Közzétették Károlyi Mihály ideiglenes köztársasági elnök
lemondását
"MAGYARORSZÁG NÉPÉHEZ!
A
kormány lemondott. Azok, akik eddig is a nép akaratából és a magyar proletárság
támogatásával kormányoztak, belátták, hogy a viszonyok kényszerítő ereje új
irányt parancsol.
A
termelés rendjét csak úgy lehet biztosítani, ha a hatalmat a proletáriátus
veszi kezébe.
A
fenyegető termelési anarchia mellett a külpolitikai helyzet is válságos. A
párizsi békekonferencia titokban úgy döntött, hogy Magyarországnak csak nem
egész területét katonailag megszállja. Az antantmisszió kijelentette, hogy a
demarkációs vonalat ezentúl politikai határnak tekintik.
Az
ország további megszállásának nyilvánvaló célja az, hogy Magyarországot
felvonulási és hadműveleti területté tegyék a román határon harcoló orosz
szovjethadsereg ellen. A mitőlünk elrabolt terület pedig zsoldja lenne azoknak a
román és cseh csapatoknak, amelyekkel az orosz szovjethadsereget akarják leverni.
Én,
mint a magyar népköztársaság ideiglenes elnöke, a párizsi békekonferenciának
ezzel a határozatával szemben a világ proletáriátusához fordulok igazságért és
segítségért.
Lemondok és átadom a hatalmat Magyarország
népei proletáriátusának.
Károlyi
Mihály s. k."
Noha
a nyilatkozat valamennyi fővárosi napilapban megjelent és hitelességét senki
kétségbe nem vonta, a tény mégis az, hogy ez a dokumentum hamisítvány.
Böhm Vilmos tanúsága erről a következő:
"Március
22-én a Károlyi Mihály aláírásával megjelent proklamációt, amelyben átadja a
hatalmat a proletáriátusnak, tudtán kívül mások fogalmazták. Károlyi azt soha
alá nem írta. Annak kiadását tanúk előtt megtiltotta és csak az ő akarata
ellenére jelent meg a lapokban. Nevét egyszerűen mások írták az okmány
alá."
Tisza István
grófmeggyilkoltatása után a hajdani Kossuth-féle liberális párt vezetője, a
francia- és angolbarát Károlyi Mihály gróf vette át a hatalmat.
Milyen ember is volt a liberális
párt vezetője, Károlyi Mihály?
Károlyi, - az aszkéta természetű Tiszával ellentétben,
gátlásnélküli demagóg volt. Az ország egyik leggazdagabb földesura, aki
azelőtt a könnyelmű szórakozásokban tobzódott, ekkor hirtelen megjátszotta a
haladó demokratát. Először telefonon hűséget esküdött Károly császár és
királynak, majd miután ugyancsak telefonon felmentették esküje alól, a
Nemzeti Tanács elnöke lett, 1918 november 16-án pedig a Marseillase hangjai
mellett kikiáltották köztársasági elnöknek.
Hazája keservesen csalódott
benne.
A jóakaraton és a műveltségen
kívül hiányzottak belőle azok a jellembeli képességek, melyek abban az
időben, mikor mindenütt fejetlenség uralkodott és az országra a megszállás és
veszteség terhe nehezedett, elengedhetetlenül szükségesek lettek volna.
Tiszavirág életű uralma során,
tettei nyomán Linder Béla hadügyminiszterrel együtt az országotaz ellenség
szabad zsákmányává tették. Magyarország területén november elején, a páduai
fegyverszünet után még egyetlen idegen katona sem tartózkodott.
A sértetlen magyar hadsereg
feloszlatásával az országot az ellenség szabad zsákmányává tették.
Ez a dicstelen intézkedése
méltán érdemelte ki a rövidéletű gyenge kommunista hatalom bukása után Horthy
kormánya részéről a hazaárulás vádját.
Oroszországból a hadifoglyok tízezreivel több bolsevik
agitátor is hazatért, bőven ellátva orosz pénzzel és moszkvai utasítással.
Vezérük Kohn Béla volt, a háború előtt jelentéktelen vidéki újságíró,
és csalások miatt degradált munkásbiztosító pénztári tisztviselő.
Kós Károly így emlékezik rá:
"Emlékszem, okos, szorgalmas, de
rettentően pökhendi zsidó fiú volt, osztálytársai átlag minden héten
kegyetlenül elverték, de nem használt. Tanáraink sem szerették a kolozsvári
Református Főgimnáziumban, mert konfidens [tolakodó, szemtelenül komázó]
volt..." (Kós
Károly: Hármaskönyv. Bukarest, 1969. 222.)
Kolozsvárról azért kellett eltűnnie, mert ellopta a
munkásbiztosító betegsegélyezõ pénztárát. Ellopta Kós Károly egyik
Móricz-illusztrációját is, amikor meglátogatta Sztánán.
