1919. június 9. pünkösdhétfő Nyomtatás E-mail

 

 

 

1919. június 9. pünkösdhétfő

 

 

Kun Béla a következő szövegű táviratot küldte Párizsba Clemenceau követelésére:

 

„Clemenceau úrnak, a békekonferencia elnökének, Párizs.


A Magyarországi Tanácsköztársaság kormánya örömmel fogadja a szövetséges és szövetkezett államok kormányainak ama szándékát, hogy Magyarországot a párizsi békekonferencia elé meghívják. A Magyarországi Tanácsköztársaságnak nincsenek ellenséges szándékai a világ egyetlen népével szemben sem, barátságban és békében kíván élni valamennyivel, annál is inkább,  mert nem áll a területi integritás alapján.

Nem volt szándéka megtámadni, és nem is támadta meg a Csehszlovák Köztársaságot sem, amelynek népével mindenkor békében és barátságban kívánt és kíván élni. Ragaszkodik mindenkor a szövetséges államok által megállapított demarkációs vonalakhoz, és tiszteletben tartotta a november 13-i katonai konvenció határozmányait.

Sajnálattal állapította meg azonban, hogy a szövetséges államok presztízsét felhasználva, a Csehszlovák Köztársaság, a Jugoszláv és Román Királyságok csapatai, a november 13-án kötött katonai konvenciót is megszegve, betörtek a Magyarországi Tanácsköztársaság területére, és már-már megfojtással fenyegettek bennünket, amidőn a végső szükségtől kényszerítve, fegyverhez nyúltunk. Örömmel vesszük tudomásul, hogy a szövetséges államok megparancsolták a Csehszlovák Köztársaságnak, a Román és Jugoszláv Királyságoknak, hogy támadásukat szüntessék meg, de kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a nevezett államok a szövetségesek parancsait nem teljesítették, offenzívájuk csupán a mi ellentámadásunkon tört meg, és azt is, hogy csapataik még ma is a november 13-i konvencióban megállapított demarkációs vonalon innen állanak.

A Magyarországi Tanácsköztársaság kormánya ismételten kifejezi készségét arra, hogy az ellenségeskedéseket, fölösleges vérontás elkerülése céljából mindez államokkal szemben haladéktalanul megszünteti, hogy a szövetségesek parancsaiknak a Csehszlovák Köztársaságban, a Román és Jugoszláv Királyságokban érvényt szerezhessenek.

A hadműveletek megszüntetése, a november 13-i katonai konvenció határozmányainak végrehajtása, valamint az ezzel kapcsolatos kérdések rendezése, továbbá a gazdasági kérdések ideiglenes megoldása céljából szükségesnek tartanók, hogy az érdekelt államok részéről megbízottak küldessenek ki, és az azokhól alakuló bizottság az egyik szövetséges állam képviselőjének elnöklete alatt haladéktalanul összeülne Wienben.

A Magyarországi Tanácsköztársaság kormánya mindenre kész, ami a népek között az igazságos és méltányos békét, a kölcsönös megértést előmozdítja, s a vérontásnak egyszer s mindenkorra véget vet.

Kun Béla s.k.
a Magyarországi Tanácsköztársaság külügyi népbiztosa.”


(296)


* * *

 

Az északi hadjárat ékét képező 11. ezred hétfőn vonult be Sáros vármegye székhelyére, Eperjesre. Erről számolt be a Kassai Vörös Újság „Piros pünkösd Eperjesen" című helyszíni riportja:


„A felszabadató magyar csapatok június 9-én érkeztek Eperjesre.

A város lakossága már a reggeli órákban elindult a pályaudvar felé, ahová a katonavonat érkezését jelentették.

Ezernyi ember tarkállott már az állomáshoz vivő országúton, s még mindig ontotta a széles Kassai út az ünnepváró embereket. Széles, tarka szalag, embervirágos mintákkal. Férfiak, piros gombokkal az ünnepi ruha hajtókáján. A sok világos folt - leányok, asszonyok és piros pünkösdi rózsák égtek sűrűn, és fehér margaréták roskadoztak dúsan.

