|
1919. március 23. vasárnap
A
tanácsköztársaság kikiáltását követően órák alatt vörös plakáterdő
borította el a fővárosban a házak falát, a kirakatüvegeket,
kapuszárnyakat, még a lehúzott redőnyöket is.
Vasárnapra virradóra ezt olvashatták a járókelők:
„Proletárok! Rendet! Dolgozzatok! Magatoknak dolgoztok!
A
péntek éjszaka folyamán, de még szombaton reggel is megtörtént, hogy
csoportok és összeverődött tömegek behatoltak a rendőrőrszobákba és
meglehetős pusztítást csináltak. A rendőrök ruháit, csizmáit is
elvitték.
A
kapitányság népbiztosai ezúton is felhívják arra a figyelmet, hogy az
ilyen oktalan brutalitásoknak nincs helye a rendőrökkel szemben, akik
lelkesedéssel csatlakoztak a proletárhatalom új rendjéhez és annak ők
épp olyan lelkes katonái, mint a többi szocialista katona.
A
Forradalmi Kormányzótanács ez úton is figyelmeztet mindenkit, hogy a
kihirdetett statáriumot minden esetben legridegebben érvényesíti!"
* * *
A Vyx alezredes vezette francia misszió fegyveres védelmét egy egész
ezred szpáhi látta el. Körletük Pestszentlőrincen, az egyik Szemere
birtok majorsági épületeiben volt. Lefegyverzésükkel Ruscsák Lajos
kommunista forradalmárt bízták meg a tanácskormány katonai vezetői. Tőle való az alábbi visszaemlékezés. (23)
„1919.
március 23-án behívattak a kispesti városi ideiglenes direktórium hoz,
amelynek elnöke Chlepkó Ede volt. Közölte velem, hogy a Vyx alezredes
parancsnoksága alatt álló, Pestszentlőrincen állomásozó francia
szpáhiezredet le kell fegyverezni és be kell kísérni a Frankel Leó
laktanyába. A végrehajtással engem bíztak meg. Néhány perc múlva
megjelent még Fiedler Rezső, Szántó Béla és Szikra Gyula. Rövid
értekezlet után abban állapodtunk meg, hogy a lefegyverzést
meglepetésszerű rajtaütéssel, legfeljebb 6-7 elvtárssal kell
végrehajtani. Szántó Béla és Szikra Gyula amiatt aggodalmaskodott,
hogy rokkant vagyok, de kispesti elvtársaim, akik egyszersmind
szaktársaim is voltak és jól ismertek, biztosították őket, hogy én így
is helytállok. ...
Felkerestem
sógoromat, Kaszás Imrét és kenyerespajtását, Gacs Jánost, frontot járt
kőműveseket, azonkívül Torgele Mihály téglagyári, és az akkor már
javakorabeli id. Jaczina Károly vasmunkás vörösöket.
Elmondtam nekik, mi a feladat, és hogy mit terveltem ki. ...
Kértem, vegyenek maguk mellé egy-egy belevaló elvtársat, és 2 órára
legye nek készenlétben a községházánál, ezután elváltunk. Idegeim
pattanásig feszültek, agyamban egymást kergették a gondolatok:
mégiscsak egy hadilétszámú ezredről van szó, mi meg csupán néhányan
vagyunk. Az ezred gyarmati arabokból és négerekből áll, a nyelvüket sem
értjük...
Míg
ilyen gondolatok foglalkoztattak, elérkezett az indulás ideje. A terv
szerint nekem kellett bemennem az ezred szálláshelyére és valamilyen
módon tudatnom a katonákkal, mi a szándékunk. Társaim elrejtőzve
fedeznek gépfegyverekkel. Ha nem észlelek ellenállást - mondtam ; állva
maradok, ha igen, hasra vetem magam, és akkor lőjetek!
A
szpáhiezred a Szemere birtok egyik 30 holdas tanyáján, a mai Honvéd
utca végén, a vasút mellett volt elszállásolva. A tanya istállókból,
cselédlaká sokból és más gazdasági épületekből állott, akácerdő vette
körül. ...
Észrevétlenül
érkeztünk a helyszínre. A gépfegyvereket 200-300 méter távol ságra a
tanyát körülfogó füves árokpartra állítottuk: céliránnyal az istállók
előtti térségre. Akadálytalanul bejutottam a tanyára. Az udvaron egy
fiatal arab tiszthelyettes ácsorgott. Hozzáléptem és kézzel-lábbal
hadonászna, a tanya széle felé mutogatva magyarázni kezdtem, hogy
revolúció, proletárdiktatúra, meg a jó ég tudja még, miket. Az én
arabom szemmel láthatóan nagyon megrémült, és alarm, meg más egyebeket
ordítozott, amiket viszont én nem értettem. De azt megértette, mikor a
derekára övezett pisztolyért nyúltam. Kiáltozásunkra kicsődült a sok
ingujjra vetkőzött arab. Egyik-másik fegyvert ragadott, néhány pedig
fejvesztetten futkosott ide-oda. Hogy a zűrzavar teljes legyen,
társaim izgalmukban félremagyanízták a helyzetet, szaggatott tüzelésbe
kezdtek. Ó-Szemere telep lakói is lőttek. Eszeveszett lövöldözés
kerekedett. Ma is csodálkozom azon, hogy senki sem sérült meg. Végre
akadt francia tolmács, s az ő segítségével megértettem a szpáhikkal,
mit akarunk. Ennek meg is lett az eredménye. Két-három arab elém állt,
és Vive la revolution! kiáltással lábam elé dobta karabélyát.
