1919. július 4. péntek

Tudósítás a Szegedi Napló e napi számában:

„A szegedi hölgyek nemzetiszínű zászlót készítettek a nemzeti hadsereg számára.

A zászlóhoz azonban sehogyan sem tudtak megfelelő rudat és lándzsavéget szerezni, azzal a kéréssel fordultak tehát a tanácshoz, hogy a millenniumi ünnepségre az általuk készített zászló rúdját engedje felhasználni a város addig, amíg megfelelő más rudat szerezhetnek.

A tanács a kérelem teljesítése mellett döntött és megadta a fölhatalmazást a Kultúrpalota igazgatójának, hogy a múzeumban megőrzés alatt lévő millenniumi zászlót adja ki a hölgyeknek, akiknek új nemzeti zászlója így történelmi vonatkozáshoz is jut.”

*  *  *

Hír a keszthelyi Testvériség e napi számában:

„Házasság

Szendefi Árpád, lapunk főmunkatársa tegnap folyó hó 3-án tartotta esküvőjét Fodor Olgával, Fodor Imrének, a direktórium elnökének húgával. A polgári esküvő de. fél 12 órakor volt a városházán, az egyházi esküvő pedig du. 3 árakor az izraelita templomban.”

Sorok az Esztergomi Népszava e napi számából:

„A Kun Béla laktanya Simor János utcai oldalán, az emeleti ablakokból nap-nap után szemérmet- és vallási érzületet sértő trágárabbnál trágárabb nótákkal traktálják az utcán elhaladókat. Ez sehogy sem illik össze a vöröskatona nemes és példát mutató öntudatos gondolkozásával. A fegyelmezett viselkedéssel homlokegyenest ellenkezik, hogy fiatal gyermekek és nők előtt ilyen megbotránkoztató hangon szórakozzanak egyesek.”

*  *  *

A Komárom megyei Császár községben arra a valótlan hírre, hogy megbukott a proletárdiktatúra, ellenforradalmárok vették át a hatalmat.

Megtorló szándékkal rögtönítélő bíróság érkezett a helyszínre Tatáról. Elnöke a harminchárom éves budapesti Lantos Lőwy Bertalan, vádbiztosa a szintén budapesti Katona Sándor, mindketten a kormányzótanács meghatalmazottjai. Védőnek Szabó András helyi vádbiztost tették meg.

Gyorsan összefogdosták a tatai terroristák az összes gyanúsítottat, de Császáron csak egy személy felett ítélkeztek, azonnali rövid tárgyalással.

Golyó általi halálra ítélték a község agg plébánosát, Wolmuth Ferencet.

A kirendelt védő, Szabó András felszólította a rögtönítélő bíróságot, hogy golyó helyett kötéllel végezzék ki a plébánost, „mert a csendes végrehajtás előnyösebb a közérdekre".
(399)

Mellékbüntetésként elkobozták az egyházközség mintegy húszezer korona hivatalos pénzét.

Az agg Wolmuth Ferenc nyugodtan nézett sorsa elé. Egyetlen kérése volt, hogy saját pénzét ráhagyhassa arra a szegény rokon leánykára, akinek a neveltetéséről ő gondoskodott.

Szabó András védő elvette a kék bankjegyeket és ugyanazt az összeget fehérpénzben engedte át a nincstelen gyermeklánynak.

A plébánost Gyuris Lajos huszonkét éves, Horinek Ferenc huszonhét éves, Berta József huszonegy éves terrorista végezte ki.

Akasztás közben nyakon ütötte az áldozatot Berta József és ráordított:

- Rendesen tartsa magát!

A kötélen függő Wolmuth Ferencet hosszan lóbálták a négy égtáj felé, gúnyos megjegyzések kíséretében. Lantos Löwy Bertalan szigorú parancsba adta, hogy az ellenforradalmár papot mindenképpen a gonosztevőket megillető helyre, a temetőárokba kell elföldelni.

De mivel a temetést nem várhatta meg, mert vissza kellett sietnie Tatára, Wolmuth Ferenc rendes egyházi szertartással megkapta a végtisztességet.


*  *  *

A kormányzótanács e napi ülésén határozták el az élelmezési javak rekvirálását, - azaz erőszakos beszerzését.

Kun Béla kijelentette:

„Momentán adni kell a proletariátusnak. Ezt biztosítani kell, még akkor is, ha hátrányos következményekkel is jár.”

Szándékuk megvalósításához nem bíztak a vidéki direktóriumok erélyességében.

Ezért Kun Béla, Landler Jenő, Pogány József és Rónai Zoltán katonai kényszer alkalmazását javasolta a rekviráláshoz.

Indítványukra így döntött a kormányzótanács:

„Megkeresi a hadsereg-főparancsnokságot, hogy a munkásezredeknek a leszerelését ne rendelje el, sőt ezeket egészítse ki, és vezényelje át a Dunántúlra élelmiszer-rekvirálás céljából.

A második hadtest parancsnokságát megbízza azzal, hogy a Közellátási Népbiztossággal együtt és a munkásezredekkel, mint megbízható karhatalommal az élelmiszer-rekvirálást végezze.”

*  *  *

Károlyi Mihály visszaemlékezése:

„1919. július 4-én éjfélkor indultunk el Budapestről az osztrák határ felé.

Katus [Andrássy Katinka, Károlyi felesége], az örök optimista úgy vélte, hogy három hónap múlna visszajöhetünk. Én, a pesszimista egy évre számítottam. Huszonhét év lett belőle.

Mivel egyetlen tanácsomat sem fogadták meg, nem láttam értelmét, hogy bevárjam a végső katasztrófát. Pénz nélkül, mindössze valamennyi ékszerünkkel felszerelkezve indultunk el nyugat felé.

Néhány értéktárgyunkat a szárnysegédem apjánál hagytuk, aki a biztonság kedvéért, a kor divatja szerint, kertjében elásta őket.

A gyermekeket Erzsébet nővérem vidéki birtokára vitték, és csak később hozták utánunk.”
(400)