Végre tíz óra tájban megjelentek az előőrsök. Lehettek vagy húszan. Gyalogos, poros, bronzképű magyar fiúk.

Egyszerre megmozdult az országút. Ezertorkú Éljen! robbant ki a tömegből. Szűnni nem akaró éljen-mennydörgés. Mindenki látni akarta  őket, megszorítani a kezüket, s a húsz ember elveszett a virágos, hangos szeretetben. Felejthetetlen diadalmenetben vitték őket a városba, a Marseillaise hangjai mellett. A Fő utca ablakai virág- és zászlódíszben. Leírhatatlan az a lelkesedés, spontán öröm, ami végigkísérte őket a városon.

A Fő utca közepén egyszerre lövések riasztották szét az ünneplő tömeget. Néhány lovas cseh legionárius tűnt fel a Szebeni út végén, azokra lőttek a szemfüles polgárőrök, mire elnyargaltak. A megzavart verőfényes hangulat csakhamar helyreállt.

Délfelé a csehek által megrongált vasúti síneket helyreállították, s a 11-es ezred csapatonként vonult be. Virágzápor, frissítők, szerető szavak és szerető szívek fogadták a mind sűrűbben érkező csoportokat.

Zeneszóval kisérték őket a kollégium épületébe elszállásolásra.

Egyetlen hosszú ünnep volt június 9-e, mialatt a magyar katonaság lovassággal, trénnel egyre érkezett. A Fő utca reggeltől estig emberektől tarkállott. És nem fogytak ki a kérdezősködésből, szíves szóból, virágból az eperjesiek. Vacsorára a város vendégei voltak.

A cseh imperializmus fojtó nyomása alól felszabadult lakosság olyan örömmel öleli szívére a bátor, fegyelmezett, öntudatos magyar katonákat, amire példa még alig volt."


* * *

 

Csicserin szovjet külügyi népbiztos aggodalmaskodó hangú táviratot küldött Moszkvából Kun Bélának:

„Antantrádiók jelentik, hogy a magyar vöröscsapatok nem-magyar területeket szállnak meg. Nem kellene-e a szlovák önrendelkezésnek helyt adni, hogy ne szítsuk újra a cseh nacionalizmust?"


Csicserin vagy akarattal tüntette fel magát olyasvalakinek, akinek halvány fogalma sincs a Kárpát-medence történeti-földrajzi ismérveiről, vagy ténylegesen tudatlan volt, különben aligha sorolta volna az ősi Sáros vármegyét a nem-magyar területek közé.

Kun Béla mindenesetre a távirat elolvasása után azonnal válaszolt Moszkvának:

"A szlovák tanácsköztársaság kikiáltására minden előkészület megtörtént.

A mi nemzetiségi politikánk lenini."

(297)


* * *

 

Még napkelte előtt váratlanul Rábapordányba érkeztek a vörös különítményesek és egyenesen Tarcsaiék házára törtek.

Tarcsai István segédjegyzőt minden kérdezés nélkül ütötték-rúgták, s amikor fizikailag és lelkileg legázolták, ráparancsoltak, hogy öltözzön fel. Még a cipőjét sem engedték befűzni. Puskatussal kilökdösték az utcára, ahol borjúkötéllel gúzsolták össze hátratekert csuklóját. Kérte, hadd vigyen magával köpenyt, mire Szűcs Elek vöröskatona rámordult:

„Talán köpönyegben szeretnél flancolni az akasztófán?"

A fiatal segédjegyzőt úgy dobták fel a kocsira, mint valami érzéketlen rakományt. Azért viseltettek iránta a vörösök lobogó bosszúvággyal, mert szombaton ő mutatta meg a fehér felkelőknek azokat a házakat, amelyekben kommunisták laktak.

Amikor Rábapordányban is megtudták, hogy a járási székhelyen ismét a vörösök az urak, sorra felkeresték a falubeliek Tarcsai Istvánt, mondjon valami bizonyosat a történtekről. De Tarcsai István éppoly tájékozatlan volt, mint a hozzáfordulók. Pünkösdvasárnap délutánján Csornára ment, hátha sikerül értesülést szereznie a még haza nem került rábapordányi férfiakról, elsősorban feletteséről, Predl János jegyzőről, akit kényszerűségből helyettesített.

