|
1919. június 5. csütörtök
Nagycenken a katonaviselt férfiak egy csoportja kora reggel meglepte a cukorgyárra vigyázó vöröskatonákat és lefegyverezte őket.
Nem
történt összetűzés, higgadtan szót értettek. Tizenhat puskát adtak át
a vörösök, s eltávozhattak fegyvertelenül. Nehezebb dolguk volt a
lefegyverzőknek a gyárba tóduló tömeggel. Indulatos népség özönlött a
gyárudvarra. Nem nagycenkiek voltak, hanem a környező falvakból
érkezettek. Követelték a vöröskatonáktól elvett fegyvereket,
fogadkozva, hogy megbosszulják a fülesi plébános halálát.
Üggyel-bajjal tudták csak lecsendesíteni őket, míg belátták, hogy alkalmas kezekbe került a tizenhat puska.
* * *
Sopron
megye keleti és déli részeiből, a községek tucatjaiból- némely forrás
szerint harminchétből, más adat szerint közel hetvenből - még sötét
hajnalon megindultak saját lovaskocsijaikon a nagycenki gyülekezőre a
vörös hatalmat ellenző parasztok. Reggelre hat-hétezer ember verődött
össze Széchenyi István szülőfalujában.
Hasztalan
próbáltak a józanabb gondolkodású, szélesebb látókörű tanult emberek
ésszerű tervhez igazodni és rendet tartani, nem lehetett bírni a
tömeggel. Tolongó zsúfoltságban megindult Sopron felé a szekerek
sokasága. Délelőtt négy kilométernyire megközelítették a várost. Vörös
előőrsökkel találkozva jónak látták, ha itt már frontot képeznek. Fel
is sorakoztak a kópházi és a balfi erdő között a szántóföldeken,
mintegy három kilométernyi arcvonalon. De hiába bontakoztak szét
harcra, a vezetésben nem sikerült egyet érteniük.
Ahány
falu, annyi tartotta magát okosabbnak a másiknál. A katonai
szakismeretekkel valóban rendelkező tartalékos tisztek véleményét meg
sem hallgatták.
S
amíg a kópházi és balfi erdő közötti szántóföldeken meddő vitatkozással
múlott az idő, addig bent a városban határozott intézkedéseket tettek a
vörös vezetők nemcsak a védekezésre, de az ellentámadásra is.
Eközben
Sopronban már nem a diktatúra helyi vezéreivel, hanem egymással
vitatkoztak a sztrájk szervezői és résztvevői. Megtették hatásukat a
repülőgépen hozott hírek, meg a nyomasztó vörös fegyveres jelenlét.
Annak eldöntésére, hogy folytassák-e a sztrájkot a vasutasok, avagy
fölvegyék a munkát, délelőtt fél tízre gyűlést hirdettek a Délivasút
várócsarnokába. Még tíz óra sem volt, amikor a sztrájk beszüntetése
mellett döntöttek. Példájukat fél órán belül követte a posta és a
távírda, majd az egész városban megindult a munka.
Ennek
ellenére Entzbruderék késedelem nélkül megkezdték a letartóztatásokat.
Tizenegy órakor már cellába zártan vártak sorsukra az első
őrizetbevettek.
(264)
* * *
A
Sopront elfoglalni akaró felkelők megtudták, hogy Győr felől autón
közeledik Kellner Sándor teljhatalmú politikai biztos, aki késedelem
nélkül útra kelt a fővárosból, amikor értesült, mi történik Sopronban
és a megyében.
Déltájt
érkezett a frontvonal közelébe Kópházán át a várt autó. Orrának két
oldalán, a kerekek fölötti sárhányón piros zászlócskák lobogtak.
Megállították a gépkocsit abban a hiszemben, hogy kézre kerítették
Kellner Sándort. De nem ő, hanem Wajdits Béla, Győr teljhatalmú
kormánybiztosa és Dolwett őrnagy, győri városparancsnok utazott az
autón. Az elfogók amiatti dühükben, hogy mégsem a gyűlölt Kellnert
ejtették foglyul, nyomban ki akarták végezni a helyszínen Wajdits
Bélát. A népítélet végrehajtását alig tudta megakadályozni erélyes
fellépésével dr. Fábián Gyula nagycenki állatorvos. Wajditsot és
Dolwett őrnagyot bántatlanul kísérték Nagycenkre, ahol bár fogva
tartották őket, de jól bántak velük. Kényelmes szállást, bőséges
étkezést kaptak és kedvükre sétálhattak a falu főutcáján.
Amíg
Kópházánál Wajditscsal voltak elfoglalva a felkelők, addig Kellner
Sándor autója szemfülesen megkerülte Balfnál a fehérek arcvonalát és
dél körül sértetlenül Sopronba érkezett. Szinte még abban a percben
intézkedéshez látott.
Legelső dolga volt kihirdettetni a statáriumot - de nem a maga, hanem Entzbruder Dezső katonai diktátor nevével ellátva:
„STATÁRIUM!
