1919. június 7. pünkösdszombatja
Csornán éjszaka nem pihentek az ellenforradalom vezetői.
Lázas
tevékenység közben virradt rájuk a szombati hajnal. Fehér zászlót
erősítettek a főtér közepén lévő villanyoszlopra, e köré gyülekeztek a
már kora reggel érkező falusiak, akik az előző este szétküldött
felhívásra mozdultak meg. Támaszt reméltek a szomszédos Moson megyében
is, ezért csatlakozásra szólítva útra keltek saját fogatjaikon a
csornai fehérek tekintélyes képviselői.
Akóts Gyula negyedmagával, Laffer Lajos másodmagával kocsizott el a mosoni síkságra.
Nem
tisztázott értesülés szerint találkozniok kellett volna
Bruck-Királyhidánál a bécsi magyar ellenforradalmi szervezkedés
megbízottaival.
Az
otthon maradottak a Krausz-féle szálloda-nagyvendéglő kaszinójából
irányították a helyi eseményeket. Köztük volt Glaser Géza is, a közeli
Földsziget bérlője. Hozzá érkezett vendégségbe Pápáról fivére, Glaser
Ferenc, szintén bérlő, tartalékos tiszt. Jöttének megörültek. Ki se
ment Földszigetre, szobát bérelt magának ott helyben, a Krausz-féle
szállodában és bekapcsolódott a munkába. Tagja lett a vezetésnek,
amelyet kibővítettek.
Az
addigi ötös tanács helyett kilencen végezték az irányítást, ellenben
hármas tanács létesült a felelősség és a teendők összpontosítására.
Ennek a hármas tanácsnak Riha Miklós maglócai földbirtokos, Hermann
Medárd premontrei kanonok és Marton Pál járásvezető csendőrőrmester
lett a tagja. Ők adták ki az alábbi röpiratot:
„Felhívás polgártársainkhoz!
A
csornai járás lakossága nem hajlandó tovább tűrni a kommunista bandák
garázdálkodását, azt a rémuralmat, amelyet az emberi jogok és szabadság
ürügye alatt folytatnak, s amelyben a hazug jelszavak alatt minden
szabadságot elfojtani igyekeznek, -a valódi népuralom helyébe
mindenféle munkakerülő, csirkefogó népség rémuralmát ültetik, és az
országot a teljes gazdasági csőd szélére juttatják.
Hogy
célunkat elérhessük, szükségünk van minden polgár anyagi támogatására.
Szükséges elsősorban, hogy minden polgár annyi kékpénzt és élelmiszert
bocsásson rendelkezésünkre, hogy céljaink és küzdő derék harcosaink
szükséget semmiben ne szenvedjenek.
A
beszolgáltatott pénz és élelmiszerek értékéről mindenki elismervényt
kap és annak idején törvényes pénzben fog a visszafizetés megtörténni.
Csorna, 1919. június hó 7-én
a Hármas bizottság"
(274)
* * *
Az
ellenforradalom felülkerekedésének hírére elmenekültek Csornáról a
vándorcirkusz tagjai, Marton Guno Wencel kivételével. Őt
letartóztatták. Őrizetbe vették a többi közismert helybéli kommunistát
is, köztük Király Sándor tengerészt, Hollósi József vasmunkást és a már
említett Neumann Mór nyomdászt.
Ez
a sors várt volna a két néptanítóra: Bodnár Alajos járási politikai
biztosra és Galacz Jenő direktóriumi vezetőre is, de ők hivatalos úton
voltak a megye székhelyen, épp a zavaros körülmények miatt. Bodnár
Alajosra, mint, emberre nem haragudtak, mert jóakaratú volt, nem ártott
senkinek. Galacz Jenőben viszont fékeveszett agitátort ismertek meg a
Károlyi-forradalom és a vörös diktatúra idején.
Úgyszintén
a legharciasabb kommunistaként tartották számon a csornaiak Szabó János
lakatossegédet. Mire érte mentek, kerékpárján már messze járt a
várostól. Mosonmagyaróvárra menekült, ahol elsőnek tájékoztatta a vörös vezetőket a Csornán történtekről.
Így aztán hasztalan vigyázott a csornai postahivatal telefonközpontja a teljes hírzárlatra, Mosonmagyaróvárról a riadó gyorsaságával továbbították Győrbe, Budapestre és Sopronba a Szabó Jánostól kapott értesülést. Egyszersmind utasítást kértek a mosonmagyaróvári vörösök, hogy miként cselekedjenek.
Az utasításokkal egy pillanatig sem késlekedtek. A vörösök rögtön megtették az első intézkedéseket a gyors visszavágásra.
* * *
Rábacsanakra
virradatkor érkezett meg a csornai lovas futár az ellenforradalom
hírével, s az utasítással, hogy vegye vissza a hatalmat a régi
elöljáróság.
Elsősorban két emberre számított a falu: a tekintélyes Pozsgay Bálintra, a malomtulajdonos nagygazdára és a fiatal, mindössze huszonkét éves Takács Ferenc tartalékos hadnagyra.