Csornára érve a délután közepén, kellemes meglepettséggel tapasztalta, hogy mily nyugodt a járási székhely pünkösd ünnepén. Csak itt-ott látott vöröskatonákat. Nem beszélt senkivel, őt se szólította meg senki. Bár nem sikerült értesülést szereznie a falubeliekről, a rend és a nyugalom, a békés ünnepi hangulat keltette benyomásokkal sietett haza.

Miután sikerült elcsendesíteni a rábapordányiak aggodalmát, derűs hangulatban hajtotta álomra a fejét. Úgy aludt, mint a tej, egészen addig, amíg rájuk nem törték házuk kapuját.


* * *


1919. június 9. pünkösdhétfő

A rábacsanaki községházán fogva tartott és a felkínált szökési lehetőséget el nem fogadó Pozsgay Bálint malmos nagygazdáért délelőtt kilenc óra tájt érkeztek meg Csornáról a vörös különítményesek.

Rögtön rávetették magukat, trágár szidalmak közben verték-rúgták, ahol érték. Kocsira parancsolták, hogy Csornára vigyék. Élesre töltött puskákkal vigyáztak rá, végig bántalmazták, köpdösték, káromolták, amíg be nem értek vele a csornai vasútállomásra.

Ott lerángatták a kocsiról és a puskatus ütéseivel irányították, hogy merre van az első osztályú váróterem, ahol a politikai nyomozók végezték a kihallgatásokat.

 

Pozsgay Bálint pofozását, rugdosását ott sem hagyták abba. Valamennyi értéktárgyát elszedték tőle és aláíratták vele azt a jegyzőkönyvet, amelyet kihallgatói fogalmaztak az általa mondottaktól függetlenül.

A vizsgálati kihallgatásnak nevezett kényszerítő vallatás végeztével, dél körül átlökdösték a harmadosztályú váróterembe, ahol a foglyokat őrizték.

Itt találkozott a fél szemére megvakított Takács Ferenccel.

A mosonmagyaróvári vörösőrség fogdájában sem enni, sem inni nem kaptak az elfogott csornai ellenforradalmárok.

Szakadatlan bántalmazásokat kellett elszenvedniök kihallgatóiktól, a politikai nyomozóktól. Akóts Gyula, Laffer Lajos és ifjú Németh Gyula gyötrése csak akkor szünetelt, amikor kínzóik maguk is elfáradva, pihenőt tartottak.

 

Ilyen kínzási szünetben, délelőtt tíz órakor érkezett a távirat Szamuely aláírásával a Kapuváron tartózkodó különvonatról: haladéktalanul szállítsák Csornára az odavalósi ellenforradalmárokat.

Semmiféle országúti szállítóeszközük nem volt a mosonmagyaróvári vörösöknek, mert az összes ilyennel Csornára robogtak szombaton este az ellenforradalom elfojtására. Ezért kemény fenyegetéssel a vasutasokat kényszerítették egy hevenyészett szerelvény üzembe helyezésére. Pünkösd lévén, időbe tellett, amíg összeszedték az alkalmas embereket. Ki kellett javítani a megrongált bősárkányi pályaszakaszt is. Mindezért több órás késéssel tudtak csak eleget tenni Szamuely parancsának a különben túlbuzgó mosonmagyaróvári vörösök.

A letartóztatott, megkínzott csornaiakat Klammer Béla harmincnégy éves budapesti gépmesterből lett politikai nyomozó kísérte erős fegyveres fedezettel Mosonmagyaróvárról a statáriális tárgyalásra.

 

* * *

 

Egész autókaravánnal érkezett Kapuvárról Csornára Szamuely déli egy órakor, kánikulának beillő melegben. Elől nyitott teherkocsi haladt, roskadásig tele fölfegyverzett különítményessel. Mögöttük Szamuely a zöldes szürke nyitott személyautóban, testőreitől körülvéve, -mint mindig, most is ott meredt a géppuska csöve a hátsó ülés bőrtámlája fölött. Nyomukban Kellner Sándor hivatali autója. Végül az elsőhöz hasonló teherkocsi, úgyszintén roskadásig fölfegyverzett terroristákkal.

