„A Tanácsköztársaság a vallást minden
ember magánügyének tekinti és vallása szabad gyakorlását mindenki számára
biztosítja. ...
A papság egy része azonban a vallás szabad
gyakorlásának ürügye alatt nyílt vagy leplezett ellenforradalmi mozgalmat szít
és vallásos összejöveteleken a Tanácsköztársaság rendje, szelleme és
intézményei ellen izgat.
A Forradalmi Kormányzótanács a
legkíméletlenebb szigorral fogja megtorolni az ilyen visszaéléseket.
A munkás-, katona-
és paraszttanácsok gondoskodjanak arról, hogy húsvét vasárnapján és a reá
következő két vasárnapon a papok hirdessék ki a szószékről és magyarázzák meg a
népnek, hogy
1.a Tanácsköztársaság mindenki számára
teljes vallásszabadságotbiztosít; hogy
2.a papokat vallásos ténykedésükben,
vallásos szertartásaik elvégzésében senki sem zavarhatja; hogy
3.a templomok és vallásos célokat szolgáló
egyéb épületek (kápolnák, kegyhelyek, stb.) ezentúl is kizárólag vallásos
célokra fognak szolgálni és hogy a templomokból sem színházat, sem kabarét, sem
gyűléshelyet, sem kultúrházat csinálni nem fognak; hogy
4.a kommunizmus, a Tanácsköztársaság, a
proletárdiktatúra nem akarja, és nem fogja megváltoztatni a házasságnak és
családi életnek eddigi rendjét, nem akarja, és nem fogja behozni a
nőközösséget; hogy
5.mindazokat, akik ennek ellenkezőjét
hirdetve, félrevezetik a népet, azokat a forradalmi rend ellenségének tekinti
és ilyenek gyanánt fog elbánni velük.
Budapest, 1919. április 17-én.
Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos."
***
A Szolnoki Munkás e napi száma közölte:
„Az Abádszalóki
Gőzfűrész és Gőzmalom Részvénytársaság munkásai és tisztviselői Lobi Gyula
vezérigazgatót, aki mindig a legkíméletlenebbül és a legbrutálisabban bánt a
munkásokkal, elmozdították állásából és a szocializált üzem élére Weisz
Jakabot, a vállalat régi, kipróbált tisztviselőjét, a munkásságnak mindig jót
akaró és mindig megértő barátját állították."
***
Münchenben megkísérelt felülkerekedni az
ellenforradalom, de a kommunisták és a munkástömegek beavatkoztak a küzdelembe
a centrista független szocialisták mellett. Átmenetileg sikerült megmenteni a tanácsköztársaságot, de a kommunista
vezetők részt kértek a hatalomból.
A müncheni eseményekkel egy időben Bécsben
is forradalmi fordulatot próbáltak kierőszakolni a kommunisták, akik úgy
vélték, hogy a két tanácsköztársaság, Bajorország és Magyarország között fekvő
Ausztriában is elérkezett a kommunista hatalomátvétel ideje.
Úgy tűnt, sikerül a bolsevik fordulat, -
de a tapasztalt szociáldemokrata vezetők, Adler és Bauer népszerűségükre
és tömegbefolyásukra támaszkodva megmentették a polgári köztársaságot.
Álcázás nélkül, majdnem belpolitikai
nyíltsággal vettek részt a bécsi kommunista megmozdulásban a Budapestről
küldött szervezők és agitátorok. Központjuk a bécsi magyar követség volt, irányítóik Kun Béla
szoros elvbarátai: Bolgár Elek bécsi magyar követ és Seidler Ernő müncheni
magyar követ. Seidler ugyanis útban Budapestről München felé, csak Bécsig ment.
Megbízatása szerint lázas tevékenységben teltek napjai az osztrák fővárosban.