Takács Ferenc annak ellenére, hogy papnak készült, s már a győri
szeminaristák kék reverendáját viselte, amikor hadiérettségi után be
kellett vonulnia 1915. május 15-én, legendás katonai hírnévre tett
szert szülőföldjén. Harcolt az Osztrák-Magyar Monarchia valamennyi
hadszínterén és mindenütt kitüntetést szerzett. Kiérdemelte a nagyezüst
vitézségi érmet, kétszer a kisezüstöt, a Károly Csapatkeresztet, a II.
osztályú német Vaskeresztet és a kardokkal ékesített Signum Laudist.
E
két ember, ösztönözve a rábacsanakiak osztatlan bizalmától, kora reggel
Csornára kocsizott meggyőződni, miként állnak a dolgok a járás
székhelyén. Látva, hogy szilárdan tartják posztjukat a fehér vezetők,
siettek haza Rábacsanakra, fegyverbe szólítania a katonaviselt
férfiakat.
Farádon, Csorna tőszomszédságában Sopron felé, különösen sok kommunista
tevékenykedett. Legfőbb helybeli ellenségük a folyvást zaklatott idős Németh Gyula
földbirtokos volt. Apja annak az ifjú Németh Gyulának, aki egyik fő
részese volt a Csornán és környékén szervezkedő ellenforradalomnak, s
aki Akóts Gyula malomtulajdonossal együtt kocsizott el hajnalban a
mosoni síkságra.
Idős
Németh Gyula reggel Csornára ment, ahonnan fegyvereket hozott,
amelyeket szétosztott a községházán fehér érzetmű bizalmasai között. Ő
nem tartóztatott le senkit, de ösztönzésére és tájékoztatása szerint
vették őrizetbe és kísérték a községházára a farádi kommunistákat.
* * *
A
csornai ellenforradalom szervezői előre megállapodtak a telefonnal
rendelkező falvakban lévő beavatottakkal a cselekvésre szólító
jelszóban. Rábapordányban Predl János jegyző volt ez a bizalmasuk
és neki telefonálták meg még az éjszaka a jelszót a csornai Akóts
malomból: „Lehet őrlésre hozni a búzát, van már liszt."
Búzászsákok alá rejtett puskákkal meg is indultak Csornára a rábapordányi lovaskocsik.
Dörnél
kellett kereszteznie a kocsisornak a soproni vasútvonalat. S mivel
éppen a döri átjáró közelében, egy hidacska fölött szedték fel a
síneket a csornaiak, fegyveres őrség vigyázott erre a védelmi pontra.
Csak némi huzavona után engedték tovább a rábapordányiakat.
Predl
János jegyző Csornán maradt, ezért helyette a segédjegyző, Tarcsai
István kísérte haza az üres kocsisort. Egyúttal reá hárult főnöke
távollétében az otthoni közigazgatás felelőssége.
Ez
a jámborságáról nevezetes szőke, kék szemű fiatalember mit sem tudott a
magasabb politikáról, mit sem értett a pártharcokhoz. De mert fölöttese
távol volt, neki kellett megmutatnia, melyik házban lakik kommunista,
amikor délidőben Rábapordányba jöttek Csornáról a fehér fegyveresek,
letartóztatni a diktatúra helyi tevékeny híveit.
Tarcsai
István abban a tudatban, hogy lelkiismeretesen teljesíti hivatali
kötelességét, senkivel nem tett kivételt, valamennyi kommunista
lakóhelyét megmutatta a fehéreknek.
(276)
* * *
Kassa visszafoglalásának örömére Kun Béla elrendelte, hogy az egész főváros ünnepeljen. Egyik óráról a másikra vörös lobogóerdő borította Budapestet.
Kora
reggel szerte a városban harsány katonazenekarok ébresztették a
lakosságot. Az iskolákban ingyen kiflit osztogattak a gyermekeknek, a
boltosok húsz dekagramm finomlisztet mérhettek ki az élelmiszerért sort
álló asszonyoknak.
Kétszáz
cigányzenész forradalmi indulókat játszott fáradhatatlanul az Országház
előtti téren, ahova nagy tömeget mozgósítottak az agitátorok. Kun Béla
is ide sietett rövid időre és boldogan fogadta a tömeg ünneplését, majd
lendületes szónoklatot rögtönzött az Országház lépcsőjén.
* * *
Reggel hat órakor futott be Kőszeg felől Sopron déli pályaudvarára Szamuely Lenin-fiúkkal zsúfolt különvonata.
Szemben
azzal az eddig meg nem cáfolt valótlan állítással, - hogy a
tanácsköztársaság legfőbb hóhéra vonatútjain kizárólag a szerelvényen
tartózkodó terrorkülönítmény fegyveres erejére támaszkodott -, más a
történeti igazság.
Különvonata
előtt és mögött nagyon jelentős katonai erő érkezett vele Sopronba.
Mégpedig egy budapesti elit őrzászlóalj, egy úgyszintén budapesti vasas
zászlóalj és egy gránátvető tüzérosztag. Ezeket az egységeket nem
vitték ki a városból az ellenforradalmárok szétverésére. Tekintettel az
országrész rendkívüli jelentőségére, végső megoldásként ezekkel az
alakulatokkal pacifikálta volna a diktatúra a körzet lázongó lakosságát.
Szamuely
nyomban Sopronba érkeztekor működésbe lépett a már begyakorolt módon.