A kivégzések és a
terrorcselekmények fõként Kun Béla, Pogány József és Landler Jenő tudtával
és utasítására történtek.
Ha Romanelli alezredes, az olasz katonai misszió
vezetője tiltakozott a kivégzések miatt, ezt Kun a "belügyekbe való
beavatkozásnak" minősítette.
Tömeges kivégzéseknél az áldozat egyik szemét
kiszúrták, s úgy kellett végignéznie társai kivégzését. Gyakran kihúzták az
áldozat nyelvét, de sokszor előfordult, hogy a kínlódó embernek
felmetszették a hasát, és kihúzták a beleit.
Kun áldásos tevékenységét Magyarország ellen az
emigrációban is folytatta, az antant érdekében. A moszkvai Vörös Újságban
Területi integritás címen írott cikkében (1921. febr. 5. és 12.) így ír:
"Nem szabad követelni, hogy a magyarság az
elszakított területeken a népszavazást, az önrendelkezési jogot
érvényesítse. Hasonlóképpen nincs szükség a kulturális önkormányzatra sem.
A magyar nyelvû kommunistáknak kötelességük tiszteletben tartani a volt
Magyarország területén alakult államok antant-imperializmus által
megszabott határainak integritását..."
Környezetében
megforduló kommunisták írták meg róla, hogy a magyarországi
proletárdiktatúra alatt a sorsdöntő fordulatoknál hisztériás rohamok lepték
meg, elveszítette fejét, és félelmében sírt, mint egy gyermek; - mindig
azon jajgatott, hogy fel fogják akasztani, mert minden felelősséget magára
kell vállalnia.
Ez
a gyáva, folyton saját életéért rettegő ember később a krími félsziget
polgári biztosaként ismét úrnak, parancsolónak érzi magát (1920 végétől),
aki végre újra bármit megtehet, senki számadásra nem vonhatja. Megbízható
becslés szerint Kohn Theodosiában 7500, Szimferopolban 12 ezer,
Szevasztopolban 10 ezer, Kercsben 6000, Jaltában 5000 embert végeztetett
ki, ez utóbbi helyen a vöröskeresztes kórház tizenhét betegápolónőjét és
három orvosát is. Alupkában a kórház udvarán lövetettagyon 272 háborús rokkantat, akiket hordágyakon
cipeltek le a kórtermekből.
Az az időszak a magyarság örök
szégyene, - hogy egy maroknyi bitang, testidegen ezt meg tudta csinálni
velünk! Ez egy olyan fejezet, amit szivesen kitörölnék a magyar
történelemből,- persze sok mással együtt!
A szervezetet, miután spontán módon megszervezõdött,
alárendelték a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának, de végül
is az osztály nem tudta befolyásolni tevékenységüket.
Csak két zsidókommunista vezérük
tudott hatással lenni rájuk, persze csak akkor, ha az összefüggött az ő
elképzeléseikkel, Samuely Tiborés Klein-Korvin Ottó.
Legenda övezte már a
megjelenésüket is, felszerelésük a következõ volt: bőrnadrág, bőrkabát, bőr
lábszárvédő, tányérsapka, karabély, Steyer- pisztoly, szurony és tojás
kézigránát.
Általában a helyi
"proletariátussal" összefogva leverték a szervezkedéseket, pl.
május 1- én Szolnokon, 2-án Hatvanban, 7-én Devecserben, június elején
Dunaföldváron, majd a Nyugat-Dunántúlon akasztgattak, 21-én Dömsödön, 22-én
Szekszárdon stb., és igen csak kivették a részüket a budapesti június 24-i
"ellenforradalmi" szervezkedés leverésében is.
"A Magyar Tanácsköztársaság
Kormánya akkor is, ha hatalmát a legszélsőbb szigorral érezteti, mindig
humánusabb lesz azoknál a kormányoknál, akik az emberiségre a háború
borzalmait hozták." - jelentette ki Kohn Béla.
A Lenin-fiúkhoz ennél sokkal
közelebb álltak Samuely szavai:
"Mindenütt itt szaladgálnak,
ágálnak az ellenforradalmárok, üssétek le őket! Üssétek agyon ott, ahol
találjátok őket! Ha csak egy órára is sikerül felülkerekedni az
ellenforradalomnak, nem lesz kíméletes egyetlen proletárral sem.
Mielőtt vérébe
fojtanák a forradalmat, fojtsátok őket a vérükbe!" (Vörös Újság, 1919. február 11.)
***
1919. március 22. szombat
A
Pesti Hírlap vezércikkéből:
"A
párizsi békekonferencia államunk határairól megkérdezésünk nélkül titokban
döntött.
