A hársfa virága Nyomtatás E-mail

 

   

harsfa_viraga_hetessy.jpg

 

 

http://www.magyarmenedek.com/products/1235/

 

Ez a könyv nem csupán az 1956-os Forradalomról szól, sokkal több annál: szépirodalmi dokumentumregény, mely az első világháború és napjaink közötti időszakot hús-vér emberek sorsán keresztül mutatja be.

A szerző személyes érintettsége méltán hitelesíti a forradalmat követő megtorlás iszonyú gyakorlatát. A korabeli szereplők jellemábrázolásán keresztül megérthetjük Magyarország mai helyzetének, kettéosztottságának múltban gyökerező okait.

 

A mai fiatalság számára ezek az írások elengedhetetlenül fontosak lennének!
HA OLVASNÁK!

 

 

 

 

 
H Ó H É R, V I G Y Á Z Z ! Nyomtatás E-mail

 

 

M E G H Í V Ó


A KDNP budapesti, XII. kerületi Szervezete
tisztelettel meghívja Önt, családtagjait és barátait a


W I T T N E R  M Á R I Á R Ó L
készült

H Ó H É R, V I G Y Á Z Z !


című portréfilm budai bemutatójára.


A rendezvény házigazdája Lovas Pál XII. kerületi alpolgármester.

A megjelenteket köszönti és a film kezdete előtt bevezetőt mond,
Dr. Gaál Katalin Mária
a KDNP budapesti XII. kerületi elnöke
Wittner Mária
1956-os szabadságharcos, országgyűlési képviselő
Siklósi Beatrix és Matúz Gábor a film alkotói.


Helyszín Bp. XII. kerületi MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (MOM)
Budapest. XII. ker. Csörsz u. 18.

Időpont 2008. április 30.(szerda) 18. óra.

Jegyek kaphatók április 10-től a
Művelődési Központ portáján, naponta 16-19 óra között 500 Ft-os áron.

(A változtatás jogát fenntartjuk)

 
márc. 21. A dicsőséges 133 nap Szombathelyen Nyomtatás E-mail



A "dicsőséges 133 nap"  Szombathelyen


Két évtizede még ünnepeltük március 21-ét,  - a mai fiatalok már csak a történelemkönyv fejezeteként találkoznak a Tanácsköztársasággal. Pedig nem tanulság nélküli. Szombathelyen néhány nap alatt államosították az ipari üzemeket, a mai Savaria Szállóban pedig proletáréttermet hoztak létre. De  az őrségi határszél módfelett szkeptikus volt.

Ma csak a történelemkönyvekben él a szürreális kaland, a Dicsőséges 133 nap.
A Tanácsköztársaság, vagy ha valakinek úgy jobban rémlik:
-  a rémkorszak, amely 1919. március 21-ét követte.

Erre a történelmi korszakra már nem emlékeztetnek minket utcanévtáblák és köztéri szobrok, a mártír-termelők emlékművének hűlt helyét benőtte a bozót a Tücsökmajorban. A legújabb generáció már úgy nő fel, hogy amíg nem ér el idáig a történelemkönyvben, nem is tud erről az eseményről. Ha meg ott elolvassa azt a pár sort, már nem lesz olyan érzése, hogy ez a szürreális kaland velünk, - azaz dédnagyapáinkkal esett meg. Nem is olyan rég. Hogy Szombathelyen miképp, arról próbáltunk tájékozódni.

Rácz János könyvét ajánlotta forrásként ismerősünk, melyet a könyvtárban a szabadpolcon már nem találtunk, és jócskán vártunk arra is, míg a raktárból előszedték nekünk a több mint félezer oldalas a kölcsönözhető példányt. Ahhoz képest, hogy a szerkesztő akkor az MSZMP megyei titkára volt, és a szerzők között levéltárosok, múzeumigazgatók, újságíró mellett több pártfunkcionáriust találunk, a stílus mellőzi a korszaknak a Tanácsköztársaság iránti kötelező patetizmusát, meghagyva ezt az ünnepélyes úttörőcsapat-gyűléseknek.

