy csak értelmi szintjének volt köszönhető, amely úgy tűnik felér
egy álomkóros kanadai rénszarvaséval".(35.o.) "Sheldon ezredes lefordította
Mârdârescunak
hogy véleményem szerint ő egy nagy hazudozó" (132.o.)
3.
....szerkesztés alatt...
|