Első dolgaként kapcsolatot létesített telefonon és távírón a budapesti
Szovjetházzal, ahol Kun Bélának külön hírközpontja volt, lakosztálya
egyik szobájában működött a HÖCS: a hírközlési összekötő csoport. Ezzel
üzembe is helyezte mozgó népbiztosi hivatalát Szamuely. Autóját
legurították a szerelvényről, rögzítették rajta a géppuskát,
begyújtották a motort és máris indulhattak. Szamuely maga mellé
rendelte autójába a két legfontosabb helyi vezetőt, Kellner Sándort és
Entzbruder Dezsőt, s száguldottak Nagycenk felé. (277)
Pedig hajnalra már minden ellenállással felhagytak a fertőboti
szárnyvasút töltése mögött meghúzódó fehérek. Apránként hazaszéledtek,
frontjuk üresen maradt. Ennek ellenére hatalmas lövöldözést rendeztek a
Nagycenk felé robogó vörösök. Nagy puskaropogás közepette érkezett
Szamuely a nagyközség szívébe. Csak perceket időztek itt, máris
robogtak tovább Sopronkövesdre, ahol érkezésük után rögtön elkezdték az
egész falura kiterjedő széles körű nyomozást.
Legalább ötven sopronkövesdi férfi vett részt az ellenforradalmi megmozdulásban. Az elővezetett gyanúsítottak kihallgatását nem győzte egyedül Samuely. Faggatótársai voltak Kellner Sándor és Entzbruder Dezső.
Reggel
itt haladt át a különvonat, s rövid ideig állni kényszerült, mert az
ellenforradalmárok megrongálták a síneket. Szamuely akkor nem állhatott
bosszút, mert mielőbb Sopronba akart érni, de megfogadta, hogy
visszajön.
Maga elé cipeltette Schmidt Mátyást is, az ügyeletes pályaőrt, aki
egyúttal a pénztárt is kezelte a kis sopronkövesdi vasútállomáson.
Mivel Schmidt Mátyás nem helyben lakott, hanem Ágfalván, tizennyolc
éves fia hazulról hozott neki friss meleg ételt. Jelen volt a
kétségbeesett fiú, - szintén Mátyás, amikor a községházán halált
mondott apjára Szamuely.
Azért
ítélték halálra a pályaőrt, mert nem próbálta megakadályozni a
sínrongálást, sőt a szabotázs cselekmény jelentését is elmulasztotta.
Amikor megértette az apa, hogy nincs irgalom, átölelte fiát és az
alábbi szavakkal búcsúzott el tőle: „Isten veled gyermekem, mondd meg édesanyádnak, ártatlanul halok meg. Nincs, aki megvédjen, egyedül Isten a tanúm!"
Ifjú
Schmidt Mátyás könyörögni kezdett apja életéért, de rá se hederítettek.
Megragadták az elítéltet és a községháza előtti körtefára akasztották
fel.
Aztán se szó, se beszéd, a fiúra rontottak, ütötték, ahol érték, őt is egy körtefához vonszolták és az apja mellé akasztották.
Más forrás:
“Szamuely
elé állították Schmidt Mátyás vasúti pénztárost, akit azzal vádoltak,
hogy tűrte, és nem jelentette fel, amikor a vasútállomás közelében
felszedték a síneket.
A
49 éves vasutast Szamuely rögtön kihallgatás nélkül halálra ítélte. Az
álla alá egy rudazókötelet csavartak, és egy körtefára felakasztották.
Minthogy lélegzeni néha-néha tudott, délelőtt fél 9-től 11 óráig
kínozták, míg végre meghalt.
Előzőleg
a 18 éves fiát akarták kényszeríteni, hogy akassza fel az édesapját, de
az erre nem volt hajlandó, sőt felajánlotta, hogy inkább meghal az apja
helyett. Erre összeszurkálták a fiút, ki fájdalmában elájult. Majd
fellocsolták, és végig kellett néznie édesapja szenvedését, végül a
szemben lévő fára őt is felakasztották. Ezt viszont az apjának kellett
végiggyötrődni.
Ezalatt a fenevadak szalonnát tízóraiztak. Azt mondták a fiúnak, amikor az apja életéért könyörgött:
"Felakasztjuk mi az Úristent is!"
(Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. Bp. 1937. 526.)
Az ítélkezők és végrehajtók délelőtt tizenegy órakor visszaautóztak
Sopronba, ahol kettőzött erővel láttak hozzá a megyeszékhelyen
letartóztatottak kihallgatásához.
* * *
Megebédeltek a reggel hat óra óta Sopront és környékét megszálló budapesti vörös alakulatok katonái, majd ünnepélyes parádéval a Széchenyi térre vonultak.
Pontosan tizenhárom órára felsorakoztak. Növelendő a tüntetés
tekintélyt parancsoló hatását, szüntelenül pattogó indulókat játszott
az Entzbruder parancsnoksága alatt lévő vasútbiztosító karhatalmi
osztag rezesbandája.
Arccal a Német Ház felé álltak a szabályos katonaalakzatok. A Széchenyi család egykori soproni palotájának erkélyéről Kellner Sándor szónokolt.