Szamuelyt a Korona vendéglő előtt fogadták a fehérek elleni fellépés helyi főszereplői: - Judt Ferenc, Marton Guno Wencel, Hollósy József csornai párttitkár, Szabó János, Kis Király Sándor. Judt társaságában volt még Kolláth vádbiztos, akikhez csatlakozott a Kapuvárról most érkezett Stieger István. Hivatalból jelen kellett lennie Bodnár Alajos járási politikai biztosnak és Galacz Jenő direktóriumi vezetőnek is, de hallva a kapuvári borzalmakról, iparkodtak háttérben maradni.

Bevonultak a kis vidéki szállodába. Szamuely egy gondosan átvizsgált szobába tért. Megmosakodott, megfésülködött, szürke zsávoly egyenruháját megigazgatta magán, majd leült ebédelni az ünnepélyesen terített asztalhoz. Miután helyet foglalt, a többiek is követték példáját. Nyugodtan és kényelmesen ebédelt. Evés közben hallgatta meg a vizsgálat vezetőinek tájékoztatóját a csornai helyzetről. Nevek csak ritkán kerültek szóba a nagy társasági asztalnál, mert a vendéglői étterem nem volt alkalmas a legbizalmasabb közlendőkre.

Ilyesmikre már a községházán került sor. Szamuely autón tette meg az utat, - a géppuskás autóján-, a Korona és a községháza között, keresztül a főtéren. Megkérdezte, ez az a tér-e, ahol kitűzték a fehér zászlót a csornai ellenforradalmárok. Az igenlő válaszra halkan kijelentette:

"Akkor ide kell őket felakasztani."

  vk_borito1.jpg

A vendéglőinél alaposabb, de nem túl hosszadalmas tanácskozást tartottak a községházán. Amikor elkészültek a feketelistával, utasítást küldtek a vasútállomásra, hogy hozzák be a prépostsági csikóistállóba az elkülönítetten őrzött rábacsanaki Takács Istvánt és Pozsgay Bálintot.

Közben pedig - attól a perctől, hogy Szamuely Csornára érkezett - szerte a városban szuronyos puskát szorongató vörös járőrök rótták futólépésben az utcákat, s akivel találkoztak, arra ráparancsoltak:

"Eltűnni! Be az első kapu alá!"

Csorna központjában kicsik a távolságok, de Szamuely egy lépést sem tett gyalogosan. Az akkori községházától szűk kétszáz méternyire volt a premontrei rendház.

Autójával a rendház mögötti gazdasági udvarra hajtatott, az autóra szerelt géppuska csövét a csikóistálló ajtajára irányíttatta. Addig nem szállt le a gépkocsiról, amíg el nem foglalták helyüket a biztosító különítményesek kint az udvaron és bent a csikóistállóban. Amikor jelezték, hogy minden rendben, testőrei között az istállóba lépett. Kezében tartotta nagyméretű pisztolyát, mint mindig, ha nem irodai, hanem helyszíni vizsgálatot tartott.

Testőrein kívül körülötte volt a teljes kísérete. Egy pillanatra sem távoztak mellőle azok, akik a Korona előtt fogadták, hogy azonnal válaszolhassanak bárminő kérdésére.

A csikóistálló kemenceforró homályában rémületbe akarta ejteni a foglyokat azzal, hogy külön állította a fehér felkelés fegyverviselőit, mondván:

"Náluk nincs szükség vizsgálatra. Valamennyien halált érdemelnek."


* * *

 

Később derült ki, hogy ezt a fenyegetést csak bevezető ijesztésnek szánta. Találomra megszólított néhány számára érdektelen foglyot és nyomban el is engedte őket. Majd váratlanul felrántotta a fejét és hangosan kiáltotta:

"Melyik az a Glaser?!"

A szólított nyugodtan eléje lépett. "Itt vagyok."

„Hallom, nagy legény voltál! Le akartad győzni a Vörös Hadsereget!"

