1919. április 17. csütörtök Nyomtatás E-mail

 

 

1919. április 17. csütörtök

 

 

 

Rendelet a szabad vallásgyakorlásról:

 

„A Tanácsköztársaság a vallást minden ember magánügyének tekinti és vallása szabad gyakorlását mindenki számára biztosítja. ...

A papság egy része azonban a vallás szabad gyakorlásának ürügye alatt nyílt vagy leplezett ellenforradalmi mozgalmat szít és vallásos összejöveteleken a Tanácsköztársaság rendje, szelleme és intézményei ellen izgat.

A Forradalmi Kormányzótanács a legkíméletlenebb szigorral fogja megtorolni az ilyen visszaéléseket.

A munkás-, katona- és paraszttanácsok gondoskodjanak arról, hogy húsvét vasárnapján és a reá következő két vasárnapon a papok hirdessék ki a szószékről és magyarázzák meg a népnek, hogy

1.a Tanácsköztársaság mindenki számára teljes vallásszabadságot biztosít; hogy

2.a papokat vallásos ténykedésükben, vallásos szertartásaik elvégzésében senki sem zavarhatja; hogy

3.a templomok és vallásos célokat szolgáló egyéb épületek (kápolnák, kegyhelyek, stb.) ezentúl is kizárólag vallásos célokra fognak szolgálni és hogy a templomokból sem színházat, sem kabarét, sem gyűléshelyet, sem kultúrházat csinálni nem fognak; hogy

4.a kommunizmus, a Tanácsköztársaság, a proletárdiktatúra nem akarja, és nem fogja megváltoztatni a házasságnak és családi életnek eddigi rendjét, nem akarja, és nem fogja behozni a nőközösséget; hogy

5.mindazokat, akik ennek ellenkezőjét hirdetve, félrevezetik a népet, azokat a forradalmi rend ellenségének tekinti és ilyenek gyanánt fog elbánni velük.

 

Budapest, 1919. április 17-én.

Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos."

 

 

*  *  *

 

A Szolnoki Munkás e napi száma közölte:

 

„Az Abádszalóki Gőzfűrész és Gőzmalom Részvénytársaság munkásai és tisztviselői Lobi Gyula vezérigazgatót, aki mindig a legkíméletlenebbül és a legbrutálisabban bánt a munkásokkal, elmozdították állásából és a szocializált üzem élére Weisz Jakabot, a vállalat régi, kipróbált tisztviselőjét, a munkásságnak mindig jót akaró és mindig megértő barátját állították."

 

 

*  *  *

 

 

Münchenben megkísérelt felülkerekedni az ellenforradalom, de a kommunisták és a munkástömegek beavatkoztak a küzdelembe a centrista független szocialisták mellett. Átmenetileg sikerült megmenteni a tanácsköztársaságot, de a kommunista vezetők részt kértek a hatalomból.

 

A müncheni eseményekkel egy időben Bécsben is forradalmi fordulatot próbáltak kierőszakolni a kommunisták, akik úgy vélték, hogy a két tanácsköztársaság, Bajorország és Magyarország között fekvő Ausztriában is elérkezett a kommunista hatalomátvétel ideje.

 

Úgy tűnt, sikerül a bolsevik fordulat, - de a tapasztalt szociáldemokrata vezetők, Adler és Bauer népszerűségükre és tömegbefolyásukra támaszkodva megmentették a polgári köztársaságot.

 

Álcázás nélkül, majdnem belpolitikai nyíltsággal vettek részt a bécsi kommunista megmozdulásban a Budapestről küldött szervezők és agitátorok. Központjuk a bécsi magyar követség volt, irányítóik Kun Béla szoros elvbarátai: Bolgár Elek bécsi magyar követ és Seidler Ernő müncheni magyar követ. Seidler ugyanis útban Budapestről München felé, csak Bécsig ment. Megbízatása szerint lázas tevékenységben teltek napjai az osztrák fővárosban.