Kellner
hivatalos minősége ekkor már homályos volt, mert a soproniak ismételt
követelésére megszűnt a teljhatalmú politikai biztosi címe, de cím
nélkül is változatlanul gyakorolta eredeti hatáskörét.
A következőképpen beszélt a Német Ház erkélyéről a pesti különítménynek:
„Elvtársak! Katonák! A soproni proletariátus nevében üdvözöllek benneteket, Budapest proletárjait! (...)
Ellenforradalmi
mozgalmak vannak Sopronban is és én, aki eddig a kormányzótanács
megbízottja voltam, igyekeztem ezt az ellenforradalmat gyökerestől
kiirtani. (...) Eltökéltem magamat, hogy a mai nap folyamán
megkezdem az ellenforradalmi mozgalom vezetőinek börtönbe vetését, és
ha ez nem lesz elég, - golyóval és akasztófával végzünk velük.
Én
tehát most, itt előttetek utoljára figyelmeztetem ennek a városnak
heréit és csőcselék hadát, hogy legyen vége a játéknak, mert mától
kezdve golyóval és akasztófával büntetünk!"
(278)
E
különös gyűlést, - amelyre magukat a soproniakat senki nem hívta és a
soproni proletariátusból senki nem volt jelen, amelynek nevében
üdvözölte Kellner Sándor a budapesti vöröskatonákat, - ekként fejezték
be:
"Kellner
elvtárs beszédét hatalmas, percekig tartó éljenzés követte. A zenekar
újra rázendített a Marseilles-re, majd a munkászászlóaljak a forradalom legszebb dalát, az Internacionálét énekelték,
aztán felhangzottak a kemény vezényszavak és a budapesti
munkászászlóaljak a zene hangjai mellett elvonultak a Széchenyi térről"
- adta tudtul a másnapi Soproni Vörös Ujság.
* * *
Délután
Sopronból ismét vidékre utaztak a legfőbb kommunista vezetők, ki-ki a
saját használatú autóján. Először valamennyien Sopronkövesdre tértek
vissza, ahol addigra már eltemették a két Schmidt Mátyást, apát és fiát.
Szemes
terményben, lisztben, zsírban, tojásban, sertésben, vágómarhában és
kékpénzben hatalmas sarcot róttak a község lakosaira, mint akik
különösen vétkesek az ellenforradalomban.
Sopronlövőre
is együtt mentek, hasonló céllal. Itt Kellner Sándor vette kézbe a
kihallgatások vezetését, Szamuely Tibor meg Röjtökre robogott
Entzbruder Dezső társaságában.
Entzbruder
egy pillanatra sem tágított Szamuely mellől. Folyvást szidalmazta,
vádolta Sopron és a megye fehér érzelmű lakosságát, mire maga Szamuely
csitította, hogy nem kell mindenkiben ellenforradalmárt látni.
Röjtökre azért siettek, hogy letartóztassák báró Berg Miksa
földbirtokost, aki értesülésük szerint fő szervezője volt a
Sopron-környéki ellenforradalomnak. Berg báró idejében Ausztriába
menekült, kastélyát viszont megtették rögtönzött vizsgálati helynek.
Ide hurcolták a kópházi frontot megjárt férfiakat és kíméletlen
ütlegeléssel faggatták őket. Sokuk hónapok, évek múlva is sínylette a
verés következményeit.
A
nyomozás nem sok eredménnyel járt, ennek ellenére Szamuely nagyon
kellemesen érezte magát Röjtökön. Tetszett neki a kies környék és az
ősfák lombjai közt rejtőző kastély. Jó hangulatában megelégelte a
lefogottak kínzatását és minden további nélkül szabadon engedte őket.
* * *
Akóts Gyula
és a farádi ifjú Németh Gyula a Moson megyétől várható segítség
reményében Bősárkányból próbált telefonon kapcsolatba lépni a
számításba vehető településekkel. Lévén Akóts Gyula malomtulujdonos,
elsősorban a szakmabeliekkel keresett összeköttetést. Ezért hívta a
mosonszentjánosi Szórádi-féle gőzmalmot.
Kérdéseire
kitérő válaszokat kapott, - olyanokat, amelyekből inkább lehetett
tájékozatlanságra következtetni, semmint ellenségességre. Akóts és ifjú
Németh továbbkocsizott Mosonszentjánosra. Kora délelőtt értek oda. A
malomban kellemetlenül tapasztalták, hogy hideg gyanakvással méregetik
őket. Szóba se igen álltak velük. Abban bízva, hogy a csendőrőrsön
barátságosabb fogadtatásban lesz részük, - odaiparkodtak.
Az
utcán személyautó közeledett szemből az ő lovashintójuk felé. Megállt
az autó, amelyből egyenruhás utas szállt ki. Intett Akótsnak, hogy
álljanak meg ők is. A felszólító nem volt más, mint a mosonmagyaróvári
vörösőrök parancsnoka. Újabb utas szállt ki a személyautóból: Szabó
János lakatossegéd, a Csornáról Mosonmagyaróvárra menekült kommunista
vezető. Igen ők azok, - mondta, mire Akóts Gyulát és ifjú Németh Gyulát
letartóztatták.
(279)
* * *
Kapuváron huszonnégy óráig sem tartott az ellenforradalom.