"Csak lefegyverzés volt. Senkit nem bántottunk."

Még elhangzott köztük néhány mondat. Glaser Ferencnek nem voltak illúziói, amióta tudott a kapuvári akasztásokról.

Meg sem lepődött, amikor Szamuely egy kézlegyintéssel kilökte az élők sorából:

"Mars a halálba!"


Annyit még megengedtek az elítéltnek, hogy levethesse zakóját, odanyújt hassa Berger Lajos fogolynak, kérve őt, juttassa el Pápán élő feleségéhez. De tovább nem volt irgalom. Boxerekkel, pisztolyaggyal, nyelesgránáttal ütve verve kihurcolták az udvarra a Lenin-fiúk és a halálra ítélendők előre kijelölt helyére, a csikóistállóval szembeni gazdasági épület falához állították.

Szamuely ezzel már mit sem törődött. A feketelistán szereplő következő név érdekelte. Perepatits Zsigmond bősárkányi vegyeskereskedőt tuszkolták eléje. Majdnem mosolyogva méregette:

„Na te vén gazember, te voltál a bősárkányiak parancsnoka?"

A legkisebb izgalom nélkül válaszolt a kereskedő: "Én."

Szamuelyt kezdte bosszantani a látszólagos szenvtelenség.

"Mars ki a halálba"- mondott ítéletet ingerülten, annak ellenére, hogy rendszerint halkszavú volt, viselkedése egyenletes és csak ritkán mutatott komor kedélyt, amikor embereket fosztott meg az élettől.

Nehezen kapott levegőt a csikóistálló sűrű fülledtségében, ezért az udvaron folytatta a vészbíráskodást. Asztalt tétetett az udvaron terebélyesedő nagy hárs alá. Papírjait az asztalra teregette, pisztolyát maga elé rakta.

Asszisztenciája félkörben mögéje sorakozott. A szólítására eléje taszigált foglyokat egyáltalán nem faggatta, három kérdésről azonban egyiknél sem feledkezett meg: mi a foglalkozása, mekkora a vagyona és tagja-e a szakszervezetnek.

A szakszervezeti tagok közül senkire se mért büntetést, csupán a lelkükre kötötte, hogy örök időkre okuljanak az esetből, legyenek odaadó hívei a proletariátus diktatúrájának.

 

Magyar Ernőt, Csorna jegyzőjét hozták eléje. Csak a foglalkozását nézte és mivel a hivatásos katonatisztek, a csendőrök, a papok és a malmosok mellett a régi közigazgatás tisztviselőit utálta a legjobban, eleve kész volt az ítéletével.

Nem kérdezett semmit Magyar Ernőtől, csak arrafelé biccentett, ahol a már két halálra szántat őrizték: „Falhoz!"

Ettől még a legfanatikusabb fehérgyűlölők is elképedtek, mert Magyar Ernőre semmi terhelő nem bizonyult rá kihallgatásakor. Egyszerűen letartóztatta az utcán igazoltató járőr "hátha" alapon.

De Szamuely ítéletébe senki nem mert beleszólni.

 

* * *

 

Következőnek a félholtra vert rábacsanaki Pozsgay Bálintot szólította asztala elé az istállóból. Egy-két közömbös kérdést intézett hozzá, majd hangsúlytalanul ismételte ugyanazt a szót: „Falhoz".

Megint mormogott egy nevet az előtte fekvő listáról, mire a mellette álló Lenin-fiú harsányan kiáltotta: "Visi János!" Visi János közismert, népszerű csizmadia volt Csornán. "Szervezett munkás vagy?"-kérdezte tőle Szamuely. "Igen."- válaszolta reménytelten a csizmadia.

Nemhiába, mert bírája atyáskodó korholással kegyelmezett meg neki:

"Máskor több eszed legyen, ezt elvárja tőled a néphatalom. Most hazamehetsz."

Boldog mámorral sietett volna el Visi János a szörnyűséges udvarról, de Cser József, a legvadabb csornai kommunisták egyike, gyorsan figyelmeztette a vészbírót:

"Szamuely elvtárs, ezt el ne engedd, hiszen ő tűzte rá a fehér zászlót a villanyoszlopra! Meg azt mondta akkor, hogy máma vörös tüdőt eszek!"

