1919. április 3. csütörtök
A belügyi népbiztosság megszüntette a kötelező rendőri személyi motozást a budapesti pályaudvarokon.
Ehelyett
a határállomásokon, illetve a megszállt területekre vezető
átkelőhelyeken rendeltek el legszigorúbb poggyászvizsgálatot.
* * *
Az
egyenetlenségek, amelyek kezdettől mérgezték a hatalmat bitorló
szociáldemokraták és a kommunisták viszonyát, erre a napra érlelték meg
a kormányzótanácson belüli első komolyabb botrányt. A két pártból kikerült vezetők közti nézeteltéréseket így jellemezte Böhm Vilmos:
„A
világnézeti fölfogás, az új helyzethez alkalmazkodó rendszabályok, a
forradalom megmentésének a kérdése és a forradalom menetének üteme: -
főként ezek voltak azok a kérdések, amelyek az elvi választóvonalat
adták, de amelyekhez még hozzájárult a kommunista párt egy részének a
szociáldemokrata szervezettséggel és tudással szemben tanúsított
féktelen gyűlölete.
Csak a nacionalizmus üldözésében nem volt eltérés a két párt között.”
A
botrány helyszíne a Várban lévő honvédelmi minisztérium volt, ahol a
hadügyi népbiztosság működött. Szamuely, a szélsőbalhoz tartozó
bolsevik mindenáron félre akarta állítani az útjában lévő
szociáldemokrata Pogány Józsefet. Erre törekedett a hadügyi
népbiztosság felállításának első pillanatától.
Április
3-ra hatalmas tüntetést toboroztak Pogány ellen az egész fővárost lázas
sietséggel fellármázó kommunista agitátorok. Harcias munkások, a
nélkülözésektől elszánt asszonyok és fegyveres katonák ezrei tódultak
fel a Várba, Pogány József fejét követelve.
Az
egész tüntetést akként szervezték, és a lincshangulatot is pontosan
akként szították, ahogy hónapokkal korábban Pogány József, a
katonatanács elnöke buktatta meg Bartha Albertet, a polgári köztársaság
honvédelmi miniszterét.
Pogány Józsefet kis híján felkoncolták azok, akik két héttel korábban még egyedül rá hallgattak.
Távoznia
kellett a hadügyi népbiztosság éléről. De fő ellenlábasa, Szamuely
Tibor sem került a helyére. Őt Kunfi Zsigmond mellé, a közoktatásügyi
népbiztosságra nevezték ki a propagandaosztály vezetőjének.
Felborult a hatalomgyakorlás amúgy is billenékeny egyensúlya. Elkerülhetetlenné vált az egész kormányzótanács átalakítása. A hadügyi népbiztosság élére Böhm Vilmos került
és rábízták a hadseregfőparancsnoki hatáskört is. Ő egyébként a
forradalmak előtt író- és irodagépek eladásával foglalkozó kereskedelmi
ügynök volt. Vetélytársai, ellenfelei tartva attól, hogy puccsra
használhatja fel kivételes helyzetét, többszörösen gondoskodtak
ellenőrzéséről a fegyveres erők élén.
Maga Kun Béla is hadügyi népbiztos lett
és ugyanilyen kinevezést kapott Szántó Béla, Fiedler Rezső és Haubrich
József. Pogány József viszont átkerült a külügyi népbiztosságra, ahol
mostantól nem Szamuely Tibor, hanem egyenesen Kun Béla tarthatta
szemmel közvetlenül. (59)
* * *
Monstre
tárgyalásba kezdett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei forradalmi
törvényszék. Tekintettel a vádlottak nagy számára, nem a
megyeszékhelyen, hanem a vád tárgyát képező cselekmények helyszínén,
Jászárokszálláson vonták felelősségre a március 22-i zendülés több mint
száz letartóztatottját. Közülük hármat: Dobák Imrét, Gedei Lászlót,
Torpa Balázst főbenjáró bűnökkel vádoltak.
Nemcsak
a kommunisták szerveztek tüntetést Pogány József megbuktatására, hanem
a szociáldemokraták is utcára vitték tömegeiket, tiltakozni a
kommunista vezetők túl merev diktatórikus módszerei ellen.
A
kormányzótanács esti ülésén, amely ingerült hangulatban zajlott, Kunfi
Zsigmond szociáldemokrata vezér az utóbbi tüntetésre utalva arra
célzott, hogy az ő híveik mögött lehetséges a demokratikus többség.
Kun Béla erre nyersen letromfolta:
"Azt én Taknyos Jánostól nem teszem függővé, hogy milyen lesz a magyarországi proletáriátus sorsa."
Ezen
az éjszakába nyúló kormányzótanácsi ülésen nemcsak a hadügyi
népbiztosság, de az egész kormányzat vezetésében kommunista fölény jött
létre a hatalmi posztok elosztásában. Egyrészt a
helyettes népbiztosok is teljes népbiztosi jogokat kaptak, másrészt a
volt baloldali szociáldemokrata vezetők minden fontos kérdésben Kun
Béláékat támogatták korábbi elvtársaikkal szemben.
A
kicsikart kommunista túlsúlyt biztosító kormányzati összetétel
jelentéktelen módosításoktól eltekintve változatlan maradt a júniusi
tanácskongresszusig.
* * *
A Magyar Alföld című kecskeméti újság közleménye:
„A
szegedi és környékbeli fiúk, akiket Kecskeméten szerelnek fel a Vörös
Hadseregbe, tisztelettel felkérik a kecskeméti leányokat, hogy részükre
vörös zászlót ajándékozzanak. Ígérjük, hogy erre a zászlóra büszkék
lesznek a kecskeméti leányok. A Kecskeméten tartózkodó szegedi vörös
gárda nevében a század bizalmi emberei.