Ez
a határmegállapítás halálos ítéletet jelent a magyar államra. A megszállás
kiterjesztésével a hurkot előre a nyakunkra vetik. Csak természetesnek találjuk
és helyeseljük, hogy a magyar kormány nem vállalkozott e halálos ítélet
végrehajtására.
Az
entente viselkedésének logikus következménye az, ami tegnap és ma történt, s
ami ezentúl fog megtörténni. Mindezért az antantot terheli a felelősség. Szelet
vetett, vihart fog aratni. A kérésnek és könyörgésnek hosszú skáláját
végigzengettük, hogy ne fojtsák meg az új magyar demokrata köztársaságot.
Rágalmazóinkra hallgattak. Koncul odadobták pártfogoltjaiknak, a kisantantnak ....
Amitől
az antant fél Keleten, - íme, azt maga támasztotta életre: a proletárdiktatúrát
Magyarországon. Ez az antantpolitika diadala. Jelentheti Lloyd-George a forrongó
angol munkásoknak, jelenthetik az amerikai megbízottak Wilsonnak, hogy
Clemenceau gyűlölete milyen lángot gyújtott Keleten..." (21)
***
Kun
Béla a hadügyi népbiztosságon tárgyalt Pogány Józseffel, Böhm Vilmossal, Vágó
Bélával, Szamuely Tiborral, amikor megjelent a leszerelt katonák háromtagú
küldöttsége. A háború befejezése óta szívósan küzdött azért a leszerelt katonák
mozgalma, hogy anyagi kárpótlást kapjanak a frontokon elszenvedett
nélkülözésekért. Azt remélték, kívánságukat végre teljesíteni fogja a
vörösdiktatúra. Kun Béla azonban valósággal kikergette a küldöttséget a
honvédelmi minisztérium épületéből a következő szavakkal:
"Most
aztán vége legyen az 5400 koronás követelésteknek! Mert ha nem lesz vége,
kaptok 5400 gépfegyvergolyót, de nem ám 5400 koronát!"
A
tanácsköztársaság egész ideje alatt soha többé nem került szóba a leszerelt
frontharcosok anyagi kárpótlása.
***
Kun
Béla beszéde a kommunista párt bizalmi férfiainak értekezletén:
„Amivel kezdtük a magyarországi kommunizmus munkáját, hogy céljaink elérésére
egyetlen mód vezet, ha a proletárok kezébe kerül minden hatalom, az ma valóra
vált. Megalakult a Magyar Szovjetköztársaság. Elveinkből nem engedünk egy hajszálnyit
sem.
Boldogok és büszkék vagyunk, hogy Magyarország lett a második
szovjetköztársaság. Higgyék el, hogy ma Moszkvában még nagyobb az öröm, mint
minálunk. Hálásan küldjük el üdvözletünket az orosz szovjetköztársaságnak, mely
bennünket eddig is segített, és amelynek szövetséges proletárserege már a
Kárpátok alján áll. Nem ígérünk hazugul mindenféle jókat. Szenvednünk és
éheznünk kell majd. De ha éhezünk, ha szenvedünk, a magunk javáért és a világ
proletárjainak egyesüléséért szenvedünk.
Mi, akik elöl mentünk, elöl fogunk járni a munkában is, a harcban
is...
A proletáriátus legelső forradalmi kötelessége a harci szerveknek
haladéktalan kiépítése, hogy azoknak útján gyakorolhassa a teljes politikaihatalmat."
***
Az
üzletek kisajátítása, az árukészletek lefoglalása kétségbe ejtette a
kereskedőket. Március 22-én Glaser Dávid követett el öngyilkosságot Budapesten,
a Teleky tér 3. alatt lévő otthonában. (22)
***
Jászárokszálláson
zendülés tört ki késő este.
Úgy
értelmezve a proletárdiktatúrát, hogy a tömegnek mindent szabad, százak és
százak verődtek össze botokkal, lőfegyverekkel. Megtámadták a kereskedők
magánlakásait,feltörték az üzleteket, raboltak, fosztogattak azzal a jelszóval,
hogy csak azt veszik vissza, amit a háború alatt kisajtoltak be1ő1ük a
kereskedők. Behatoltak a községházára is, ahonnan az elmaradt hadisegélyek
kárpótlásául elvitték és szétosztották a pénztárban talált 210 ezer koronát.
Mivel
a tömegindulat megfékezésére képtelennek bizonyult a helyi nemzetőrszakasz,
Jászberényből, Hatvanból és Szolnokról küldtek sürgősen katonai különítményt.
Ezekre lőttek ugyan a civil fegyveresek, s viszonozták a tüzet a zendülőket
szétkergető katonák, de senkinek nem esett baja az éjszakai lövöldözésben.