Sopron
város és Sopron vármegye munkás-, paraszt- és katonatanácsának
megbízásából Sopron város és vármegyére ostromállapotot rendeltem el.
Záróra
este 8 és fél 9 órakor. Esti 9 óra után a munkástanács tagjain,
orvosokon és újság személyzeten kívül csak azoknak szabad az utcán
tartózkodni, akiknek erre tőlem külön engedélyük van. Sürgős szükség
esetén, betegség, tűzvész stb. kellőigazolás mellett az őrjáratok
mindenkit eligazítanak. Mindennemű gyűlést, összejövetelt megtiltok. Az
utcán 4 főnél nagyobb csoportosulás tilos.
Legszigorúbban megtiltom és ellenőriztetem a magánházakban a családi kört túlhaladó összejöveteleket.
Mind azok, akik fegyvereiket még le nem adták, 24 órán belül a katonai biztosságnál okvetlenül beszolgáltassák.
Aki a fehérpénzt nem fogadja el, rögtönítélő törvényszék elé kerül.
Aki ellenforradalmat szít, rabol, gyilkol, gyújtogat, a helyszínen agyonlövendő!
Aki
rémhírt terjeszt, vagy rémhír terjesztőjét feljelenteni elmulasztja,
vagy aki a szigorított ostromállapot rendelkezéseit megszegi,
rögtönítélő törvényszék elé kerül. A munkás-, paraszt- és katonatanács
rendelkezéseinek, ha kell, fegyverrel fogok érvényt szerezni. A
katonaság tudja kötelességét a forradalommal szemben és kíméletlenül
fog eljárni mindazokkal, akik a proletárdiktatúrát veszélyeztetik.
Sopron, 1919. évi június hó 5-én
Entzbruder sk. karhatalmi parancsnok."
(265)
* * *
Sopronból
délután háromkor indultak Kópháza felé a vasútbiztosító osztag
alegységei és egy vörös zászlóalj katonailag szakszerű
fegyelmezettséggel. Menetből harcvonalba fejlődtek és támadást kezdtek
nemcsak kézi fegyverekkel, de géppuskákkal is.
Növelte még a támadó vörösök fölényét, hogy felszállt a vágóhíd
melletti rétről az ott veszteglő budapesti futárgép és fedélzeti
gépfegyverével lőtte a szántóföldeken hasaló fehéreket.
Kópháza fölé repülve a falu utcáit is megsorozta.
Öt
óra tájt ágyút állított a vörös tüzérség egy nagyon előnyös magaslatra,
az úgynevezett Hartai-domb tetejére. Az ágyúlövések végképp
megbontották a civil felkelők eleve rendezetlen sorait. Egyéni
bátorságban nem volt hiány, ki-ki küzdött teljes odaadással, de a
szervezetten támadó, elegendő fegyverzettel rendelkező vörösök
ellenében nem vethették meg a sarkukat.
Hátráltak
Kópháza felé, s az ütközet sorsa még a nap folyamán eldőlt volna, de
alkonyatkor hatalmas felhőszakadás vonult el a táj fölött dörgéssel,
villámlással. Sárban, vízben, sötétben nem akarták üldözni a vörösök a
visszavonulókat, mert kétség sem férhetett ahhoz, hogy hajnalban
mindenképpen birtokba veszik Kópházát.
Éjfélt megelőzően, a vihar elmúltával mégis benyomult a faluba egy megerősített vörös járőr, felderítésre.
Váratlanul heves puskaropogással fogadták őket a község közepén őrködő fehérek.
A
tűzharcban senkinek nem esett baja a vörösök közül, ők viszont három
embert megöltek: a kópházi Glugovácz Mátyást és Gmász Ferencet, meg a
szomszédos Hidegségre való Prokop Vendelt.
* * *
Csornán,
Sopron vármegye legkeletibb mezővárosában (legtekintélyesebb járási
székhelyén) példás kapcsolatokat tartottak egymás között a vezető
családok.
Életüket
egyre lehetetlenebbé tette és vagyoni helyzetüket is aláásta a vörös
diktatúra, ezért egyre tudatosabban politizálgattak a diktatúra ellen,
majd világos elképzelést alakítottak ki arra az esetre, ha cselekvési
alkalmat kínálnak a körülmények.
A várt alkalmat meghozta a vasutasok sztrájkja. Csornát akkoriban jelentős vasúti kereszteződés tette fontossá a közlekedésben.
Mára teljesen feledésbe ment, hogy mekkora súlya volt Magyarország
gazdasági életében a Pozsony-Fiume közötti vasútvonalnak. Ez a vaspálya
Hegyeshalmot, Mosonmagyaróvárt érintve Csornán keresztezte a GyESEV
vonalát.
Mosonmagyaróváron
erős vörös helyőrség állomásozott. Bármikor bevethették a
vasutassztrájk erőszakos letörésére, vagy a környék terrorizálására.
Ebből adódott, hogy Csorna gazdái úgy határoztak, hogy meg
kell rongálni a vaspályát, nehogy a nyakukra vezényelhessék vonaton a
mosonmagyaróvári vörös katonaságot.