Samuely intett, Visi Jánost megragadták és a falhoz lökték.

 

Az ezután következő rábacsanaki Takács Ferencnek már csak a neve volt azonos önmagával. Egész feje zöldesfeketére vált és a felismerhetetlenségig eltorzult a rettenetes verésektől. Összetört orra helyén idomtalan, hatalmas duzzanat sötétlett. Szemgolyójának burka, amelyből kifolyt a csarnokvíz, aszott bogyóként csüngött ki a szemüregből.

Samuelyt nem borzasztotta el a látvány. Érdeklődve nézegette egy ideig a már beszélni sem tudó, az önkívület határán ájuldozó fiatalembert:

"Szóval te akartál pap lenni? Hát nem leszel, az már biztos. Falhoz."

Minél egyértelműbben szánt halálra valakit, annál kurtábban lépett rajta túl Szamuely. Így volt ez a farádi idős Németh Gyulával is. Még annyit se mondott, hogy a "falhoz". Fejmozdulatával jelezte, mi a Lenin-fiúk teendője.

 

Tarcsai István, a fiatal rábapordányi segédjegyző még oda sem ért az asztal elé, Szamuely máris ítélkezett: „Falhoz!".

Tarcsai kétségbeesetten könyörgött kegyelemért. Szamuelynek egy arcizma sem rándult, de amikor - egy-két másodperc múlva - unta hallgatni az esdeklést, türelmetlenül közölte:

„Kegyelemből elsőnek akasztunk fel, hogy ne lássad a többiek lógását."

Valami okból fogytán volt Szamuely türelme. Délután négyre járt az idő, eddig egy órát töltött a premontreiek udvarán, s ez idő alatt százhúsz foglyot állítottak eléje. Tehát átlagosan harminc másodperc alatt döntött egy-egy ember sorsáról.

Már menni készült, amikor eléje hajtották a Mosonmagyaróvárról idehurcolt foglyokat. Csaknem olyan állapotban voltak, mint Takács Ferenc. A véresre vert, tépett ruházatú csoportra pillantva haragos sietséggel kérdezte Samuely:

"Melyik az Akóts?! Melyik a Laffer?!"

Pillanatnyi késedelem nélkül mutatott a két emberre Hollósy József párttitkár: „Ez az Akóts, ez meg a Laffer." Szamuely rájuk se nézett, csak a már egyhangúvá vált szót ismételte: Falhoz!"

Amikor Akóts Gyulának, a malomtulajdonosnak megmondták a többiek, hogy mit jelent ez a szó, kérte a körülötte lévőket:

„Ha valakit mégis kisegítene innen a szerencse, mondja meg édesanyámnak, hogy forró szeretettel csókolom utolsó percemben.

És az eleganciájáról, ízléséről, ápoltságáról híres fiatal malomtulajdonost oly kibírhatatlanul kínozta a szomjúság, hogy mohón megragadta a fal tövében lévő dézsát, amely a lovászok kézmosására szolgált. Telhetetlenül itta a piszkos-poshadt szappanos vizet.

Laffer Lajost arra kényszerítették a Lenin-fiúk, hogy szagolgassa az akasztásához szánt kötelet.


Eközben ifjú Németh Gyula állt a végzetes asztal előtt.

Reá is halál mondatott, mire az ítélkező mögött állók csoportjából figyelmeztette Szamuelyt Bodnár Alajos: „Az apja már ott van a különállítottak között..."

Szamuely megfeledkezve önuralmáról, goromba kiáltással förmedt Bodnárra:

„Nem kérdeztem! Hallgasson!"

De aztán szempillantásnyi időre elgondolkodott és megváltoztatta ítéletét:

„Fiatal korára való tekintettel tizenöt évi fegyházat kap."


Az ítélet elhangzása azt is jelentette, hogy a biztosító különítményesek minden további nélkül tetszésük szerint bánhattak a bűnösnek mondott személlyel. Ifjú Németh Gyulára is rávetették magukat a Lenin-fiúk, lehúzták ruháját, csak az alsóneműt hagyták rajta, miközben ütlegelték, majd belökték a csikóistállóba.