Senkinek
semmi bántódása nem esett. Mindössze annyi történt, hogy
jelentéktelenül megrongálták a vasúti vágányt, meg a telefonhuzalokat.
Délelőtt
vették hírét a fehér front megsemmisülésének és Szamuely érkezésének.
Azok közül, akik szolgálatot vállaltak a vörösöktől elvett
fegyverekkel, az óvatosabbak már ekkor falhoz támasztották a puskát és
teendőikre hivatkozva hazaoldalogtak.
A
déli órákban felismerték és elfogták a vasútállomáson a két csornai
néptanítót: Bodnár Alajos járási politikai biztost és Galacz Jenő
direktóriumi vezetőt. Tőlük tudták meg részletesen, mi történt
Sopronban, Kópházán, Nagycenken. Ekkor határozták el a kapuvári
fehér fordulat irányítói, hogy önként visszahelyezik hatáskörébe a
vörösőrséget. Azon mód, ahogy előző nap elvették a puskákat a
kommunistáktól, szépszerével, hiánytalanul vissza is adták nekik.
Közben
értesítették Csornát, hogy Sopronban és környékén felülkerekedtek a
vörösök, és hogy menlevéllel szabadon engedik a két csornai kommunista
vezetőt, számítsanak érkezésükre.
* * *
Délután három óra tájt érkezett vonaton Kónyba a győri vasútbiztosító karhatalmi különítmény.
Amikor ennek hírét vették Csornán, két szakasz fehér fegyveres indult
Dörbe a vasúti átjáró őrségének megerősítésére. Az egyik szakaszt Riha
Miklós, a másikat Németh Lajos vezette. Még reménykedtek, nem tartották
lehetetlennek, hogy fel tudják tartóztatnia Győr felől támadó
vörösöket. A terrorkülönítményről még nem volt tudomásuk.
Azt
hitték, a Vörösőrséget küldték ellenük, márpedig erről a rendőrséget
pótló szervezetről köztudomású volt, hogy nem szívesen engedelmeskedett
parancsnokainak. Ezt látszott igazolni a bősárkányi Rábca-híd hanyag
őrzése is. Az ide állított vörösőrök önkényesen elhagyták posztjukat,
így veszélytelenül juthatott át Akóts Gyula és ifjú Németh Gyula Moson
megyébe az őrizetlenül hagyott hídon.
Két
fontos körülményről nem volt tudomása Riha Miklós és Németh Lajos
szakaszparancsnoknak: - hogy Akóts Gyuláékat még a délelőtt folyamán
letartóztatták, és hogy a Győrből érkezett fegyveresek egyáltalán nem
vörösőrök, hanem ellenkezőleg, a legdurvább utasítások teljesítéséhez
szokott terroristák.
A
Kapuvárról kapott rossz hírek hallatán be kellett látniok a csornai
ellenforradalom vezetőinek, hogy helyzetük tarthatatlan. Ugyanezt
erősítette meg Glaser Géza földszigeti nagybérlő is, aki veszélyes
utazással megjárva Győrt, tájékoztatta társait a vörösök közeledtéről.
Fivére, Glaser Ferenc azt tanácsolta, hogy fokozatosan, csillapító
késleltetéssel fordítsanak a dolgokon, mert ha higgadtan enyhítik a
szembenállást, minden bizonnyal indulatmentesen fognak viselkedni a
vörösök, nem fogja őket jóvátehetetlen cselekedetekre ragadtatni a
bosszúvágy.
(280)
Glaser
Ferenc javaslatát megszívlelték. A főtéren a megbékélés jeleként
nemzeti lobogót tettek a fehér mellé, majd vöröset. Aztán levették a
fehér zászlót, később a nemzetit és csak a vörös maradt a
villanyoszlopon. Abban is reménykedtek, hogy a Kapuvárról
hazaigyekvő két vezető csornai kommunista közül számíthatnak a józannak
ismert Bodnár Alajos segítségére.
Következett
a járásbíróság fogdájában őrzött vörösök szabadon engedése. Maga Glaser
Ferenc ment ajtót nyitni előttük. Kérte őket, tartsanak mérsékletet,
úgy bánjanak velük, miként ők bántak a kommunistákkal. Különben sem
bosszúból, hanem elővigyázatosságból tartották fogva a vörösöket,
nehogy bántódásuk essék a népharag miatt.
Eközben
a Korona beszálló-vendéglő udvarán nyugtalankodott az összeverődött
tömeg. Sokan harcolni akartak, még többen a békére hajlottak. Alig
szabadult a lakat mögül Marton Guno Wencel cirkuszigazgató, egy
asztalra pattant a Korona udvarán és kemény burzsujellenes szónoklatot
rögtönzött. Végül úgy döntött a gyűlés, hogy parlamentert kell küldeni
a Győrből már Kónyba érkezett, onnan pedig Csorna ellen készülő
vörösökhöz. Marton Guno Wencelre esett a tömeg egyakaratú választása.
Ám a cirkuszigazgató tudta, hogy két szakasz fehér fegyveres áll a
vörösökkel szemben Dörnél a vasúti átjáróban. Attól félt, ezek megölik,
ha a kezük közé kerül. Így szólt hát a gyűléshez:
"Egyedül nem megyek. Jöjjön velem egy burzsuj, mert ha nekem bajom esne, folyjon az ő vére is!"