Kecskemét, 1919. április hó 3-dn”.
* * *
Sopronban
lázongóvá tette a kedélyeket a gazdapolgárok, a poncikterekként ismert
bortermelők körében a tanácskormány alkoholellenessége. Mivel ezeknek a
gazdapolgároknak a híres soproni kékfrankos jelentette a fő jövedelmet,
a borforgalmazást tiltó rendelet betartása a megélhetésüket tette
lehetetlenné.
A
közhangulat enyhítésére Kellner Sándor teljhatalmú politikai biztos
könnyítéseket ígért, s e célból gyűlésre hívta az érintetteket a
városháza előtti térre. Nagy tömeg sereglett össze, főképp fiatalabbak.
Várták, mikor jelenik meg Kellner, hogy szóljon a beígért
könnyítésekről, de hiába várták. Mind hangosabban követelték,
hasztalan. Elunva a várakozást, zajongás támadt a tömegben, majd a
legerősebb torkúak egybehangzóan kiabálták: "Gyerünk, vonuljunk a Várkerületre!" (60)
Fenyegető tüntetéssé változott a vonuló tömeg viselkedése.
Diktatúra-ellenes
jelszavakat kiabálva ellepték az egész úttestet. S ha a járdán lévők
vörös gombot láttak valakinek a hajtókáján, letépték. Aki tiltakozni
mert, azt megverték. Ettől még jobban nekihevülve, a közületileg
kirakott dekorációkat is leszaggatták, törték, zúzták.
Harcias
vonulásukban megtorlódtak a városi kaszinónál, amely gyűlésező
központja volt a helyi kommunistáknak. De a többség nem fért be az
Iskola utcába, kint rekedt a Széchenyi téren. Itt fajult drámává a
megmozdulás. Rátámadtak a vörösőrökre, lefegyverezték őket. Egy
vöröskatonát megtiportak a takarékpénztár előtt.
Hirtelen vetett véget a forrósodó zendülésnek egy szakasz vöröskatona.
Rohamléptekkel
közeledtek a Rákóczi utcából a tér felé és futva fejlődtek rajvonalba.
A tüntetők vakmerőbbjei szembe rohantak velük, puszta kézzel
megállítani őket. Merő véletlen, hogy a sortűz senkit nem ölt meg
közülük, csak Feichtinger Gyula vendéglőst érte vállon a lövés.
Prinner Lajos is a rohamozókra támadt, de nem ekkor végeztek vele, hanem a postabank előtti dulakodásnál verték
szét puskatussal a fejét. Preiszl Károly kádármester, a második halott
tüdőlövést kapott. Steiner Sándor cipészt mellkasi lövéssel vitték a
közeli Király gyógyszertárba, de perceken belül elvérzett.
A negyedik áldozat, Tschürtz Frigyes gazdapolgár tizenkét nap múlva kórházban halt bele lőtt sebébe.
* * *
Földműves gyűlést tartottak Esztergomban a vármegyeházán.
Azzal
az ürüggyel, hogy a gyűlésen a proletárdiktatúra elveivel ellentétes
nézeteket hangoztatnak, Szabó István, Esztergom karhatalmi
városparancsnoka vörös tengerészekkel kergettette szét a gyűlést. Ezek
a tengerészek parancsnokuk helyeslésével, a szesztilalom ellenére
ittasan támadtak a gyűlésezőkre. Lövöldöztek, puskatussal ütlegeltek
mindenkit, akit értek.
El
akarták fogni dr. Szentgyörgyi Pál szociáldemokrata vezetőt, a
direktórium szellemi irányítóját, aki minduntalan szóvá tette Szabó
István városparancsnok önhatalmú túlkapásait. Szentgyörgyinek sikerült
elrejtőznie. Szabó pedig, hogy igazolja a fegyveres fellépést,
egyenesen Szamuely Tibornak jelentette, hogy ellenforradalmi mozgolódást kellett elfojtania.
* * *
Állandósult az élelmiszerhiány miatti tolongás, naphosszat tartó sorban állás a fővárosi vásárcsarnokoknál.
Emiatt
egyre többen estek össze, ájultak el. Legsűrűbben a Hunyadi téri
csarnokhoz hívták a mentőket, de a rend fenntartó vörösőrök nem
engedtek orvost a rászoruló közelébe azzal az indoklással, hogy meg
kell előzni a pánikot.
Ezen a napon megmérgezte magát veronállal a Huszár utca 6.-ban Blumenthal Lipót gyáros huszonhat éves felesége.
Egy ismeretlen huszonöt év körüli nő a Dunába ugrott a Fővámház térnél.
Marianovics Ilona húszéves hivatalnoknő halálba ugrott a Régiposta utca 1. második emeletéről.
Gottfried Janka húszéves tisztviselőnő jódtinktúrából ivott halálos adagot a Kúria utca 3.-ban.
Nits Erzsébet tizennyolc éves úrilány a nyílt utcán, a Vörösmarty és Szondy utca sarkán lőtte szíven magát forgópisztollyal.
Kohn
Jolán tizennégy éves leányka tíz gramm atropin oldatot ivott és már
haldoklott, amikor tettét felfedezték a Hunyadi tér 10.-ben.
Martin
Olga huszonnégy éves ápolónő a Zrínyi utcai főkapitányság épületében
akasztotta fel magát, de mert idejében rátaláltak, a mentők
visszahozták az életbe.
(61)
|