***
1919.április 17. csütörtök
Amikor 1918. december 24-én, karácsony
szentestéjén bevonultak Kolozsvárra a románok, az Erdély fővárosában lévő
magyar tisztek, hívatásos és sorállományú katonák menekülni kényszerültek, hogy
elkerüljék a foglyul ejtés veszedelmét. Ezekből a menekülőkből s a hozzájuk
csatlakozó önkéntesekből szerveződött számottevő fegyveres erővé az a magasabb
egység, amely Székely Hadosztálynak nevezte magát. Vezetője szentkereszthegyi
Kratochwil Károly ezredes lett.
Önerőből, önállóan folytatták rengeteg
szenvedés, nélkülözés közepette önvédelmi harcukat a megszálló román csapatok
ellen az áprilisi román offenzíváig.
Kóréh Endre volt a haderő tábori lelkésze.
Könyvet írt e sajátos katonai alakulat viszontagságairól, „Erdélyért. A székely hadosztály és dandár
története, 1918-1919” címmel.
A székely hadosztályra és dandárra
vonatkozó, pontos dátumokat tartalmazó, naplószerűen sorolt tények és adatok
túlnyomó része Kóréh Endre könyvéből való, mint az alábbi három dokumentum is.
Távirat Budapestre, a hadügyi
népbiztosságnak:
"Szatmár, 1919. április 17. este 8 óra
Azonnali sürgős intézkedést kérek, hogy
Szatmárnémeti, Debrecen, Nagykároly, Nagyvárad összes szervezett munkásai
álljanak fegyverbe, különben ezen helységek sorsa meg van pecsételve. A helyzet
állandóan rosszabbodik.
A vöröscsapatokat kérem a székely
parancsnokságnak alárendelni. Tapasztalataim szerint úgy a nagyváradi 39. sz.
vörös dandár, valamint a többi vöröscsapatok sem tartják fenn a székelyekkel az
összeköttetést, és így az egységes vezetés majdnem lehetetlen.
Egyetlen megoldás, ha az összes csapatok
felett a székely különítmény parancsnoksága veszi át a vezetést.
Papp B."
Második távirat Budapestre, a hadügyi
népbiztosságnak:
„Szatmár, 1919. április 17. este 10 óra
A vöröskatonák állásaikat elhagyják,
csapatostól menekülnek a veszélyeztetett zónából. A székelyek a direktórium
tagjait letartóztatták. A vörösek és székelyek közt állandó az összeütközés.
Tasnád ellenséges (román) megszállása
minden pillanatban várható. A tasnádi munkástanács vezetői útban vannak
Debrecen felé. Kérek sürgősen küldeni katonaságot, lőszert, felszerelést.
Róbert Oszkár
a szatmári kormányzótanács elnöke"
A harctéri események mellett nézzük, mi
történt húsvét nagyhetében Szatmáron. Kóréh Endre írja:
„Amint a kedvezőtlen harctéri hírek
elterjedtek, és az első menekült szekerek végigdöcögtek az utcákon, a vörös
uralom megingott. A direktórium csomagolt, és odébb akart állni, a vörösőrség
pedig egy óra alatt leszerelt.
A szatmári polgárság hamarosan neszét
vette, hogy a direktorok a város pénzét és aranyneműit is el akarják emelni.
Rövidesen tanácsot tartottak, s felkérték a székely hadosztályt, hogy segítsen
rajtuk. Ez április 17-én történt.
Délután és este már a székely tisztek és
katonák tartották fenn a rendet, erős őrjáratokkal cirkáltak, s éjfélre a
tolvaj vörös direktóriumot lefülelték, az ellopott vagyont, - mintegy negyvenmilliót
-, megmentették."
***
Nagyváradon dr. Katz Lipót huszonkilenc
éves ügyvéd volt a munkás- és katonatanács elnöke.
A román megszállás elől Budapestre
menekült és hivatalból a Britannia (most Béke) Szállóban kapott lakást. A
váradi események miatt pisztolyával itt akart véget vetni életének.
Mellbe lőtte magát, de sérülése nem volt halálos.
Perceken belül segítségére siettek a közeli mentőállomásról. Bekötözték,
kórházba akarták szállítani, de Katz Lipót nem volt hajlandó elhagyni szállodai
lakását, ezért itt részesítették a leggondosabb orvosi ellátásban.