Felemeltem, kirántottam a závárzatot és a karabélyt félredobna mutattam
meg nekik, mit tegyenek. A katonák megértették a szándékomat és
csoportosan hozták fegyvereiket, fajták szerint külön halomba dobálták.
Az odasereglett férfilakosság segített hármasával összekötözni a
temérdek tevét, öszvért, lovat, mások a halomba gyűlt fegyvert, lőszert
és egyéb felszerelést rakták a társzekerekre.
Öreg este lett, mire elkészültünk és útnak indultunk. ...
Az Üllői úton a téglagyárhoz ért a menet, amikor az egyik szemberobogó
villamosról lövések dördültek. Kiderült, hogy a szpáhik
ezredparancsnoka emelkedett hangulatban tartott lakása felé, s amikor
meglátta lefegyverzett katonáit, elvesztette maradék józanságát is, és
néhányszor a levegőbe lőtt. A villamos utasai némi dulakodás után
elvették pisztolyát és lelökték a villamosról. A segítségünkre érkező
két teherautónyi tengerész csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudta
megvédeni a tömeg felháborodásától."
(24)
* * *
Délután három órára tömeggyűlést hirdettek az Országház előtti térre.
Serényen
működtek az egyesült párt agitátorai, hogy minél többen jöjjenek el a
külvárosokból, a gyárakból. A kezdés időpontjára már zsúfolásig telt
emberrel az Országház körüli hatalmas térség, de még mindig újabb és
újabb érkezők duzzasztották nagyobbra immár a térbe torkolló utcákat is
megtöltő tömeget. Rácz Laci, az akkori idők híres pesti cigányprímása
háromszáz muzsikusnak vezényelt, akik szakadatlanul játszották a
sebtében betanult mozgalmi dalokat, főképpen a Marseillaise-t, meg az
Internacionálét.
Mivel
ennyi emberhez nem lehetett egyetlen helyről beszélni, a szónoklásra
kijelölt vezetők különböző pontokon vártak szereplésükre.
Garbai
Sándor, a kormányzótanács elnöke nyitotta meg a gyűlést a főhelyen, a
két oroszlán közötti lépcsősor tetején. Ugyaninnen szónokolt Kun Béla
és Szamuely Tibor. Előbbi hosszasan és körülményesen, utóbbi röviden és
szárazon, erőtlen, fátyolos hangon, torkának krónikus érzékenysége
miatt.
A
szónoklatok között egy-egy forradalmi dalt játszott a háromszáz tagú
cigányzenekar. Bokányi Dezső, a legügyesebben beszélő népbiztos szavaló
hanghordozás közben lelépdelt Kun Béla mellől a lépcsőkön. Vállára
emelte a tömeg, így szónokolt tovább.
Böhm
Vilmos nyitott gépkocsija a tér kellős közepén állt, fullasztó
embersűrűben, ő innen intézte szózatát hallgatóihoz. Szemben az
Országházzal, a földművelésügyi minisztérium palotájának harmadik
emeleti erkélyéről Nyisztor György beszélt. Az Országház tér és az
Alkotmány utca találkozásánál, az igazságügyi palota sarokablakából
Vágó Béla lelkesítette hallgatóságát az új rend támogatására.
Ezzel
az ünneplésre mozgósított tömeggel kívánták legalizáltatni ország-
világ előtt a vörösdiktatúrát és a maguk vezetői jogosultságát a
hatalomra jutott kommunista és szociáldemokrata politikusok.
* * *
Miközben
az Országház előtt kalapot lengetve, cigányzenére éltette Kun Bélát és
társait a százezres tömeg, fenn a Várban csendes és fakó találkozóra
került sor.
A
szociáldemokrata vezérek által megbuktatott, jórészt még mindig
tájékozatlan Berinkey-kormány tagjai udvariassági látogatáson vettek
búcsút Károlyi Mihálytól.
Károlyi,
aki döntően elősegítette konspirációjával a kormánycserét és a bolsevik
diktatúra hatalomrajutását, - ájtatosan hangoztatta volt miniszterei
előtt:
„Dolgozni fogok mint közkatona, mert úgy látom, hogy ma már Magyarország csak az Internacionálén keresztül menthető meg.
Bele akarok és be le is fogok helyezkedni az új politikai és gazdasági
rendbe. Nem kényszerből, és nem keserűséggel, hanem tudatosan!" (25)
|