 

* * *


Szamuely jöttekor arra kényszerítenék a csornai lakosságot, hogy tűnjön el az utcákról, - most meg arra, hogy jöjjön elő a házakból, gyülekezzen a főtéren, végignézni az akasztásokat.

A különítményesek emberterelő igyekezetét dobolás, harsány trombitaszó kísérte.

Ezt a lármát a vándorcirkusz jókedvűen sürgölődő tagjai csapták. Maga Marton Guno Wencel a premontrei rendház előtt sorakozó gömbakácok alsó ágait vizsgálgatta, elég erősek-e. Díjbirkózó termetével tornászi kapaszkodásokat tett, majd elégedetten közölte Judt Ferenccel, hogy kezdődhet a fő attrakció.

De a terrorista intézkedők nem kedélyeskedtek, hanem a legszigorúbb óvintézkedésekkel vontak fegyveres kordont az egész tér köré. E célból a délután folyamán erősítésül Csornára rendelték Győrből a Gombos Ferenc parancsnoksága alá tartozó különítményt is.


A kivégzéseket Csornán is a különvonaton szolgáló bőrruhás Lenin-fiúkra bízták. Felsorakoztatták az udvaron az elítélteket. Mielőtt indulást parancsoltak volna, kiszólították a sorból Magyar Ernő csornai jegyzőt és Perepatits Zsigmond bősárkányi vegyeskereskedőt. A jegyzőt azért, mert teljes ártatlanságáról sikerült meggyőzni Szamuelyt. A kereskedő életét azért hagyták meg, mert Antal nevű tizenkilenc éves fia közismerten szélsőbolsevik hírlapíróként működött a győri vörös vezetők társaságában.

Szuronyheggyel, puskatussal ösztökélték indulásra a halálmenetet. Amint vánszorogtak az udvaron át a térre vezető boltíves kapualj felé, Visi János eszméletlenül rogyott a földre. Ájulatából sehogy nem tudták föléleszteni. Hiába öntötték arcára azt a mosdóvizet, amelyből Akóts Gyula ivott, nem tért magához. Így maradt életben.

Mindjárt a templom kapu előtti első akácfa alá állították Tarcsai István rábapordányi segédjegyzőt. Amíg székeket hoztak a főtér túloldalán lévő házakból, addig a hóhérok összekötözték az áldozatok kezét-lábát. Marton Guno Wencel a Lenin-fiúk körül fontoskodott. Akóts Gyula mintegy siettetve az elkerülhetetlent, önkezével tette a hurkot a nyakára.

 

A legszerencsétlenebb áldozat, Takács Ferenc kínszenvedései még a bitónál is folytatódtak. Mintha ő tehetett volna arról, hogy elszakadt a nyakára szorított kötél, megrugdosták földre zuhant testét és amikor másodszor is kirántották alóla a széket, addig verték, amíg gyanították, hogy van még benne élet.

Laffer Lajos vaskereskedőt szándékosan választották negyediknek, mert az ő akasztására kijelölt akác pontosan szemben volt a tér túloldalán lévő házával. Mindent látni lehetett a magasföldszintes ház ablakaiból, ezért a családtagok a kétségbeeséstől fogvacogva becsukták a spalettákat, elhúzták a függönyöket, hogy ne legyenek szemtanúi a tragédiának.

Laffer Lajos ájult édesanyját zokogva élesztgették. Maga a halálraítélt levette kaucsuk inggallérját, hogy nyakát szabaddá tegye a hurok számára. Átnyújtva a gallért hóhérjának, imához illesztette két tenyerét, de a Lenin-fiúk fölöslegesnek tartva az ilyesmit, kezét hátracsavarták és megkötözték.

A szívós ember sokáig vonaglott, miközben verték. Egyébként ismétlődő volt az ilyen verés, mert a hóhérokat idegesítette, ha áldozatuk még a kötélen is tiltakozott a halál ellen.

 

A farádi idős Németh Gyula nyugodt méltósággal fogadta sorsát, gyorsan elvégeztetett rajta a komor művelet.