Követelésére
Csorna három leggazdagabb emberét Berger gabonakereskedőt, Rehberger
Mártont és Schwarz Hermant ültették melléje a kocsira. Jól tudta, hogy
a parlamenterek színe fehér, mégis vörös zászlót tűzetett a kocsilőcs
mellé.
És
valóban okkal tartott a döri átjárót vigyázó ellenforradalmár
szakaszoktól. Nem is a személye, hanem a vörös zászló miatt gyúltak
haragra a fehér fegyveresek. Schwarz Herman világosította fel őket:
"Emberek,
miközben maguk itt puskásan várakoztak, addig bent Csornán megfordult
minden. Parlamenterek vagyunk, Kónyba igyekszünk tárgyalni a
vörösökkel, a maguk érdekében is."
Azzal a megokolással, hogy parlamenternek ketten éppen elegendők, csak Marton Guno Wencelt és Schwarz Hermant engedték tovább.
Kónyban Judt Ferenc,
a győri vörös vasútbiztosító karhatalom parancsnoka fogadta őket,
Schwarzot és Martont homlokegyenest eltérő módon. Schwarzot fogolynak
nyilvánította és elzáratta. Marton Guno Wencelt tisztelettudó
bizalmassággal üdvözölte. A cirkuszigazgató mosolyában fenyegetés volt,
amikor elbúcsúzott a milliomos kereskedőtől:
"Schwarz úr, holnap feltétlenül találkozunk!"
Aztán a Judt körüli vörös vezetőkhöz csatlakozva asztalhoz ült és bensőséges tanácskozásba kezdtek.
* * *
Farádra
vendég érkezett idős Németh Gyula nagygazdához. Délután négy és öt óra
között váratlanul köszönt be hozzá barátja, dr. Tömböl Sámuel. A barát
menekülve jött Sopron felől. Beszámolt a nagycenki és a kapuvári
ellenforradalom lehanyatlásáról. Azt jósolta, hogy a győztes vörösök
borzalmas bosszút fognak állni. Németh Gyula komolyan vette, amit
barátjától hallott.
(281)
Összeszedte
és a saját lovaskocsiján visszaszállította Csornára a reggel onnan
hozott fegyvereket, nehogy azok a bosszúállásra kész farádi kommunisták
kezébe kerüljenek.
Csornán
megerősítették a dr. Tömböl Sámueltől hallott rossz híreket. S mire
visszaérkezett Farádra, ott már ismét hivatalba is léptette magát az
általa leváltott direktórium. Háza körül felbukkantak a fegyveres helyi
vörösök. Mégpedig olyanok, akiket Glaser Ferenc engedett szabadon a
járásbírósági fogdából, s akiknek sikerült elrejteniök frontról hozott
puskájukat a letartóztatásuk előtt.
Mind
a család, mind a riasztó hírekkel érkezett vendég kérlelték idős Németh
Gyulát, hogy meneküljön, lehetőleg azonnal, mert ellenségei bármelyik
percben érte jöhetnek. A kemény természetű nagygazda hallani se akart a
szökésről. Szeretteinek féltése marasztalta. Úgy érvelt, ha mindenáron
bosszúra vágynak a vörösök, akkor bosszújukat a családján töltik ki, ha
őt nem találják. Amellett semmit nem tudott fiáról, aki Akóts Gyulával
ment el a mosoni küldetésbe.
Végül
is azzal vetett véget a kérlelésnek, hogy megígérte: reggel menekülni
fog. Addig talán hírt, esetleg jó hírt kap a fiáról. Ha reggelig mégis
történnék vele valami, hát legyen úgy, teljesedjék Isten akarata.
* * *
Marton
Guno Wencel Kónyba érkezése után Judt Ferenc parancsára vörös
csatárlánc indult Dör felé a soproni vasút töltésének mindkét oldalán.
A balszerencsés fordulat hallatán kezdtek elszállingózni a döri
átjáróra vigyázó ellenforradalmár felkelők. Akit elfogtak a gyári
vasútbiztosító különítmény terroristái, azt rettenetesen megverték
puskatussal, nyeles kézigránáttal, s fogságba hajtották.
Rácz
Alfonz tehetős barbacsi gazdálkodó kocsijával együtt vett részt a döri
védekezésben. Társai megbízásából Csornára igyekezett volna
tájékoztatni a bentieket, hogy mi újság náluk, s aztán visszatérni
azzal, amit Csornán megtudott. Útjában vörös járőrökkel találkozott.
Lobogtatta fehér zsebkendőjét, hogy ő parlamenter, nincs nála fegyver.
Nem számított. Lecibálták a lovaskocsiról, nekiestek, rúgták, ütötték.
Bősze István napszámosból lett vörös különítményes akkorát sújtott
puskájával Rácz Alfonz nyakszirtjére, hogy ketté tört a puskaagy.
Bősze ettől annyira feldühödött, hogy éktelen szidalmak közt fejbe lőtte a törött puskával az ütéstől még eszméletlen embert.
Rácz Alfonz volt az első áldozat a csornai ellenforradalmárok közül.