A Tanácsköztársaság Vas megyében című kötet kicsit száraz, az oral history elemeit szinte teljesen nélkülözi. Ez persze nem véletlen: a kötetet 1960-ban adta ki a megyei tanács, és ekkor még éltek olyanok, akik elmondhatták volna (ha merték volna), hogy a proletárdiktatúra ötlete nem aratott osztatlan sikert. Nem csak a klérus, az ekkor már szépen virágzó szombathelyi gyárak tulajdonosai, a jobboldali pártok tagjai körében, hanem bizony a kisparasztok, kiskereskedők, egyéb polgárok, vagy épp a falusi cselédek széles táborában sem.
Sűrű olvasmány a kötet, de sűrű volt ez a pár hónap is, meg az azt megelőző, az őszirózsás forradalommal kezdődő időszak is.

Az előzmények

Szombathelyre október 31-én egy katonavonattal érkezett a polgári demokrácia, és még aznap este megkezdődött a szervezkedés. November 1-én megalakult a városi nemzeti tanács, mégpedig a szocdem-elnök Hencz Kálmán vezetésével. Kiskos István polgármester rögvest bejelentette az önkormányzat szerveinek csatlakozását a tanácshoz. Az akkori háború utáni közállapotokat jellemzi, hogy a fő cél az élelmezés biztosítása és a közbiztonság megőrzése volt.

Ezt a feladatot nem sikerült megoldaniuk, főleg a falvakban támadt a cselédség a régi rend embereire: jegyzőkre, uradalmi intézőkre, Szombathelyen pedig a tél közepétől a munkások sztrájkjai színesítették a közéletet az Export és Ungár malmokban (előbbi maradványa a Söptei úton található, az Ungár helyén a Borostyánkő áruház áll).

A dolgozók a heti 72 órás munkaidő és az egykoronás órabér miatt lázadtak. A pincérek a Kovács Szállóban (Savaria Szálló) próbálkoztak érdekeik érvényesítésével, a tanoncok a Pohl-gépgyárban az idősebb szakik pofonjaitól és az ingyenmunkától sokalltak be. (A Pohl Gépgyár akkor négyszázötven embert foglalkoztatott, később Reichéké lett, majd Mezőgépgyár, Élgép, Rába Mezőgazdasági Gépgyár volt a Szinyei Merse Pál utcában.)

A közellátás is akadozott, bár a boltok előtt sorba állók nem ezt a finom kifejezést használták. A kereskedők 35 százalékot engedtek az áraikból, és az árúk 65 százalékát átadták a munkástanácsnak elosztásra, amely az "önkéntes" felajánlást hálálva Szombathely polgáraira, kereskedőire közbiztonsági adót, védelmi pénzt vetett ki. A nemfizetők nevét a személyiségi jogok figyelmen kívül hagyásával kiplakátolták fenyegető üzenet kíséretében: „jaj lesz azoknak, akik nem értették meg az idők szavát és a munkáság forradalmi készségét.”

Szégyentábla és fenyegetés

Az "árdrágító és pénzhalmozó" tőkések mellett a polgári demokrácia legfőbb ellenségének a katolikus klérus számított, élén Mikes János püspökkel, aki nyíltan kiállt a keresztényszocialista párt mellett, és eszmeileg, anyagilag támogatta Lingauer Albin újságíró és nyomdatulajdonost. A vasi zsurnáltörténet legendás alakja a Vasvármegye című lapjában hirdette nem éppen kommunisztikus eszméit.
De a "haladás" megállíthatatlan volt: az egyházi vagyont rendkívül demokratikus és haladó módon már februárban zár alá helyezték, a püspököt  internálták. Lingauer Albin visszavonulót volt kénytelen fújni, - miután a szerkesztőségbe is behatolt a dicső proletariátus.

                Egy plakát a sok közül Entzbruder Dezső, az alpokalji Samuely


A szocdem párt jobboldali szárnyát is érzéken veszteség érte, - a Kommunisták Magyarországi Pártjának junior tagozata, az Ifjúmunkások Országos Szövetsége ugyanis elszipkázta a lelkes ifjúságot. „Így érkezett el március 21, az első magyar szocialista forradalom győzelmének napja” – áll Gerse János és Horváth József  idézett tanulmányában.