 

 

*  *  *

 

 

1919.április 17. csütörtök

 

 

Amikor 1918. december 24-én, karácsony szentestéjén bevonultak Kolozsvárra a románok, az Erdély fővárosában lévő magyar tisztek, hívatásos és sorállományú katonák menekülni kényszerültek, hogy elkerüljék a foglyul ejtés veszedelmét. Ezekből a menekülőkből s a hozzájuk csatlakozó önkéntesekből szerveződött számottevő fegyveres erővé az a magasabb egység, amely Székely Hadosztálynak nevezte magát. Vezetője szentkereszthegyi Kratochwil Károly ezredes lett.

 

Önerőből, önállóan folytatták rengeteg szenvedés, nélkülözés közepette önvédelmi harcukat a megszálló román csapatok ellen az áprilisi román offenzíváig.

 

Kóréh Endre volt a haderő tábori lelkésze. Könyvet írt e sajátos katonai alakulat viszontagságairól, „Erdélyért. A székely hadosztály és dandár története, 1918-1919” címmel.

 

A székely hadosztályra és dandárra vonatkozó, pontos dátumokat tartalmazó, naplószerűen sorolt tények és adatok túlnyomó része Kóréh Endre könyvéből való, mint az alábbi három dokumentum is.

 

Távirat Budapestre, a hadügyi népbiztosságnak:

 

"Szatmár, 1919. április 17. este 8 óra

Azonnali sürgős intézkedést kérek, hogy Szatmárnémeti, Debrecen, Nagykároly, Nagyvárad összes szervezett munkásai álljanak fegyverbe, különben ezen helységek sorsa meg van pecsételve. A helyzet állandóan rosszabbodik.

A vöröscsapatokat kérem a székely parancsnokságnak alárendelni. Tapasztalataim szerint úgy a nagyváradi 39. sz. vörös dandár, valamint a többi vöröscsapatok sem tartják fenn a székelyekkel az összeköttetést, és így az egységes vezetés majdnem lehetetlen.

Egyetlen megoldás, ha az összes csapatok felett a székely különítmény parancsnoksága veszi át a vezetést.

Papp B."

 

Második távirat Budapestre, a hadügyi népbiztosságnak:

 

„Szatmár, 1919. április 17. este 10 óra

A vöröskatonák állásaikat elhagyják, csapatostól menekülnek a veszélyeztetett zónából. A székelyek a direktórium tagjait letartóztatták. A vörösek és székelyek közt állandó az összeütközés.

Tasnád ellenséges (román) megszállása minden pillanatban várható. A tasnádi munkástanács vezetői útban vannak Debrecen felé. Kérek sürgősen küldeni katonaságot, lőszert, felszerelést.

 

Róbert Oszkár

a szatmári kormányzótanács elnöke"

 

A harctéri események mellett nézzük, mi történt húsvét nagyhetében Szatmáron. Kóréh Endre írja:

„Amint a kedvezőtlen harctéri hírek elterjedtek, és az első menekült szekerek végigdöcögtek az utcákon, a vörös uralom megingott. A direktórium csomagolt, és odébb akart állni, a vörösőrség pedig egy óra alatt leszerelt.

 

A szatmári polgárság hamarosan neszét vette, hogy a direktorok a város pénzét és aranyneműit is el akarják emelni. Rövidesen tanácsot tartottak, s felkérték a székely hadosztályt, hogy segítsen rajtuk. Ez április 17-én történt.

 

Délután és este már a székely tisztek és katonák tartották fenn a rendet, erős őrjáratokkal cirkáltak, s éjfélre a tolvaj vörös direktóriumot lefülelték, az ellopott vagyont, - mintegy negyvenmilliót -, megmentették."

 

 

*  *  *

 

 

Nagyváradon dr. Katz Lipót huszonkilenc éves ügyvéd volt a munkás- és katonatanács elnöke.

A román megszállás elől Budapestre menekült és hivatalból a Britannia (most Béke) Szállóban kapott lakást. A váradi események miatt pisztolyával itt akart véget vetni életének.

 

Mellbe lőtte magát, de sérülése nem volt halálos. Perceken belül segítségére siettek a közeli mentőállomásról. Bekötözték, kórházba akarták szállítani, de Katz Lipót nem volt hajlandó elhagyni szállodai lakását, ezért itt részesítették a leggondosabb orvosi ellátásban.

 
< Előző   Következő >