* * *
Mivel
nemcsak veszélyessé, de céltalanná is vált a döri vasúti átjáró őrzése;
megállapodással elszéledtek szolgálatukból az ellenforradalmárok.
Legutolsónak
a két szakaszparancsnok, Riha Miklós maglócai földbirtokos és Németh
Lajos hivatásos tiszthelyettes indult vissza Csornára a sötétedő
estében. Lőfegyver nem volt náluk. Ellenben Németh Lajos féltékenyen
hordta magával legkedvesebb emlékét, a világháború viszontagságait
megjárt fokosát.
Útközben
tanakodtak, bemenjenek-e egyáltalán Csornára. Fogalmuk sem volt, mi
történhetett távollétük alatt a városban. De miért ne mennének-vélte
Riha Miklós. Hiszen a győri vörösök még nem szállták meg Csornát, a
helyiekkel meg szót lehet érteni. Útjuk folytatása mellett szólt az is,
hogy megtudják, mi lett a sorsa, szándéka az ellenforradalom többi
irányítójának. (282)
Sok
mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy a győriek előtt már megérkeztek
északról a városba a mosonmagyaróvári vörös karhatalmisták. Erről
vártak ellenséget a legkevésbé, hiszen Bősárkánynál használhatatlanra
rongálták a vaspályát. Ám a megyeszékhely vörös terroristái rekvirált
teherautókon és személykocsikon siettek Csornára.
Amikor
Riha Miklós és Németh Lajos a Pozsony-Fiume vasút és a Győr-Sopron
országút kereszteződéséhez értek, alakokat láttak a sötétben. Óvatosan
megálltak és távolabbról köszöntek. Választ nem kaptak. Érdeklődésükre
is némák maradtak a sötétben várakozó alakok. Közelebb lépegettek
hozzájuk, s akkor se szó, se beszéd, heves puskatüzet zúdítottak rájuk.
Riha Miklós futásnak eredt, s noha üldözőbe vették, elnyelte a sötétség
a prépostsági csikólegelő irányában.
Németh
Lajost leterítette a mellén ért lövés. Még élt, amikor rárohantak a
vörösök. Ahányan hozzáfértek, annyian sulykolták puskatussal a gyomrát.
Amikor meghalt, lehúzták ujjáról az arany karikagyűrűt és a hozzá való
arany pecsétgyűrűt. Elvették ezüst óráját, ezerkétszáz koronáját és a
világháborúból hazahozott emlékfokosát.
Ő volt a második áldozat a csornai ellenforradalmárok közül.
* * *
Tapasztalva,
hogy az ismét fegyverhez jutott csornai vörösök egyre fenyegetőbben
viselkednek, sorra elrejtőztek az ellenforradalom vezetői.
Glaser
Ferenc nem gondolt menekülésre. Felesége és két kislánya otthon, Pápán
tartózkodott. Hozzájuk nem térhetett vissza a közlekedés szünetelése és
a zűrzavaros viszonyok miatt. Földszigetre, a bátyjához mehetett volna,
olyannyira, hogy Glaser Géza még időben kocsit küldött érte, de
ismeretlen okból nem élt a lehetőséggel.
Az ellenforradalmi kísérlet önkéntes felszámolása után fáradtan húzódott meg szállodai szobájában.
Egészen
természetes, hogy a Csornát megint birtokba vevő vörösök első dolgai
közé tartozott elfoglalni a Krausz Szállodát, működésbe hozandó a
kommunista pártirodát a kaszinó helyiségeiben. Biztonsági
rendszabályból átkutatták a szálloda egész épületét. Maguk is
meglepődtek, amikor mindjárt kezdetben sikerült letartóztatniuk a fő
vezetők egyikét. Glaser Ferenc a legcsekélyebb ellenkezés nélkül adta
magát a vörösök kezére.
Este nyolckor a mosonmagyaróvári, tízkor a győri különítményesek lepték el Csornát.
Ez
utóbbiak jöttével kezdődtek meg a tömeges letartóztatások. Igénybe
vették az összes elérhető magánfogatot. Szakadatlan ide-oda robogás
közepette keresték fel azokat a címeket, amelyek a letartóztatandók
listáin szerepeltek.
Judt
Ferenc győri parancsnok emberei mellé helyieket osztottak be. Marton
Guno Wencel önmagát előléptetve, cirkuszigazgatóból fő-letartóztatóvá
változott át. Testi erejének tudatában hengerlő fölénnyel tucatjával
hurcolta fogdába a csornaiakat. Társulatának elmenekült tagjai hirtelen
megint a városban termettek és a legjobb ügyhöz méltó igyekezettel
segédkeztek főnöküknek a letartóztatásokban, gúnyolódással, durvasággal
elegyítve buzgóságukat.
(283)
* * *
A
Kassa visszavételének örömére rendezett egésznapos ünnepségeket a
Városi Színházban (ma Erkel Színház) tartott rendezvény tetőzte be.
Este
ünnepi ülésre hívták össze a Budapesti Forradalmi Munkás- és
Katonatanácsot, a szakszervezetek és a pártszervezetek vezetőségeit, a
Vörös Hadsereg irányítóit, köztük Stromfeld Aurél vezérkari főnököt.