A
sínfelszedés helyszínéül Bősárkányt, a Rábca-híd közelét választották,
mert Bősárkányban elegendő segítségre számíthattak. Akóts Gyula
földbirtokos, malomigazgató és ifjú Németh Gyula gazdag parasztfiú
sötétedés után indultak Csornáról, mert a helyi vörösőrség nyomozói és
járőrei nagyon vadásztak az útonlevőkre.
Tervük
sikerült. Még éjfél előtt, a zivataros időben föltépték a síneket az
előre kiszemelt helyen. A bősárkányiak közül segítségükre volt
Perepatits Zsigmond kereskedő, Nagy Ferenc, Németh Gusztáv, Gősi
Vilmos, Mészáros Adolf földműves gazdálkodók és mások, akiknek a nevét
nem jegyezték fel.
(266)
* * *
Győr,
- az ország legiparosodottabb városa, amelynek lakossági összetételében
magasabb volt a munkások számaránya, mint Budapesten -, nyomorgott az
élelmiszerhiánytól. Ugyanakkor feketézők, csempészek vásárolták fel a
megye falvaiban az őstermelők nélkülözhető készleteit.
Csillapítandó
a koplaló iparváros zúgolódását, batyuzási igazolványt igényelhettek a
direktóriumnál a tanácshatalom bizalmára érdemes kérelmezők.
Ezen
a napon jelent meg a direktórium rendelete a batyuzási igazolvány
rendszeresítéséről. Aki nem kapott ilyen engedélyt és mégis üzletelt a
falusi gazdálkodókkal, attól elkobozták a jogcím nélkül szerzett
élelmet.
Még
aznap értesítették a batyuzási engedély bevezetéséről a kormányzótanács
illetékeseit. Helyeslést remélt a győri direktórium, de meglepetésére a
fővárosi kommün erősen nehezményezte az intézkedést, - anélkül, hogy
kifogását indokolta volna.
* * *
A francia nemzetiségű csehszlovák főparancsnok, Maurice Pellé tábornok a következő felhívást tette közzé június 5-én:
„Tisztek, altisztek, katonák!
Veszélyben a haza!
A
magyar invázió sikerei a szlovákok ezreit juttatták vissza a magyar
járomba és tették ki a magyarok bosszújának. Veszélyben forog minden,
amit a forradalomban kivívtatok, és ami olyan drága nektek. Nem lehet,
hogy az antant cserbenhagyjon benneteket, csehszlovák testvéreit - de
időre van szüksége, hogy segíthessen.
Hasonló
körülmények között a haza még sohasem hívta föl fiait áldozatos
odaadásra, és most hív a haza! Mindenkinek kötelessége most, hogy az
utolsó betűig teljesítse a parancsokat, áldozzon fel mindent, ha kell,
életét is!
Akárhogy, s akármint, - a magyarokat visszaverjük!
Pellé tábornok"
* * *
Eduard
Benes, a csehszlovák köztársaság külügyminisztere ebben az időben
állandóan Párizsban tartózkodott a trianoni békediktátumokat
előkészítő, megfogalmazó tízes tanács tagjaként.
Masaryk
elnök állandó kapcsolatot tartott vele Prágából, hogy folyamatosan
egyeztessék a csehszlovák igényeket. Esetenként, mint június 5-én is,
naponta többször is váltottak levelet, vagy táviratot. Az alábbi levél
egyike az e napról keltezett leveleiknek:
„A magyar betörést minden erőnkkel visszaverjük, és a győzelmet következő céljaink elérésére használjuk ki:
1. Elfoglaljuk a dunántúli területek ránk nézne fontos körzeteit, éspedig mindenekelőtt:
a) a Pozsonnyal szemben fekvő jobb partot, egész az osztrák határig.
Lehetséges, hogy birtokunkba vennénk egy, a Duna egész jobb partja mentén húzódó földsávot, legalábbis Komáromig;
b) Komárommal szemben olyan darab területet, hogy a hidat és a Dunát uralhassuk. (267)
2. Az Ipolytól kezdve a Duna mentén egész Vácig és innen egyenes vonalban a demarkációs vonalig.
A
jelenlegi magyar betörésből az a tanulság, hogy a folyók nem jó
stratégiai határok, és hogy az Ipoly-köz a magyaroknak egy esetleges
újabb invázióhoz jó felvonulási terepet nyújt.
3.
Elfoglaljuk Budapestet, és kényszerítjük a magyarokat, hogy minden kárt
és költséget fizessenek meg. Előlegképpen mozdonyokat, vagonokat, a
dunai flottillát és hadianyagot veszünk el tőlük.
Ezeket
a terveket természetesen jóváhagyatnánk az antanttal, hogy legalábbis
ne gördítsen akadályokat utunkba, mivel nem követelünk semmi mást, csak
amihez jogunk van és ami jövőnk biztosítása szempontjából feltétlenül
szükséges."
|
