Lukács
György cikke az Ifjú Proletárban (részletek)
„... Az
osztályharc filozófiája nem ismerte az érzelgést; nem csinált soha vértanúkat
elesettjeiből. Mint egyszerű magától értetődő kötelességet követelte meg minden
harcosától a végső önfeláldozást.
A
marxizmusnak ez a teljes függetlensége a cselekvések erkölcsi oldalaitól még
jobban kiélesedik a proletárdiktatúra idején. Az osztályharc kíméletlensége még
csak fokozódik. Mert most a végső győzelemről: a burzsoá osztály megsemmisítéséről
van szó. Azért élesebben nyilvánul meg a meztelen, irgalmat nem ismerő
osztályharc, mint az elnyomatás idején. Akkor önvédelem volt az osztályharc egy
erősebb ellenféllel szemben. Most támadó jelleget öltött; most arról van szó,
hogy a legyőzött ellenfél végleg megsemmisíttessék. Ebben az utolsó harcban nem
szabad félúton megállni. Nem szabad, mert a proletariátus egész harcának
eredménye van kockára téve a legkisebb ingadozás estén. Úgy látszik tehát,
mintha ilyen módon az erkölcsi mozgatóerőknek szerepe a proletariátus
cselekvéséből egészen kikapcsolódnék: a rideg osztályharc marad meg, mint a
cselekvések egyedüli szabályozója.
... Ámde
felmerül a kérdés: mi lesz az új társadalomnak az összetartó eleme? Lehet-e már
ma az új társadalmat valamiképpen előkészíteni? - arról azonban, hogy milyen
legyen az új társadalom, arról majd csak azok fognak gondolkodni és
gondoskodni, akik eljövetelét megérik.
Ezen a
ponton merül fel az erkölcsi kérdés. Ha végérvényesen győzött a kommunizmus, ha
ezáltal kikapcsolódik a társadalom életéből és vele az emberek öntudatából
minden osztálykülönbség, ha a gazdasági élet és vele a megélhetés gondja
megszűnik szerepet játszani az emberek életének felépítésében akkor felmerül a
kérdés: mi fogja ezt az új társadalmat fenntartani és összetartani, mi lesz a
benne élők életének legfontosabb tartalma? Erre a kérdésre csak az erkölcs
oldaláról kaphatunk választ. Csak akkor volt értelme az osztálykülönbségek
gyökeres kiirtásának, ha vele minden kiveszett az emberek egymás közötti
életéből, ami őket egymástól elválasztotta: minden harag és minden gyűlölet,
minden irigység és minden gőg. Egyszóval: ha az osztály nélküli társadalom a
kölcsönös szeretet és megértés társadalma lesz. Egy ilyen társadalomnak azonban
a társadalom és gazdasági élet átalakulásai csak alapjait rakhatják le, csak
lehetőségeit teremthetik meg; hogy igazán megvalósuljon, ahhoz maguknak az
embereknek is át kell alakulniuk.
Addig,
amíg ezek a társadalmi keretek nincsenek megteremtve, addig hiábavaló minden belső
átalakulás, addig, - és ezt nem lehet elég sokszor és elég ridegen hangsúlyozni,-
addig csak a kíméletlen osztályharc lehet a proletariátus cselekvésének
zsinórmértéke. ...
...
Kérlelhetetlen osztályharc a burzsoázia ellen, egészen addig, amíg (mint osztály)
meg nem semmisült. Teljes egyenlőség a nevelés terén. Gyerekekkel szemben nincs
osztályharc, mert minden gyermekben az eljövendő, az osztálykülönbséget nem
ismerő társadalom kezdő tagját kell látni; ha ugyanakkorra semmisül meg a
burzsoázia, amikorra egy így nevelt nemzedék felnő, akkor meglesz egy új
társadalomnak a gazdasága mellett erkölcsi létalapja is: minden embernek
kölcsönös szeretete és szolidaritása."
* * *
Kecskeméten
központilag elrendelt népgyűlést tartottak, melynek fő szónoka Vágó Béla
belügyi népbiztos volt. Beszédének részletei:
„Olyan
napokat élünk át, amely napok örökké felejthetetlenek maradnak. Ma Magyarország
a világ központja, ma a magyar dolgozó minden kizsákmányolt szemefénye és reménysége.
Helyzetünk
külpolitikailag kitűnő. Ami belső munkánkat illeti, ma azért nem tudunk azzal
foglalkozni, hogy jobb lakás és több kenyér legyen, mert még mindig kísértenek
a múlt bűnei. Ma az a hivatásunk, hogy megsemmisítsük és elégessük a régi rendszert.
Ma mi vagyunk az urak, ma mi parancsolunk. Azt akarjuk, azt parancsoljuk, hogy
mindenki segítsen a bőség és a jólét összes lehetőségeit megteremteni. Nekünk
egyszerre rombolni és építeni kell. Össze kell zúzni a szellemi
erőszakszerveket. A közigazgatást, az igazság-szolgáltatást, az egyházat és
különösen a sajtót letiportuk már.
Kecskemét
szőlő- és bortermeléséből él, a bort azonban ki akarjuk küszöbölni...
A
legnagyobb bűn, amikor a mustot erjedni hagyjuk, hogy borrá változzék. Ezentúl
mustot fogunk itatni az emberekkel, ami nem bódít és nem hat károsan az emberi
szervezetre.
Legázoltuk
a burzsoáziát és belekóstoltunk a szabadságba. Ezt többé senki tőlünk elvenni
nem fogja. Bárki legyen az, aki fel merné emelni szentségtelen kezét, azzal
szemben irgalmatlanok leszünk.”
* * *
Vérvörösre
festett mozdony vontatta azt a
rövid szerelvényt, amely Budapestről élelmiszert és ruhaneműt vitt ajándékba
Tatabányára a bányászcsaládok megsegítésére.
Névlegesen a csepeli vasmunkások voltak az
ajándékozók, közvetítők pedig a kormányzótanács képviselői.
A tatabányiak köszönő szónoklataira Kun Béla,
Varga Jenő, Haubrick József és Peyer Károly válaszolt.
* * *
Miközben Tatabányán tartottak a
munkástestvériséget éltető propaganda-szónoklatok, kérelem érkezett Bécsbe a
szociáldemokraták vezette osztrák kormányhoz.
Diplomáciai
úton vízumért folyamodott a budapesti kormányzótanács külügyi népbiztossága Kun
Béla, Pogány József, Böhm Vilmos és Weltner Jakab számára.
Kettős megfontolás volt a kérelem mögött. Egyrészt
menekülési lehetőséget kívántak biztosítani a nevezetteknek arra az esetre, ha
Budapestig sikerülne nyomulni az általános támadásra készülő román
hadosztályoknak, másrészt szabad utazást akartak Bécsbe és Münchenbe, ha ott
kommunista hatalomátvételre kerülne sor.
A kért
vízumokat Bécsben minden további nélkül megadták.