Stromfeld, (aki úgy került a vörös forradalom forgatagába, mint
Pilátusa Credoba, és akit távol tartottak a politikai hatalom
praktikáitól), zavartan viselte a szűnni nem akaró, zajos ovációt.
Kun Béla volt az exkluzív ünnepi rendezvény főszereplője, aki már Szamuely dunántúli cselekedeteinek és szándékainak pontos ismeretében tartotta harcias szónoklatát:
...A
vasutasok sztrájkmozgalmi kísérlete, az ellenforradalmi kitörések a
Dunántúlon, amelyek ha szórványosan is, de már jelentkeznek, - ez azt
jelenti elvtársak, hogy a diktatúrát következetesen érvényesíteni kell,
mert minden ingadozás a diktatúra tekintélyét csorbítja, minden
ingadozás, elvtársaim azt jelenti, hogy fölösleges vérontás fog
történni.
...Hogy
a Dunántúlon ne folyjék felesleges vér, szükséges volt a statárium,
szükséges volt azért, mert a Dunántúlon ezt az ellenforradalmi
mozgalmat, amely kezdett átterjedni a parasztság módosabb rétegeire, a
parasztság burzsoá rétegeire is, ezt az ellenforradalmat csak a városi
és a falusi proletariátus egységes, erőskezű diktatúrája nyomhatja el.
Elvtársak, el kell nyomnunk mindenkit, aki a proletárdiktatúra ellen emeli fel a kezét."
* * *
A
budapesti ünnepséggel egy időben, sötétedés után búcsúztatták
Rábacsanakon a csornai gyülekezőre induló férfiakat. Tizenöt háborút
járt, leszerelt katona készült csatlakozni a járási székhelyre hívott
fegyveres fehérekhez.
Semmit
nem tudtak a közben beállott fordulatról. Akik a mozgósító rendeletet
kibocsátották, már nem küldhettek érvénytelenítő értesítést. A
pozíciójukba visszakerült vörösök pedig tárt karokkal várták a mit sem
sejtő ellenforradalmárokat, hogy elbánhassanak velük.
Takács Ferenc
sokszorosan kitüntetett tartalékos hadnagyot, a szemüveget viselő volt
papnövendéket tette meg a közbizalom a Csornára indulók vezetőjévé. A
község legtekintélyesebb embere, Pozsgay Bálint malmos nagygazda, aki
délelőtt már járt Csornán Takács Ferenccel együtt tájékozódni, korára
való tekintettel otthon maradt. Nem tétlenkedni, hanem a község
ügyeivel törődni.
A
tizenöt rábacsanaki férfi egész úton dalolt, a lovak végig trappolva
húzták a kocsikat. Utasaik olyan jókedvűek voltak, mintha lakodalomba
igyekeztek volna. Amikor Csorna szélén a vasúti átjáróba értek, lármát
hallottak az állomás felől. Arra irányították a lovakat. Ekkor ismerte
fel őket egy Rábacsanakra való vörösőr. Megtudva, mi céllal jöttek az
otthoniak, valósággal rimánkodott nekik, hogy minél gyorsabban és minél
észrevétlenebbül forduljanak vissza, mert nagy veszedelemben forognak.
Azt
hitték a kocsikon ülők, hogy meghibbant a földijük. Szentül hitték,
Csornán az ellenforradalmároké a hatalom és az egész járásban akadály
nélkül folyik a fehér hatalomátvétel. A lovak közé csaptak és egyenesen
a Korona vendéglő felé, a megadott gyülekezőhelyre tartottak. De a
vasútállomás előtt a sötétben útjukat állták. Egészen szelíden
tudakolták tőlük: „Hát ti kik vagytok?"(284)
Többen kiabálták a kocsikról: „Akik ti! Fehérek! Megyünk gyülekezőre a Korona udvarára!"
Ebben
a pillanatban a kérdezők szelídsége vad kegyetlenséggé változott.
Mielőtt egyáltalán mozdulhattak volna a kocsikon ülök, zuhogott rájuk
az ütlegelés. Fütykösként használták a támadók a csövénél markolt
puskát, a nyeles kézigránátokkal meg agyba-főbe kalapálták
áldozataikat. Mire leráncigálták a földre a rábacsanakiakat, félig már
nyomorékok voltak.
Takács
Ferencnek puskatussal mértek ütést a jobb szemére. Akkora volt az ütés,
hogy attól mindenképpen megvakult volna, de mert szemüveget viselt, a
széttört üveglencse a szemüregébe préselődött. Aközben is rúgták,
verték, köpdösték, amikor zsebkendőjével el akarta takarni kifolyt
szemét.
Először az első osztályú váróterembe hajtották a lefogottakat, ahol
addig bántalmazták őket a bosszúállók, amíg ki nem merültek. S amikor
már mozdulni is alig tudtak a meggyötörtek, kit vonszolással, kit
csúszásra-mászásra kényszerítve juttattak át a másodosztályú
váróterembe, ahol már a más falvakból idehurcolt foglyokat őrizték. Itt
sem várt rájuk kímélet.
Pihentebb őrzők folytatták a bántalmazást.
Ezek a bántalmazók a mosonmagyaróvári és a győri vörös karhatalom különítményesei voltak.
|