Tanács-kozás

A Tanácsköztársaság megalakulásának hírét dr. Geiringer Zsigmond ügyvéd, a szocdem párt oszlopos tagja hozta március 21-én. Rögvest alakultegy háromtagú direktórium Hencz Kálmán vezetésével amely még akkor éjjel átvette a „vármegye kormányzatát", és megalakította az ideiglenes munkástanácsot, amely kihirdette a hatalom átvételét.

A direktórium dolga volt az irányító és végreható hatalom gyakorlása, a munkástanács pedig támogatta őket ebben.

Politikai megbízottak, komiszárok kerültek a vidéki közigazgatásba is.

Néhány nap alatt sikerült forradalmasítaniuk a közigazgatást, ügyelve az apró részletekre is: a megyei munkástanács nyolc ügycsoportot hozott létre, de arra is volt gondjuk, hogy „autóügyi” vagy „közigazgatási tanfolyami ügyek előadóját” állítsanak munkába – idézi Prugberger Tamás és dr.Rába László tanulmánya.

A tanácsköztársaság vívmánya volt az általános, egyenlő és titkos választójog bevezetése. Szombathely 35 ezer főnyi lakosságából 7284-en voksoltak az új  városi tanács tagjaira, köztük tizennégy nőre, - ami aztán abszolút újdonságnak számított. 
(Már akkor is azt hirdették, hogy a NEM-szavazók is velük vannak!)

A Vasmegyei Vörös Újság április 11-i tudósítása szerint leginkább munkások (két portás is bejutott a testületbe), egy-két köz- és magánalkalmazott, hírlapíró, pártelnök és  katona kapott bizalmat.

A tanácsok elsősorban a termelés, a közellátás, közrend biztonságának biztosítását tűzték ki célul, rekviráltak és foglalkoztak a lakosság egyéb ügyeivel: a megyei tanácsban Módli János a szesztilalom eltörlése (ez volt lakósság igénye) érdekében szólamlott fel. (Nem szavazták meg, mert felülírták volna a Forradalmi Kormányzótanács döntését.)

Szocializálás

Miután felállt az adminisztráció, következett a gazdaság mélyreható átalakítása, melyet a termelőegységek államosításával kezdtek. Leltároztak, majd köztulajdonba vettek mindent: pl. április 3-án, a Zanati úton félezer alkalmazottal működő Mayer Motor és Gépgyárat, másnap a Pohlék üzemét, aztán a bőrgyárakat, a malmokat, gázgyárakat, majd a nyomdákat, újságokat. A Herceg és a Kovács szállók és a Sabaria étterem egy vállalattá egyesültek.

A tulajdonosokat munkába állították, Pohl Sándort is, aki a mai főmérnöki beosztásban építette a proletárdiktatúrát. A gyárak élére pedig termelőbiztost neveztek ki, akit persze a munkástanács által delegált biztos kontrollált, nem épp konfliktusmentesen.

A bankok sem kerülték el sorsukat, annál is inkább, mert igen kevés volt a pénz. (Merthogy adót szinte senki nem fizetett.) A pénzhiányt azzal próbálták meg áthidalni, hogy korlátozták a pénzkivételi lehetőségeket, kéthetente ezer koronánál többet senki nem vehetett ki a számlájáról. Szükségpénzt is bevezettek, de ezek iránt kevés volt a bizalom, de attól is tartottak az emberek, hogy a kék korona bedől, így igyekeztek a meglévő pénzüket elkölteni, illetve fémpénzben (apróban) tartani,  - a vörös fehérpénzt senki nem fogadta el -,  így egy idő után már senki sehol nem tudott fizetni.

A kereskedőket is utolérte végzetük: fogyasztási szövetkezetek léptek a helyükbe.

Részben a pénzforgalom ellehetetlenülése, részben az élelmiszerhiány miatt, (mivel a parasztok a drágán megtermelt élelmiszereiket nemigen akarták vörös fehér-pénzre cserélni, inkább kicsempészték az országból), - árucsere üzletet hoztak létre a Király utca 11-ben, a volt Braun Dávid-féle üzlethelyiségben, ahol az élelmiszert mindenféle más földi jóra: kapára, kaszára, pipaszárra, nadrágnak való ceigre, ingnek való zephire, zsebkendőre lehetett cserélni.