Daliás termetű, magas ember volt a rábacsanaki Pozsgay Bálint. Szék nélkül is elérte feje az ágat, amelyre a hurkos kötelet erősítették. Ezért Marton Guno Wencel egy hosszú kötéllel összegúzsolta az áldozat bokáit, a lábakat térdben hátrahajlította, s a bokán lévő kötelet átvetve az ágon, kettős hurokkal ölték meg Pozsgay Bálintot.

Tarcsai István kivégzésétől Pozsgay Bálint életének körülményes kioltásáig mind a hat áldozat elveszejtését végig kellett néznie a legelső elítéltnek: Glaser Ferencnek. Szamuely akarta így.

S a hetediknek felakasztott Glaser Ferenc önérzetét mindvégig megőrizve, a bántalmazásokkal mit sem törődve vált meg az élettől. Amikor már mozdulatlanul nyújtózott alá katonásan kisportolt teste a hetedik akácról, Marton Guno Wencel megvizsgálta a kivégzettek csuklóján a pulzust. Az elsőnél, Tarcsai Istvánnál kezdte, s aztán Glaser Ferencig folytatta, színpadias fontoskodással.


A megtorló rendezvény ezzel még nem ért véget.
Az akasztottak sora elé gördült Kellner Sándor autója és a teljhatalmú politikai biztos szónoklatot tartott a tér közepén a nyitott gépkocsiról.

 „Így jár mindenki, aki fegyvert mer emelni a vörös proletariátus ellen! - kezdte, s egyenként rámutatva a kivégzettekre, megbélyegzőn és fenyegetőn marasztalta el az ellenforradalom megátalkodott képviselőit: a fehér hivatalnokot, a malomtulajdonost, a militarista klerikálist, a nagykereskedőt, a földbirtokost, a zsírosparasztot, a katonatisztet.”

Öt órakor indult vissza Szamuely autókaravánja a kapuvári különvonathoz.

Ezt követően a tetemeknek még egy órán át a fákon kellett maradniuk.

 

* * *


A kivégzések után a győri különítményesek visszavitték gazdáiknak a kölcsönvett székeket. Kuti Károlyéktól három széket hoztak el. Amikor azokkal megjelentek Kutiéknál Judt Ferenc emberei, az asszony elborzadva tiltakozott. Feldúltan sikoltozta, hogy azokat a székeket be ne merjék vinni a házukba. (303)

Judt Ferenc, a csornai vörös bosszú egyik legirgalmatlanabb hóhérja hantoltatta el az áldozatokat. Személyesen választott ki nyolc embert a csikóistállóban őrzött foglyok közül. Ezekkel ásatta meg este hat és hét óra között a csornai  temető délnyugati, elhagyatott sarkában a közös sírt. Seregnyi vörös különítményes vigyázta és siettette a kiparancsolt sírásókat.

Parasztszekereken hozták  el a főtérről az áldozatokat és mielőtt eltemették volna őket, leszedtek róluk  minden használható holmit, még a nadrágövet és a zoknitartót is.

Hat meggyilkoltat fektettek a másfél méter mély gödör aljára. Hetediknek keresztbe tették a lábukra a nagy termetű Pozsgay Bálintot.

 

* * *

 

Erdélyi Ernő, aki Rákos Ferenc után a tanácskormány teljhatalmú politikai pribékjeként működött Győrött, elődjének címezte az alábbi, késő este továbbított táviratot:

„Rákos Ferenc elvtársnak,  Szovjetház 221. Budapest.

SSS Győr, katonai kerületi parancsnokság  531 9 8 /30 s.

Szamuely hét függvény hátrahagyásával Csornáról Sopronba visszament.

Itt mindenhol rend és nyugalom van. Fél munkás-zászlóaljat kedden délután megbeszélt  módon Hajmáskérre indítjuk. Kapuvárról és Csornáról a karhatalmunkat visszarendeltem.

Belügyi népbiztosság közbelépése folytán celldömölki különítményünk bevonulását 48 órával elhalasztottam.

Erdélyi Ernő”

 
< Előző   Következő >