Proletárétterem, - mint vívmány

Hogy a munkásosztály éhségén enyhítsenek, a Kovács szállóban proletáréttermet hoztak létre, mint a „kommunista államszervezet gazdasági berendezésének egy szervét, amely az élelmiszerek elosztásának egyik legsikerültebb és a proletariátus szempontjából leghasznosabb formája".
„Örömtől sugárzó proletárarcok ünnepelték az első proletáréterem megnyitását", ahol még az internacionálé is felcsendült a Vasi Vörös Hírlap tudósítása szerint, és az élelmiszerdrágítást, feketézést szigorúan büntették, - de mint Nagy János írta „senki nem éhezett”.

Kun Béla beszédet mond a Fő téren


Hiába hintette az igét május 21-én Szombathelyen,
a mai Széchenyi utca sarkán álló ház erkélyéről

Ez azonban, úgy tűnik kevés volt az üdvösséghez. Nem mindenkinek ízlett!

Felsőszölnökön április elsejéjén verték meg az egyházi vagyon zárolására érkezett küldöttet, Nádasdon május elsején, a búcsú alkalmából a „szesztilalom ellenére alaposan beszeszelt parasztok szidták a tanácsrendszert” és elnáspángolták a direktórium elnökét. Az agrárproletárok helyzetén se lendített a nagybirtokok szocializálása, - földet ugyanis senki nem kapott. A földdel rendelkező kisparasztság se lelkesedett, főleg azután, amikor a vörös lósorozók jöttek lovakat rekvirálni.

Hiába hintette az igét Kun Béla május 21-én Szombathelyen a (mai) Széchenyi utca sarkán álló ház erkélyéről
, június 2-án a celldömölki vasutasok csatlakoztak a déli pályaudvaron hirdetett sztrájkhoz, hadkötelezettségük eltörlése végett, és követelték, hogy „kékpénzben” kapják a fizetésüket. (A kékpénz a régi bankó volt, a fehérpénzt a Tanácsköztársaság alatt nyomták.)
A vasutassztrájk végképp demoralizálta a népet, ugyanakkor már a bécsi ellenforradalmi komité is megkezdte működését, - arról nem is beszélve, hogy az országot a „nemzetközi imprializmus” tartotta tűz alatt.


A feketeleves

Augusztus elsején, a Kun Béla lemondásakor megalakult szocdem Peidl-kormány véget vetett a prolihatalomnak.

Szombathelyt csellel vették be a fehérek: az augusztus 6-án érkező vörös ezred két zászlóalját piros sapkarózsás fehér tisztek fogadták zeneszóval, - majd a laktanyában gépfegyverrel, ahol simán leszerelték őket.

A fehérek munkáját páncélvonatok tették hatékonyabbá, (ahogy korábban Samuelly leninfiúiét is),  az útjába eső összes településen villámgyorsan visszaállították a régi közigazgatást a régi emberekkel.

Gondjuk volt arra is, hogy a fegyvereket begyűjtsék, egy ebből a célból tartott házkutatás során lőtték agyon a beszolgálásnak ellenálló Kopácsi Sándor 26 éves munkást. Konzekvensen levadászták a kommunistákat, sokat megkínoztak, agyonvertek, másokat a huszárlaktanyába vittek, mint a huszonöt éves Entzbruder Dezsőt (volt sárvári tanítót, az orosz fogságot megjárt képzett marxistát, a soproni vöröskatonák parancsnokát, bolsevik tömeggyilkost), Bors László
újságírót és a jánosházi származású Salzberger János gyógyszerész vöröskatonát. A huszárlaktanyából indultak el velük Sopronba az acsádi úton gyalog(!), de Tücsökmajornál szökés közben agyonlőtték őket. A Söptei úton a rendszerváltásig állt a márvány emlékmű, dicső emléküket megörökítendő,  aztán gondos kezek eltüntették.

Mai szemmel nézve a Tanácsköztársaság heroikus, ám teljesen reménytelen vállalkozás volt. 

Hogy mi táplálta, az világos, - ám, hogy miben reménykedtek az akkori reménykedők és az elvakultan lelkes világmegváltók, az felfoghatatlan.
A gyászos következmény közismert.


Dokumentumok a "dicsőséges 133 nap"-ról:
    Vöröskönyv 1919               Söpredék 1919

 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

Eredmények 10 - 12 / 12